Esztergom és Vidéke, 1895

1895-10-27 / 86.szám

Herczegprimásunk névünnepén. Esztergom, 1895. °kt- 26. (— . —) Az ősi várhegy büszke csúcsán vidáman lengő trikolor, a fényes bazilika lágy csengésű Máriaharangjának messze ható szava, a középületek és (magánházak zászlódisze hirdetik, hogy azon város, amelyet első szent királyunk a katholikus egyház központjává, a kereszténység védbástyájává emelve, közművelődésünk, tudományunk és művészetünk melegágyává tett, ünnepi napra virradott. Mig évekkel ezelőtt csak azon prózai okokból szoktunk volt nem mindennapi várakozással tekinteni a komoly arczu október utolsó napjai elé, mivel alkalmat nyújtottak ítéli szükségleteink beszerzésére, addig ima főleg azon epedő vágyódás ífesziti keblünket e hó egyik utdlsó napja előtt, hogy leróhassuk hő úszk „Esztergom és 1É" fc| Üdvözlet, (Főtisztelendő jfezsS Mihály Sz'ölgyén mezővárosi J>lé~ plébános és párkányi egyház kerületi esperes .ur sSgj-ik évi Október 26-án Sz'ólgyéuben megtartott §0 éves plékánosi ünnepléséből.) Ünnepre ébredt a fönséges természet, Fényben úszik a táj, áldást üdvöt hozott,: Hozsannával tele a lég, a hű kebel, Mindem mi él s mozog: örömmé változó ti. Egy emberöltő nagy, dicső munkássága. Mely a múltnak ködén fényesen átragyog, Tárja föl ma azt a csodás birodalmat, Hová az<&k jutnak, kik lelki gazdagok. Légy üdvözölve te nagy sziklaóriás, Melyen az £r.énynek fényes temploma áll; Félszázados multad: munka dicsősége, Melyre érdemül az Isten áldása száll. Nemes életednek minden szép órája, A jót gyakorolta, azt, mi üdvöt adott; Aki hozzád fordult: bőséggel távozott, S ezrek kezéből hullott ki a koldusbot. Mi szép, nemes van e széles nagy világon, Annak szived, lelked ellent nem állhatott ; Szép tetteidről beszél ma ezrek ajka. Mely fényesebbé tette a felkelő napot. Az ég szent kegyelme őrködött feletted, Az út, melyen jártál, virággal volt tele; Életed: igazság ragyogó példája, Ki téged követett: fény, áldás járt vele, Ott voltál velünk a küzdelmek mezején, Diadalnál te voltál a hős, a vezér; teletünk és őszinte hódolatunk nemes adóját nemcsak városunk, hanem az egész ország egyik legelső polgára, a magyar katholikus egyház feje, azon fönkelt szellemű férfiú előtt, kinek magas személyére a nagy szellemi fölény által sugallt tisztelet és bámulat érzelmeivel emeljük szemeinket. Ha azonban mindig hódolatra késztet nemcsak azon páratlan kiváltságokkal ékeskedő magas méltóság, melynek szqmélyesitője Asztrik törvényes utóda ; hanem azon ritka szellemi és szivtulajdonok kincses háza is, melynek birtokát hazánk bíboros főpapja magáének vállhatja : akkor különösen kell, hogy ma forróbb fohászokkal, jámborabb imákkal ostromoljuk az eget Vaszary Kolos bíboros herczegprímás áldásos életének minél hosszabb időn át történendő szerencsés megőrzéseért, midőn oly maradandó alkotásaival állunk szemben, a melyeket városunk anyagi és szellemi emelkedése, haladása, felvirágzása legbizDicső neved előtt fejet hajt a század, Mely téged áldva csöndes nyugalomra tér. Fényes érdemeid aranyos betűkkel Klio jegyezte fel: örökös emléked; Büszkeséggelzárunk\mindnyáfan keblünkre, Szeretetünk kisér mindörökre téged. Holbesz József. A nyugalmas rév. Az operában, Faust első felvonása után, a folyosón összeütköztem Peval Gyulával. Tiz esztendeje nem láttam, ő se engem. Soká kellett gondolkodnom: kicsoda is az a barnaszakállu, boldogan mosolygó <ember, végre is ő mondta meg a nevét. Nagyon megörültem a nem várt viszontlátásnak, mint mindig, valahányszor a véletlen összehoz emberekkel kiket magam sohase keresnék föl. És érdeklődtem viselt dolgai iránt, amint hát illák is érdeklődni a jó barát iránt a mult és a jövendő viszont nem látás közé eső tiz perez alatt. — Nem voltál Pesten ? kérdeztem. — Dehogy nem, ki se mozdulok innen. A hivatal is ideköt, .meg a családom is. — Családod is van ? Derék. Gyakran jársz az operába ? — Én ? Soha ! szólt oly hangon, mintha apagyilkosság vádját hárítaná el magától. Majd önérzettel, mint az ártatlan vádlott, aki az alibijét igazolja, tette hozzá : — Szabadjegyet kaptam, különben most sem volnék itt. Erre a kijelentésre kezdett érdekelni ez az ember. Végignéztem rajta s egy-' tosabb zálogai gyanánt kell elismernünk. Bármily általános volt ugyanis a tudat, hogy városunk fejlődésének, anyagi érdekeink előmozdításának, közművelődésünk fellendülésének és közgazdasági viszonyaink egészséges átalakulásának misem képezi bénitóbb akadályait, mint városunk egységének sajnálatos hiánya : nem voltunk képesek megküzdeni a különállás chinai falának eltávolításával; nem tudtunk kiemelkedni a maradiság és elfogultság, a kislelkűség és aggódás nehéz bilincseiből, még fel nem tünt csüggeteg városunk, falai között azon Férfiú, ki nem nyugodott mindaddig, mig nagy szive jósága által ösztönöztetve, hathatós befolyásával, tekintélyének hatalmával az egyesülés azon talajára nem állította városunkat, melyen jelenének örömei fakadtak, a melyről jövőjének kilátásai kecsegtetnek. Két ezredév viharzott el már a város felett, a mióta történelmi emiekeink szerint *a föld lakott pontjai szerre világosan láttam őt magam előtt, amilyen tíz esztendővel ezelőtt voit. Peval Gyula.! Hogy igy megfeledkezhettem róla! A bank legelegánsabb hivatalnoka volt. Az inge fehérsége fájt a szemnek, ruházata válogatott finomsága lesújtotta a legönérzetesebb individualitást is. Aki Peval Gyulára nézett, az érezte, hogy porból való és hamuvá válik. S csodálatos, Peval Gyula most is az ő gyűrött ingében, a keféléstől zsíros fekete kabátjában, ránezos, disznóbőr-czipőjében és torzonborz szakállával emlékeztet hajdara elegancziájára. Hogy is mondjam csak? Az elegancziáját ellepte a patina, mintha tiz esztendővel ezelőtt megszűnt volna ruhát váltani s utolsó toilettejét megfogta volna az érczeknek ez a nemes rozsdája. Önérzetes hivatkozása a szabadjegyre úgyszólván egész biográfiáját foglalja magában. Peval Gyula ezelőtt gavallér volt mindenütt, most a szabadjégygyel henczeg. O a takarékosság parvenüje. Valamiképen beüt nála a takarékosság, mint másoknál a főnyeremény s valamint ez egész életét annak szenteli, hogy gazdag legyen, ugy él ő most a takarékosságnak. Takarékosságból növeszt körszakállt, takarékosságból nem jár színházba, takarékosságból visel zsiros kabátot, s valószínűleg takarékosságból szokott le a szivarozásról. S takarékoskodik, nem benső természetének megfelelően, sem pedig a szükség szülte elhatározásánál fogva, csak azért, mivel ezelőtt könnyelmű volt s most érdemet lát abban, hogy többé nem az. Ez az ember nem változott meg, csak közé számithatjuk. Hatalmas népek nagy fejedelmei gyönyörködtek természeti szépségeiben és gondolkozó fők elmélkedtek jólétének elősegítése, biztosítása felett. De bíboros főpásztorunknak volt fentartva a legkésőbbi nemzedékek maradandó hálájára érdemes dicsőség, amelynél fogva megszüntette végzetes elszigeteltségét és lehetővé tette a nagy anyagi áldozatát kivánó állandó hid létesítése által azt, hogy Esztergom is akadálytalanul vehessen részt azon élénk versenyben, amelynek segélyével a népek és nemzetek egymást túlszárnyalni iparkodtak. Nem lehet tehát hü fia e városnak, ki szebb jövőjének derengésénél hálás tisztelettel ne esdjen üdvöt és áldást azon bíboros főpap magas személyére, ki haladásának és jólétének, virágzásának és boldogulásának megalapításában az oroszlánrészt vette ki magának. zálogba tette előbbi természetét, melynek csak a zálogezéduláját hordja magánál. Az operában, ha Faustot adják, az ember válogathat a helyekben. Az én Peval barátom mellém telepedett s áradozó beszédességgel kezdte nekem ecsetelni az ő nagy — takarékosságát. A bőbeszédűség, melylyel önmagát méltatta, mintha jubiláris beszédet mondana saját maga felől, teljesen visszaidézte az ő régi mivoltát. Ni, hisz ez az ember egy csöppet sem változott, csak a kabátja kopott meg. Ennek az embernek nem is volt soha becsapni való teBmészete, hanem mindenkoron olyan lelkületet viselt, amilyen illett a kabátjához. Amikor czilindert hordott, akkor gránátos termetűnek érezte magát, a feje búbját a czilinderje tetején érezte. Amikor frakkot öltött, rugalmas volt a lépése és tele volt a tárczája, meg a szive. És — ejnye, hiszen Peval barátomnak regénye is volt a kabátjához — hogy erre csak a Eaust második felvonása alatt gondoltam! A regénye most ott tánezol a balletkarban, kaczér jókedvvel ujjai közé fogva rokolyáját, lágyan hajló testtel s üdén fiatalon mosolyogva. Tömött, szőke haja kiviláglig a keringő sokaságból, ugy mint tiz esztendővel ezelőtt. Követem a látcsővemmel, ugy látom, most sem festi magát s tán legöregebbje lévén a tánczkarnak, a legfiatalabbnak látszik. Ni, a Scháffer Giza, a menyasszony, ahogy társai kajánul nevezték, s tán most is nevezik. Egy dob-utezai hordár leánya, hetedmagával laktak egy dohos udvari szobában, sötét szegénységben. Annak Esztergom, XVII. évfolyam. 86. szám. Vasárnap, 1895. október 27. ESZTERGOM és VIDÉKI «W«W«^XVÍM«>^^^ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. v^x\x\v\v\x\v^^^ ^ Megjelenik hetenkint kétszer: § ..... ^ > Hirdetések csütörtököli és vasárnap. Szerkesztőség Simor János-utcza 519. sz., —isf— | hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. a kiadóhivatalban vétetnek fel. ELŐFIZETÉSI ÁR.: Hivatalos órák: d. e. 12-2-ig. | ~>

H<

: | Egész évre 6 frt — kr. | Kiadóhivatal Buda-utcza 346. sz., | ™ é

™ ,

v

;

e 3 > - » | hova a hiva

talos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési | egyes hirdetés után 30 kr. kincstári | Egy^hóuapra ..........—» 50 » | pénzek és reklamálások küldendők. bélyegilleték fizetendő. | Egyes szám ára — > 7 » ^ Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papir- I