Esztergom és Vidéke, 1894

1894-06-03 / 44.szám

ESZTERGOM es mm VÁROSI ES NEGYEI ERDEKEINK KÖZLÖNYE. % % ; — í Megjelenik hetenkent kétszer: í j csütörtökön és Vasárnap, j Szerkesztőség és kiadóhivatal, "— | hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos Előfizetési ár: < es magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és I Egész évre 6 frt - kr. | reklamálások küldendők: £ Fel évre 3 „ — „ | | Negyedévre i „ 50 „ \ Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). % Egy hónapra — „ 50 „ % ^ tű i a f Anc ,í m ~mmí t Egyes szám ára - „ 7 „ \ 32- telefonszám, -mm Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban, Tábor Adolf könyvkereskedésé­ben, a Wallfisch- és Haugh-féle dohány tőzsdékben. Hirdetések: Hivatalos hirdetés 100 szóig 75 kr., 200-ig 1 frt 50 kr., 800-ig 2 frt 25 kr. és igy tovább. Bélyegdij 30 kr. Magánhirdetések négyzet centimétere i kr. Ezenkívül 30 kr. bélyegdij. Hirdetésminimum bélyegdijjal együtt 1 frt 20 kr. 5—10-szeri hirdetésnél 10 0 j 0 , 11—20-szortnál 15 0 | 0 , egy negyedévi (26-szor) és egy félévnéli (52-szer) 20 0 [ 0 t egész évinél (104-szer) 25 0 | 0 engedmény. *-®— Nyilttér sora 20 kr. —<9 > Az új főispán. Esztergom, jun, 2. (N-ő.) Megtörtént Esztergom­megye újonan kinevezett főispánjá­nak, Kruplanicz Kálmánnak beiktatása. Az ünnepély színhelye termé­szetszerűleg" Esztergom város volt, mint a megye központja. Május ha­vának utolsó napján az egész me­gyének élete ide összpontosult. A fellobogózott utczák, kivilágított ab­lakok, fáklyásmenet, bankét, tenger­nyi nép, az elmondott beszédek és toasztok mind egy eszmét látszottak ünnepelni, századunk uralkodó jel­szavát, hogy a munka győzedel­meskedik korunkban az elődöktől át­vett kiváltságok fölött. Nincs Esztergomnak többé olyan főispánokra szüksége, akik csak re­prezentálni tudnak, fényes névvel, ha­talmas vagyonnal. Mi a megye kor­mányzatánakélén olyan férfiút akartunk látni régtől fogva, aki dolgozik. Elől megy a munkában jó példával, pél­dát mutat jellemének kiváltságával, jóakarattal szivén viseli megyéje sor­sát, de ha kell, az erélyt, akaraterőt is kellő mértékben érvényesíteni tudja. Esztergom-megyének hosszú szá­zadokon át az esztergomi érsekek voltak főispánjai. Kétségtelen, hogy a Magyarország királya után első he­Az Esztergom és Vidéke tárczája. Mari néni meg Pista bácsi. (Egy hétéves fiu novellája.) Mari néni szoknyában járt éskisasz­szony volt az emeleten. Pista bácsi ifiur volt és szivart szi­varozott. Ez a Pista bácsi mindennap följárt az emeletre hozzánk, hogy megmondja, milyen az idő. — Ma szép idő van, — szólott. A mire Mari néni Így felelt.: —- Az ám. Vagy azt mondta: — Az idő borult. A mire Mari néni azt felelte: — Lehet, hogy még ma kitisztul. Azután virágot tűzött a Pista bácsi nyaka mellé, a kabátba. Jó bácsi volt ám ez. Valahányszor odaültem hozzájok, mindig adott egy krajczárt, hogy menjek el a boltba és vegyek czukrot; de azt is megmondta, hogy ne itt a szomszédban vegyek, ha­nem a másik boltosnál, a melyik mesz­szebb van, mivelhogy az jobbat árul; és azt is mondta, hogy ne siessek, mert el­töröm a lépcsőn a lábamat. Bizony nem fogadtam szót Ki is járna lassan, mikor czukorért megy. A lábamat pedig nem szoktam eltörni. Mikor visszaérkeztem, újra Mari néni mellé ültem, és szopogattam a czukrot. Jyet elfoglaló prímások a főispáni állásra is vetettek fényes pozíciójuk­ból némi fényt. De sem ők, sem a legutolsó két főispán gróf Forgách Ágost és gróf Mailáth György nem voltak vér a mi vérünkből, test a mi testünkből. Kruplanicz Kálmán Esztergom vármegye szolgálatában gyűjtötte ér­demeit. Lassan emelkedett mai fé­nyes állására. Mint aljegyző, főjegyző, majd alispán a komoly munkának, a kötelességtudásnak, tapintatnak, kö­rültekintő óvatosságnak embere volt. És a mi nem utolsó dolog, testtel­lélekkel esztergomi; Esztergom-Vízi­városban születve, azóta életének ja­vát a mi körünkben töltötte el. Is­mer mindnyájunkat, kicsinyt és na­gyot egyaránt. Tudja bajainkat, vá­gyainkat, törekvéseinket. Éles szeme már régen felismerte nemcsak a vármegye, hanem a város pótolni való hiányait. Kitűnik ez az installá­cionális küldöttségeknek adott vála­szából. De világos épen e válaszok­ból, hogy e hiányokon ő nem csak akar, teljes jó szivéből óhajt segíteni, de bizonyára f o g is segíteni. Főispáni beiktatás. Esztergom, jun. 2. A mi különben néha kétségbe­ejtően csendes városunk e hó 31-én Pista bácsi megsimogatta a fejemet és megint adott egy krajczárt, hogy ve­gyek piskótát, és hogy jó messze men­jek, lassan, mert a ki siet, abból nem lesz okos ember. Igy ajándékozott meg négyszer-Öt­ször is egy délután, s azt hiszem, a ki­rály fiával sem bántak ugy, mint velem. Néha még Budára is átmentem török­szilváért. Egyszer aztán meguntam a sok édes­séget. Nem kellett se czukor, se piskóta. Pista bácsi sok krajczárt adott akkor, csakhogy vegyek valamit. Zsebre tettem a krajczárokat és ki­jelentettem, hogy se menni, se venni, sem enni nincs kedvem. Akkor az ölébe vett, és a köpönye­gével betakarta néha a fejemet. Ilyenkor mindig czuppantott. Szerettem volna látni, hogyan czup­pant a szájával, de nem mutatta meg egyszer sem. Nevettek, hogy olyan kíváncsi va­gyok. Mari néni olyan piros volt, mint a cseresnye. Egyszer pedíg azt mondták, hogy madár jön ki a kályhalyukból; csak les­sem és fogjam meg. Egész délután ott ültem a kályhalyuk előtt. De a madár nem mert előjönni, mert ők a másik szobában mindig suttogtak és czuppantottak. A Mari néni mamája ilyenkor soha­sem volt otthon. A misékre járt és a Ü­taniákra. Egyszer korábban jött haza, mint vártuk. Pista bácsit ez meglepte. A nénit is. teljesen ki volt vetkőzve arczulatjá­ból. A középületeken és magánháza­kon lengő zászlók, feldíszített kira­katok, a megélénkült forgalom már szerdán délután jelezték, hogy Esz­tergom szokatlan dologra készül. Ez a nem mindennapi esemény volt az ujonan kinevezett főispán Kruplanicz Kálmán kir. tanácsos ün­nepélyes beigtatása. Korán reggel mozsárlövések je­lezték a nagy napot. Az istentisztelet. Reggel 9 órakor, a hagyomá­nyos szokáshoz hiven istentisztelet­tel kezdődött az ünnepély; Boltizár József félsz, püspök fényes segédlet­tel pontifikált. Az első padsorokat Kruplanicz Kálmán főispán mellett a vármegye és város notabilitásai töltöt­ték meg. A templom többi része is telve volt intelligens közönséggel. A choruson a._dai*-és zeneked­velők egyesületének férfikara Kemp­ter miséjét adta elő a nála megszo­kott precizitással. Gyönyörű szólókat énekelt Feigler Károly úr. Az „Ave Maria" különösen olyan szépen sike­rült, hogy a közönség majd megfe­ledkezett arról, hogy templomban van és tapsolni szeretett volna. A diszközgyűlés. 10 órakor színpompás képet nyújtott a vármegyeház ódon nagy­terme. A barna falakról a herczeg­Engem nem lepett meg. — Mit keres itt ? — kérdezte a néni. Aztán azt mondta: — Takarodjék ! Rettenetes pillanat volt! Kérdeztem aztán Mari nénit, hogy miért kellett elmennie Pista bácsinak? — Mert nincs pénze! — felelte bú­san Mari néni. — Nincs pénze? — szóltam elcso­dálkozva, — már hogyne volna pénze. Mindig tele van a zsebe pénzzel. Egy délután Mari néni elment Pista bácsival sétálni. Nekem adtak egy leve­let. Azt mondta Mari néni: —• Vigyázz e levélre és add oda a mamának. Egész estig mindig ott álltam a le­vél mellett. Kutya levéli — szóltam megfenyegetve, — innen ugyan el nem szököl. Este hazajött a Mari néni mamája. Elolvasta a levelet és felkiáltott: ™ Jaj 1 jaj l jaj 1 Azzal belevágódott a fotelbe. Mondom neki: — Miért sir néni ? Azt mondja: — A gazember t A gazember I — Ki az, néni ? — A Pista, az a te kedves Pista bácsid. — Már az nem igaz — feleltem bátran, — a Pista bácsi jó ember, mert nekem sok czukrot vesz. Erre ö tovább sirt, és azt felelte, hogy csacsi vagyok. prímások, Esztergommegye régi fő­ispánjainak arczképei nézték a szokat­lan sürgést-forgást. íme megérték ők, hogy a főispáni székbe nem főpap, nem mágnás ül, hanem egy egyszerű nemes ember. A terem zsúfolásig megtelt a vármegye szine-javával. Pompás dísz­ruhák kerültek elő a szekrények rej­tekéből. A közönség többi része is ün­nepi ruhában és hangulatban gyüle­kezett. A szűk karzat elegáns hölgy­közönséggel volt telve. Andrássy János főjegyző kevés­sel 10 óra után megnyitotta a gyűlést és felkérte a törvényhatósági bizott­ságot, hogy egy küldöttséget válasz­szon, amely a főispán úr ő méltósá­gát meghívja az installáló rendkívüli közgyűlésen való megjelenésre. A közgyűlés evvel Palkó vits Károly, Reviczky Károly, Dr. Helcz Antal, Kobek István, Komlóssy Ferencz. Mattyasovszky Vilmos, Reviczky Győző és B. Szabó Mihály urakat bizta meg. Nemsokára a főispán szűnni nem akaró éljenzés közben megjelent a teremben. Kruplanicz elfoglalván elnöki székét, tudatja a közgyűléssel ő fel­sége a király által vármegyénk főis­pánjává való legkegyelmesebb ktne­veztetését. Egyúttal kéri a kinevezést tudató belügyminiszteri leiratnak, mely a vármegye közönségéhez intéz­tetett, felolvasását. Bartha Ármin aljegyző felolvassa a leiratot. (Éljenzés.) Ezután az új főispán leteszi a Sok-sok idő telt el. A fák sárga ru­hába öltöztek, de nagyon hideg lett, hát hamar levetették és hóbundát meg fehér boákat vettek magukra. A mint iskolába mentem, Mari né­nivel találkoztam. Hogy összerebbentünk l Hogy örültünk egymásnak 1 Százszor is megcsókolt, aztán felültetett a lóvonatura ; aztán elvitt messze, egy kis házba. Ott találtam a Pista bácsit is, meg egy kis Jóskát. — Látod, szólott Mari néni, ezt a gólya hozta. — Neked hozta? — Nekem ám. — Mondd meg neki, hogy hozzon nekem is. Szerettem volna egy ilyen kis Jós­kát. Bolondos vig ficzkó volt. Mindig nevetett és keze-lába járt mint amotóla. Fogni is tudott ám a lábával! Azután azt kérdezték tőlem, mit csinál a mama ? Megmondtam, hogy reggel kávét főz, délben pedig levest. Tegnap czuk­ros kását ettünk. — Szokott-e sirni ? — Nem. Mikor ráér, csak akkor sir. — Emleget-e minket ? — Hogyne. Azt mondja: Szegény Mari, elszöktette a gazember! És ott imádkozik a Mari néni arczképe előtt. Telerakták a zsebemet süteménnyel. Az egyik zsebembe beletették a Jóska arczképét és felírták rá:„Anagymama unokája". Azzal felültettek a lóvona­tura és hazaküldtek.

Next

/
Thumbnails
Contents