Esztergom és Vidéke, 1894

1894-11-08 / 89.szám

Esztergám, XVI. évfolyam. 89. szám. Csütörtök, 1894. november 8. ESZTERGOM es i ^ | Megjelenik hetenkint kétszer : | csütörtökön és vasárnap. | ELŐFIZETÉSI ÁR/. | I Egész évre. <. 6 frt — kr.' | | Fél évre ...... 3 » — » | ^ Negyed évre I » 50 » | | Egy hónapra — » 50 » ^ ^ Egyes szám ára — » 7 » | VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők: Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalba^, TábOP Adolf könyvkereskedésében, a Wallfisck- és Haugll-féle dohánytőzsdékben. Hirdetések I a kiadóhivatalban vétetnek fel. Í3HH£ ^ Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári ^ ^ bélyegilleték fizetendő. ^ Honvédegyletünk. Esztergom, nov. 6. Ezen immár majdnem feledékeny­ségbe ment egyletünk, melynek tag­jai az 1848—49-iki dicső szabadság­harcban mint viruló ifjak és férfiak a sokoldalról megtámadott hazáért és a népjogért oroszlánokként küz­döttek s a sokszorosan több ellen­séggel szemben titáni harcot vívtak, hogy a nemzet alkotmányát megvé­delmezzék s biztosítsák és a kik ezért nemcsak az egész művelt vi­lág szabadságszerető népeinek meleg rokonszenvét és elismerését szerez­ték meg, de e mellett a történelem őket még a «félistenek* dicső cím­mel is felruházta — november hó i-én, Párkány tanácstermében, elnökvá­lasztó rendkivüli közgyűlést tartott, mely alkalommal szomorúan tapasz­taltuk, hogy ezen, egykor hatalmas és népes egylet most már számban és erőben egyaránt megfogyva, csak vegetál, de életképességre vergődni saját erejéből nem tud. Ennek oka egyrészt abban ke­resendő, hogy a tagok zöme elag­gott, tehetetlen s a központtól távol tartózkodik ; másrészt pedig, hogy a nagyközönség részéről semmiféle pártolásban és támogatásban nem részesül, sőt bizonyos tekintetben közönnyel és kicsinyléssel viseltetik iránta, a mi aztán a rangosabb ta­Az „Esztergom és Vidéke" tárczája. Űrök béke. (Befejező közlemény.) Mikor Fiumébe értünk, lázasan sürge­tett : Tovább. De csak idáig birta ki. Megérkeztünk, megszállottunk, egy székre bukott a fogadóban. Majd leküldött a parkba azzal, hogy pihenni akar. Azóta nem láttam. Mikor a hotelbe fölmentem, a szoba üres volt. Eltűnt a nélkül, hogy látta volna valaki. Erős bóra volt, pisz­kos sürü köd ; szeretik az ilyen időt a halálra szánt emberek . . . Ercsi némán, Összezsugorodva hallgatta Bézsánt. Türelmetlenül lesett minden szóra és mint a sziklára hulló nehéz viz­csöpp, egyre mélyebbre fúródott a szi­vébe minden szó. Ajka reszketett, hado­nászott a kezével, lekapta a kalapját verejtékes homlokáról. Mikor Bézsán el­hallgatott és üjra hátradőlt a székében, lelkendezve, szorongva sürgette : — És azután ? Bézsánt bosszantotta a kérdés. — Nincs tovább. Mindent elmondottam, amit tudok. Pintyőke másodszor is meg­csalt, másodszor is magamra hagyott, de ez egyszer nem a te kedvedért. Megbűn­hődtem a huszonnégy óra alatt minde­nért, amit vétettem ellene. Én befejeztem szerepemet, te pedig tégy a mint tetszik... gokat — mert a dolgot restelik — visszavonulásra készteti, az alacso­nyabb sorsuakat pedig egészen el­keseríti. Igaz, hogy ennek nagyrészben ép­pen maguk a honvédek az okai, mert ha a nagyközönséget czéljaikról, szükségleteikről s bajaikról esetről­esetre felvilágosítanák, s őt erkölcsi és anyagi támogatásra felkérnék vagy felkérték volna, a minden szépért, jóért és magasztosért lelkesedni tudó hazafias közönség nem zárkózott volna el előlük, hanem kívánalmaikat bi­zonyára teljesíti. De mert ezt nem tették, maguk­nak tulajdonítsák, hogy a nagykö­zönség pártolásában eddig nem ré­szesültek olyan fokon, mint azt mél­tán megérdemelték volna. Azért csak helyeselni lehet, hogy a közgyűlésen a közöny és részvét­lenség okainak fürkészése mellett az egylet felvirágoztatásának kérdése is szőnyegre került s ennek kapcsán elhatároztatott, hogy a nagyközönség aláírási ívek útján fel fog kéretni az egyletnek pártoló tagsági minőség­ben leendő anyagi és erkölcsi tá­mogatására. Erre az egyletnek annál inkább égető szüksége van, mert olyan er­kölcsi kötelességek is terhelik, a melyek elől ki nem térhet, de a me­lyeket ez ideig a kellő eszközök Ercsi Bézsánhoz hajolt: —• Megkeressük őt ! Meg kell őt ke­resnünk, György ! Az szorosabbra csavarta lába körül a a plaidet. — Én nem keresek senkit, hagyj bé­kében. Nem akarok többé tudni semmi­ről. Hazamegyek Veloszellóra a bivalyok és bunyevácok közé. Abban a pillanatban hajolt meg előtte a Hotel Stefanie aranysapkás szolgája. — Most érkezett meg az Eneo hajó Lovra­nából. A kapitánya azt mondja hogy ő vitte tegnap este a madameot Fiumébe. A messzi láthatáron kis v'torlásbárka tünt fel, nem nagyobb egy fehér pillénél. Bézsán gukkerje után nyúlt s fásultan, közönyösen mondotta Ercsinek : — Hallod ? — Jó lesz, ha beszélsz azzal a kapitánnyal . . . Az Összetörött ember akkor már rohant a kikötő felé és lihegve szállott fel a ha­jóra.. Mikor megindultak, a kapitányhoz férkőzött. Vörös, közönséges arcú, paraszt­nyaku horvát volt az, aki bizonyosan fütőkölyökből vált egy kis uszóország souverainjévé. Hetykén, odavetve beszélt: — Emlékszem a maga asszonyára. A második osztályon utazott, sáros volt, baglyas és hamuszínű. Mindjárt gondol­tam,-hogy valami bolondságon töri a fe­jét. Két gyémántgyűrű volt az ujján pompás "briliánsokból. Gyakran' akad ilyen utasom; hisztérikus asszonyoknak mániája a tengerhalál. Ismertem egy szép hiányában teljesítem módjában és hatalmában nem állott. Ilyenek a többek között a szent­györgymezői honvéd-temetőben nyug­vó honvédek sírjainak november i-én feldíszítése, kivilágítása és megko­szorúzása, a március 15-ikének méltó megünneplése, a levelezési, nyom­dai költségek fedezése, az elaggott, munkaképtelen harcosok némi cse­kély ideiglenes segélyben való ré­szesítése és még sok más el nem hárítható apróbb kiadások, a melyek bizony ez ideig mind elmaradtak, mert ezeknek fedezésére az egylet egy krajcárral sem rendelkezett. Mindezekre nagyon jelentéktelen összeg kívántatik s azért ismerve a hazafias közönség áldozatkészségét s a 48-as események és azok té­nyezői iránti meleg rokonszenvét, bizton reméljük, hogy ha illetékes helyről az aláírási ivek kibocsátat­nak, a szükséges összeg rövid idő multán együtt lesz, s ezáltal az egy­letnek megadatik a mód és alkalom, hogy kötelességét minden irányban annak rendje és módja szerint telje­sítheti. Kívánjuk, hogy úgy legyen ! Beliczay Gyula. A katonák esküje. Esztergom, nov. 6. A katonaság újonczai minden év­ben november elsején, miután egy orosz leányt, aki hetven óráig utazott, hogy a velencei lagúnák poshadt vizébe fúlhasson. Az ön asszonya Fiúméban szál­lott ki . . . Ercsi nem háborodott fel a cinikus em­ber durva beszédén, csak azt jegyezte meg belőle, hogy a felesége Fiúméban partra szállott. Hát az a vegliai halott nem lehet ő ; még van reménysége. És amikor a rendőrségen megtudta, hogy akit keres, tegnap a Piazza Adamichon esett össze, onnan vitték a kórházba, egyszerre magához tért és ragyogó arc­cal kiáltotta csodálkozó kocsisának : — A kórházba megyünk ! A kórházba nem eresztették a beteg­hez. Csak elmondották, hogy az vissza­nyerte már eszméletét, láza csökkent, de minden lelki izgalom végzetes lehet reá. A kórházzal szemben fogadott hát hóna­pos szobát és husz napig minden órában megjelent a betegterem előszobájában. Tömte pénzzel az ápolókat, hogy minden órában hallhasson valamit a szomorú ház eseményeiből. Mit evett ma a 84-es be­teg, mit beszélt, van-e puha párna a feje alatt ? A huszonegyedik napon azután megnyílt előtte az az ajtó, amely előtt három hétig vezekelt; Egyszerű, szürke vaságyban, egyetlen párnán közönséges kórházi ingben pihent ott a szegény kis pintyőke. Feje fölött, ott, ahol otthon a Madonna-kép, a diag­nózis komor cédulája függött. A kis asz­talkán mellette mandolaviz, meg az apró hónapon át beleszoktak az új életbe, leteszik az esküt a király és az ezred­zászló iránt. A fölemelő szertartás minden hitfelekezet saját templomá­ban megy végbe. Az idén alkalmam nyilt egy kisebb, de hazafiasságban épen nem kicsiny hitfelekezet eskü­jét végighallgatni és ez az esztergomi izraelita hitközség, dr. Weisz Ignácz rabbi nagyhatású beszédben buzdí­totta az újonczokat a hűségre. A beszéd osztatlan tetszéssel találkozott, s szabadjon reménylenem, hogy a tágabb körű közönséget is érdekelni fogja. A kiváló szónoki erővel is elmondott alkalmi beszéd a követ­kezőkép hangzott: »Ha a régi Izrael hadai a vezérek felhívására harczra készen zászló alá sorakoztak, akkor, így beszéli a Bib­lia, előlépett a pap és következő bátorságra buzdító beszédet intézte az egybegyűlt sereghez : Halljad Iz­rael fiai! Ti ma nehéz, de magasz­tos kötelesség teljesítésére indultok. Ne csüggedjetek, ne rettegjetek, el ne tántorodjatok és meg ne rémül­jetek, mert veletek megy Isten, aki megsegít ellenségeitek ellen. Hogy e megszólítással a pap bízatott meg, bizonyítéka annak, hogy a vallásra hivatkozva, a vallás nevében kell hogy szóljon. Es e minőségben, mint a vallás képviselője, lépek én is egy új, de a régi bibliai szellemet vissza­tükröztető intézkedés következtében e fontos pillanatban, melyben ti is nehéz és komoly de magasztos és dicső kötelesség elvállalására, és ezen elvállalásnak esküvel való meg­pecsétlésére készültök, hogy a val­kék üvegek. Nem értesítették a vendég­ről, kis kezével éppen a takarópokrócot simogatta . .•. Visszafojtott lélekzettel, lábujjhegyen közeledett felé, szive vadul, bolondul do­bogott. És egyre jobban látta, hogy ha­lavány, megfogyott az édes arc és hogy a nagy szempárban kialudt a régi szilaj bágyadtság. Egyszer azután — mennyi idő múlott el addig ! — találkozott a pil­lantásuk. És akkor ragyogó, feledhetet­len mosolygás húzódott végig a beteg vértelen ajkán. Kinyújtotta a karját: — Isten hozta, édes Dezső ! Megragadta a forró, sovány kezet, sze­méből ráperegtek a tolakodó könnycsep­pek. Katalin közelebb vonta magához: — Ugy vártam már, Dezső! Nem mondta senki sem, de tudtam, hogy a közelem­ben van. Abban a percben megéreztem, amikor a városba megérkezett. Bizonyos vagyok ebben. És olyan hosszú idő mú­lott el azóta! . . . Ercsi mellére hajtotta a fejét. — Megbocsát, Katalin ? A beteg nagyon haragos arcot csinált. — Ne mondja ki ezt a csúnya szót többé ! Soha többé, igérje meg. Hibáztunk mindaketten, de én voltam a hibásabb. Hiszen én akartam elmenni arra a sze­rencsétlen bálra, de maga is heves volt kissé . . i Meg is bűnhődtünk minda­ketten. Ercsi a legyűrt vánkosba temette arcát. — Ne védelmezzen, Katalin ! Őrült vol-

Next

/
Thumbnails
Contents