Esztergom és Vidéke, 1895

1895-04-14 / 30.szám

Húsvét. Irta. Dr. NOGÁLL JÁNOS.* Krisztus feltámadott. Ez tény, bizonyságot tesz róla az írás, bizonyságot a történet. A kereszténység első korszakában, mikor az egyház bölcsője, hasonlólag szerzőjének bölcsőjéhez, hitvallóinak vérétől piroslott, e vértanuk sorában megjelent a pogány tiszttartó előtt szent Makrina. A biró sajnálhatta ezt a gyöngéd liliomszálat vérbe fullasztani s hogy eltérítse a halálra szánt kegyetlen hittől, ezzel támadt neki: > Ugyan hogy tudtok oly elszánt lelkesedéssel ragaszkodni emberhez, ki oly csúfos halállal mult ki a kereszt fáján ?< Makrina azt kérdezte a pogány birótól: > Honnan tudod, hogy az, kit te csupa embernek mondasz s kit a keresztények a világ megváltójának s jövendőbeli birájának vallanak, csúfos halállal mult ki a kereszt fáján ? Könyveitek beszélik ? Igenis, de harmadnap halottaiból föltámadott, ha meghalt, érettünk halt meg, hozzánk való szerelmében feláldozta magát * A nagyváradi káptalan tudós püspökét méltán hívják a magyar Kempiss Tamásnak. Örülünk, hogy húsvéti czikkét közölhetjük. A szerk. Az „Esztergom és fiié" tárczája. Midőn a réten .. . Midőn a réten elmerengve járok S nyitnak körül az illatos virágok, Megszállja szivem egy mosolygó álom : Az életet oly szépnek találom! Ezer torokból cseng a bájos ének, A rózsa csókot ad a kis pillének . . . 5" mintha szivemben is az édes vágyak Reményeikkel csókolódnának! . . . Brády Albert. Kele Sipos Sára. — Románc. — >Kedves öreganyám, Kele Sipos Sára, Mért bámul kegyelmed az ország útjára ?«. ,Kedves kis unokám, fehérarcú Sára, Várok a fiamra: várok az apádra; Várom a bátyádat, hetyke legény Jancsit; Várom leányomat: az anyádat Pannit!

1 »Kedves öreganyám, hisz meghaltak régen, Temetőben vannak egymás mellett, szépen.* ,Szegény kis unokám, rossz a szád, meghalljon, Aratni mentek el a tavalyi nyáro?i. Elmentek aratni Csongorád megyébe, Gazdag nagy uraknak földje szérűjébe. érettünk és meghalt; de fel is támadott és él, él, szakadatlanul* Midőn Napóleon 1805-ben Milanóban Olaszország királyának koro náztatván, a havasokon visszatért Francziaországba, Cenio hegyfokán megállapodván, büszkén nézte jobbra Olaszországot, balra Franciaországot, büszkén nézte lábainál a félvilágot, de csakhamar magába szállván, mély megilletődéssel monda Bessiére tábornoknak : >Ah, ne ámítsuk magunkat. Mi vagyok én törékeny üvegdarabnál, melyet az egek ura, királyok királya egy pillanatra fölemelt. Nem igy Jézus, ő ott áll az idők magasán, az emberiség élén, az ő lábainál vonulnak el a népek és nemzetek hosszú sorozattal, ő él és uralkodik az idők végeiglen. O a feltámadás és az élet. > A kereszténység első korszakában keresztény rabnővel történt. Midőn pogány úrnője olyas valamit követelt tőle, a mi nem fért lelkéhez, a rabnő nyugodtan, de méltósággal azzal védekezett, hogy : «Igaz, életem a tied s tied mindaz, ami életemmel végződik — időm, egészségem, erőm testem és lélekzetem. Mindezt megvásároltad. De azért megmaradt nékem az, a mit semmiféle császár kincse nem képes megvenni.* «Ugyan mi lehet az, kérdezte a rabszolgatartó.* A lelkem. «Lelked ? viszhangoztatá a meglepett úrnő* s szabad tudnom, mit értesz te ezen szó alatt ?« «En a bölcselők nyelvén nem tudok szólani, de azt a bennem lévő tudatot értem, a mely azt érezteti vélem, hogy van egy létem, mely a jobb rendhez tartozik. A mig ez a láthatatlan hatalom meg van bennem — pedig ez nem halhat meg, — addig nem vagyok képes sem hízelegni, sem hazudni.* A pogány úrnő meg volt lepve. >Hol tanultad ? kérdi, e dőreséget? Vagy azt hiszed, hogy midőn holtod után odavetik testedet a többi rabszolgákéhoz, a kiket agyonra [korbácsoltak s elegyedett hamvaikat egy közös verembe ássák el, te majd mint öntudatos lény fogsz élni és új örömteli szabad életre kelni* ? • Hiszem és tudom, hogy van egy kéz, mely számadásra vonja a szeleket és visszaköveteli tőlök poromnak minden részecskéjét, melyet az ég négy tája felé* elszórtak és én újonnan föltámadok a testemben, Elvitte mindegyik szép fényes kaszáját!.., > Tudom, öreganyám, a halál kaszáját.« ,Ejnye kis unokám, rossz a szád! meghalljon ! Vissza fognak jönni még ezen a nyáron. Felváltják a búzát ropogós bankóra: Neked pántlikára — nekem koporsóra' »Édes öreg anyám, Kele Sipos Sára, Lám nem jöttek vissza a nyár utójára. Pedig én is látni szeretném már őket.*. ,Látod te kis bohó, hogy nem haltak ők [meg !' >Édes öreganyám! elmegyek hozzájuk.* ,Eredj el kis lányom hozzájuk, utánnuk. Mondd, hogy várja őket jó öreganyájuk.' »Öreg szomszédasszony, Kele Sipos Sára, Mért bámul kegyelmed az ország útjára

1

?* ,Kedves szomszédasszony, cselédimet várom, Kik aratni mentek a tavalyi nyáron : A János fiamra, a feleségére, A Jancsi gyerekre, a hetyke legényre, Meg akit utánnuk küldtem, Sárikára . . . Felváltják a búzát király orcájára : Nekem koporsóra, nekik pántlikára.' Erdőst Dezső. A holtat kötő eskü. » Esküszöm az élő Istenre, lelkem üdvösségére, szeretteim boldogságára, hogy halálom után való éjjelen eljövök hozzád élőhöz és megmondom neked, hogy van-e élet a siron túl és ha van, milyen az ? Dr. Wald Antal professor. Dr. Scherz Emil, a filozófia tanára.« A gyertya lobogott s a falon sötét árnyak táncoltak, midőn két a komoly férfiú aláírta az esküt és megcsókolták egymást. Ezután dr. Wald fogta a kalapját és esernyőjét és elment. * Mi indithatta a két filozófust e különös esküre ? A kor. Akkoriban keletkeztek az istentelen, vallástalan bölcsészetek. A túlvilág erősen foglalkoztatta a tudók agyát, s a túlvilág titkába emberi ész évezredeken át sem tudott behatolni. A két öreg professor minden nap együtt tanakodott a modern és a régi filozófiai tételek fölött. Mi érdekelheti jobban az ősz fürtöket, mint a sirok titka: nyugovás van-e ott, vagy semmisülés ? Az egyik 80 éves volt akkor, a másik nyolcvankettő. S a régi, egymást nélkülözni nem tudó jó barátok voltak. Másnap reggel az öreg Scherz professort az inas reszkető kiáltása ébresztette föl: — Uram ! Keljen föl. Wald doktortól vannak itt: a doktor úr meghalt. Az öreg ur felijedt, fölült ágyában, aztán ismét visszahanyatlott: — Az lehetetlen ! — hebegé. nem mint a tiéd vagy bárkinek rabja, hanem szabadságban, örömben és dicsőségben, örökké szeretve és szerettetve. Ez a biztos remény él lelkemben. « Soha ilyet rabszolgától! Az előkelő urnő tőrt ragadott, mely kezeügyébe esett. Mély seb, mely a rabnő védekező karját érte, volt a felelet e vakmerő beszédre. Feleletnek ez nem felelet e kérdésre. Mi lesz az emberrel, ha a sírba száll ? Mi lesz mégis ? Oh, csak derengene föl valami oly ismeretlen világosság, melynek sugara behatolna a sirba s megmutatná, mi az voltaképen. A költészet meg akarta világítani ; de valójában csak a küszöbön állapodott meg, mint valami nemtő lehorgasztott fővel s lefordított fáklyával. A tudomány belépett s megrémülve, fékevesztett szárnyakkal, a fojtó levegőben kialudt lámpával jött vissza, mert pusztán csontvázat födözött föl benne. S a bölcselet csak kerülgette egyre s olykor félénken bepillantott, aztán visszahökkent s elkezdett fecsegni vagy hebegni s a vállát vonogatva megvallotta, hogy a talány nincsen még megfejtve, a rejtélyt még sűrű — Óh uram igaz — felelt a szolga sápadtan, — a szél ütötte meg. Ott feküdt kiterítve holtan. Arca viaszfehér, szemei lezárva,—hoszszú ezüst szakálla nem rezgett a leheléstől. Dr. Scherz megfogta a halott kezét. Hideg volt az és merev. Hiába próbálta melegíteni, hiába mondotta neki, hogy vegye tréfának a dolgot, ő nem kívánja, hogy azért meghaljon és ömlöttek rája könnyei. A spiritus fáklyák kékesfehér lángjai kísérteties fényt lobogtattak, midőn a két öreg keze utoljára érintette egymást. A halott kéz nem adta vissza az élő kéz szorítását. * Dr. Scherz ez estén egyedül ült szobájában. A gyertya most is ugy égett, mint máskor. A falakon ugyan azon árnyak táncoltak. De minden néma volt, csak a lángoló gyertya kanóca sercegett olykor s kékes golyócskákat pattantott el az izzó bél körül. Az óra Xl-et mutatott s a födélen kiugrott a jelentő kakuk madár s taktusra billegve elkakukolta az óra számát, aztán ismét visszaugrotts a szobában ismét csönd volt csak az órainga egyhangú kettyenései voltak hallhatók. Dr. Scherz mozdulatlanul ült az ócska kanapén. Eleinte érintetlen volt a kis WW* Lapunk mai számához félív melléklet van csatolva. ~9i Esztergom, XVII. évfolyam. 30. szám. Vasárnap, 1895. április 14. ESZTERGOM és VIDÉKI r r r «• KSVCNNV^^CJ^VXXO^ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. v^xmNWN^^^^^ Megjelenik hetenkint kétszer: | , csütörtökön és vasárnap. | Szerkesztőség és kiadóhivatal, f ir e esek -T*T- | hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és I a kiadóhivatalban vétetnek fel. ELŐFIZETÉSI ÁR; I magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások | $>~^ I Egész évre 6 frt — kr. | küldendők : § Fél évre 3 » — » ^ _ , , ,

t , , N & Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári i Negyed évre 1 > 50 » | Duna-utcza 52. szam (Toth-haz). § I Egy hónapra — » 50 » | r< t \ bélyegilleték fizetendő. • § Egyes szám ára — » 7 » ^ Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, ^ WsNfis««w»»»N^^^ a Wallflscll- és Hailgh-féle dohánytőzsdékben.