Esztergom és Vidéke, 1894

1894-11-08 / 89.szám

Esztergám, XVI. évfolyam. 89. szám. Csütörtök, 1894. november 8. ESZTERGOM es i ^ | Megjelenik hetenkint kétszer : | csütörtökön és vasárnap. | ELŐFIZETÉSI ÁR/. | I Egész évre. <. 6 frt — kr.' | | Fél évre ...... 3 » — » | ^ Negyed évre I » 50 » | | Egy hónapra — » 50 » ^ ^ Egyes szám ára — » 7 » | VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők: Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalba^, TábOP Adolf könyvkereskedésében, a Wallfisck- és Haugll-féle dohánytőzsdékben. Hirdetések I a kiadóhivatalban vétetnek fel. Í3HH£ ^ Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári ^ ^ bélyegilleték fizetendő. ^ Honvédegyletünk. Esztergom, nov. 6. Ezen immár majdnem feledékenységbe ment egyletünk, melynek tagjai az 1848—49-iki dicső szabadságharcban mint viruló ifjak és férfiak a sokoldalról megtámadott hazáért és a népjogért oroszlánokként küzdöttek s a sokszorosan több ellenséggel szemben titáni harcot vívtak, hogy a nemzet alkotmányát megvédelmezzék s biztosítsák és a kik ezért nemcsak az egész művelt világ szabadságszerető népeinek meleg rokonszenvét és elismerését szerezték meg, de e mellett a történelem őket még a «félistenek* dicső címmel is felruházta — november hó i-én, Párkány tanácstermében, elnökválasztó rendkivüli közgyűlést tartott, mely alkalommal szomorúan tapasztaltuk, hogy ezen, egykor hatalmas és népes egylet most már számban és erőben egyaránt megfogyva, csak vegetál, de életképességre vergődni saját erejéből nem tud. Ennek oka egyrészt abban keresendő, hogy a tagok zöme elaggott, tehetetlen s a központtól távol tartózkodik ; másrészt pedig, hogy a nagyközönség részéről semmiféle pártolásban és támogatásban nem részesül, sőt bizonyos tekintetben közönnyel és kicsinyléssel viseltetik iránta, a mi aztán a rangosabb taAz „Esztergom és Vidéke" tárczája. Űrök béke. (Befejező közlemény.) Mikor Fiumébe értünk, lázasan sürgetett : Tovább. De csak idáig birta ki. Megérkeztünk, megszállottunk, egy székre bukott a fogadóban. Majd leküldött a parkba azzal, hogy pihenni akar. Azóta nem láttam. Mikor a hotelbe fölmentem, a szoba üres volt. Eltűnt a nélkül, hogy látta volna valaki. Erős bóra volt, piszkos sürü köd ; szeretik az ilyen időt a halálra szánt emberek . . . Ercsi némán, Összezsugorodva hallgatta Bézsánt. Türelmetlenül lesett minden szóra és mint a sziklára hulló nehéz vizcsöpp, egyre mélyebbre fúródott a szivébe minden szó. Ajka reszketett, hadonászott a kezével, lekapta a kalapját verejtékes homlokáról. Mikor Bézsán elhallgatott és üjra hátradőlt a székében, lelkendezve, szorongva sürgette : — És azután ? Bézsánt bosszantotta a kérdés. — Nincs tovább. Mindent elmondottam, amit tudok. Pintyőke másodszor is megcsalt, másodszor is magamra hagyott, de ez egyszer nem a te kedvedért. Megbűnhődtem a huszonnégy óra alatt mindenért, amit vétettem ellene. Én befejeztem szerepemet, te pedig tégy a mint tetszik... gokat — mert a dolgot restelik — visszavonulásra készteti, az alacsonyabb sorsuakat pedig egészen elkeseríti. Igaz, hogy ennek nagyrészben éppen maguk a honvédek az okai, mert ha a nagyközönséget czéljaikról, szükségleteikről s bajaikról esetrőlesetre felvilágosítanák, s őt erkölcsi és anyagi támogatásra felkérnék vagy felkérték volna, a minden szépért, jóért és magasztosért lelkesedni tudó hazafias közönség nem zárkózott volna el előlük, hanem kívánalmaikat bizonyára teljesíti. De mert ezt nem tették, maguknak tulajdonítsák, hogy a nagyközönség pártolásában eddig nem részesültek olyan fokon, mint azt méltán megérdemelték volna. Azért csak helyeselni lehet, hogy a közgyűlésen a közöny és részvétlenség okainak fürkészése mellett az egylet felvirágoztatásának kérdése is szőnyegre került s ennek kapcsán elhatároztatott, hogy a nagyközönség aláírási ívek útján fel fog kéretni az egyletnek pártoló tagsági minőségben leendő anyagi és erkölcsi támogatására. Erre az egyletnek annál inkább égető szüksége van, mert olyan erkölcsi kötelességek is terhelik, a melyek elől ki nem térhet, de a melyeket ez ideig a kellő eszközök Ercsi Bézsánhoz hajolt: —• Megkeressük őt ! Meg kell őt keresnünk, György ! Az szorosabbra csavarta lába körül a a plaidet. — Én nem keresek senkit, hagyj békében. Nem akarok többé tudni semmiről. Hazamegyek Veloszellóra a bivalyok és bunyevácok közé. Abban a pillanatban hajolt meg előtte a Hotel Stefanie aranysapkás szolgája. — Most érkezett meg az Eneo hajó Lovranából. A kapitánya azt mondja hogy ő vitte tegnap este a madameot Fiumébe. A messzi láthatáron kis v'torlásbárka tünt fel, nem nagyobb egy fehér pillénél. Bézsán gukkerje után nyúlt s fásultan, közönyösen mondotta Ercsinek : — Hallod ? — Jó lesz, ha beszélsz azzal a kapitánnyal . . . Az Összetörött ember akkor már rohant a kikötő felé és lihegve szállott fel a hajóra.. Mikor megindultak, a kapitányhoz férkőzött. Vörös, közönséges arcú, parasztnyaku horvát volt az, aki bizonyosan fütőkölyökből vált egy kis uszóország souverainjévé. Hetykén, odavetve beszélt: — Emlékszem a maga asszonyára. A második osztályon utazott, sáros volt, baglyas és hamuszínű. Mindjárt gondoltam,-hogy valami bolondságon töri a fejét. Két gyémántgyűrű volt az ujján pompás "briliánsokból. Gyakran' akad ilyen utasom; hisztérikus asszonyoknak mániája a tengerhalál. Ismertem egy szép hiányában teljesítem módjában és hatalmában nem állott. Ilyenek a többek között a szentgyörgymezői honvéd-temetőben nyugvó honvédek sírjainak november i-én feldíszítése, kivilágítása és megkoszorúzása, a március 15-ikének méltó megünneplése, a levelezési, nyomdai költségek fedezése, az elaggott, munkaképtelen harcosok némi csekély ideiglenes segélyben való részesítése és még sok más el nem hárítható apróbb kiadások, a melyek bizony ez ideig mind elmaradtak, mert ezeknek fedezésére az egylet egy krajcárral sem rendelkezett. Mindezekre nagyon jelentéktelen összeg kívántatik s azért ismerve a hazafias közönség áldozatkészségét s a 48-as események és azok tényezői iránti meleg rokonszenvét, bizton reméljük, hogy ha illetékes helyről az aláírási ivek kibocsátatnak, a szükséges összeg rövid idő multán együtt lesz, s ezáltal az egyletnek megadatik a mód és alkalom, hogy kötelességét minden irányban annak rendje és módja szerint teljesítheti. Kívánjuk, hogy úgy legyen ! Beliczay Gyula. A katonák esküje. Esztergom, nov. 6. A katonaság újonczai minden évben november elsején, miután egy orosz leányt, aki hetven óráig utazott, hogy a velencei lagúnák poshadt vizébe fúlhasson. Az ön asszonya Fiúméban szállott ki . . . Ercsi nem háborodott fel a cinikus ember durva beszédén, csak azt jegyezte meg belőle, hogy a felesége Fiúméban partra szállott. Hát az a vegliai halott nem lehet ő ; még van reménysége. És amikor a rendőrségen megtudta, hogy akit keres, tegnap a Piazza Adamichon esett össze, onnan vitték a kórházba, egyszerre magához tért és ragyogó arccal kiáltotta csodálkozó kocsisának : — A kórházba megyünk ! A kórházba nem eresztették a beteghez. Csak elmondották, hogy az visszanyerte már eszméletét, láza csökkent, de minden lelki izgalom végzetes lehet reá. A kórházzal szemben fogadott hát hónapos szobát és husz napig minden órában megjelent a betegterem előszobájában. Tömte pénzzel az ápolókat, hogy minden órában hallhasson valamit a szomorú ház eseményeiből. Mit evett ma a 84-es beteg, mit beszélt, van-e puha párna a feje alatt ? A huszonegyedik napon azután megnyílt előtte az az ajtó, amely előtt három hétig vezekelt; Egyszerű, szürke vaságyban, egyetlen párnán közönséges kórházi ingben pihent ott a szegény kis pintyőke. Feje fölött, ott, ahol otthon a Madonna-kép, a diagnózis komor cédulája függött. A kis asztalkán mellette mandolaviz, meg az apró hónapon át beleszoktak az új életbe, leteszik az esküt a király és az ezredzászló iránt. A fölemelő szertartás minden hitfelekezet saját templomában megy végbe. Az idén alkalmam nyilt egy kisebb, de hazafiasságban épen nem kicsiny hitfelekezet esküjét végighallgatni és ez az esztergomi izraelita hitközség, dr. Weisz Ignácz rabbi nagyhatású beszédben buzdította az újonczokat a hűségre. A beszéd osztatlan tetszéssel találkozott, s szabadjon reménylenem, hogy a tágabb körű közönséget is érdekelni fogja. A kiváló szónoki erővel is elmondott alkalmi beszéd a következőkép hangzott: »Ha a régi Izrael hadai a vezérek felhívására harczra készen zászló alá sorakoztak, akkor, így beszéli a Biblia, előlépett a pap és következő bátorságra buzdító beszédet intézte az egybegyűlt sereghez : Halljad Izrael fiai! Ti ma nehéz, de magasztos kötelesség teljesítésére indultok. Ne csüggedjetek, ne rettegjetek, el ne tántorodjatok és meg ne rémüljetek, mert veletek megy Isten, aki megsegít ellenségeitek ellen. Hogy e megszólítással a pap bízatott meg, bizonyítéka annak, hogy a vallásra hivatkozva, a vallás nevében kell hogy szóljon. Es e minőségben, mint a vallás képviselője, lépek én is egy új, de a régi bibliai szellemet visszatükröztető intézkedés következtében e fontos pillanatban, melyben ti is nehéz és komoly de magasztos és dicső kötelesség elvállalására, és ezen elvállalásnak esküvel való megpecsétlésére készültök, hogy a valkék üvegek. Nem értesítették a vendégről, kis kezével éppen a takarópokrócot simogatta . .•. Visszafojtott lélekzettel, lábujjhegyen közeledett felé, szive vadul, bolondul dobogott. És egyre jobban látta, hogy halavány, megfogyott az édes arc és hogy a nagy szempárban kialudt a régi szilaj bágyadtság. Egyszer azután — mennyi idő múlott el addig ! — találkozott a pillantásuk. És akkor ragyogó, feledhetetlen mosolygás húzódott végig a beteg vértelen ajkán. Kinyújtotta a karját: — Isten hozta, édes Dezső ! Megragadta a forró, sovány kezet, szeméből ráperegtek a tolakodó könnycseppek. Katalin közelebb vonta magához: — Ugy vártam már, Dezső! Nem mondta senki sem, de tudtam, hogy a közelemben van. Abban a percben megéreztem, amikor a városba megérkezett. Bizonyos vagyok ebben. És olyan hosszú idő múlott el azóta! . . . Ercsi mellére hajtotta a fejét. — Megbocsát, Katalin ? A beteg nagyon haragos arcot csinált. — Ne mondja ki ezt a csúnya szót többé ! Soha többé, igérje meg. Hibáztunk mindaketten, de én voltam a hibásabb. Hiszen én akartam elmenni arra a szerencsétlen bálra, de maga is heves volt kissé . . i Meg is bűnhődtünk mindaketten. Ercsi a legyűrt vánkosba temette arcát. — Ne védelmezzen, Katalin ! Őrült vol-