Esztergom és Vidéke, 1894

1894-11-08 / 89.szám

lás nevében annak fontossága és jelentőségével megismertesselek és hű megtartására buzdítsalak. Nem tehetem én ezt pedig jobban és nyomatékosabban mint azon szavakkal, melyeket a talmud szerint a régi zsidó jogperrend értelmében a bíró az eskütételre készülőhöz intézni szokott. Tudd meg — így szólt — hogy az eskü szentsége a Simaj hegyén, menydörgés és villámlás közt azon törvényekkel lett kihirdetve, melyek az emberi társadalom erkölcsi alapjait képezik, hogy a szentírás az esküszegésre a legkeményebb és legborzasztóbb büntetéseket és átkokat szabta, melyeknek hallatára megrendült és megrezdült a világ. Isten megbocsát, ha a bűnös magába száll, megbánja a bűnét, ezt pedig és csakis ezt Isten büntetlenül nem hagyja. Minden más bűnnél Isten a bűnösnek más téren szerzett érdemeit tekintetbe veszi a büntetés enyhítése czéijából, itt pedig a. legnagyobb érdem sem képes a büntetést elhárítani vagy csak enyhíteni ; minden más bűnnél Isten elhalasztja a büntetést, itt pedig azonnal megtorolja a bűnt, sújtja a bűnöst. Es ez áll minden bármily nemű esküről magánjogi perügyekben és magány felekkel szemben, mennyivel inkább áll ez azon esküről, mely Isten felkentje szentséges személye és a haza szent ügyére vonatkozik, melynek tárgya a trón és a hon, védelme, melynek meg vagy meg nem tartásától függ ezrek, százezrek élete és milliók sorsa jólléte, melynek megszegése által megrendül az állami, a társadalmi, az erkölcsi világ. Isten nevében, kinek tanúságára hivatkoztok, szólok tehát, emlékezzetek meg a mai napról és a mai napon tett esküről különösen a válságos pillanatokban, a midőn bátorságtok és vitézségetek próbára tétetik, hogy el ne csüggedjetek, ne rettegjetek, és meg ne rémüljetek. Ha Izrael hadai harczba vonultak, látható intőjelül és emlékeztető jel vényül előttük ment a frigyláda. Erre összpontosult a sereg figyelme, ezt védelmezni és megtartani főtörekvésök volt. Hogy mily nagy szeretettel csüggtek rajta, ezt bizonyítja

1 üli főpap és biró története. Eli idejében folytonos háború dühöngött az izraeliták és filiszteusok tam, hitvány nyomorult. Megérdemeltem volna, hogy örökre elveszítsem. Bézsán elmondott mindent. # Katalin halkan nevetett. — Szegény Bézsán, másodszor ültet-, tem fel . . . A férj még mindig nem merte felemelni a fejét. — Soha nem tehetem jóvá, annyit vétkeztem. Az asszony a fülébe súgta : — Jóvá teheti mindjárt . . . Csókoljon meg ! És amig a beteg felkelhetett, szerelmes szavakkal, hosszú csókokkal vezekeltek a multakért, valahányszor a figyelmes ápolónő elfordult az ágytól. Szerelmük soha nem volt oly benső, erős, fiatal, mint ott a halál várótermében. Szinte fájt az nekik, a sok boldogtalan, szenvedő között. Abban az évben korán kitavaszodott, Egy reggel felszakadt a köd a Monté Maggiore fölött, délre elolvadt a hó a hegyeken s estére megteltek az utczák ibolyaillattal. Kinyitották a kórház bevattázott ablakait is és a meggyógyult pintyőke kirepült rajtok. Az utasok diszkréten húzódtak meg a vasúti kocsiban, amelyben elhelyezkedtek. Az öregebbek szeretettel, a fiatalabbak irigykedve nézték az összebújt párt s halkan súgták egymásnak : — Márciusi nászutasok ! És Ercsi is azt mondotta kis asszonyának : közt, heves harczok és véres csaták folytak változó szerencsével, melynek egyike szerencsétlen kimenetelű volt az izraelitákra nézve. Sokan elestek, köztük Eli két fia és a frigyláda fogságba került. Eli maga, a ki magas koránál fogva — 98 éves vala — nem vett részt a csatában, várva-várta a híreket a csatatérről, melyeket neki egy hirnök következő szavakkal mondott el : «Futásnak indult — n

agy vereséget szenvedtek — két fiad elesett a csatában.* — Es Eli még mindig nyugodtan maradt és hallgatta a szörnyű híreket és végre -— ezt utoljára emiitette ;mint legnagyobb csapást : «A frigyláda is az ellenség kezébe került*. —> Midőn Eli ezt hallotta, összerogyott és kilehelte lelkét . . . A mi a frigyláda a régi izraelitáknak, az nektek a zászló. A zászló a ti frigyládátok, a ti szentségiek ; ezt követni, szeretni, megőrizni, védelmezni, hogy meg ne szentségtelenitessék, ellenség kezébe ne kerüljön, a-ti főtörekvéstek. Juda törzszászlaján volt egy oroszlán hímezve jelvényül, és a ti zászlótok is az oroszlán bátorságát és rettenthetlenségét keltse bennetek és vezessen győzelemre a diadalhoz. Egy zászló alá sorakoztok mind, egy eszme vezérel benneteket, egy czél felé törekedtek mind, és egy hadúr parancsszavára hallgattok mind, a kinek szivében a vallás nem képez válaszfalat népei iránti szeretetében, a mely szellem áthatotta azon intézményt is, mely egyik legerősebb támasza a honnak és a trónnak. Iparkodjatok tehát méltó és hű tagjai lenni azon nagy testületnek, melynek kötelékébe léptek és hű és méltó társai lenni a hadsereg azon részének, melynek története bővelkedik dicső lapokban és melynek babérkoszorúját a mai nap emlékei fényes levelekkel gazdagították meg. En a béke helyén állok, a hol a béke igéje hirdettetik, és hogy az egész föld egy az összes emberiséget befogadó béke szentélyévé váljék, hogy megszűnjék minden vérontás, minden ellenségeskedés, ez legforróbb óhajtása mindnyájunknak, ez legforróbb óhajtása felséges urunknak, a ki a »béke, fejedelmének* nevez hető. De ha a viszonyoktól és körülményektől kényszerülve, a harczi — Ez a mi igazi nászutunk, édes ! Most találtuk csak meg igazán egymást. Buccarinál piros pillangó tévedt a kocsiba. Katalin utána kapott, Ercsi megsimogatta selyemhaját. — Piros pillangót láttunk először az esztendőben ! Nem halunk meg az idén. Katalin férje vállához dőlt: — Nem halunk meg ebben az esztendőben, mondotta csöndesen és szemében egy percig csodálatos tűz lángolt. Azután az ablakhoz húzódott, az eget nézte és a tengert. Mélységes kék volt mindakettő. —- Szép, nagyon szép ! — ismételgette. Ercsi a fejét rázta. — Csak a te szemed S2ép, csak a te szemed kék! Egymásután következett a sok Karsztalagút. Az asszonyka Összerezzent valamennyinél és csak akkor nyugodott meg, amikor férje a sötétben egy csókkal meg lepte. Verbovszkónál megkezdődött a horvát fenyő-vidék. Ercsinek eszébe jutott az az idő, amikor utoljára erre járt és igaz gyönyörűséggel mondotta : — Milyen szép most minden! Most már Katalin tiltakozott: — Oh, a Karszt szebb volt! — és súgva tette hozzá: — Itt nincsenek alagutak .... Ercsi folytonosan a jövőről beszélt. Hogyan fognak élni azután, egészen egymásnak, távol a gonosz, irigy világtól. A kis ház a Plébánia-utcában lesz az ő egész világuk. Katalin mohón, csillogó riadót megfúvatná és titeket a birodalom védelmére felhívna, legyetek biztosítva, hogy mi elkísérünk áldásainkkal, és az Összes, a monarchiában levő templomok mind egyesülendenek azon ájtatos és buzgó imában, hogy a seregek ura megsegítsen ellenségeitek ellen, és teljesedjék a szentírás szava: Es adjon győzelmet királyának és emelje hatalmát felkentjének. Amen.» III R E K. Esztergom, nov. 7. — Arckép-leleplezés. Az esztergomvidéki gazdasági-egylet kedden leplezte le 12. évig volt elnökének, gróf Majláth Györgynek arcképét. A kaszinó díszterme egészen megtelt előkelő közönséggel. A főhelyet Kruplanicz Kálmán főispán foglalta el, mellette ültek Sujánszky Antal nagyprépost, Meszéna János és Vimmer Ferenc alelnökök, Niedermann József titkár. Az ünnepélyt a főispán megnyitván, a következő beszédet mondotta : «Midőn az esztergom-vidéki gazdasági-egyesület mult april.havi közgyűlésében egyhangúlag és. nagy lelkesedéssel elhatározta azt, hogy nagynevű és nagyérdemű volt el nőkének gróf Majláth Györgynek olajba festett arczképét elkészítteti, s azt tanácstermében el fogja helyeztetni, hálája és kegyelétének csak oly mérvben adhatott kifejezést, nem amint azt gróf Majlátnak ezen egylet körül szerzett kimagasló érdemei'kívánták, hanem csakúgy, amint azt ezen egyletnek szerény anyagi viszonyai megengedték. Ma tartjuk meg szokásos szertartással az elkészült arckép leleplezési ünnepélyét. Hulljon le tehát a lepel, amely ezen előttünk örökké felejthetlen kedves arc képmását fedi; s engedjék meg uraim, hogy ez alkalomból nem egyedül azért, mert úgy hozza magával a szokás, hanem igazán szivem legbensőbb sugallatát is követve, néhány hálás szóval megemlékezzem gróf Majláth Györgynek ezen egylet körül szerzett hervadhatlan érdemeiről. Gróf Majláth 1881-ben, mint előttünk teljesen ismeretlen ember lépte át vármegyénk határát, s csak annyit tudtunk róla, hogy ő a nagyhírű és országos tekintélyű öregebb Majláth Györgynek legidősebb fia. Mindenki tehát, a ki hitelt szokott adni a többnyire megtörtént tényeken alapuló közmondásoknak, óhajthatta és reménylhette, hogy az alma nem íog messze esni a fájától. S íme rövid idő múlva reményeinket csakhamar túlhaladta az édes való, mert gróf Majláth György azon 12 év alatt, míg ezen vármegyét kormányozta és ezen egyletnek is élére állott, nemcsak bizalmi állása kényes ügykörében vívta ki magának a nagyközönség osztatlan bizalmát, tiszteletét és szeretetét, hanem élesen látó figyelme kiterjedvén közéletünk és társadalmi bajaink és hiányaink szemmel hallgatta ábrándos, bohó fecsegését és ha elhallgatott, unszolta : — Beszéljen még 1 Hadd hallgassam .. Késő este érkeztek Edelénybe. A kis város aludt már, csak egy-két elkésett járó-kelő lépése kopogott még a gyalogjárón. A vén cseléd kivilágította az egész házat. Ercsi mély megilletődéssel, elfogultan lépte át azt a küszöböt, ahonnan néhány héttel ezelőtt a szomorú drámát végignézte. A hófehér ágy előtt megállottak, Összeborultak és úgy maradtak sokáig. Katalin fáradtan, aléltan bonta

r kozott ki végre a forró férfikarokból. — Lefekszem, édes Dezső, hosszú volt az út és én kissé még gyönge vagyok. Egészen ki akarom magamat holnapra pihenni. — És levette a porcellán Madonna-képet a falról; megcsókolták mind a ketten. — Most csókoljon meg 'engemet is, mondotta Katalin, azután menjen aludni maga is . . . A csók hosszú volt, csodálatosan hosszú, szinte erőszakosan kellett leszakadni egymás ajkáról. Ercsi beleszédült a csókba, mintha édes, erős parfümöt lehelt volna be. — Holnap én keltem fel, mondotta. Katalin nekitámaszkodott az ágynak s igent intett a fejével. Olyan tekintettel váltak meg egymástól, mint a jegyesek a mennyegzŐ előestéjén. Ercsi nem aludt egész éjjel; boldog, kellemes álmatlanságban hánykolódott az ágyban. Nem gondolt semmi egyébre, valamennyiére, csakhamar áldást hozó Maecenásként láttuk őt közreműködni mindenütt, ott, a hol a nemzeti kultúra vagy a kozvagyonosodis egy egész ember tetterejét megkívánta. Megfelelt tehát a nagy nevéhez fűzött bizalmunknak mindenütt és mindenekben ; de különösen Örök hálára kötelezte le ezen egyletet, amelyet saját agrikultur hajlamai folytán is mindig kiváló kegyeletével szerencséltetett. Ugyanis fejedelmi bőkezűséggel nyújtott többszörös adományai által vált lehetővé az, hogy ezen egylet, amely az előbbi évtizedek mostoha anyagi viszonyai közepette kissé megfogyott, de hál' Istennek, szellemileg meg nem törött, új életre ébredhetett s előírt népboldogító szerepkörét újult erővel megkezdhette, de különösen, hogy gyönyörűen fejlődő szőllőtelepe által egy, a fillokszéra pusztításai folytán elnyomorodott nagy vidék valóságos nemtőjévé lehetett. Mindezt leginkább gróf Majláth személyes bőkezűségének, s a magas kormánynál javunkra értékesített nagy befolyásának köszönhetjük. Legyen tehát hálánk is iránta Örökös s ezen arckép századokon át hirdesse azt, hogy a vármegyei közönség tud is, akar is háládatos lenni azok iránt, akik ezt igazán megérdemlik. 0 neki pe-. dig a nemes grófnak, a ki a csendes magányba visszavonult, de ott is folyvást mint tevékeny gazda példája lehet sok magyar főúrnak, mert Virgiliussal tartva, a ki Eclogáiban ezeket mondja: «Rastra et aratra coli et campi viridantia dignus status est, sed sic magis itur ad astra« (Gereblyével és ekével művelni a mezők zöld virányait szerény állás, de úgy legbiztosabban juthatni az égbe,) szivünk legbensőbb melegével kívánjuk mint eddig, úgy ez alkalommal is, hogy gróf Majláth György mélyen tisztelt Családjával együtt még igen sokáig és boldogul éljen !» Nag yéljenzés, követte e szavakat, azután a főispán a leleplezés ünnepélyét feloszlatta. Az arckép Conráder budapesti művész festménye. Igen jellemző, sikerült kivitelben ábrázolja Esztergommegye volt népszerű főispánját. — Sipulusz Esztergomban. A kórházi hangversenyrendező bizottság két tagja, dr. Mátray' Ferencz elnök és Nógrádi Jenő titkár hétfőn Budapesten fölkereste az ország legfölkaroltabb humoristáját, Sipuluszt (Rákosi Viktor), hogy fölolvasásra felkérje. A jókedvű humorista komolyan megígérte, hogy lehetőleg el fog jönni, de végleges ígéretet még nem tett, mivel nagy elfoglaltsága miatt csak pár nappal a hangverseny előtt határozhat, hogy fölrándulhat-e Esztergomba vagy sem. A bizottság ezenkívül városunk egyik, kiváló művészleányát, dr. Szilárd Ferenczné Rédly Berta úrhölgyet kérte fel, hogy a hangversenyen énekeljen, ki azt meg is igérte. A bízottság ujabban úgy határozott, hogy csak egyféle helyárak lesznek, ülőhely az egész teremben 2 frt, állóhely marad 1 frt. A főispán úr őméltóságát holnap kéri fel egy küldöttség a védnöki tiszt elválalására, hasonlókép a csak a reggelre. Ezerszer átélte képzeletében a fölkeltésigérkező gyönyörűségét: azt a pillanatot, amikor felcsókolja álmából a feleségét. * De az ébresztő csók nem csattant el. Bement a csöndes szobába és a fehér ágyban a fehérarcú Madonna képe alatt hófehér halottat talált. Az éjjeli szekrényen levélke feküdt: Édes Dezső ! Nagyon boldog vagyok és nem akarom még egyszer kockáztatni a boldogságomat. Olyan boldog akarok maradni, amilyen ma utolsó csókodnál voltam. A csúnya felhő elrepült ugyan, de félek, nagyon félek attól, hogy visszatérhet. Nem várom be. Az én végzetem a születésem volt. Könnyelmű elhibázott leányságomat soha jóvá nem tehetem. A csúf pecsét kiütődik újra, ha eltűnt is egy időre. Tévedtünk mind a ketten azon az édes éjszakán, amikor azt mondottuk, hogy a Pintyőke meghalt. A Pintyőke csak ma hal meg, hogy fel ne támadhasson többé. Önző vagyok, a magam boldogságáért feláldozom a tiédet. Isten veled, édes szerelmem, bocsáss meg érette Katódnak. A levél mellett kicsike pohár volt. fenékig üres. Csak amint a napsugarak rávetődtek, csillogott a fenekén kevés átlátszó, kékesszürke buborék . . , Munkácsy Kálmán.