Esztergom és Vidéke, 1895

1895-09-22 / 76.szám

molyabb, fontosabb dolgok, melye­ket rendeznünk kell. — Dr. C s e r­n o c h Jánosífelszólásaután a Széche­nyi-tér bajairól Földváry Ist­ván dr. veszi át a szót és kívánja, hogy a jövő közgyűlések egyikén ja­vaslatot terjesszen elő a tanács. Ér­dekes pont volt a rendőrkapitányi javaslat az élelmiszerek további ela­dása tárgyában. Niedermann rendőrkapitány visszautasítja azt, hogy a rendőrséget okozzák azzal, hogy idegen kofák összevásárolják már kora reggel a baromfit. O — úgymond — bekisértetheti a kofát a városházára, de be nem csukathatja. És csak embereknek gúnyára me­gint el kell őket bocsájtania. O ugy igyekszik a dolgot rendezni, hogy a kofák csak 9 órakor jöhessenek be és vehetnék baromfit. A közgyűlés is helyesli a javaslatot és elfogadja. Ismét egy pár pont rövid ismer­tetése és elfogadása után áttértek a vámszedés rendezésére. Dr. Földváry István referál erről. Képtelennek tart­ja, hogy a Bruckner-ház előtt a vám­szedés jogát lehessen gyakorolni. Mert a szentgyörmezeiek, szenttamásiak, vízivárosiak az egyesítés után nem fizettek vámot a Bruckner ház előtt. O ezáltal megkárosodottnak találja a bérlőt, valamint az egész tanács is ebben véleményben van. Dr. Földváry István helyesnek ta­lálja, ha a bérlőnek kárpótlásul le­engednek háromezer forintot. Pedig bizony a bérlőnek nincs kára, mi­nek tehát ismét meggondolás nél­kül 3000 forintot kidobni ? Ha jól megfigyeljük a dolgot és alaposan, — van akkor egy niodus vivendi. — Igaz ugyan, hogy a szentgyörmezeiek, szenttamásiak, vízivárosiak, most az egyesítés után nem fizetnek és eb­ből eredne a bérlő kára. — De ez csak látszólagos. És ha figyelembe Heveske4tefc* többet ittak egy pohár­ral, Össze is törtek két hegedűt s a íurdő­botrányból valaníl hagy becsületbeli kér­dés maradt elintézetlenül. Néhány ijedős öreg asszony keresztény felebaráti kötelességének tartotta, hogy értesítse az idegen nőt arról, milyen ga­libát okozott; a békésen megférő fiatal urak között..s milyen felfordulás van most a világ íegcsÖndesebb fürdőhelyén. A jó nénikék, akik tanúi voltak az esti csete­paténak, persze szórul-szóra elmondták a szóváltásokat, különösen hangsúlyozták Elemér kifakadásait. A hívatlan béke­birák nem érték el a czéljokat. A rejté lyes idegen asszony nem adott utasításo­kat elutazására, a levegőben lógó nagy párbajkérdés tárgya tehát napirenden ma­radt. Pedig az egyik nénike biztosra vet­te, hogy megmenti unokaöcscsét a hires Teli Elemér pisztolyától, ha kerülouton eltávolítja a veszedelmes jövevényt. Az idegen fürdővendég végighallgatta a szokatlan látogatókat, azután mosolyog­va mondta : — Talán csak tréfa lesz az egész ösz­szetüzés. Különben is engem csak nem vádolhat senki semmivel. Hiszen mind­össze csak egyetlen egy úrral váltottam néhány visszautasító szót. Ha jól emlék­szem, a másik neve Elemér volt. Nem állok az útjában senkinek s ha elég va­gyok önmagamnak, abból még nem kö­vetkezik az, hogy a fürdő közönsége ta­lán kevés nekem. vesszük, még hasznot is huz ebből, mert hisz azok, a kik most bejönnek a fönnt emiitett három városrészbe, azok fizetnek vámot. Ez tehát nem csakhogy kiegyenlíti a kárt, hanem hasznot hoz. Mert a kik a három városrészből jöttek, kevesebben jöt­tek és igy kevesebb jövedelme volt a bérlőnek, mert, mikor a 3 város­részbe jövők fizetnek vámot — kik sokkal nagyobb számban jön­nek és igy több jövedelme is van a bérlőnek. Csak ezt kell tekintetbe venni jól, és nem kell azon töpren­kednünk, hogy háromezer forintot elvesztünk. A többi kevésbé fontos pontokról röviden vett tudomást a közgyűlés és csak a bizottsági tagok fölolva­sásánál volt némi vita. Kollár Károly jegyző felolvasta a pénzügyi, gazdasági, egészségügyi, kórházügyi és a többi bizottságok tagjait, de Horváth Mihály és Kiffer képviselők különösen a gazdasági bizottságban a földmives osztályt nem találják eléggé képviselve. Mél­tányos volt kérésük és felszólalásuk, mert hisz a gazdaságban ők is sze­repet játszanak, és ezért a polgár­mester megnyugtatta őket, hogy ez állapot csak ideiglenes és előjegyez közülük többet, a végleges válasz­tásra. A közgyűlést ezzel befejezték. F. CS ARN OK. Jó fogás. — Az Esztergom és Vidéke eredeti közleménye. — A nyáron egy igen igen titokzatos ember lakott az udvarunkban. Nappal alig láttuk a szinét, ellenben éjszakánkint egyre kódorgott. Ha mégis néha úgy éjféltájt hazajött, akkor sem feküdt le, mint más jóravaló ember, hanem virra­datig égett a lámpája. Olyan hidegen és ünnepélyesen beszélt a >fagyos szent*, hogy a lovagias néni­kék teljesen fölöslegeseknek érezték ma­gukat a szép asszony társaságában. Amikor eltávoztak, a fagyos szent ma­gára zárta az ajtót s elhatározta, hogy ezentúl szobájában fog étkezni. Gyorsan elrendezte gondolatait. Az a bizonyos Elemér, akit múltkor visszauta­sított a fenyvesben, egy kissé durva fegy­vereket használ úgynevezett sérelme meg­torlására. — > Fagyos szent !« Érdekes epitheton, amilyet még soha se kaptam. »Nincsen igéző erőm, hideg vagyok, mint a szo­bor, élettelen, mint a carrarai márvány, akit talán még senki sem szeretett, de akit ő sehogysem tudna szeretni !« Igy mondták a hívatlan vendégek s igy ke­ring ez most a fürdő közönsége ajkán. A »fagyos szent« a tükörbe nézett. — Hát ilyenek a »fagyos szentek?* — kérdezte tükrétől. Olyan igéző mosolylyal válaszolt vissza a tükör, hogy a szép asszony leg­kevésbbé. sem eshetett kétségbe. Azután eltökélt valamit, ami megnyug­tatta. Nem arra gondolt, hogy megvé­deti a becsületét, de arra sem, hogy el­utazzék. Erezte a fürdőző hölgyek gyű­löletét, de az urak hódolatát is, s ezt több­re becsülte. Hanem ezentúl meg fog jelenni a tár­saságokban s meg fogja engesztelni a Egyszer azután, hogy a rendőrség rúdja nagyon rájárt a posztkiszlisekre, a mi házmesterünk is megszomjuhozta a dicső­séget, miért is egy hosszadalmas memo­randumot nyújtott be a főkapitányság­hoz, melyben leleplezi a mí udvarbeli titokzatos emberünket. Azt mondja benne, hogy egy országos világfelforgató anar­chista banda prímásának jutott a nyo­mába, a ki nem cselekszik egyebet, mint­hogy a czitadelláról terveket készit, .alá­aknázza a várpalotát és puskaport rak a vízvezetéki csővekbe. Minélfogva, egyszer reggel arra ébredünk, hogy az égben mászkálunk, mert még harmatos hajnalban ágyastul, mindenestül oda rob­bantunk. Miután Potreba Antal mindezt ugy vallotta, mint a hiszekegyet, végre is a főkapitányság vizsgálatot rendelt el, mely­nek eredményét egy egész láda irat le­foglalása képezte. Hogy valóban! mennyire közveszélyes egyéniséggel voüt dolgunk, az kiviláglik a következő szemelvényből, melyet a rendőrség szívességéből ime a követke­zőkben van szerencsém közleni. Szilva a fém. (Hajmeresztő novella) A rémes éjszaka lefeocsátá leplét Ku­tyatorok földi virányaÉra. Halálos csend terjengett szerteszéjjel,, merre szem lát és fül hall. Csak a baglyok huhogtak meg a kuvaszok vonitottak kísértetiesen, De im, mégis két sötét alak rettenhe­tetlenül száguldott Kutyatorok felé a vak éjben. Megérkeztek. Hah, de mí ez? A falu szélén egy fekete alak bonta­kozott ki az éji homályból. — Megállj, ki vagy ? Múítá harsányan, Az egyik lovag megállott és a másik követte példáját. Majd megrázta bozontos fejét; vélnéd egy erdő rengeti hatalmas üstökét. — Ki vagy te nyomorult féreg, hogy elembe merészelsz állani,, kiáltotta ádázul a jelenségre. — Én a bakter vagyok és eltöröm a lapoczkáját, ha néma kotródik, de rögvest. — Én meg a pokol fájzatja vagyok, meg a sátán, hörgé amaz. A bakter nem engedett. — Hazudik, mint a parancsolat. képzelt mellőztetés miatt neheztelő vi­lágot. — Tehát a » fagyos szent* bele fog olvadni a hevesebb vérű szentek közé s ezzel szent lesz a béke. Az összekoezczanás sérelmeit az arany fiatalság békés utón már kiegyenlítette volt, mikor a félbemaradt párbaj hős­nője újra megjelenít. — Most még jobban gyűlölték a nők s még érdekesebbnek ta­lálták a férfiak>. Az asszonyok még egy jelzővel gazdagították. ^Arrogáns fa­gyos szent <-nek hívták maguk közt. Amikor rendes sétájára indult, ugyan­ott, ahol a minap, hozzá csatlakozott az ellenállhatatlan Elemér, aki még mindig nem nyerte meg a fogadását. A »fagyos szent« hidegen fogadta, Elemér pedig forró udvariasságokon kezdte. A fordulónál egyszerre csak igy szó­lott a titokzatos szép asszony : — Kisérjen el a vízeséshez ! Elemér diadalmas örömmel kisérte. Útközben azután a közönséges beszé­det a fiatal asszony egyszerre csak ezzel a kérdéssel szakította meg : — Ugyan mondja csak kérem, mi a maga másik neve ? — Magasházi — válaszolta Elemér egy | kicsit lehütött hangulattal, a szép asszony emlékezőtehetsége miatt. Kicsoda maga ? Megállott és mosolyogva a szemébe nézett. — Még kételkedni merészelsz ! — Nem hiszek én a szentnek se. Hát okádjon kénkövet,, ha ördög l , . . A sötét lovag azonban nem okádott kénkövet, mert nem is okádhatott, mivel hogy nem volt ördög. Ő aljas iparlovag volt. Nevezzük őt nyájas olvasó Rengő Balázsnak. A másik, a követője, az volt a csatlósa. Hát hogy Rengő Balázs nem fujhatott a bakter szeme közé kénkövet,, egyszerre furfangos eszme villant meg tulesigázott agyában. Hátra szólt Szandrao Pansájának % — Nyújts ezen embernek tiz darab aranyat ! — A' mán más, rebegte az éjnek éber őre. — De légy vak, mint a hal és nséma,. mint az éjszaka, folytatá Balázs. — Mintha csak ugy jöttem vó«i ebbe a gödrös világba, tejsúr ! Rengő Balázs meg a csatlósa fel­tartóztathatlanul folytatták útjokat.. II. Fagyott kegyetlenül A verebek halva potyogtak az ut havába. Jobbra, balra tót bocskorok hevertek, melyekről a Ja­nót lerágta a farkas. De azért a Barlang­ligetiek ősi mohlepte villájában mély csend honolt. Hiszen éjszaka volt. Az álom karjaiban ringott minden és min­denki. De mégse! . . . Perkusszió, az aljas bérencfc sfcolga viir­rasztott. Várta RengŐ Balázst. Miért? Mi nem tudjuk, de ő tudja. Egyszerre három éles fütty fúródott bele a szurokba mártott világba. — Hah, lánczát tépi a Hunyady két fia ! Ez ő, vesszek szomjan, ha nem ő, dadogta a nyomorult és mint a gummi lapda felpattant. A szurokból Balázs bontakozott ki és hű csatlósa. — Nos megtette az álompor a ma­gáét ? kérdé Perkussziótól, amint meg­érkezett. — Alusznak, uram, mint a sir, feleié.. — Helyes, nesze eme zacskó, száz arany. Most pedig munkára ! Monda és beosont a villába. A buja perzsa szőnyegek mohón nyelték neszte­len lépteit. Végre ott állott az ősz Bar­langligety hófehér ágya előtt. Barlangligety mélyen aludt és boldo­Elemér, az ellenállhatatlan, megint kie? sett a szerepéből. Mintha csak a vallató bírónak felelte volna : — Földbirtokos. — Nős ? — Nem. — Hát akkor mit akar ? A fiatal embernek melege lett. — Meg akarom mondani magának,, asz­szonyom, hogy . . . — Hogy »fagyos szent* vagyok. És kaczagott gyermeki vidámsággal* leányos hunezutsággai, asszonyi művé­szettel egyszerre. Elemért megfogta. — Hát csak mondja ki, ha már elke­resztelt ! Igazán mulatságos. Három év óta tiz-tizenkét fürdőhelyen is megfordul­tam, de ilyen pompás nevem nem volt se­holsem. Hát fagyos szent vagyok én ? Még mindig szemtől-szembe állott a fiatal emberrel, aki csodálattal nézte nagy, tüzes, fekete szemeit, igéző ajkait, hófe­hér nyakát, remek termetét és megszé­gyenülve kereste a meg nem talált kife­jezéseket. — Tehát folytassuk az utat. Most már megtudhatja tőlem, hogy szintén földbir­tokosnő vagyok, a valódi nevemre azon­ban nincsen szüksége. Ha valamikor el­jön Zalamegyébe, akkor könnyen megta­lál. Mert én már holnapután elutazom. — Ugy-e miattam, asszonyom ? — kérdezte töredelmesen a fegyverzett hős. — Nem egészen. Inkább miattam.

Next

/
Thumbnails
Contents