Esztergom és Vidéke, 1894

1894-02-15 / 13.szám

CSARNOK. Kártyás história. Az Esztergom és Vidéke számára irta: HANKONYI EMMA. Két óra felé, éjfél után, a Zöld koszorú vendégei oszladozni kezdtek. Csak az emeleten forgatta még a har­minczkét levelű bibliát egy kisded társa­ság, a magyarok ferbli kompániája, a melyhez épp az imént csatlakoztak a Tiefenbach testvérek, A Tiefenbachok félelmes legények voltak. Mind a kettő hatalmas kamasz, s hatalmas ivó; az öregebbiknek bolond szerencséje volt a játékban, a fiatalabb pedig szörnyű krakéler volt, a ki min­den semmiségért kész volt hajba kapni, s rendesen minden afférját nyomban eJ is intézte, — igen alaposan, de minden lovagiaskodás nélkül — a két kemény markával. Eddig nem akadt ember, a ki e bikaerős sváb Krőzussal szembe mert volna szállni; a ki tehette, szépen kike­rülte a vele való érintkezést. Érkeztére most ugy eltűntek a szerb urak a kártya teremből, mintha széjjel fújták volna valamennyit. Popovics Bózsó doktor is bezse­belte a nyereséget, felvette a kalapját és haza indult. Lenn, az utczán a kávé­ház lépcsője előtt, magában ácsorgott a fiatal Vuics. Mikor meglátta a doktort, ő is vele ment. Egy darabig némán ha­ladt mellette, azután megszólalt: — Haza mégy? — Haza hát. — Mért nem maradtál? — Mert megelégeltem a nyerést, felelte a agglegény. — És a svábok miatt .. . — Azért is. Csak nem várom be, hogy belém kössön az a garázda gye­rek, mint a szentiványi paraszt legé­nyekbe vasárnaponként. — Én nem félek tőle. Én is ember vagyok ám a talpamon. — Miért nem maradtál akkor ottan ? — Miért? kérdezte Vuics ádázuk Mert nincs egy fillérem, hogy folytat­hassam a játékot. Se pénzem, se hite­lem ; még az órám is ott maradt. És nem találkozik sehol egy jó lélek, a ki kölcsönözne. — Egy jó bolond, mondjad inkább. Minek kell neked még a más ember pénzét is elveszteni? — Hisz vissza akarom vele nyerni a magamét is. — Csakhogy nincs szerencséd, mondta rá Popovics Bózsó. Nincs és nem is lesz, Koszta. Neked mindig na­gyon sok chance-aid voltak asszonyok­nál, azért legénykorodban se volt sze­rencséd. Mióta pedig megházasodtál, azóta éppen mindig vesztesz; mert a fe­leséged nagyon is szeret. — A patvarba? — Ugy ám. Ez régi kártyás ba­bona. Volt egy hires kártyás nagybá­tyám, aki mindennap összeveszett a fele­ségével, csak azért, hogy nyereséggel jöjjön haza, s rendesen nyert is. — E szerint én is vesszem össze az én feleségemmel l Legyek goromba, ki­állhatatlan, s ríkassam meg, mielőtt oda­ülök a zöld asztal mellé ? Azt taná­csolod ? — Ezt egy világért se tedd. Nem elég baj annak a szegény asszonykának, hogy elkártyázod a hozományát? Ne veszekedjél vele, mert a Miiéva nem is olyan genre-ü asszony. Vele nem lehet veszekedni. Gyenge, passzív és engedé­keny. Én neked csak egyet tanácsolha­tok : ne nézz feléje se a kártyának. — De hiszen te mindennap játszol! — Én egész más vagyok. Én ritkán vesztek ; akkor se sokat. És legény va­gyok; jó higgadt, öreg legény, akinek a páciensei mindig meghozzák az ebédre valót. De te, jobb ha nem kártyázol. — És ha nem lehet, ha nem megy, ha nem lehet leszokni róla ? kérdezte Vuics sötéten. — Hát akkor fogj magadnak va­laki mást, aki a deklamáczióidat hall­gatja. Mert én aludni megyek. Jó éjsza­kát, mondta Popovics és befordult a maga közébe, mig társa lassan, bánato­san ballagott odább. « Otthon Popovics meghagyta a legé­nyének, hogy mindenkint, a ki esetleg az éjjel keresné, utasítson a Z ö 1 d K o­s z o r ú-ba és még akkor se keltse föl, ha a fél város haldoklanék. Azután még egyszer megszámlálta a nyereséget, s lefeküdt azzal a nyugodt Öntudattal, hogy az egyszer igen bölcsen cselekedett: mu látott, jótékonyan izgatta az idegeit s a mellett egy szép összegecskét gombolt be. Egy negyedóra múlva már jóizű hor­kolás jelentette, hogy a doktor ur mély­ségesen alszik. Egyszerre valami durva, türelmetlen kéz erősen megzörgette az ablakot. A doktor, a ki gyenge álmu ember volt, egy pillanat alatt felült az ágyban, és rémséges káromkodást szalasztott ki a száján. -— Ki a manó zavar ? — Én, Vuics Koszta; nyissad az ab­lakot, kiabált vissza a csendzavaró. A doktor, ugy egy szál Jaeger-ing­ben, alsónadrágban oda tipegett, s ki­nyitotta az ablakfiókot. — No, mi a baj ? — Adj gyorsan vagy száz forintot. Az orvos elnevette magát. — Már megint a kártya? — Az. Pénztelenül csak nem várha­tom be a reggelt. — De hát szükség esetén majd se­gít az ipad. — Nincs többé vele közöm. Milévá megneheztelt, s haza futott, mert az órám lánczán abban a kis arany medail­lonban, mely ott maradt a Zöld K o­s % o r ú-ban, benn volt az ö arczképe is. Gondolhatod, hogy ebben a lelkiállapot­ban nem volt nekem sem türelmem . . . —- Nekem sincs, azért végezz hamar. — Nos adod a pénzt, vagy sem? — Mit akarsz ? Hiszen most későn is van már. Seki sincsen már a Zöld K o s z o r ú-ban. — És a Tiefenbachok? Azok reg­gel előtt ott nem hagyják a kártyát. S most az egyszer nyernem kell; a kár­tyások babonája is mellettem szól. — No nem bánom, szólt végre a doktor, csakhogy legyen nyu­galmam. Nesze, itt a pénz, és most hagyj aludni. * • Másnap délben Vuics Koszta be­csípve vitte át a pénzt Popovicshoz. — Nos nyertél ? kérdezte tőle a dok­tor kíváncsian. — Nem nyertem. Még a te pénze­det is elvesztettem egy garasig. Tiefen­bach Tamás nyerte el. És aztán? — És aztán, el voltam keseredve. Az agyamot égette az asszonynyal való jelenet emléke, sajnáltam is szegénykét ; elég az hozzá, oda vágtára Tamásnak, hogy svindlivel nyert. — Azt szamárul tetted, vélte a doktor. A Péter azonnal torkon fogott, de én is legény vagyok ám; megkaptam s ugy csaptam a földre, hogy ott maradt. Akkor hajrá: ütöttem, a mennyire csak telt tőlem, s a meddig a czigányok, a magyar urak, meg a huszártisztek körül nem fogtak, s szépszerével ki nem vették a kezem közül. Egy egész sereg huszártiszt erre nekem esett, s tele beszélte fejemet, hogy itt csak a párbaj segíthet. Ezt megkívánja mind a kettőnk becsülete. Két tiszt még arra is vállalkozott, hogy az én segédem lesz. Azzal elmondták, miféle súlyos feltételeket von maga után az efféle tettleges inzultus. Én rájuk hagytam mindent. Ha az ember a kár­tyán is veszt, a feleségét is elveszíti, mindegy már, akár pisztollyal pusztítják el, akár lovassági karddal. Hagytam, hogy kocsira rakjanak, kifizessék a ko­csit, s haza vigyenek. Otthon megírtam a testamentumomat, — hat sorban, s fogadtam a segédeim jelentését, a párbaj ideje felül. El voltam egészen rá készülve, hogy lepuffantanak. Amint nagy busán magamban üldö­géltem, hirtelen betoppant az asszony. Ó megértett mindent, ó látott s tudott mindent, most se tudom hogyan ; bizo­nyosan leskelődött arra, ami történik. Először nyakamba borult, s megsiratott: azután megszidott s elment. Sorra jár­hatta Tiefenhachékat, s a párbajsegéde­ket, mert az urak kijelentették, hogy nyilatkozással eligazítjuk a dolgot. Majd meg hozzánk jött az egész sereg, s most brúdert ittam a Tiefenbachokkal is, meg a huszártisztekkel is, — Eddig jó, szólt a doktor. Azt ér­tem, hogy egy szép menyecske meg tud puhítani két vérszomjas svábot meg egy csapat heczre éhes huszárt; ámbár én egy világért se tűrném, hogy az én fele­ségem engeszteljen egy Tiefenbach Pé­tert. Hanem mondsza, hogy jutottál a pénzhez ? mert ezt nehezebb megérteni, mint a Miiéva hitvesi epopeiáját. — Hogy miként? Hát szépen, és megint csak az asszony révén. — Talán csak nem kért újra pénzt is Tiefenbachtól ? — Azt már nem tette. Hanem szé­pen átment az apjához, és azt hazudta nagy jámborul, hogy a Tiefenbachok társa lettem a gabonaüzletekben, s kell a pénz befektetésekre. — És adott az öreg ? — Adott hát. A Tiefenbachék neve nagyon jó név. Csak éppen azt igértette meg velem, hogy soha se nyúlok kár­tyához. —• Te persze megígérted? — Hogy ne? És megmondtam neki, hogy ma délután ki is megyek Szent­iványra, az üzlet érdekében, tulajdonkép­pen pedig megisszuk a békeáldomást odakünn. A doktor en pose helyezkedett, meg­sodorta a deresedő kandúr bajczát, s vé­gig nézett az ö Vuics Koszta barátján. Azután csak annyit mondott: — Az asszonyok igazán ostobáb­bak a vak szerencsénél. Mert a szerencse kiad a mihasznákon, de az asszonyok csupa gyöngeségből nem bírnak rajtuk kiadni. HÍREK. Esztergom, február 14. — A herczegprimás születésnapja. Va­szary Kolos herczegprimás hétfőn, 12-én töltötte be születésének 63-ik évét. A herczegprimást ebből az alkalomból a püspöki kar tagjai táviratilag üdvözöl­ték. Ezenkívül számos egyházi és világi kitűnőség üdvözölte a prímást részint személyesen, részint táviratilag vagy le­vélben. Személyesen tisztelgett a prímás­nál a budapesti egyetem, a központi papnövelde küldöttsége, ezenkívül a vi­kariatus tagjai, kiknek képviseletében az üdvözlő beszédet C s e 1 k a Nándor érseki helynök tartotta. Ezután fogadta a bíbo­ros főpap Fehér Ipoly pannonhalmi főapát tisztelgő látogatását. Az eszter­gomi udvar tagjai, valamint az uradalmi tisztek testületileg tisztelegtek Ez utób­biak jó kívánságait L ó s k a y Jeromos főkormányzó és H a n n y Béla jószáigaz­gató tolmácsolták. A hercegprímásnál hétfőn délután családias jellegű ebéd volt, amelyen részt vettek a prímáson) kívül Fehér Ipoly főapát, Lóskay Jero­mos, Hetyey Samu, a főegyházmegyei iroda igazgatója. Dr. Walter Gyula her­czegprimási titkár és Bogisich, Romeiser, Wesinger apátplébánosok. Az ebéd alatt Bogisich apátplébános üdvözölte a her­czegprimást. A primás, ki teljes jó egész­ségnek- örvend, az eddigi dispozicziók szerint húsvétkor jön haza Esztergomba. Esztergomban már kora hajnalban mo­zsárlövések hirdették a bíboros főpap születésnapját. Délelőtt a bazilikában ünnepélyes mise volt, melyet Blümel­hubel kanonok tartott fényes assziszten­cziával. A templomot az ünneplő közönség egészen megtöltötte. — Egyházi hírek. A király Kovátsits Máté bácsalmási plébánosnak az Eszter­gom melletti Szent-Benedekről nevezett czimzetes apátságot adományozta. — A herczegprimás a főegyházmegyei fő­tanfelügyelői hivatalhoz tollnoknak B e r­talan Vinczeveszprémmegyei tanítót nevezte ki. — A herczegprimás F o 1­k u s h á z y Sándor tótmegyeri plébánost és alesperest valóságos esperessé nevezte ki. — Császka György kardinális. C s á s z k a György kalocsai érseknek kardinálissá való kinevezése — irja a B. H. — bevégzett tény. A kormány 1892. október havában, tekintettel arra, hogy Ausztriának három kardinálisa van, a prímáson kivül még két főpapnak : az egri érseknek és a nagyváradi püspöknek biborosságot kért. Vaszary és Schlauch meg is kapta a bí­bort, de a pápa a Revertera gróf nagykövetnek adott audencián 1892. dec. 31-én kijelentette, hogy az egri érseket ki­nevezni nem hajtandó. Igy jött szóba a kalocsai érsek, a ki Rómában gratissima persona s megkapta Ranipolla levelét, a mely biborossága bevégzett tényéröl ér­tesiti. A kalocsai érsek, a ki mostLour­desban van, onnét visszajövet megy Ró­mába s nyolczadszor érkezik ad Hmina apostolorum. Az uj bíboros Nyítra-Szer­dahelyen 1826-ban született. Pap lett 1850-ben. 1874-ben nevezték ki szepesi püspökké, 1891. okt. 27-én kalocsai ér­sekké. Érdekes dolog, hogy unokabátyja az egri érseknek, a ki helyett most a bíbort megkapja. — Ki lesz vármegyénk főispánja ? Vár­megyénk főispáni széke már jó ideje üre­sen áll s a lapok ismét kombinálni kez­denek, hogy ki tölti be e nem kis fon­tosságú állást. A legtöbb véleménye oda irányul, hogy Schóber Ernő országgyűlési képviselő lesz főispánunk. Az esztergomi közvéleményben leginkább Krupla­n i c z Kálmán kir. tanácsos, mostani alis­pán jelöltsége tartja magát. A sok kom­binácziónak azonban csakhamar véget vet a valóság, mert — mint illetékes hely­ről értesülünk — a miniszter már végleg határozott s nem sokára megjelenik az uj főispán. — Ajándék a herczegprimásnak. O p r i s Oszkár, nyíregyházi műfaragó — taplóból selyemből és bőrből művészi kivitelű papu­csot, továbbá faragványokkal ellátott karos­széket készített s ezeket a herczegprimás­nak küldte a budavári palotába. — A kaszárnya-nagybizottság hétfőn délután 4 órától 7-ig a városház tanács­termében ülést tartott. Előterjesztették Grünwal d-testvérek vállalkozó czég kérelmét, melyben a várostól a Strázsa­hegy környékén egy téglát előállító légkemencze (táborkemencze) építé­sére alkalmas területet óhajt. A czég ugyanis rendelkezik egy téglavetővel a szentgyörgy mezei kanonokházak mellett, de mivel a tulajdonos érseki uradalom­mal szemben szerződésileg kötelezve van szükség esetén téglaszállitásra, s mivel ez a szükség most a központi tanító­képezde építésével ugyancsak beállott, képtelen volna a czég a kaszárnyához elegendő téglát előállítani. Pro és contra . érvek merültek fel e tárgynál. Többen kétségeskedtek, ha a légkemenczében előállított tégla meg fog-e felelni a szer­ződés feltételeinek. A vállalkozók e te­kintetben hajlandónak nyilatkoztak a nye­rendő téglákat előleges szakértői becs­lésnek vetni alá. Az ügy különben a legközelebbi közgyűlésnek fogja tárgyát képezni. — Az állandó híd munkálatai már rohamosan folynak úgy a párkányi mint az esztergomi oldalon. A verőfényes tavaszi napok délutánjain nagyon sokan keresik fel, hogy a munka haladásáról meggyőződjenek. A néző kezdetben is avval az impresszióval telik el, hogy az állandó hid ügye biztos, szolid kezekbe van letéve. Az esztergomi oldal kijelölt helyén, csekély távollal fölebb a régi hajóhidtól, most a hidfőtöltés erősítésére

Next

/
Thumbnails
Contents