Esztergom és Vidéke, 1895

1895-10-13 / 82.szám

Haldokló színművészet az ünneplő milléniumkor! A zene és színművészet mindenkor mostoha gyermeknek tekintetett hazánkban. Máig sem állott be változás sorsukban, noha a közelmúlt igazolása szerint nem egy izben, az utóbbi három évszázad alatt pedig éppen nem képviselte, nem képviselhette s nem tarthatta össze más a magyarságot, mint e két testvér művészet. E két művészeti ág története Magyarország nemzeti géniuszának létküzdelmét tárja elénk, mely ékesszólóan, tömérdek véres-verejték és megannyi megalázás árán tartotta fönn magát a tendencziózus elnyomás daczára. Akik e két művészeti ág idestova kimutatható dicsőséges múltját ismerik : méltán azt vélhetik, hogy apotheozisra lel ez ikermüvészet a milleniumi kiállításon. Nagyon tévednek ! E két művészet ötvenedrészét sem foglalja el annak a költségnek, amelyet igényel p. o. a hadászati kiállítás, amely tudvalevőleg feltünteti azokat a rozsdás ágyukat és régi puskákat, amelyekkel ellenségeink a szabadságot, közszellemet s a művészeti érzéket kiirtották Magyarországon. Én szívesen megnyugodnék e két művészeti ág aránytalanul szegényes és szűk keretbe szorított bemutatásában, ha azt tudnám, hogy künn, a kiállítás falain tul hatalmas, pezsgő életforrást bír a magyar zene és színművészet. De fájdalom, nem igy van ! A millénium évébe jutva ami színészetünk is odajutott, hogy állapota hasonlít a haldokló vonaglásához. Az uj ezredévre a színészet nem ugy kiábrándult, mint a többiből. — Micsoda hatalma lehet annak az aszszonynak ? És világgá ment. Bejárta egész Európát, csak hogy azelőtt 6 hónapig tartott a nászutazás vele, most pedig csak hat hétig a gyászutazás nélküle. Mindenütt talált valami nyomot. Salzburgban a Kapuczínus hegy ormára épült kilátó vendégkönyvében ráismert az ura kezére. »Géza és Helén* Megfagyott benne a vér, mikor először találkozott annak az asszonnyak a nevével. Majdhogy ösze nem roskadt fájdalmában De csakhamar uralkodni kezdet fölháborodásán s gyorsan belejegyezte könyvecskéjébe, hogy épen huszonegy nap előtt jártak erre. Azon éjjel még Münchenben voltak Az Izár partját is szerette az ura. A bajor tündérkastélyokat is sorra járták. Strasburgban fölmentek a dóm tornyába. A fiatal asszony megmutatta az édes anyiának azt a régi követ, melybe a mézes hónapok alatt Géza belekarcolta ezt a szót : »Margit.* De a öreg asszony már nem látta ott a lánya nevét többet. »Helén* neve került helyébe. A toronyőr megmondta, hogy mikor járt Strasburgban a gyönyörű magyar >házaspár.t Mindennap máshol elmélkedtek a nyomokról, de sehol sem találták meg őket. Géza ugyanazt az utat járta végig, mint mikor nászuton volt. Parisba értek. Teljesen kimerülve tökéletesen öszekönyvelhet el mást, mint azon néhány czikket és röpiratot, amelyeket e sorok irója io év óta nyújtott a haldokló vidéki színészetről s azon koldustarisznyát, melylyel a vidéki színészet aggastyánai részére egy menházat összekoldult Bényei István, aki praktikus ésszel kitalálta azt, hogy irói profécziákkal a magyar színészet végfeloszlását nem lehet megakadályozni. Külföldön, ha valaki életét arra szánja, hogy a színészet alkotmányát, múltját, jelenét és külföldi szervezetét áttanulmányozza, hosszú husz év után eljut ezen uton ahhoz, hogy reá bízzák az éhhalállal s botrányokkal küzdő színészet rendezését! Nálunk mi történik ? Előrántják az embert, ha Bécsben vagy Budapesten szakkiállítást kell szervezni, de ha a «mór megtette kötelességét* visszadugják azon ügykörbe, melybe nem illik bele, se tehetségénél, sem pedig hajlamánál fogva. De hát a mór megtette kötelességét, a mór mehet. A színészet ügyét pedig rendszerint olyanok referálják, akik fiatalkorukban színházi habitüék voltak : tehát rokonszenveznek ezen munkakörrel! Néhány év előtt egy lelkes meczenás szóba hozta ez ügyet az irányadó helyen s ajánlotta, hogy a színészet végromlását megakadályozandó : helyezzenek át oda egy oly erőt, akiről tanulmányai s pályakoszoruzott müve alapján feltehető, hogy képes legyen újjászervezni a színészetet! Egy kecses mosoly kíséretében azt a választ kapta : «Erdészetnél, vizépitészetnél, kőbányászatnál van értelme a szakférfiak alkalmazásának, de a színészetnél nincsen ! ! ! > S ilyen viszonyok közt csodálható-e, hogy a magyar színészet éhesen, rongyosan, morális sebekkel födve jelenik meg előttünk a millénium évében ! ! ! Ezért fogja a milleniumi ünnepi hangulatot azon disszonáns jajszó megzavarni, mely fölhallatszik majd a vidékről a jövő évben : amidőn a vidéki lakosság tömegesen a fővárosba fog tódulni, mialatt a vidéken a színészet még jobban fog sinlődni, mint ahogy eddig sinlődött! ! ! A zenevilág részben rosszabbul áll, mint a színészet, más tekintetben pedig helyzete jobb. Rosszabbul áll, mivel annyira szegény ez a társadalmi elem, hogy még saját múltjának megírására sem tudott öszszegyüjteni egy kis összeget, holott már nemcsak a lövészek, de a mészáros és lakatos czéhek is megíratják monográfiáikat s annak tanulságaiban konstatálják a jelen bizalmat gerjesztő életfonalait s a lét enyésztő tüneteket. De az abból ered, hogy tulajdonképen magyar műzenét kultiváló zeneirónk nincsen. Az öregek kifáradtak: a fiatalok meg internationalisták. <Ubi bene, ibi patria > a jelszavuk. Az az osztály, amely a magyar zenét képviseli, a czigányság: szégyenletesen le van nézve és el van szegényedve ! És mégis ezek boldogabbak, mint a színészek! Boldogabbak, mivel fölszállingózhatnak a budapesti vendéglőkbe, kávéházakba és mulatóhelyekre, ha a vidéki jobb módú elem százezrei Budapestre tolulnak s itt okvetlen megtalálják azon odavetett filléreket, amelyeket otthon tőlük megvont volna a fővárosba utazók raja ! Kereskedőink, iparosaink, vasutaink, vendéglőink, nyomdáink, mindmind kitűnő üzletet csinálnak a kiállítás alatt, csak a magyar vidéki színészet, amely a vidéki rögökhöz van kötve, csak ar? fogkoplalni a jövő évben! És mind ez azért, mivel mi a ló^ patkoláshoz is szakembert állítunk : a színészet immár tarthatatlanná vált viszonyai rendezéséhez pedig elégségesnek találjuk a műkedvelők hókusz-pókuszait! Emelje föl szavát a szinésztestület a millénium alkalmából s kérelmezze impozáns módon azt ez alkalomból, hogy vegyék ki a toloncz ügyosztályból s helyezzék át a cultuszminiszterinmba, ahol a szobrászat, festészet stb. testvérmü vészét immár felvirágzását lelte. Dr. Váli Béla. törve kisérte boldogtalan leányát a szegény jó öregassony ki még álmában is védte a legvégsőtől s remegett érte mikor hevesebb mozdulatot tett a vonaton, a folyópartján, vagy valamelyik toronyon Végre beértek a Notre-Dame ódon szentélyébe. Ott is megvan az ő boldogságuk sírfölirata. A régi tölgyasztalon az oltár mögött csakhamar megtalálta az ideges asszony szárnyas szeme az egykori nászemléket. De most már csak ez az egyetlen szó: «Géza.» A «Margit> név eltűnt. Nem került helyébe más. Itt megállt a kutatás. A szerencsétlen fiatal asszony először kért tanácsot a | szegény öreg asszonytól, a kinek már könyei sem voltak, nem hogy tanácsai maradtak volna. Letérdelt az oltár elé s ugy imádkozott, csak azért, hogy legalább most ne homályosuljon el az értelme. * Azután, mintha temetés után volnának, elhagyták a sötét templomot. . Odakint a tömeg a Morgue felé sétált. Vidáman csevegtek a rendes napi látványosságokról. Hozzá szoktak a halottlátogatáshoz nem felebaráti kegyeletből, hanem idegingerlésből. Nem tudtak ellenni a Morgue nélkül. A népáramlat a sötétruhás idegen aszszonyokat is a Notre-Dame mögött álló szomorú kis épületbe sodorta. Az iszonyú hullák az üvegfalak mögött megrémitették a szegény öreg urnŐt; nem bírt végig menni a folyosón. A leányát sem birta elhagyni. Elfordította a fejét, ugy kisérte a leányát, aki remegve nézett meg minden halottat. Hátha itt találkozik az egyikkel f De hiába kereste őket. Valamennyi ismeretlen volt. Az öreg urnő megkönnyebbülve vetette föl szemeit az égre, mikor kiértek. A tömeg a bejárat előtt kifüggesztett arczképgyüjteményt nézte. A régibb ismeretleneket. Nehezen^ lehetett a gyűjteményhez férkőzni, de a boldogtalan aszszony, aki görcsösen kapaszkodott édes anyja karjába, kivárta, mig a sor rákerül. Végre megállnak a szörnyű fotográfiák előtt. A fiatal asszony ráismer az öngyilkosok közt az urára. Mind a két karját megragadja édes anyjának. Kinézi a lelkét, lábbujjaira emelkedik, csakhogy jobban lássa. Megmerevedik a szeme, megáll a szive dobogása, de azért csak nézi, nézi. — Itt van ! . . . sóhajtja azután. A következő percben már összeomlott. Néhány ur fölfogta s egy kis padhoz vezette. — Nagy tömeg vette körül a szerencsétlen asszonyokat. A sokaságban öszszeverődött néhány rendőr, orvos, hírlapíró s a nép a titok nyomára járt. Csakhamar megtudták a valót. A 264. számú hullát egy külvárosi harmadrangú hotelből szállították ide. Az idegen egyedül lakott s nem találtak nála semmi HÍREK. Esztergom, okt. 12. — Lapunk szerkesztősége a napokban lakást változtatott, amennyiben a szerkesztőséget Á 1 d o r i Viktor segédszerkesztő lakására (Simor János-utcza 519. szám, Telefon 50.) tettük át. A lap szellemi részét illető közleményeket és leveleket az * Esztergom és Vidéke* szerkesztősége czim alatt ezentúl a Simor János-utcza 519. sz. alá kérjük küldeni. A szerkesztőség hivatalos órái déli 12 órától d. u. 2 óráig vannak, amely idő alatt a t. közönség rendelkezésére állunk. A szerkesztőség. — A herczegprimás a fővárosban. Vaszary Kolozs bíboros herczegprimás a legújabb megállapodások szerint október hónap végéig marad Budapesten, amikor innét egyidőre ismét városunkba jön. A heczegprimásnál most sűrűn fordulnak meg a fővárosban időző egyházi méltóságok és politikai kitűnőségek. A herczegprimás október 12-én az angol kisasszonyok templomában, 16-án pedig a belvárosi plébánia-templomban bérmálni is fog, továbbá jelen lesz az uj erzsébetvárosi templom alapkőletételénél, melyen az udvar is rész vesz s az ünnepi misén ő fog pontifikálni. értéket a jegygyűrűjén kivül. Eltemették már tiz nap előtt az ismeretlen öngyilkosok temetőjébe. Nem bírtak visszamenni a vendéglőjükbe a saját erejökből. Egy rendőrtisztviselő kisérte őket haza, aki a 260—270. számok kőzé eső halottakkal foglalkozott. Nem igen tudott azonban sokkai többet mondani, mint a mennyit már mondott. Másnap már nem voltak Parisban. A fiatal asszony nem sirt, nem panaszkodott többé. Minden- nap máshol jártak egész hazáig. Odahaza alig ismertek reájuk. Mintha a sírból keltek volna ki mind a ketten. A párisi lapok után a mi újságaink is megint foglalkoztak az egykori esettel. Csakhogy most már a részvét egészen a boldogtalan fiatal özvegy felé fordult. A büszke asszonynak azonban fájt a részvét, nem birta ki odahaza s alig telt el huszonnégy óra, igy szólt édes anyjának : — Ha tovább idehaza kell maradnom, megtébolyodom. Gyerünk jó anyám máshová. Nekem felednem kell, ha élni akarók és erre csak egy orvosság van: ha mindennap máshol vagyunk. És megint világgá mentek keresni valakit, azt a rejtelmes asszonyt, a ki nem volt a Morgueban, de a kit meg kell valahol találniok. Mint a kisértetek járták be ismét a világot. Mindennap máshol.