Esztergom és Vidéke, 1895

1895-11-03 / 88.szám

Esztergom, XVII. évfolyam. 88. szám. Vasárnap, 1895. november 3. ESZTERGOM és Vitt !«ww«*»^vv^Nv>jexxv!«^ VAROS! ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. ^v\v\v\v\x\x\x\v\^^^ Megjelenik hetenkint kétszer : — | csütörtökön és vasárnap. Szerkesztőség Simor János-utcza 519. sz., 1 e e 8 e —&— hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. a kiadóhivatalban vétetnek fel. EjLŐFIZETÉSI ÁR.: Hivatalos órák: d. e. I2-2-IQ. | | Egész évre 6 frt — kr. | Kiadóhivatal Buda-utcza 346. sz., | I Ne íclVe.'•".*• i I 7o l \ hova a hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési | Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári | Egy y hónlpra '. I 50 » | pénzek és reklamálások küldendők. bélyegilleték fizetendő. I Egyes szám ára — » 7 » § Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papir- | lrf»«»clr<»^/S=<iVkí>n. n Wall fi seli - és Wftll ^h-féle Hohánvtözsdékben. A közgyűlés előtt. Esztergom, 1S95. nov- 2 « Néhány nap múlva összeülnek a városatyák, hogy Esztergom jövője felől határozzanak, hogy kijelöljék azon irányt, melyen városunk­nak haladnia, a kötelességeket, melyeket teljesíteni kell, ha az egye­sítéssel czélzott eredményeket siker­rel el akarják érni. A szervezési bizottság javaslata, amelyet nagy fáradsággal és — elte­tekintve egyes ferde intézkedések­től — elég helyesen is készítették el, ki lesz terítve a zöldasztalra és a városatyák bölcs belátására lesz bizva az egyesült Esztergomnak szer­vezetet adni. Zsurnalisztikái kötelességünket tel­jesítjük, midőn a szervezési szabály­zathoz kapuzárás előtt hozzászólunk. Esztergomban az egyesítéssel egy uj korszak veszi kezdetét. — A vá­ros anyagi és erkölcsi érdekeit szi­vén viselő képviselőtestületnek oda kell törekednie, hogy a közigazga­tást, a város vezetését oly mederbe tereljék, hogy a főczélt, az előhala­dást, a fejlődést, a boldogulást elér­hessük. Sajnos, nálunk mindeddig össz­hangzatos munkát nem végeztek. — Nem végeztek pedig azért, mert ed­dig a város érdeke helyett a ma­gánosok czélja volt a rugó, mely a közélet vezető faktorainak nagy ré­szét működésükben vezérelte. Ha bármely intézményünket, alkotásun­kat tekintjük, mindennütt találhatunk kivetni valót és mindezt miért ? Mert nincs meg az összetartás, mert (nem hallgatnak oly faktorokra, a kikre ugy tehetségüknél, mint meg­bízhatóságuknál fogva hallgathatná­nak, mert mindennütt ott lappang mint egy vörös fonal az egoizmus, a pártoskodás ördöge. Az előjelekből ítélve a legköze­lebbi városi közgyűlésen heves je­leneteknek leszünk szemtanúi. Már erősen szervezkednek igen sokan, a kik látszólag boldogítani, tényleg azonban veszekedni akarnak. Igen sokan vannak, akik a saját önteltségükben tudomást sem vesz­nek — mert nem akarnak, — má­sokról, akik, ha törik- ha szakad, keresztül akarják vinni a saját esz­méiket, hajók, ha rosszak, csak meg­feleljenek az ő terveiknek. Nincs szándékunkban senkit sem gyanúsítani, nincs tehetségünkben senkit sem megakadályozni tervei kivitelében, csak arra kérjük a köz­gyűlés plenumát, óvakodjék minden oly intézmény megerősítésétől, ame­lyek a jövőben károsak lehetnek. Fontolják meg a városatyák jól, mily funkcziót teljesítenek, midőn hosszú időre kiható szervezetet hi­vatvák városunknak adni. Itt félre kell tenni mindenféle egyéni czélt, itt a főczélnak, a vá­ros javának kell minden önérzetes, kötelességtudó férfiú előtt lebegnie. Ne hagyják magukat egyes de­magógok mézes-mázos szavai ál­tal félrevezettetni. Higyjék el, nincs azoknak más czéljuk, mint a bizony­talan talajt a maguk számára bizto­sítani, hogy azután ők lehessenek a helyzet urai. Szomorú tapasztalataink vannak az utóbbi évekből. Isten csodája, hogy kieviczkéltünk azon irányból, a melyben Esztergom városa az egyesítés közvetlen létesítése előtt leledzett. ? Vannak, igen sokan vannak, akik a legutóbbi félév komoly és jótékony munkáját meg akarják dönteni azért, hogy a »status qus anté»-t, a régi helyzetet visszaállíthassák. Óva intjük a városatyák azon részét, a mely Esztergom sorsát igazán szivén viseli, a mely előtt nem az emberek, hanem a magasz­tos elvek a mérvadók, a mely nem egyeseknek akar utat egyengetni helytelen irányban, hanem a köz­jónak odaadó és hű szolgálatokat teljesíteni, ne hallgasson másra, mint szívének őszinte sugallatára, a mely az igaznak, a helyes irány­nak útját tárja elé. Az elnyomatás szomorú idejében ellenünk hangoz­tatták amaz elvet: > Magyarországot németté kell tennünk, hogy aztán szolgákkká tehessük*. Vannak ne­künk is szellemi elnyomóink, akik azt tartják : »Esztergomban a köz­hangulatot nekünk kell irányítanunk, hogy aztán saját czéljainkat elér­hessük- « Reméljük, hogy ezen titkos elv­nek nem lesznek pártolói, hanem igenis azon. elvek harczosainak, a kik az >előre* jelszót irták ki zász­lójukra. Csak ez esetben, ha az előreha­Az „[sztepp és fiié" tárczája. Isten lelke. Fehér galamb, Isten lelke, Malasztoddal szállj szivembe, Légy vezére, oktatója, Tanítsd meg a szépre, jóra. Ha rossz szándék indit tettre, Vess békót a két kezemre; Ha jussomért pörre kelek, Te igazgasd beszédemet. Erősíts meg igazságban, Embertársam sose bántsam; Rágalommal meg. ne sértsem, — Altasd el az irigységem. Tanits meg az okosságra, Igaz szóra, hallgatásra, Alázd meg a kevélységem : Gyámolitsd a békességem. Hadd lobogni a hitemet, Hadd bimbózni reményemet, S szoktass engem szeretetre — Fehér galamb, Isten lelke! Móra István. A vadrózsák. — Beszély. — A kis Gesztőczi Gizike mégis eljutott a mult farsangi athléta-bálba. Még pedig saját érdeméből. Mert édes atyja, az öreg Gesztőczi Tamás kúriai biró, mióta nyu­galomba vonult, ha fizetni kell, minden forintot kétszer is megnéz, s aztán sem adja ki. Bizony, nem is tanácsos tőle pénzt kérni, De a kis Gizike ügyes és segit magán. Olyan szépen himez, hogy ez már nem is himzés, hanem tűvel ki­varrt költészet. Egyik előkelő fehérnemű­kereskedés el is halmozza rendesen meg­rendelésekkel. Mikor az athléta-bálra megkapták a meghívót, Gizike felnyitotta kézi takarék­pénztárát és számba vette annak tartal­mát. No, ez nem vált be egészen ! Kész ruhára nem futotta ki. De Gizike elláto­gatott mamájával a legközelebbi divat­termekbe, ott sorra nézte a pompás báli ruhákat, aztán — elmentek és más olcsó helyeken megvették a selymet, gázét, s abból olyan gyönyörű kis bébé-ruhát ké­szített magának, hogy csupa gyönyörű­ség volt. És már egy héttel a bál előtt készen volt az öltözék. Készen egész a virág­díszig, mert arra nem jutott a megtaka­rított pénzből. Pedig a vadrózsafüzért a derékra és öv körül s fejére a kis vad­rózsakoszorut már meg is rendelte. — De a hol legnagyobb a szükség, ott közel a segítség ! — kaczagott Gi­zike, mikor négy nappal a bál előtt a kereskedésből, hová hímezni szokott, sür­gős munkát hoztak számára. Tizenkét fehér selyem, ajour szegélyű J zsebkendőt, melyekbe aranysárga selyem­mel nevet kellett hímeznie. Az előnyomott minta igen csinos volt. Egy összehajtott lovagostor feküdt keresztben a kendőcs­kék szögletében; a lovagostor vége hosszas hurkot képezve csavarodott a nyélre. Az ostoron áthúzva rézsútosan állt az ötágú korona, alatta pedig a hurok hajlásában, könnyed irott betűkkel a név: Dodó. Gizike azonnal hozzáfogott a hímzés­hez. Ujjacskái közt gyorsan járt a tű s készült a szép munka. Neki magának is tetszett, mikor a sárga selyemszál finom öltéseiből egymásután kidomborult a ko­rona, az ostor, s benne ez a kedves név: Dodó. Gizike legalább ezt a kényeztető nevet mindig kedvesebbnek találta, valahány­szor csak kivarrta. Es mikor a tizenket­tedikkel is elkészült, akkor már azt is elgondolta: mennyire kedves lehet az, akit ilyen kedves néven neveznek ! Csak pár órával a bál előtt készítette el az utolsó zsebkendőt. Akkor elküldte a kereskedőnek. Az áráért pedig elhozta a vadrózsákat. Mikor aztán a virágot a ruhán elren­dezték és Gizike felöltözött, édes atyja is bejött megnézni a leányát. — Szép, szép, — dünnyögött az öreg ur, — de főleg azért, mert a magad em­berségéből telt ki. A mama nem azt méltányolta, hanem teljes szivéből Örült, hogy az ő derék, okos, jó kis leánya olyan szép igy, mint egy kis tündér. De azért Gizike a bálban kezdetben vajmi keveset tánczolt. Csak egy isme­rősük, valami pedáns hivatalnok vitte el a ronde-tánczban. Aztán megint ott ült a mamája mellett. A tánczosok egy része az arisztokrata hölgyek után esengett s csak azokat látta. A többi pedig a nagy parthiekat kutatta, vagy a merész modorú, zajos gigerli-leányokkal mulatott. Az egyik ronde-táncz után Gizike mellé is vetődött egy ilyen elegáns, szép, fiatal gigerli-leány, a ki ugy beszélt és viselkedett, mint valami kis lovászfiú. Négy fiatalember is kisérte és ő mind a négyhez egyszerre beszélt. Nevetett, incselkedett, bátran, vigan, neveletlenül. Az egyik udvarlója épen Gizike elé állt, de persze tőle elfordulva. Hanem egyszer, a mikor a szép gigerli-leány megint valami furcsát mondott, a fiatal­ember kaczagva egyet fordult s akkor egyszerre szemben állt Gizikével. Csak akkor látta meg a kis leányt, de ugyanakkor meglátta azt is, hogy az a szép baba kedves meglepetéssel, sőt felismerhető örömmel nézett reá. De aztán rögtön lekapta róla a tekintetét és ugy elpirult, hogy formás fehér válla is rózsa­szín lett. Már hogy is ne. pirult volna el Gizike, mikor annak a csinos fiatalembernek a frakkzsebéből a divatos összehajlássa

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents