Esztergom és Vidéke, 1894

1894-06-10 / 46.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE ^:,.„-'Tr"

f

"

,!r y-;J:? r}>;;,- \ VÁROSI ES MEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. Megjelenik hetenként kétszer: \ csütörtökön és Vasárnap. j Szerkesztőség és kiadóhivatal, — \ hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos • Előfizetési ár: | es ma

gánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és gfí

8

! évre

6 frt ~- kr. | reklamálások küldendők: Fel évre 3 „ — „ S Negyed évre . . . . . . i „ so „ | Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). Egy hónapra . . . , . . — „ 50 £ : -, ~ «• Egyes szám ára - „ 7 „ \ PfT 32. telefonszám. p^f^^^v^^^^ Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésében, a Wallfisch- és Haugh-féle dohánytőzsdékben. Hirdetések: í Hivatalos hirdetés 100 szóig 75 kr., 200-ig 1 frt 50 kr., 300-ig 2 frt 25 kr. és igy tovább. \ • Bélyegdij 30 kr, ^ Magánhirdetések négyzet centimétere i kr. Ezenkívül 30 kr. bélyegdij. í Hirdetésmininwm bélyegdijjal együtt i frt 20 kr. 5—10-szeri hirdetésnél ^ IO

°lo> xx

—20-szorinál i5°|

0

> e

S

v negyedévi (26-szor) és egy félévnéli ^ (52-szer) 4o 0 j 0 t egész évinél (104-szer) 25 0 J 0 engedmény. \ < Nyilttér sora 20 kr. • © * Sötét bűnök. A minisztérium által kibocsátott népmozgalmi statisztika örvendetes eredményeket tüntet fel a mult évről s rövidesen érinti azon okokat is, melyek a születések és halálozások adatainál azon fordulatot idézték elő, hogy az általánosan vett népesedésben növekedés állott elő. Nem szándékozunk a számadatok felsorolásával .szemlét tartani azon tényezők fölött, melyek a népesedési arányra, a korábbi évekhez viszonyítva, módositólag hatottak, de megragadjuk az alkalmat, hogy egy rettenetes, lelketlen bűnről beszéljünk, mely népesedési viszonyainknak legsötétebb pontja, a 19-ik századnak szégyene és a magyarságnak kiáltó veszedelme. Tény az — és ennek konstatálása nekünk is örömet okoz, — hogy a mult évben a népesedés kedvezőbb arányban haladott előre, mint az előző esztendőkben, mivel nemcsak a születések száma mutat növekedést, hanem az elhaltak végösszege is szembetűnően kevesebb. S ha ennek a két tényezőnek a szembeállítása megállapítja is a hidegen és a felületesen szemlélő előtt a kedvező népesedési arányt, a komolyan vizsgálódót nem vezeti tévútra, mert az első tekintetre is tudatával bir annak, hogy a születések száma nem egyezAz Esztergom és Vidéke tárczája. A vér. Még úgyszólván gyermekek voltak Délia és Endre, mikor megszerették egymást. Endre szülői fiuknak szánták Déliát, kinek anyja szerény anyagi viszonyok között élt. Délia szép növésű, üde leány volt, a város legszebb leánya. És ez büszkeséggel töltötte el Endre szülőit, Endre mielőtt a fővárosba utazott tanulmányait folytatandó, ezt mondotta Déliának: — Tanulni fogok, emberré leszek, hogy méltó lehessek kezedre. Esküdjél meg, hogy hü maradsz hozzám. Délia szivére szorította kezét, az eskü elhangzott. ... És az ifjú rabja lett a tudomá'yoknak. Dolgozott, tanult. Emberré lett. Repeső szívvel jött vissza szülővárosába. Felkereste a fészket, melyben Déliát hagyta. Az a fészek — üres volt. Idegenek foglalták el a kis lakást, melyben anyjával lakott. És mikor ezeket megkérdezte, csak annyit tudott meg tőlük, hogy Délia nem költözött el a városból. Endre keresésére indult. tethető össze a népesség számarányával s igy erkölcsi vagy valami más okának Kell lenni, hogy a viszony elszomoritóan kedvezőtlen. A halálozási szám csökkenésére nézve magok a közegészségi viszonyok gyakorolják a legnagyobb befolyást s annyi tény, hogy a hatóságok a mult évben, a kolerajárvány fenyegető veszedelmének hatása alatt állva, komolyabban vették az ellenőrzési intézkedéseket. Hozzájárult még ehhez azon körülmény is, hogy maga a nép is kezdi belátni az óvintézkedések szükségességét s kénytelenkelletlen bár, de végzi azon kötelességeket, melyek reá haramiának. De álljon a dolog bárhogyan, származott legyen a halálozás kisebb száma a hatóság öntudatos intézkedése, vagy pusztán véletlen körülmények által, az eredmény maga Örvendetes és nem aggodalmat keltő, mint a születések adatai. A születések számának apadása ugyanis, — legalább az általános felfogás szerint — független a közegészségügyi viszonyoktól s inkább közgazdasági és erkölcsi okokra vezethető vissza. Kell és szükséges bizonyos fokú anyagi jóllét, vagyoni és megélhetési függetlenség ahhoz, hogy valaki családot alapítson s gyermeket neveljen az élet súlyos gondjai Végre rátalált. Vakitó fény, szédítő pompa vette körül. Midőn meglátta öt fényben, pompában, eszébe jutott, hogy nyomorban hagyta. Gyötrő gyanú ébredt lelkében. Délia hintaszéken pihent. Lábainál egy fundlandi eb heverészett, mely morogva fordult baloldalára, mikor Endre belépett. Délia fölrezzent. — Ki jár itt? — Én . . . Délia nem ismerte fel mindjárt Endrét. Azalatt a négy esztendő alatt, míg nem látta, férfi lett e gyermekből. Félénken szólott. — Ön uram, ha nem csalódom . . — Oh, mondd nevem .... Endre vagyok I Délia agyában világosság támadt Most már tudta, ki áll előtte. Önfeledten szaladt felé, de midőn szemeik találkoztak, mikor látta, hogy annak a becsületes arcznak minden vonása egy-egy élő vád, reszketni kezdett s érezte, hogy nem méltó annak a férfinak ölelésére, tiszta szerelmére. — Mi tartóztat vissza, hogy mint egykoron, keblemre hajtsd fürtös fejedet? Gondolod, tán kevésbé szeretlek, mint egykoron? Leveleimben nem irtam-e le érzelmeim hűségét, hogy hitvesemmé teszlek? Én megtartottam eskümet. De szólj: mit keressz itt e pompában, vendég volnál te itt csak úgy, mint én ? . .. — Ne igy Endre, ne igy szóljon hozzám s nyomorúságai közepette, szükséges fenkölt és erős erkölcsi érzet ahhoz is, hogy ne vágja ketté a természet útját s bűnös kezekkel ne markolásszon bele isten rendelésébe. Pedig ez történik nálunk. Ezt mutatja a statisztika s erre a megdöbbentő, sötét és- szomorú képre mutatott reá egyik hírneves emberbarát, felhiva a hatóságoknak, mint erkölcsi testületnek figyelmét arra a r it és czéda bűnre, melynek neve: — gyermeksikkasztás. Visszataszító még a szó is, melynek leírása pirulni késztet. A vagyon utáni őrületes hajsza, a lelketlen és undorító számítás teremtette meg korunkban azt a lealacsonyító bűnt. Odáig jutottunk erkölcsi felfogás dolgában, hogy a sok gyermekkel megáldott tisztességes anyákat lenézik, sőt talán ki is nevetik, mert számításaikból kifeledték a vagyont, azt a darab rögöt, melyből annál kevesebb jut a gyermekeknek, minél többen vannak. A családi élet tisztessége, szentsége és az anyai hivatás magasztos fogalma áldozatául esett a bálványnak, mely az isten képmására teremtett embert az oktalan vadnál is mélyebbre alacsonyította. És akkor lenne még a statisztika rettenetesen sötét, ha ki lehetne böngészni az anyakönyvekből, mek— tördelé zokogva, kétségbeesve Délia. Eltűröm a bűnhődést. Eltűröm, ha bánt, sérteget, csak ne lássam szenvedni . . . Köszönöm, hogy eljött, találkoznunk kellett, hogy elmondjak mindent. S ha mindent tudni fog, hagyjon el, örökre . . . Vesse meg, gyűlölje meg bennem első szerelmét, de szánja a nőt. Az anya bűne, lássa — gyermekeire száll. Én anyám gyermeke vagyok. Annak az anyának gyermeke, ki idegeivel szerette mindazokat, kik diadalai szekerét tolták. A halál már ágya körül ólálkodott, midőn elmondá élettörténetét, feltárta születésem titkát. Bűnt szívtam be az anyatejjel, a bűn volt nevelőm, tanítóm, barátom, testvérem. A halálnak kellett jönnie, hogy az anya elmondhassa, hogy nincs atyám, nem volt atyám. Mikor megtudtam születésem titkát, oda rohantam haldokló anyám ágyához, megragadtam kezeit, felráztam örök álomra szunnyadó lelkét: hadd hallja a gyermek átkát, ki anyját felelőssé teszi azért, mert atyátlan. Az átok folyt ajkaimról, mint egykor az imádság. És mikor anyám összekulcsolta kezeit, mikor könyörögve nézett üvegesedö szemeivel rám, mikor homlokán a halál verítéke megjelent : megborzadtam attól, a mit tettem . . . ö nem volt többé és én leborultam hideg teteméhez, csókjaimmal árasztani el száraz, kiaszott kezeit, költögettem . . . ébreszgettem . . . Nem ébredt . . . Tanítóm, nevelöm, barátom: a bűn kora százalék esik a születésekből a gazdagabb és mekkora a szegényebb osztályra! Mig a szegényebb szülők 4, 5, 6 gyermekekkel megáldva küzdenek a megélhetés nehéz gondjaival s családi Örömekben keresik az élet nemesebb hivatását és gyönyöreit, addig a gazdagabb szülők házában alig találunk többet 1—2 gyereknél, mert — elég szégyen —• gazdagabb paraszt-gazdáink eszét is megmételyezte a két gyermekes s v á b-r e n d s z e r. Jobban szeretik a vagyont a saját vérüknél, a saját nemzetségüknél és hogy szét ne daraboltassék, inkább készek magzataikat szétdarabolni. Es ez a borzasztó bün már rendszerré vált! A magyar faj jövője érdekében itt az ideje, hogy ezen esztelen és lelketlen bün irtására minden tényező szövetkezzék. A lelkészek, városi hatóságok, bíróságok s a társadalom minden jóérzésű tagja. A magyar nép pusztulásának csiráit nem szabad felburjánozni engedni! Előttünk az elrettentő példa : a szászok pusztulása az erdélyi megyékben. Gondolják meg azok, a kik mindig csak a vagyon után esengenek s a sok gyermeket a vagyon pusztítóinak tekintik, hogy a gyermek az Isten legnagyobb áldása s a magyar emvirrasztott velem. Tanítóm, nevelőm, a bűn azt súgá fülembe: kövesd anyád példáját. Küzdöttem a bűnnel. Arczomba nevetett. Te akarsz külömb lenni anyádnál? És . . . hallgattam a bűnre. Nem volt erőm, bátorságom megmondani önnek, kinek a gyermeke vagyok. Elhagyottan, a bűn szegődött tanácsadómul. Megmutatta az utat. Ráléptem, azon haladok. Kivetettem a hálót: arany halak kerülnek bele. Gyémánt, arany, gyöngy hull az ölembe. Mindent bosszúért : az anyámért. És most tudja bűnöm, hagyjon el. Én nem vagyok méltó arra, hogy a bűnből fölemeljen . . . Endre megborzadva nézte eszményét gyalázatában. Fojtogatta a levegő itt ben, szabadba vágyott. Az ö becsületes lelkének meg kellett találnia a kibontakozást: — Isten önnel Délia. Nem teszek önnek szemrehányást. Bocsásson meg, ha megbántottam. Nem volt jogom hozzá. És a mint ez a boldogtalan ember elhagyta azt a fényes pompás termet, melyben összetörött a szive, mikor még hangzott lépteinek zaja a boltíves lépcső kövezetén, az a szép bűnös teremtés sikoltva futott az ajtóhoz, hogy visszaszólítsa azt az embert. De hiába! kiáltását csak a falak visszhangozták. E pillanatban komornája lépett be. — Báró Makróczy kivan látogatást tenni. Délia megigazította keblén a csipkedi szt.