Esztergom és Vidéke, 1894
1894-03-25 / 24.szám
s Egy hatalmas félretévedése ez a korszellemnek, egy csodálatos aberrácziója a haladásnak, de mért ne állhatnánk ellent, hogy romboló hatását enyhítsük ? A positiv okoskodás, oknyomozás, szóval a tekintélyt biztosító felvilágosodás nevében nevelési rendszerünk gyárilag készíti a szenzitív, idegi-rokkant, atheista-, bacillusokkal kikezelt jövő nemzedéket; de ti imádkozó, hivő édes anyák a szeretet nevében nem álltok-e ellene, hogy a materialis képzés, a gyakorlati életnek való nevelés ki ne ölje a kedélyt, a hitet, reményt és szeretetet. És lenne-e olyan apa, ki ma, a húsvéti ünnep hangulatában aggódó szeretetével ne gondolna a jövőre, melyben egy általános „felvilágosodás" bombákkal csinálja az egyenlőséget és az anarchiának rémeivel irtja a világot. Szelídségnek jele: húsvéti bárány, a te ártatlan szimbólumod győzzön ma az ünneplő családi fészkekben. Hints ünnepi hangulatot, legyen csakugyan békesség ma a földön a jóakaratú embereknek. A lelki békességnek kiváló szép ünnepe van ma. A humánus gondolkozásnak egy százados hite ma szimbolizáltatok: az, hogy az emberbői még sem lesz földi pályájának végeztével por és hamu : hanem föltámadunk! Tegyünk szkepszisre hajló lelkünknek engedményeket: az anyagváltozás és keverődés meg nem szűnhető tana között higyjünk a mai nap igéjében, a feltámadásban. Ne szaporítsuk a lelkükben sivár embereket, a kiknek ünnepük nincs, a kiknek a templom merő anachronizmus. Ebben az időben, midőn az igazi humán eszme, az emberek vallásbeli egyenlősége a politikai esetben nálunk kiküzdetik, most, mikor a szabad• 0 • Hl mm Erre irta azon tréfás és mégis komoly tartalmú költeményt, mely később összes müvei közt is, hozzám czimezve megjelent, s melynek II. része igy kezdődik. »Nem kapsz tőlem több levelet Klárikám Levontál egész a prózába. Szellemi csók helyett küldöttéi nekem Öt pengS forintot hiába ! Az újépületben küldött költeményeinek általános czime volt: „Klárikádok." És több nevezetes ujépületi tapasztalás volt némelyikben leirva, de melyeket, fájdalom, nem volt szabad megtartani. Sárosy határozottan kérte azoknak elégetését. Erősen állitá, hogy ő minden költeményét melyet már egyszer leirt, könyv nélkül tudja. Ezen versekből csakugyan jelent is meg néhány, a Sárosy Gyula kiszabadultával, szépirodalmi lapokban, de ugy mint Balassa Bálint versei. Rajok ösmertem. A Sárosy Gyula összes költeményeiben, melyek utoljára megjelentek, következők írattak a fönnebb említetten kivül az Újépületben: „Bevezetés. Verhör. Iszonyú puffanás. Éjjel. Börtöndal." A „Babilon imája" is az Újépületre vonatkozik, mert az V. p a v i 11 o n^van értve alatta. Ezt a Sárosy „Arany Trombita" czimü újságában olvastam először. elvű haladás ellenségei azt vetik ellen, hogy a hitnélküliség kultusza még bőszebben fogja szedni áldozatait: most kétszeres kötelesség demonstrálni, hogy a korszellem de facto nem ellensége a hithez való hűségnek és a hitélet fel fog virágozni még jó emberek ünnepi hangulatai folytán. Vigaszt, enyhet ad, halálban és halál előtt hitünk, hogy az, a mit amaz egyházak hirdetnek, bekövetkezik: feltámadunk! Esztergom város rendkívüli közgyűlése. „Sötét gyász felhője borult a magyar nemzet egére." — Igy szőr a gyászkeretes meghívás, melylyel dr. Helc Antal polgármester a pénteki rendkívüli közgyűlést összehívta. — „Leghűbb, legnagyobb fia, örök disze és büszkesége Kossuth Lajos márczius hó 20-án éjjeli II órakor a földi lét porát lerázva, belépett a történelmi halhatatlanság csarnokába. Esztergom szabad királyi város közönsége, hogy a nemzeti gyászban való részvételét méltó módon kifejezésre juttathassa, folyó márczius hó 23-án nagypénteken délelőtt 11 órakor rendkívüli képviselői közgyűlést tart, melyre ennek tagjait mély tisztelettel meghívja Esztergomban, 1894. évi márczius hó 21-én, a polgármester." Gyászba öltözve szomorú arcczal gyűltek Esztergom város képviselőtestületének tagjai nagypénteken d. e. 11 órakor a városház tanácstermébe. Mindenkiről lerítt az igazi hazafias bánat, sok szem könnyekkel telt meg. Kevéssel 11 óra után a város tanácsa tiszta fekete ruhában, élén Dr. Helc Antal polgármesterrel a terembe vonult. Dr. Helc polgármester meghatottságtól remegő hangon költői lendülettel mondta el a következő beszédet, melyet, valamint a későbbi határozati javaslatot az összes jelenlevők állva hallgattak végig: „Tekintetes Közgyűlés! Nem fényes gyászpompával hivalkodó gyászünnepet ülni, nem szónoki díszben ékeskedő emlékbeszédet tartani, és meghallgatni gyűltünk össze e rendkívüli időben, hanem összegyültünk azért, Sárosy Gyulát az Újépületből várfogságba vitték, előbb mint engemet. S igy szakadt meg a mi nehéz uton való levelezésünk. 1859-ben Stuttgartban létemkor megküldték nekem akkor megjelent költeményeit Sárosy Gyulának, s ezen versek között találtam egy költeményt, melyet bizonyosan fogságon kivül irt, mert azt nekem nem küldte meg az Újépületben. A versszak eleje igy van: „Egy csókot kértem s te megtagadtad." Ez ama fönnebb emiitett szellemi csókra vonatkozik s ezen költői jóslattal végződik. „Te még sem adsz hát csókot életemben ? Majd azt itt fenn az angyalok. Te meg csókold meg egykor a keresztfát. — Ha majd hazámhoz híven meghalok." •i rí * r •* -j- * ' I Sárosy Gyulával néhány levelet váltottam kiszabadulásunk után. Megküldé nekem arczképét. De soha személyesen nem találkozhattam vele. Még eddig a keresztfáj át se láthatám, melynek meglátogatása honleányi kötelességem. Leövey Klára. hogy e közgyűlési teremben is, melyet ifjúságunktól fogva megszoktunk közügyeink intézésének és hazafiúi érzelmeink megnyilatkozásának legilletékesebb helyéül tekinteni, elsírjuk hazafiúi szivünk mély fájdalmát azon bár nem váratlanul bekövetkezett, mégis lelkünk legmélyéig ható megrendítő csapás és súlyos veszteség fölött, mely a magyar hazát és nemzetet leghűbb és legnagyobb fiának, örökjdisze- és büszkeségének Kossuth Lajosnak márczius 20-án bekövetkezett halálával érte. Esztergom város közönsége előtt, mely város a nemzet életével összeforrott viszontagságos történetének ezredéves folyamában mindenkor hiven osztozott a nemzet Örömében és bánatában; melynek bőven kijutott része a hazát ért ezernyi vész és csapás minden neméből; melynek fiai és polgárai mindenkor feltalálhatók voltak ott, hova őket erőt, fáradságot, vért, életet áldozni a honfiúi kötelesség szózata hivta; kik lángoló lelkesedéssel tömegesen sorakoztak a nemzet dicsőséges önvédelmi harczának Kossuth Lajos által kitűzött s oly fennen lobogtatott zászlaja körül is ; kiknek elméjébe kitörülhetlen betűkkel vésve él ma is azon jelenet emléke, midőn Kossuth 1848. ohtoberében a nemzeti önvédelem szervezése körüli fáradozásai közben itt Esztergomban is megjelent, s az elemek zengő csatája, villám és mennydörgés vészriadója kíséretében a gőzhajóról partra szállott; mely város akkor, midőn a hosszú elnyomatás után először jutott szóhoz, az 1861. évi rövid alkotmányos ébredés idejében Kossuth Lajost tiszteletbeli örökös bizottsági tagjává választotta, s ezen önmagát megtisztelő határozatát az uraimon volt hatalmi tényezők ellenkező akarata és tiltó meghagyása daczára is érvényben fenntartani tudta; mert mélyen átérezte már akkor a honfiúi kegyelet azon kötelességét, mellyel — mint jegyzökönyvünk kifejezi — „a szabadság törhetlen bajnoka" irányában tartozott ; mely kegyeletét az azóta lefolyt hosszú idő eseményei, hazánk közjogi és politikai helyzetére mélyen kiható változásai is nemhogy csökkenteni, söt az évek haladásával arányban csak fokozni, szilárdítani voltak képesek : ezen város közönsége előtt nem szükséges terjedelmes beszédben fejtegetni, magyarázni, ki volt, mi volt ha^ zajának és nemzetének Kossuth Lajos?! Érzi ezt, tudja ezt minden igaz magyar és ha volna, a ki nem tudná, nem érezné, annak megmagyarázni akarni hiú kísérlet lenne az, fóliánsok felolvasása után sem értené meg, mert nem lakozik benne magyar lélek, nem dobog keblében magyar sziv. Mert ki nem tudná közülünk, hogy Kossuth Lajos volt a nemzet alkotmányos fejlődése és átalakulása nacjy korszakának legkiválóbb örök érdemű munkása és vezér szelleme ; hogy ő volt a tragikus vége daczára minden magyar keblet fölemelő önérzettel eltöltő, hazánk és nemzetünk létjogát és életerejét oly fényesen manifestált, Magyarország történetében mindenha a legragyogóbb lapo* kat betöltendő önvédelmi és szabadságharcz csodás erélyű szervezője és éltető lelke; — ö volt a magyar nemzet jó hírének s elévülhetlen szent jogainak két világrészben diadalmas ékesszóló védője és apostola, s Magyarországnak az európai politika küzdterén számot tevő önczélu tényező gyanánt való elismertetését kivívott államférfiú; a haza önzetlen nagy fia volt ö, kinek minden törekvése csak a hon javára irányult; mely törekvések még akkor is, midőn közvetlen czéljukat el nem érték, további kihatásukban hazánk és nemzetünk javára és dicsőségére szolgáltak, mert félreismerhetlenül állították a felőlünk már-már megfeledkező világ szemei elé létezésünk jogát, s elismerésére kényszeritették még ellenségeinket is annak, hogy: „él magyar, áll Buda még!" . Nemzeti életünk minden ágazata, hazánk önállósága, parlamentáris alkotmányunk, a független felelős minisztérium, a szólás és sajtó szabadsága, a szabad gyülekezési jog, a törvény előtti egyenlőség, a bilincseiből fölszabadult föld, a szabad polgárrá fölemelt jobbágyság, a hazai ipar fejlesztése, vá-i rosí Önkormányzati jogaink valósága és. ereje , — mindezek és sok más elválhatianul vannak összeforrva az ő nagy nevével és a hazáért egy hosszú életen át szakadatlan munkássággal, fáradsággal, szenvedéssel, nélkülözéssel folytatott te-: vékenysége emlékeivel. És most, midőn a magyar nemzet mély gyászban állja körül Kossuth La-' jos ravatalát, mi is egybegyűltünk, hogy nyilt vallomást tegyünk magyarságunkról, szabadságszeretetünkröl, az enyészhetlen tiszteletről, kegyeletről és háláról,; melyet iránta kebleinkbe n ápoltunk, mig élt, és ápolunk nyitott sírja felett, midőn a mulandó földi lét porát lerázva, a történelmi halhatatlanság csarnokába lép be; egybegyűltünk, hogy tehetségünkhöz képest és honfi kötelességünkhöz hiven hozzájáruljunk az elvesztése fölött érzett nemzeti gyász méltó kifejezéséhez, melyre vonatkozólag Esztergom város közönsége már tizenegy év előtt, midőn az a gg Kossuthot életének nyolcvanadik éve. betöltése alkalmából hálás kegyelete lelkesedésével üdvözölte, aggódó remegéssel mintegy jóslatszerüleg ekképen emlékezett meg: „Es ha a sors könyvében megírva lenne is a kegyetlen végzet, hogy Kossuth Lajos a szülő haza földjét testi szemeivel többé meg ne lássa : nincs, nem lehet elhatározva, hogy Magyarország földje leghívebb szülöttét soha többé keblére ne ölelhesse; — nem lehet, hogy azon sziv, melynek minden dobbanása e hazának volt szentelve, hamvadó porában idegen, bár még oly vendégszerető fold porával vegyüljön el. Itt kell annak majdan végpihenésre térnie, hogy drága ereklye gyanánt szentelje meg e földet, s árassza ki nemzedékről nemzedékre a késő unokákat is varázslehével megihletendő hazaszeretet büverejét ... ." * Majd a polgármester igy folytatta szavait, „A város tanácsa, midőn a lesújtó gyászeset első hirét vette, nyomban rendkívüli ülésre gyűlt s elhatározta, hogy a város közönsége gyászos kegyeletének kifejezésre juttatása czéljából a mai napra és órára ezen rendkívüli közgyűlés hivassék össze; egyszersmind addig is, mig a közgyűlés megtartatik, a dicső elköltözöttnek gyászoló családjához távirati úton részvétnyilatkozat küldessék, melynek felolvastatását kérem: (Kollár főjegyző felolvassa a részvét táviratot.) A Tekintetes Közgyűlés elé pedig; elfogadás végett következő határozati javaslatot terjeszti a tanács: (Az elnöklő polgármester és vele az egész közgyűlés feláll.) 1. ) Esztergom szab. kir. város képviselő testülete s általa annak közönsége mély fájdalommal s a hazafiúi bánat lesújtó gyászával vesz tudomást azon elkerülhetlen csapás bekövetkezéséről, mely a magyar nemzetet érte akkor, a midőn leghűbb, legnagyobb fia, a magyar szabadság ősz apostola: Kossuth Lajos Turinban, 1894. évi márczius hó 20-án éjjel 10 óra 55 perczkor örökre lehunyta szemeit. 2. ) Elhatározza a közgyűlés, hogy a nemzet nagy halottjának, immár a világtörténelem örök táblájára vésett elévülhetlen és hasonlithatlan nagy érdemeit