Esztergom és Vidéke, 1895

1895-02-02 / 10.szám

Nemzeti kultúra. Bizonyos elfogódottsággal kezdünk cikkünkhöz. Thémánk anyaga is meglehetősen el van már koptatva a zsurnalisztika napi szolgálatában. Az az általános érdeklődés, mely a hetvenes években, midőn kultúránk nemzeti célokért modern alapokra helyezkedett, rég kialvóban van. A sajtó szót ejt érte, de hangja sokszor • elhangzó szó a pusztában. Hol van a magyar társadalomnak amaz érdeklődése, mely Eötvös József, a népnevelődés nagy reformátorának idejében minden magyar szivet fogva tartott ? Mindazonáltal szót ejtünk e kérdésben, mert erős bizva bizássa 1 mégis azt hisszük, hogy az eszme nincs elkoptatva annyira, hogy most, midőn a törvényhozásban szónokok mondják el eszméiket róla, ne hagyjon nyomot a kedélyekben a legigazabb, a legnemesebb, a nemzet megerősödésére legjobban elvezető — fájdalom ! — rnég mindég csak aspiráció : a nemzeti kultúra. Az utóbbi időben sűrűn hivatkoznak a haza bölcsének Deák Ferencnek beszédeire, nagy igazságokat Az „Esztergom és fiié" tfóji A kis hadnagy bolondsága. Irta: Vértesy Gyula. Az ilyen magunkfajta újságíró mesterember, akinek éjszaka a nappala, nem nagyon szeret reggeli kilencz órakor már a kávéházban üldögélni. Mondhatom is, hogy nem kis erőmbe került ezt a reggeli expedicziót megcselekedni, ha nem forgott volna szóban egy úgynevezett érdekes eset, hát akkor ma reggel éppen abban a minutában, mikor dideregve, átfázva megrendeltem a kávémat — niég javában aludtam volna odahaza a boldogok álmát. Ámbár lassanként beletörődve a sorsomba és a czikóriás meleg létől ugy, ahogy átmelegedve — azt kezdtem észrevenni, hogy nem is olyan nagyon érdektelen ez a reggeli kávéházi élet. Persze csak igy, ha az ember józanon szemléli, mert reggelig tartó lumpolások után, mikor lázas, forró szájjal habzsoljuk a hideg pezsgőt vagy a hideg sört — hát olyankor bizony az ördög figyeli meg a megfigyelni valókat — de igy józanon, igen érdekes képet láthat az, a ki szinek nélkül is tud képet alkotni magának a sok kávéházi szürke emberből, a füstös levegőből s a lomhán ide-oda csoszogó pinczérekből. Az ajtó plüss takarójának nyilasán át egyre jönnek, mennek az alakok. Fiatal hivatalnokok, pislogó szemű garcon-legények, a kiknek egy két óra alvás után sietniök kell fel a hivatalokba, hogy ott t azután az akták fölött alhassák ki magurejtő mondásaira. De senki sem hivatkozott az örök igazságra, melyet a haza bölcse mondott ezekben: »Korunkban csak azon nemzetnek van jövendője, mely komolyan törekszik az általános műveltség színvonalára emelkedni és azon előre haladni.« Es akarunk-e mi ? Kétség kivül akarunk! De komolyan akarunk-e ? Ha igen, honnét van az mégis, hogy kultúránk számos nyomorúsága az egyetemes érdeklődésig és annak megjavítására való jószándékig jutni nem tud. Hogy történhet az, hogy nagyon sok közéleti férfiunk a nemzeti kultúrát egy közkeletű frázisnak, chimaerának tartja ? Lehet-e a nemzeti kultúrának kereteit megszabni? Igen is lehet és azt egyik szónok ki is fejtette, hogy az államnak el kell foglalni a nemzetisétől a kultúra terén mindazon pontokat, a melyek még elfoglalhatok. Még ez sem elég. Meg kell szabadítani népművelődésünket számos nyomoruságaiból és mindenekelőtt anachronismussá kell tennünk az antik kornak régi nagy igazságát, hogy a kit az istenek gyűlölnek, azt tanítóvá teszik. Mert az most kat — kopasz bácsik, a kiknek jól táplált kinézése a szolid családi élet mellett tanúskodik s a kik az otthon élvezett kávés reggeli után még betérnek egy pohárka szilvóriumra, s közben átfutnak egy-két újságot is — törzsvendégek, akik a teljes biztosság tudatában vonulnak sarokasztalaikhoz, és más beszéd helyett csak annyit mondanak : — Adolf! Es Adolf tudja, hogy kis kávét kell hozni, barnán, sok föllel. . Bevonulnak azután az ujságevők is : — Kávét és lapokat! Ráülnek a lapokra és a szentnek se adnának ki egyet is karmaik közül. Jönnek a fiatal uracskák is elfoglalni az ablak melletti helyeiket és a pohárka vaníliát felhajtva, rögtön fizetnek, hogy ha az ablakon át megpillantják az imádott szőke vagy barna zenedei, sziniakadémiai vagy más e féle kis bakfisocskát — hát kémállomásukról rohanhassanak ki és nyájas jó reggel kívánás közben felajánlhassák kíséretüket egész az iskola kapujáig. Közben-közben pedig hatalmas diszharmóniában olvad a köhögések és krákogások lármája — mely egyre nagyobb és intenzivebb lesz, a mint a sok mindenféle szivar és cigaretta füstjével mind jobban megtelik a rosszul azaz sehogy sem szellőztetett kávéházi helyiség. Hanem lassanként mégis kezdek jól lakni a megfigyelésekkel és bosszant, hogy Ákos még most sincs itt. Kilencz órára adott találkozót, most pedig már fél tíz! Kezdtem dühös lenni Ákos barátomra és pedig annál dühösebb, mennél élénkebben és elevenebben jelent meg emiénem anachronizmus. Sehol jobban nem illik ez igazság, mint Magyarországon a kultúra munkására. Az állani megijed azon terhektől, melyeket felekezetektől kellene elvállalni^, de arra nem vet ügyet, hogy éppen legtöbbnyire a felekezetek kezén kell a nemzeti kultúra sérelmét látnunk. Minden téren érvényesül a bibliai mondás, hogy a munkás méltó az ő bérére, egyedül a kultúra munkásait nem akarjuk fölszabadítani az anyagi gondok nyűgeitől, melyeket kétségtelenül népmivelésünk érez meg. Avagy frázis-e ott a nemzeti kultúra eszményeért küzdeni, a hol az elméket majdnem lethargikus közöny fogta el, a kényelemszeretetnek az a szinte bűnös igyekezete, hogy maradjon minden &-régihm^ - , ... Lehet, • hogy a sorok irója nagyon is pesszimistikus szemekkel lát, de nincs-e oka reá ? Mikor a magyar kultúrának hóditó hadjáratot kellene viselni és haladunk csigalassúsággal. Huszonhét év óta alig emelkedett valamit a kultúrának tett áldozat. Hiszen igy is haladunk, az kétségtelen, de a haladás a modern iskolaeszmének, az általános tankötelezettkémben árván hagyott jó ruganyos ágyam képe. Milyen pompásat alhatnék még én benne! És a helyett itt várom ezt a szószegő legényt. És elvégre is mi közöm nekem ehhez az egész érdekes esethez. Megírni ugy sem írhatom meg, akármit hallok is tőle. Azért, hogy az asszonyt ismerem ! Pláne ez is csak olyan futólagos ismeretség! Egyszer, kétszer tánczoltam vele, ennyi az egész ! Mindössze annyit tudok róla, hogy átkozottul kaczér kis hölgyecske ! A fiúval meg talán egyszer mulattunk együtt! Tulajdonképen mit is érdeklődöm én ennek az asszonynak a drámája iránt, ami különben lehet, ^ogy nem is az ő drámája. Hátha csak Ákos fogta rá, hogy Bérczy Barna ő miatta lett öngyilkos. Nem is hiszem, hogy ennek a szelíd képű, ártatlan kis szőke hadnagyocskának viszonya lett volna azzal az asszonynyal. Hiszen olyan jámbornak, olyan mamiasznak látszott ez a hadnagyocska, hogy az ember fel sem teszi róla, hogy udvarolni mert volna a gőgös Tarkeői Gábornénak. Mert igaz ugyan, hogy Malvin nagysám kaczérkodott mindenkivel, de csak ennyit tett és nem többet! Mihelyest valaki komolyan kezdett el neki beszélni, hát vagy kikaczagta, vagy rendreutasította. Tudom, én is próbáltam egyszer. Szinte megvető, gúnyos tekintettel nézett végig s ugy mondta: — Ne is fáraszsza magát, az uram minden tekintetben különb magánál! Tulajdonképen lehet, hogy ezek miatt a sértő szavak miatt érdeklődöm a tragédiája iránt. Jól esik majd megtudni, hogy a büszke, elbizakodott asszony is boldogtalan lett a szerelem miatt. ségnek és a szakszerű tanitó kép zésnek eredménye, a mi azonban Monte-Cuccoli szerint a háborúhoz legjobban kell: a pénz, a pénz és ismét a pénz! — ez a három nagy tényező hiányzik. Most már nem ábrándos követelés, hogy népoktatásunk legyen intenzív és a 200 gyermek-tanuló egy osztályban adassék át a múltnak. Ez is a nemzeti kultúra egyik szüksége. Mert nem az a külsőség, hogy végre is minden helységnek van népmivelő hajléka teszi ki a nemzeti kultúrát, hanem annak szelleme. Szellemét pedig a benne működő tanítómester adja, ki viszont csak úgy működhet az eszme érdekében, ha az amúgy is reformálandó alsófokú iskolaszervezet minden rendelkezése betartva lészen. És odajutottunk, hogy teljes lelkesedésünkből hirdessük, miként a nemzeti kultúráért minden embernek tenni kell. Ez eszme valóban csak akkor nyeri el győzelmét, ha érte hazánk minden polgára hevülni, lelkesedni fog. Mindenki a maga működési helyén fogjon össze nagy lelkesedéssel, igaz szándékokkal. A millenáris ünnep nagy alkalma hanEh, mégsem hiszem, hogy köze lett volna neki a hadnagy öngyilkosságához I Rég vártam embert olyan nehezen, mint ezen a reggel Ákost. Végre ugy tiz óra felé megérkezett. — Nem jöhettem korábban. Kint voltam a szegény Barna lakásán. Az írását meg egyébb holmiját leltároztuk. Bizony nem sok leltározni való volt ott. De szomorú is egy ilyen katonatiszti kvártély, ha nem kvaterkázik vagy nem kártyázik benne az ember. Szomorú, sivár szobácska ! Itt egy kard, ott egy csizma, félig elszítt szivar az asztalon, a katonai könyvek meg egy csomó regény között. Az ágy felvetve, úgy ahogy akkor reggel volt, g.z asztal előtt a földön a nagyjából fölmosott vértócsa nyoma. Minden úgy volt, ahogy ő utána maradt, mikor elvitték a kórházba. Akkor lepecsételtünk mindent, most nyitottuk ki ezóta először a szobát. Jól sejtettem, hogy valami érdekes nyomra fogok akadni, pedig szegény Barna elég óvatos volt és halála előtt elégette úgyszólván az összes Írásait. Csak egy pár kifizetetlen számla hevert az asztalfiókban. Meg egy pár levél, amely hogy hogy-nem, ott maradt. A nagy izgatottságban bizonyára ott feledte. Azt hiszem ez az izgatottság érthető is az embernél halála előtt egy két perccel. Elég az hozzá, hogy ott maradt. És nekem igazam lett, nem hiába ígértem neked, hogy érdekes dolgot fogok megtudni. Jól számítottam. Ezek az öngyilkosok olyanok mint az ügyetlen tolvajok, mindég hagynak maguk után valamit, ami nyomra vezet. Éj, jó orrom van nekem mégis. Emlékszel, mit mondtam mikor meghallottam, hogy Bércy Barna j főbe lőtte magát. Azt, hogy Tarkeőiné Esztergom, XVII. évfolyam. 10. szám. Szombat, 1895. február 2. ESZTERGOM és VIDÉKE Bsxíe«xasxaN«>M^^ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenkint kétszer: | — | - . , csütörtökön és vasárnap. | Szerkesztőség és kiadóhivatal, | ir e ese | hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és | a kiadóhivatalban vétetnek fel. ELŐFIZETÉSI ÁR/. | magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások | ^ Egész évre . .' 6 frt — kr. | küldendők : ^ Fél évre 3 » -— » ^ _^ , ,, , v I Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári | Negyed évre 1 * 50 » | Duna-utcza 52. szam (Totn-haz). | | Egy hónapra '. — » 50 » | . ^ bélyegilleték fizetendő. ^ Egyes szám ára — » 7 » ^ Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, | a Wallfisfill- és Hauirll-féle dohánvtözsdékben. fc. „