Esztergom és Vidéke, 1894

1894-06-24 / 50.szám

ESZTERGOM és Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és Vasárnap. Előfizetési ár: iigesz évre Fel évre . Negyed évre Egy hónapra Egyes szám ára 6 frt — 8 „ — 1 h 50 - ,. 50 kr. VÁROSI ÉS HEGYEI ÉRDEKE

INK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők: Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). Eg)es számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, a Wallfisch- és Haugh-féle dohány tőzsdék ben. % Hirdetések: Hivatalos hirdetés 100 szóig 1 frt, 200-ig 2 frt, | 300-ig 3 frt és igy tovább. | Bélyegdij 30 kr. \ Magánhirdetések megállapodás szerint. \ Nyilttcr sora 20 kr. —®-* f Előfizetési fölhívás. A XVI. évfolyam második felét kezdjük meg ez év július hó elsején. Tizenöt és fél év nagy idő egy ember életében, még hosszabb kor egy vidéki lapnál. A provincziális sajtó legnagyobb része csak kérészéletű : ma van és holnap már megszűnik. Hogy mi több mint másfél évtizedes múltra tekinthetünk vissza, ennek okát szabadjon abban keresnünk, hogy lapunk fenállása közszükségletre támaszkodik. A nagyvárosi ember nem tud meglenni a maga mindennapi újságja nélkül. A minisztertől a hordárig mindenki lapot olvas. Nálunk, provinczián, nem igen olvasunk újságot, mert ami nevezetes történik, azt úgyis elmondja a szomszédasszony, komámasszony. Ez a lanyha érdeklődés az ujságbetű iránt oka a vidéki sajtó hátramaradottságának. Ezt legyen szabad védelmére felhoznunk, mert jól tudjuk, évtizedek fognak elmúlni, amig a vidék előkelőbb színvonalra emelkedhetik. Az »Esztergom és Vidéke« mégis kisvárosi sanyarú viszonyok közt soha nem lankadó kitartással, tapintattal, ha kell bátorsággal küzdött a száAz Esztergom és Vidéke tárczája. Szeretlek. i. Galay Jenő bement a parkba, ösztönszerűen, szokásból, a nélkül, hogy ez határozott czélja lett volna, midőn szokatlan korán, a reggeli órákban sétára indult. Botját hátán keresztbe fektetve, két karja ala fogta, ugy járkált alá s fel a kanyargós utakon. Elfáradt, leült egyik sürü fenyőcsoporiban a fehérre festett fapadra. Botját kivette karjai alól, sziveket rajzolt vele a homokba s a kész rajzot elsimította czipője talpával. Párszor ismételte ugyanezt, mikor barátnője, a kastély úrnőjének sógornője, kipirult arczczal váratlanul a fenyöcsoportba lépett. Különösen meg voltak lépetve. — Nem is vettem észre Jenő, hogy ön itt van, eltakarták előlem a sürü kis fenyők. — S ha előbb vesz észre ? — Nem lett volna hozzám szerencséje. — S igy? — Nos igy — maradok, — szólt s egyszersmind üdvözletül oda nyújtotta a különcz nő finom, fehér, keskeny kezeit a szintén különcz, daliás szép ifjúnak. A leány arczán valami dacz látszott, hangja keserűség s felindulástól remegett. Jenő mindezt észrevette. munkra egyedül iránytadó czélért: Esztergom-megye é s város érdekeiért. Lapunk soha sem volt pártközlöny. Nem voltunk se liberálisok, se klerikálisok, se kormánypártiak, sem reakcionáriusok. Mindent pártfogoltunk, ami jó és igaz, mindent elitéltünk, ami gonosz és kétszínű. Tollúnkat nem az anyagi, de az erkölcsi érdek vezette mindétig. Nem ismeretlen ezenkívül olvasóink előtt, hogy lapunk mult év októberében nagy változáson ment keresztül. A szerkesztést válogatottabb alapokra fektettük, szélesebb rétegekre terjeszkedtünk ki anyag dolgában, nagyobb gondot fordítottunk a feldolgozásra. A technikai kiállítás, mely ellen előző évfolyamainknál annyi kifogás volt, megfinomult, és joggal mondhatjuk, kifogástalanná vált. Lapunk terjedelme most a mult évekhez képest kétszer akkora. Hivatásunkat komolyan, nem mellékczélnak és könnyelműen fogjuk fel. Megkíséreltük a mult év utolsó negyedében, ha elbírnák e Esztergom viszonyai, azé az Esztergomé, mely némely tekintetben utóvégre is egy bizonyos kör középpontjának tekinthető, ha legrégibb, legelső lapja hetenként háromszor jelenik meg. — Blankái kegyed nincs rendes kedélyhangulatban. — Eltalálta. — Megint a . . . (nem fejezhette be szavait, Blanka közbe vágott). — Sógornőmmel játsztunk el egy jelenetet, melynek vége szomorú lehet. Én és ö meg nem fogjuk érteni egymást soha. Én a század végének gyermeke vagyok, szabad szellemmel, e mtllett büszke szivem van, mely nem rajong senkiért s mégis érzékeny a legkisebb sértésre, ő éppen ellentétem. Én szegény, árván maradt leány vagyok, kinek szemére van vetve minden falat kenyér, mit e czifra házban elfogyaszt. A túlfeszített húr elpattan, véget kell vetni végre e tarthatatlan helyzetnek: én az ö házában, az ö kenyerén a szeszélyének hódolva, tovább élni nem akarok! A leány megrázta szép fejét, pár haj tűje kiesett s hamvasszöke dús haja sugárözönként hullott le fehér nyakára, gömbölyű vállaira s onnan csaknem egész bokáig. Szemeit könnyek homályosították el, torkát összeszorította valami : érezte, ha szólni fog e pillanatban, zokogásban tör ki. Hallgatott tehát, nehogy gyengének lássa egyetlen barátja, kit legtöbbre becsült összes férfi ismerősei között s a a ki egyedül tudta, hogy e leány még nem szeretett senkit s egy gyűlölt emberhez akarja hozzáerőszakolni sógornője, ki, mert akaratát nem teljesiti, minden perczét megkeseríti. A mint ott állt a festői szép nő, az ifjú csak nézte, nézte aztán hozzá lépett, Tapasztalataink, sajnos, azt mutatták, hogy az ujitás ez időszerint még korai volt. Visszatértünk tehát megjelenés tekintetében a régi, kipróbált mederbe, de nem hagytuk el a többi, hasznosnak bizonyult ujilásokat. Miután egy lap létének föltétele az olvasóközönség pártolása, most a félév végén bizalommal fordulunk Esztergom város, a megye, és az Esztergom iránt érdeklődő magyar közönséghez és kérjük, hogy igazi ambiczióval felfogott komoly munkánkban pártoljon bennünket fokozottabb támogatással. Esztergom most szakított hagyományos maradiságával. Új élet lüktetését tapasztalhatjuk minden vonalon. Szabadjon közönségünk jóakaratú támogatásában keresni a biztosítékot, hogy Esztergom progressiv haladásával együtt jár a mi fokozatos előbbrehaladásunk is. Az „Esztergom és Vidéke" szerkesztősége. Lapunk előfizetési ára: Egész évre 6 frt — kr. Fél évre 3 „ — „ Negyed évre 1 „ 50 „ Minden öt uj előfizető után a gyűjtőnek tiszteletpéldánnyal szolgálunk. megfogta kezét (nem vonta vissza) s megszólalt érczes, erős, rokonszenves hangján : — És mily módot talált a menekülésre? A leány sötét fekete szemei felvillantak, elszántság látszott bennök, mikor tompán, határozottan feleié: — A halált. — Ez hideg, szomorú s ki tudja, nem rosszabb-e az életnél. Én ajánlok önnek valamit. — S mi az ? — Önálló ember vagyok, ura tetteimnek, felajánlom kegyednek kezemet a nélkül, hogy annak elfogadása által egyébre lenne kötelezve, minthogy nevemet viselje, jogot adjon nekem bálba, színházba elkísérnem; egyébként élhet tetszése szerint. Nos, ez az egyedüli mód a menekülésre. Elfogadja? — Gondolkozni fogok felöle. — Még valamit, ha szive valaha szeretni fog valakit, ugy egyetlen, szavára visszanyeri szabadságát. Elváltak, az ifjú távozott és — két hét múlva a különös pár megtartotta esküvőjét. II. Az orvosok egymásnak adják az ajtó kilincsét. Galay Jenöné beteg, nagyon beteg. Consiliumot tartanak felette s kijelentik fontos arczczal, hogy itt nem segíthet egyéb, mint csoda, vagy oly gondos ápolás, melyet csak anya adhat gyermekének. Kérjük azon helybeli és vidéki olvasóinkat, kik az előfizetéssel még hátralékban vannak, hogy ezt kiegyenlíteni mielőbb kegyeskedjenek. Mivel lapunk állandóan 900 példányban megy szét, és minden száma vagy ötezer olvasó kezén fordul meg, hirdetési rovatainkat rendkívüli jutányosságánál fogva is különösen ajánlhatjuk. A kiadóhivatal. Polgári egyesületeink. Esztergom, június 23. (B. Gy.) Van Esztergomnak a többek közt két polgári egyesülete, a melyek mindegyike a mult időkben, évek hosszú során át — bár egymás mellett akkor is fennálltak — teljes virágzásnak örvendett. Ha visszagondolunk ezen nagy időkre, sajnálkozva tapasztaljuk, hogy ezen derék polgári egyletek most már évek óta, alig adnak némi életjelt magukról; mert mindegyike csak vegetál, tengődik, és sem meghalni, sem pedig életképességre vergődni nem tud. Ezek közül első sorban emiitjük fel a polgári lövöldét, a mely a óo — 70-es években a város és mellékvárosok polgárai színe-javának központja és gyülhelye volt, és a mely a tagoknak kellemes időtöltést és szórakozást nyújtott. Csend van. A lámpa félhomálylyal ég a beteg szobájában, hol egy ha'.vány ember már ötöd napja viraszt Blanka ágya mellett, honnan csak akkor távozik, ha a nő egy pár perezre magához tér. De a mint elveszti eszméletét, a halvány ember felváltja a fogadott ápolónőt s viraszt tovább, mint egy anya gyermeke felett. Most, a mint hátradől. székén, a kimerültség erőt vesz rajta. Elszunyad, Blanka magához tér, szétnéz, megpillantja, megösmeri ápolóját a nemest, jót, a névleges férjet. Látja arczán a kimerültséget. Nem mer szólani neki, csendesen letörli könyeit, melyeket a meghatottság kerget szemébe. A mint végighúzza kezét selyemtakaróján, az suhog, férje felébred, ő lehunyja szemeit. Szabályos lélegzeteket vesz. Jenő feléje hajol, hallgatja lélekzetvételét, valami megsúgja neki, hogy már nincs veszély. 0!y szép a nő, mint egy túlvilágról visszatért angyal. Jenő mindig közelebb hajlik arczához, már ajka csaknem érinti ajkait, ekkor eszébe jut a feltétel, mit házasságához kötött, az embert legyőzi a gentleman: távozik halkan, nesztelenül, helyét a fizetett ápolónő foglalja el, kitől aztán mindent megtud az a halavány, javulásnak indult szép asszony. Szive, az az érzéketlen sziv megdobban, hisz az az idegen ember ugy ápolta őt, mint szerető anya a gyermekét. III. A felgyógyult szép

s asszony hallja, hogy kocsi robog az udvarba s férje lakosztálya előtt áll meg. Az ablakhoz siet s megösmeri a kocsin ülőben házi orvo-