Esztergom és Vidéke, 1895

1895-10-13 / 82.szám

Esztergom, XVII. évfolyam. 82. szám. Vasárnap,1895. október 13. ESZTERGOM és ÍME I^\>NX\X\V^VV\^\VXV^^^ VÁROSI MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. >^»^»»w^as^ Megjelenik hetenkint kétszer : | ^ csütörtökön és vasárnap. Szerkesztőség Simor János-utcza 519. sz., | irdetések —2S— ^ hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. « kiadóhivatalban vétetnek fel. EJLÖFIZETÉSI ÁR: Kiadóhivatal Buda-utcza 346. sz., 1 § Egész évre 6 frt — kr. • ., . . , t

,~ . , . S | Fél évre 3 » - » | hova a hivatalos és maganhirdetések, nyütterek, előfizetési | Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári § ^ Negyed évre 1 » 50 » | pénzek és reklamálások küldendők. ^ $ ^ Egy hónapra . — » 50 » | ^ bélyegilleték fizetendő. | Egyes szám ára ....... . — » 7 » ^ Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Sziklay Nándor, Tábor Adolf papir- I ^ I^VCV-X^X^^\X\VVXN>^^^ kereskedésében, a Wallfisch- és Hangll-féle dohány tőzsdékben. $MMqc*W!SW»»»WMMWMWWi^ A vágóhíd. Esztergom, 1895. okt. 12. A vágóhidügyi bizottság már régóta létezik, azonban működését mindmáig nem kezdette meg. A bizottság néhány tagja már több városnak modernül berendezett vágóhidját megszemlélte ; a budgetben régóta fennált 30,000 frt, melyet igaz ugyan, hogy még a kaszárnya építése alatt ennek czéljaira használtak fel, de azóta remélhetőleg pótoltak-, az uj vágóhíd számára már alkalmas telepeket is kiválasztottak a táthi uton; és Szt Györgymezőn, ha jól emlékezünk, a terveket szintén elkészítettek, de a bizottság komolyan még sem fog feladatához. Fölösleges mondanunk, mily szükségünk van az uj vágóhidra ugy közegészségügyi, mint aesthetikai szempontból. Az egyesítéssel a jelenlegi vágóhíd nem a város határán, — mint eddig, — hanem annak kellő közepén ékteleniti el a környéket egyrészt, fertőzi a levegőt, bő táplálékot nyújt a bacillusoknak másrészt. Most midőn az uj hid felépült és a diszes színházat, mely a még diS2:esebb vágóhidat a látványosságokat óhajtó szemek elől félig meddig eltakarta, lerombolják a, fő feljárón érkező vidéki közönségnek, a mint a tulajdonképeni városba bejön, mindjárt szemébe ötlik az ókori czölöpépitészet remeke — a vágóhíd ! A lőrincz-utczai házakat óriási költséggel kisajátították, jóllehet sokkal olcsóbban is meg lehetett volna oldani a hídfeljáró kérdését, a kis Duna partot jó hosszú részen rendezni fogják, a Hévvizen már a jövő héten belekezdenek egy csinos kis kőhíd építésébe. A vágóhíd környékén mindenfelé rombolnak, hogy ujjá alkossanak. Csak maga a vágóhíd áll rendületlenül # vérmosta czölöpein.» Ugy tűnik fel nekünk a dolog, hogy a mérvadó körök a vágóhíd mint czentrum körül azért épitkeznek, azért csinosítanak, hogy annál szembetűnőbb legyen városunk e dísze, annál kedvezőbb, világításban tűnjék az fel a műértő szemeknek. Mint halljuk, Esztergomból, a hires multu történeti városból, több műemléket fognak — részint természetben, részint fényképben — az ezredéves kiállításon bemutatni. Meleg figyelmébe ajánljuk az készülő, kiállítás régiségtani osztályának ami vágóhidunkat, melyet, mint az őskori czölöpépitészet remekét, szintén ki kellene állítani. Biztosak vagyunk benne, hogy sok bámulója akadna — mint kuriózumnak. Biztos forrásból értesültünk, hogy a belügyminisztérium még a 70-es években 30 napos terminust adott Esztergom városának arra, hogy egy uj vágóhidtervezetet felterjesszenek. A 30 nap és azonkívül néhány évecske (csak egy negyed század) már régen eltelt, de vágóhidunk az maradt a régi. De fel is tudjuk fogni ama kegyeletes érzelmet, a mely többeken erőt vesz akkor, midőn ezen tozrépitmény elpusztításáról és egy uj a modern állategészségügy követelményeinek megfelelő vágóhíd építéséről van szó. Ezen kegyeletnek köszönhetjük, hogy a város közepén ily szégyenletes tákolmány létezik. Vashidhoz, gazolinvilágitáshoz, hévvízi kőhídhoz, betoncsatornához nem igen illik e vágóhíd. Felhívjuk tehát a vágóhidügyi bizottságot és az egészségügyi bizottságot is, hogy a vágóhíd kérdését a legrövidebb idő alatt oldják meg. Különösen felhívjuk e tárgyra a vágóhidügyi bizottság előadójának és az állatorvosnak figyelmét, mint a kik első sorban kötelesek a kérdés gyors megoldása iránt érdeklődni. Fogjanak végre komolyan a dologhoz. Ne tanácskozzanak, hanem annál többet végezzenek. Készíttessék el a tervrajzot, — ha még nincsen készen, —irják ki a pályázatot az építkezésre mielőbb, úgy, hogy legkésőbb tavasszal belefoghassanak az építésbe. De siessenek, — nehogy a milleniumi évforduló még itt találja a régi vágóhidat, mert félő, hogy akkor csupa kegyeletből egy ujabb ezredévig fogja hirdetni Esztergom nagyságát. iz „Eszteroom és lie" tárt, Siratlak én . . . /. Siratlak én, de hiába siratlak, Könnyeimet elsírhatom miattad; Hejh, az a seb, mit szivemen ütöttél Csak én tudom, csak én érzem, milyen mély. Gyógyítanám, hejh, de nincs ír reája, Szegény! már a gyógyulását se várja ! Nemsokára el is pusztul egészen Bánatnak és szerelemnek tüzében. II. Ahányszor már leírtam a nevedet, Azt a számot kimondani se lehet, Hogyha volna ugyanannyi koronám, Bizony-bizony tul tenne a Dáriusok vagyonán ! . . . Nincsen nekem, nincs ezüstöm, aranyom, Sőt inkább a szegénységnek súlya nyom. Mit bánnám én a fekete kenyeret — Csak a szivem gazdagságát Megoszthatnám te veled! Sirály Lajos. Mindennap máshol. irta: Körösi László dr. A jó mamát már összetörte a hat hét óta tartó utazás. A fiatal asszony még birta, vagy legalább mutatta, hogy, birja. Mindennap máshol. A városok képe csak olyan gyorsan siklott el egymásután, mint valamennyi gyorsvonat. A folyók, a vízesések, a havasok, a pálmák, a tengerpartok már egy csöppet sem érdekelték a különös utast, a ki nem fogadásból, nem sportból ment neki a nagy világnak. Hat heti programjára három hónapig készült. Minden menetjegyirodával levelezésben állott. Valamennyi ország vasúti térképeit meghozatta. A különféle menetrendekből perczről-perczre öszeállitotta utitervét. Az első hoteleket sorra beirta egymásután egy vastag kis könyvbe. A világvárosok első mulatóhelyeit, legfor galmasabb látványosságait ugy tudta, hogy seholse kellett tudakozódnia utánok. Volt német, franczia, angol, olasz, spanyol és orosz aranya annyi, hogy seholse kellessék pénzváltással fecsérelnie az időt. Egész Európára állittatta ki az útlevelét s tisztában volt minden napjával, minden városával, minden vendéglőjével s a vonatokkal és perczekkel. Egyedül akart neki menni a nagy világnak. Az édes anyja azonban nem bírta egyedül hagyni. Vele ment. Ugy búcsúztak el hazulról, hogy senkitől se búcsúztak. Kora tavasszal két nem valami nagy útitáskával kikocsiztak a pályaudvarra. A fiatal asszony megveregette a kutyája fejét, az, öreg asszony néhány rejtett könnyet szárított fel észrevétlenül és csak ennyit mondott a kulcsárnénak : — Majd megsürgönyözzük jövetelünket. Viseljenek addig hűségesen gondot mindenre. Azután eltűntek. Az ősi kastély gazdátlan lett. Nem maradt más benne a cselédeken kivül. Csak néhány nap múlva tudták meg a a környéken, hogy miért utaztak világgá. Keresnek valakit. Valakit, akit már úgyse találnak meg soha. Aki eltűnt nyomtalanul s még csak egy árva szóval sem búcsúzott el fiatal hitvesétől. Pedig egy-két évig nagyon szerette, mert sohase ment sehová nélküle. Megírták a lapok is töviről hegyire a titkzatos történetet. Mikor egyszer lementek Budapestre farsangolni, a fiatal földesúr nem vágyódott többé kastélyába. A fiatal asszony észrevette a nagy változást, de fájdalmát eltemette. A lassan-lassan kihűlő szerelemnek egy napon azután örökre vége szakadt. Nem jött többé haza. A fiatal asszony sokáig rejtegette gyalázatát, sokáig hallgatta a legmardosóbb részvétnyilatkozatokat, de mikor a lapok azt irták, hogy egy csodálatos szépségű fiatal asszonnyal szökött el, azonnal Budapestre utazott. Mindent megtudott, csak azt nem tudta meg, amit akart. Hogy milyen szép az az asszony, a kivel beleszédült a becstelenségbe. Az egykori férj valamennyi arczképeit összevásároltatta a kirakatokból s megsemmisítette. Az útszéli képes lapoknak nem jutott semmi martalékul, De azt elolvasta ötvenféleképen is, hogy híres szép volt, ifjúkori ideál, a ki újra föllobbant szenvedélylyel követte kedvesét a nagy világba. Végre a regényes botrány lekerült a napirendről. A tárcák czikkekké, a cikkek újdonságokká, az újdonságok szerkesztői üzenetekké váltak s egyszere csak senkisem beszélt többet a nős földesúr s a férjes fiatal asszony eltűnéséről. Az odahaza maradt fél legalább maga is ugy akarta, hogy ne emlegesék többet a családi nevét, annál inkább nem, mert Örökre lemondott a szökevény éllettársról. Hanem a fiatal földesasszony nem birt lemondani az uráról. Arról a szenvedélyes szerelmű, tökéletes férfiszépségről, kinek az ifjúsága a tróubadourok összes szerelmi fellobanásaival és regényes kalandjaivel volt tele, a kit imádtak a nők s a ki mégis olyan példás férj tudott lenni. Egy asszony szerelméért eldobta száz szeretője rajongását és soha még csak gondolatban sem csalta meg hitvesét. Látnia kell ezt a csodás asszonyt ki, eltántorította. Meg kell tudnia, hogy milyen varázszsal bűvölte el. Nem akarja az ideál romba dőlt szobrát sem megsiratni, sem újra a családi tűzhely oltárára állítani. Hanem azt meg kell tudnia, mennyivel szebb, vonzóbb az a titokzatos asszoy, a ki ép olyan bűnt követett el, csakhogy az övé lehessen. Azé, a kié sohase volt másképen, csak rajongásban. A kiből csak