Esztergom és Vidéke, 1894
1894-08-12 / 64.szám
ESZTERGOM es mm ' s**'.* * * * * * ' + * re * jr * * * r * M * * * *.'/*. •* * *r -Ars/f VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként kétszer: \ \ csütörtökön és Vasárnap, j Szerkesztőség és kiadóhivatal, | | hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos f Előfizetési ár; \ és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és | !& ész évre 6 frt - kr. | reklamálások küldendők: % Fél évre . 3 „ — „ | \ Negyedévre i „ 50 „ | Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). < Egy hónapra ...... — „ 50 *• v w * Egyes szám ára — „ 7 „ | Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésébe0) a Wa |, Rsch . és Haugh-féle dohánytőzsdékben. Hirdetések: Hivatalos hirdetés 100 szóig 1 frt, 200-ig 2 frt, 800-ig 3 frt és igy tovább. Bélyegdij 30 kr. Magánhirdetések megállapodás szerint. Nyilttér sora 20 kr. • Az új kórház. Esztergom, aug. 11. Mindazok a városok, a melyek haladni akarnak, nagy buzgalmat fejtenek ki, hogy a kormánytól engedélyt kapjanak egy közkórház felépítésére. Azok a városok pedig, a melyeknek hiányos és nem a mostani követelményeknek megfelelöleg fölszerelt kórházuk van, egy pillanatig sem haboznak a rossz és magát túlélt épülettől megválni és olyan kórházat építtetnek, a melyben nemcsak az utczai csavargók, meg a Tréber Jánosok, hanem az intelligens osztályhoz tartozók is otthont találhatnak. Érsekujvárott 64.230 frt. 47 krt. gyűjtöttek 1893. év végéig egy ott felállítandó közkórházalap javára. A kezeim között levő hivatalos kimutatásban 7, 10, 20 és 50 krajczáros adományok is előfordulnak és az ilyen kisebb-nagyobb adományokból akkora összeg gyűlt egybe, a melyből olyan hajlékot lehet a szenvedő emberiség részére emelni, a melyben az orvosi tudomány diadalmaskodnánk az emberi életet veszélyeztető kórral szemben; ahol nem igen történhetik meg, hogy jelentéktelen sebzéseknél üszkösödésben pusztul el a bejteg. A hivatalos kimutatásból nem csak az tűnik ki, hogy ÉrsekújvárA silbak. — Hadbíróság előtt. — Négy fegyveres katona csillogó szuronya között lép a hadbíróság termébe s mikor megáll a kérlelhetetlen törvényszék előtt, arczának halványsága eltűnik. A fegyveres kiséret egyik tagja három kemény lépéssel az ezredes elé megy s tiszteleg. — Sólyom Imre infanteriszt a brigádból 1 A rabkatona mikor nevét említeni hallja, bilincsbe vert kezét szokásból a sapkához emeli, s megtelik a szeme könnyel. Nem ügyel rá senki. — Infanteriszt Sólyom, — töri meg a komor, vészteljes csendet az őrnagy hadbíró szigorú szava, — tegyen őszinte, igaz vallomást s beszélje el újra a történteket l A sokat szenvedett rab melléből felszakad egy nehéz sóhaj s megkezdi a vallomást: — Hideg zivataros éj volt. A fagyos szél zimankót keverő szárnyával csapkodta a fellegvár rácsos ablakait s végig sepert az ágyús sánczokon a havas ferban még a gyermekek is felajánlották fillérjeiket a kórházalap javára és hogy gyűjtő pörsölybe adakoztak, meg műkedvelő előadásokat, tánczvigalmakat rendeztek e czélra, hanem az is, hogy az ott felállítandó közkórház alap javára Esztergomba n is sokan adakoztak. Egy tekintélyes esztergomi polgár, aki minden szépért és nemesért lelkesedik, 100 frttal járult az érsekújvári kórházalaphoz; egy másik itteni polgár 50 frtot adományozott, mások 1—20 f r t o s adakozással szerepelnek a kimutatásban, sőt egy 605 f r t o s adomány is előfordul abban és így mintegy 2400 frttal járultak Esztergombólaz érsekújvári közkórház felépítéséhez. Ugyan ki gondolt arra nálunk, hogy a mi rozoga kórházunk helyébe építendő uj kórházalap javára adományokat kellene gyűjteni. Senki. De még arra sem igen gondoltunk, hogy ez a mostani gyarló épület egyszer hasznavehetetlenné válik. Kétségtelenül dicséret illeti az itteni adakozókat; de azokat is, a kik az itteni polgárságot adakozásra ösztönözték. Ebből reánk az a tanulság szállt, hogy ha nálunk hasonló mozgalom indult volna meg, az itteni társadalom, saját magának, szintén adakozott volna ilyen nemes czélra. geteg. Heten voltunk a várdán a 13-ik századtól. És ki volt a várda parancsnoka, Sólyom? — kérdezte az ezredes a rabtól. A legény arczán végig borong egy sötét árny s a szeme megvillan, mikor kinyögi a Kovács káplár nevét. — Maga haragszik Sólyom a káplárra, pedig jó barátok voltak, egy falubeliek ? A halvány katona kezein megcsörren a bilincs s szép, fekete fürtös fejét szomorúan rázza. — Nem, sohasem voltunk. Egy leányt szerettünk mindaketten s azért vagyok most rab .... — Hogyan? — Mert azon a csúnya viharos éjjelen együtt voltam várdán a káplárral. Volt pénz bőven, hozatta a bort s ittunk, annak a leánynak az egészségére . . . — S aztán ? — Mikor aztán a bor a fejembe szállt, a káplár nevetve küldött ki subáknak a vár északi sarkara. A rabkatona nagyot sóhajtott, mig a hadbíróság tagjai sajnálkozva tekintettek reá. — Czudar egy hely az a sarok. A kavargó fergeteg odacsapkodta a havat mámoros arczomba s mikor leginkább fáztam, dideregtem, hallottam a káplár De hát ki tehet róla, ha az itteni rozoga kórház úgyszólván el volt vonva a nagy közönség érdeklődése elől. A győriek, beszterczebányaiak százezer frtba kerülő kórházat építenek, pedig a mostani győri kórház valóságos palota a mi kórházunkhoz képest. Még is meglehet, hogy találkoznak egyesek, akik azt mondják majd, hogy ne építsünk uj kórházat, mert nagy a terhünk, nagy a pótadónk és igy nem birjuk elviselni egy nagy közkórház fenntartását. A kik így vélekednek, azok vagy nem ismerik a közkórház adminisztrációját, vagy ha ismerik és mégis elleneznék az új kórház felépítését, azok egyedül kényelmi szempontból csinálnának oppozicziót. Egy közkórház maga adminisztrálja önmagát. Oszszes kiadásait maga fedezi. A közkórház évi kiadásait a belügyminiszter állapítja meg és pedig anapi ápolási dijak terhére, ugy, hogy minden néven nevezendő kiadás az ápolási dijakból nyerjen fedezetet. Pótadóból egy krajezár sem vehető igénybe akórház szükségleteinek fedezésé re. De ha ugy volna is, hogy a város lakosságának anyagi áldozatot gúnyos, rikácsoló hangját, a mint a várda legénységének esküdözött, hogy megfagyaszt a hidegben, rabbá tesz, elpusztít, de az a leány mégis az övé lesz. Nem látom meg soha a falumat t . . . . A sápadt vonásokon végig csurgott két könycsepp s ráesett a kopott mundérra. — Odaszorítottam fegyveremet erősen a vállhoz s ingadozó léptekkel jártam a mohos falak mellett. A szél rémitően süvített a várfok rései között, a hó is el kezdett apró pelyhekben esni, s nékem ugy tetszett, mintha a vihar sikongásába valami édes, bűbájos leánydal vegyült volna belé A tisztek összenéztek. Mindenki érezte, hogy ez a legény nem hazudik, hanem egy igaz szomorú történetet beszél el. — Na tovább 1 — biztatta az ezredes. — Összehúztam fagyos tagjaimon a köpenyt s egy pillanatra megállva, oda támaszkodtam az ágyú párkányához. Tudtam, hogy hibázom, de az a fájó zsibbadság, n-elyet a hideg, a süvöltő fergeteg okozott, erőt vett rajtam s leroskadtam a földre. — S a fegyver ? . . . Miért nem adta meg a vészjelt? — Kiesett a kezemből . . . Csak a szálingáló hópelyhek lágy terhét éreztem arezomon s lehunyt szemekkel is láttam annak a leánynak arczát, a ki eljött a kellene hoznia a közkórház fenntartására, még akkor sem volna szabad visszariadni a közterhek emelésétől, mert nálunk olyan sajátos viszonyok vannak, hogy azokat tovább tűrni és elnézni valóságos bűn saját énünk ellen. Esztergomnak égetően szüksége van egy modern berendezésű közkórházra. Esztergomnak olyan közkórházat kell építenie, a mely, közkórházi jellege mellett, egyszersmind gyermek kórházul is szolgáljon. Olyan kórház kell ide, a melynek egy része gyermekek ápolására, gyógyítására is be legyen rendezve, mert nálunk a gyermekek halálozásának száma elrémítő. Megdönthetetlen tények igazolják, hogy városunk szegény sorsú lakosságának egy nagy része a gyermekek orvosi gyógykezeltetését vagy elhanyagolja, vagy szűk anyagi viszonyaik miatt képtelenek orvosilag gyógykezeltetni. Az 1876. évi közegészségügyi törvény azt rendeli ugyan, hogy a ki a gyermekek ápolására s gondozására törvényszerüleg hivatva van, tartozik a 7 évnél fiatalabb gyermeket megbetegedés esetében mielőbb orvosi segélyben részesíttetni. A ki ezt elmulasztja, 10 frtig terjedő várfokára, fölém hajolt, fülembe súgott s lecsókqlta fáradt szempillámat . . . — És? Mi történt akkor? A rab katona Összeremegett, szeme villámokat szórt. — Akkor, vagy azután egy erős lökést éreztem a fejemen s mikor fölébredtem, előttem állott nevetve, kac?agva a káplár. — Húsz esztendei várfogság pajtás, a a miért elaludt a silbak 1 — szólott kárörvendve s szuronyok között kisértetett haza. — Tehát beismeri, hogy elaludt az őrálláson? kérdezte a hadbíró meghatottan. — A fogoly legény feje aláhanyatlott mellére, vonagló ajkáról elszállt az utolsó sóhaj. — Igaz, beismerem 1 ... Nemsokára a vallomás befejezte után megdördült a czigány tambur dobja s a szomorú pergés elmultával elhangzott a nehéz Ítélet: — Tiz évi súlyos várfogság — egy álomért 1 A rab katona bilincsbe vert kezeivel tisztelgett, a szuronyok közé állt s rövid perczek múlva csikorogva zárult be utána a brigád kapuja. A fehér hópelyhek pedig szállingáltak tovább, mintha misem történt volna. Bibó Lajos. Az Esztergom és Vidéke tárczája.
