Esztergom és Vidéke, 1894

1894-11-04 / 88.szám

Esztergom, XVI. évfolyam. 88. szám. ESZTEK60H es TIME Megjelenik hetenkint kétszer : csütörtökön és vasárnap. | I 1 ELŐFIZETÉSI ÁR: s Egész évre. 6 frt — kr. ^ | Fél évre 3 » — » ^ ^ Negyed évre 1 » 50 » | ^ Egy hónapra — » 50 » | ^ Egyes szám ára — » 7 » | VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők: Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, a Wallfisclí- és Hailgll-féle dohánytözsdékben. ^\\\\v\\\\\\\\\\\\\^^^^^ | • s | Hirdetések, | a kiadóhivatalban vétetnek fel. I ; ^ ^ Minden egyes hirdetés után 30 kr. kincstári & bélyegilleték fizetendő. III. Sándor czár halála. Budapest, nov. 2. A ki véghetetlen nagy birodalmában mindenható volt, III. Sándor orosz czár hült tetemét koporsóba fektették ma, hosszú, kínos szenvedése után a testnek és léleknek. O is oly szomorú halált halt, a milyen a legtöbb Romanow-házbeli czárt érte. Természetes halállal csak kevesen haltak meg közülök. Elborult elmével, a korlátlan uralkodói hatalom közepett örök halálveszedelemben, csak a cézári őrület örvényén keresztül ellenben, közülök sokan találták meg az örök nyugalomhoz vezető utat. III. Sándor czár lelke immár az örök biró előtt áll, a világ minden királyának és az anyaföld minden gyermekének mindenható ura előtt. Isten itél lelke felett. A történelmi igazság megközelithetetlen Ítélete azonban III. Sándort nem mint embert, hanem mint czárt fogja megkelni, a kinek halhatatlan lelke felelős száz milliók sorsáért, a kik felett az ő nevében gyakorolt a korlátlan cárság abszolút uralmat. Oroszországon kivül egész Európában nem létezik politikus, a ki helyeselte az abszolút kormányformát. Vérrel és Az „Esztergom és Vidéke" tárczája. Örök béke. Az előszoba ajtaja becsapódott, az asszony elment. Az ajtónyiláskor betóduló jeges levegő végig futott az egész házon. Ercsi Dezső megborzongott s elmozdult az ajtófélfától. Az átizzadt, tapadós báli ingben, a könnyű, szétnyilt frakkban dideregni kezdett. Átlépett a küszöbön, habozott kissé, de azután mégis ledobta magát az asszony karosszékébe. Gépiesen csöngetetett a cselédnek: — Rakja meg a tüzet! A sárgaképű anyóka egész kosár szenet dobott a kályhába. — Gonosz éjszaka van, motyogta magában, és belebökött a zsarátnokba. Ercsi összébb húzódott a puha karosszékben, merev szemmel bámult a piros láng közé. Nehezére esett a beszéd. •— Es az asszony ? kérdezte mogorva, mély dörmögéssel. A vén cseléd dühösen forgatta az izzó széntömböket. — Elment, hogy megfagyjon a verebekkel. Lecsapta a vaslapátot, s reszkető lábain nagy igyekezettel tipegett ki a szobából. Ercsi magára maradt. Nem érezte, mint növekszik a hőség perczről-perczre a szobában, csak azt érezte, hogy valami halálos hidegség tódul egész testéből a szive felé, mind az a dermesztő levegő, amit a hosszú kocsi-úton a kenyeresi kaskönnyel van az minden nép történetébe beirva, hogy még a legjobb akaratú autokrata is, még akkor is, mikor emberi erényekkel akarta korrigálni a zsarnoki rendszer átkát, elpusztult ennek a keresztényieden eszmének a boldogtalan ellemondásán, mert az embereket, a kik Istennek gyermekei, nem lehet ugy kormányozni, mint egy akarat nélkül való rabszolgahordát, hanem csak a keresztény állam embernemesitő eszméje és a testvéri egyenjogúság elpusztithatlan elvei szerint. Szabadságtól áthatott, testvéries egyenjogúságot értünk, a mely a magasabb szellemi hatalom alá önkényt hajtja magát, nem pedig a brutális erőszaknak enged. A dinasztikus hűség elvéhez való feltétlen ragaszkodásban és szilárd meggyőződésében, hogy a monarchikus eszme az alkotmányos királyság legnemesebb formájában, azaz a nép szabad részvételével a szuverén jogokban és a kormányzás fáradalmai és gondjaiban, az orosz nép és a czári családok számára is nélkülözhetetlen : csak e szempontból nyilatkozhatunk. A közvélemény halotti ítélőszéke a lappangó betegség és lélekgyilkos gondok által megölt czár koporsójánál és a Romanowok nyitott sir télytól hazáig magába szedett. A rettenetes indulat, az őrjöngő harag, a gyilkosságra kész szenvedélyesség mind megfagyott ebben a félelmes hidegségben. A fulánk betörött a mérges sebbe, amelyet bűnös kegyetlenséggel ejtett a legfehérebb testen, és most az ostoba méh is haldoklik . . . Az ágyon hevert félig a földre csúszva a piros virágos selyemruha; csipkéje tépett, gyűrött. Az egyik Dijonrózsa, amely a bálteremben nyilott ki a keblén, ott feküdt a lába mellett. Babonás félelemmel húzta el a czipőjét, nehogy megérintse. De a szemét nem tudta levenni róla. Mintha az egyre nőtt, gömbölyödött volna, a szirmok selymes, szőke fürtökre fodrozódtak szét, a porodákból kiformálódott a sápadt, megdöbbeni arcz, a két csodálkozó, kékesszürke szem, ugy ahogy a bálteremben reátapadt, amikor hazaparancsolta. Azután megrázkódtak a csodálatos szirmok, reszketve hajoltak Össze s egymásután szállottak el a levegőbe. A bánatos fehér rózsaalak eltűnt . . . Mintha odakünn a vén cseléd újra motyogott volna. — Elment, hogy megfagyjon . . . Kinosan összeszorult a szive. Mint a haldokló abban a perczben, amikor lelke már elröppenőben van, egy tiszta, öntudatos pillanatban, lesújtó határozottsággal érezte, milyen igazságtalan kegyetlenség volt, amit elkövetett. Elvesztette, elkergette az édes asszonyt. És miért ? Mert őrült volt, őrült és részeg. Megzavarta a szokatlan zaj és fényesség a teremben, az boltja előtt most csak a czár tanácsadói és az autokratikus cezárópapizmus boldogtalanságszülő rendszere felett Ítéljen. A tatár khánok brutális erőszakuralma, a kik holt tetemek hegyein alapították meg véres trónusukat, a czárság korlátlan autokrácziájában a legkegyetlenebb elnyomás bürokratikus gépezetévé lett modernizálva. A legszentebb emberi jogok elrablása és elsikkasztása e rendszer mellett népbutitó mindennapiassággá lett. Maga a czár négy millió katonából álló hadsereg közepett tehetetlen a monarchikus eszme ez átkos meghamisításával szemben. Legyen akármennyi emberi erénye, csak az önámitás és a hivatalos hazugságok mérges párája által félrevezetett szellem marad belőle, a mely mindig csak tagad és a hol a jót akarja is, mindig csak rosszat végez. Ott is, hol az autokrata czár csak jócselekedeteket akar gyakorolni, talán irgalmasságot cselekedni, a bűnök millióit követik el minden isteni és emberi törvény ellen •— az ő nevében. Dzsingisz-khán és a világtörténelem többi nagy tömeggyilkosai hóhérainak a karja legalább kifáradt. A czárság százezer csinownikjának a modern tech nika minden művészetével tökélete ismeretlen, léha arczok, megrészegült a két pohár pezsgőtől, amit megitattak vele. Visszagondolt az irigy, bujtogató barátok hazudozásaira, az asszony fájdalmas megrezzenésére, amikor durván hazahívta s a mélységes megbotránkozásra tiszta szemében, amikor itt, ebben a szobában hitvány vádjait arczába vágta. Mintha azok a piszkos, fekete szavak mint megállott felhők függnének most is fölötte . . . Az üres ágyra nézett, a porczellán Madonna-képre fölötte, amelyet az asszony minden este megcsókoltatott vele. Együtt mondták mindig : — Es ne vigy minket a kisértetbe ! Az ég Madonnája elhagyta a kis értetben és az ő Madonnája is elhagyta . . . A borzalmas hidegség egyre növekedett a testében ; ugy érezte, hogy lassan már a gondolatai is megdermednek. Fel akart állani, de megijedt, hogy a feje fölött függő felhőbe ütközik. A rózsát kereste szemével, a selyemruhát, a Madonnaképet, de nem találta már egyiket sem. Eltűnt minden a szobából, egyedül volt a jégbarlangban a megfagyott átokszavakkal feje fölött. Az idegei megnyúltak, megkeményedtek; ha megmozdult, szúrták, mint a jégszilánkok. Két kezét egymásra tette és nem birta többé szétválasztani, bizonyosan összefagyott az is. Elhagyta utolsó gondolata, és érezni kezdte azt a zsibbadást, amely nem fájdalmas többé, inkább megnyugtató, kellemes, hiszen az a halál . . . De nem volt a halál, csak sűrű, hosszú letargia ; álom, amely testvér a halállal. sített gépezete egy lelketlen gép fáradhatlanságával űzi brutális erőszak által a jogtalan kormányzás és elnyomás mesterségét. Még a kereszténység legszentebb tanításait is, az isteni szeretet magasztos eszméit is meghamisítják, hogy az autokrata czárság gépét mozgásban tartsák a legkegyetlenebb vallási fanatizmus és a legembertelenebb vallásüldözés lélekölő ereje által. A moszkovitaság számos kis és nagy Torquemadajánál ismét bebizonyul a régi igazság, hogy cha nagyon préseljük a szentírást, nem tej, hanem vér jön belőle.» Az autokrata czárság lélekgyilkos gépezete a jog, lelkiismereti szabadság és emberi méltóság ellen elkövetett hivatalos bűntények rendszerével természetesen megteremtette ama szerencsétlenek és nyomorultak megszámlálhatatlan seregét, a kik a kétségbeesés őrületéhez űzetve, hajtatva és üldöztetve, rosszabbak az erdő vadállatainál, egy fanatikus gyilkos-szekta rettenetes téves eszméjében egyesültek, az uralkodóház ellen elkövetett számtalan merénylet által épp oly nyomorulttá, szerencsétlenné és nyugtalanná teszik a mindenhatónak látszó czár életét, mint a milyen szomorú azoknak a politikai foglyoknak az élete, a kik Egy sárga napsugár riasztotta fel belőle, amely fájóan, élesen a szemébe szúrt, mint az orvos kísérletező tűje. Dél volt, a zivatar derűs, verőfényes tavaszi napba fult. Ruhát kapott magára és kirohant az utczára. A fagyos hóban meg-megcsúszva, lesütött szemmel, bundájába egészen beleveszve rohant a vasúti állomásra és egyenesen a pénztár fülkéje előtt állott meg. Kivette a pénztárczáját, az ismerős vasúti hivatalnok résztvevő arczczal nézett reá. Csak most kezdett gondolkozni azon, hogy tulajdonképpen mit is keres itt ? Hiszen ismeretlen az az állomás, ahova mennie kellene. A pénztáros várt néhány perczig, azután kissé zavartan kérdezte : — Fiúméba, ugyebár ? A nagyságos asszony a hajnali vonattal ment oda . . . Nem mozdult meg a kupé sarkában másnap reggelig; akkor már a Karsztban jártak. Mogorva, piszkos kőtengerbe fúródott a mozdony, a szomorú, vén mammutkövek fenyegető komorsággal függtek fölötte. A köveken kevés rétszinű haraszt terpeszkedett, meg valami gonosz fekete fű. Még jobban betapadt a kocsi bársonyába, eszébe jutott Ripp-Ripp-ből az a borzalmas jelenet, amikor a sziklatorokban a bazaltkúpok egyszerre összehajolnak és eltemetik a vakmerő embert. S hogy egy éles füttyentésre felnyitotta újra a szemét, ugy érezte, mintha tegnap óta ő is húsz esztendővel öregedett volna meg. Fiúméban voltak. Habozva vesztegelt a perrónon ; egy rossz tekintetű, nagy kalapos dalmát legény jött hozzá :