Esztergom és Vidéke, 1894

1894-06-03 / 44.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE. (44. szám.} 2 ; hivatalos esküt, erős, érczes hangon, Andrássy főjegyző előolvasása után. Ennek végeztével karosszékében helyezkedik el, a négy szolgabíró válára kapja és annak jeléül, hogy most már az egész megye hivatott fejét tisztelheti a főispánban, fölemeli. A főispán ezek után könnyektől többször elfojtott hangon a következő beszédet mondta : „Tekintetes törvényhatósági bizottság I Harminczhárom éve mult annak, hogy engemet itt e teremben egyik nagy nevű és áldott emlékű hivatali elődöm, boldogult Scitóvszky János bibornok herczegprimás, a ki ezen vármegyének az esztergomi érsekek közül utolsó örökös, de egyúttal valóságos főispánja volt, — Esztergomvármegye első aljegyzőjének kinevezett. Azóta szakadatlanul szolgálva, s a nagyérdemű vármegyei közönség előttem örökké drága és meghálálhatatlan bizalma szárnyain fokról-fokra emelkedve, ma mint 23 évig volt alispánjuk veszek bucsut törvényhatósági tisztviselői állásomtól. Nem mint idegen állok tehát önök előtt s nem egy ismeretlen foglalja el a tek. vármegyei bizottság elnöki székét, hanem egy régi ismerős, és őszinte jo barát; a ki ezen székből derült és borús napokon át hosszú évek során vezette a vármegye közönségét, s mindig egyedül annak üdvét tartotta a legfőbb jónak. Derű és ború egyaránt szétfoszlott, de a hála azon érzelmei, a melyek szivemben oly mély gyökeret vertek, még a sirba is kisérni fognak. Ezen emlékek képezték eddig is hivatalos buzgóságom legszebb jutalmát: s ugyan ezek bátorítottak engem arra is, hogy a belügyminiszter úr ö exellenciája által nekem e f. évi márczius n-én felajánlott esztergomvármegyei főispáni állást elfogadtam. Elfogadtam azon főispáni méltóságot, a melynek majd egy ezredévig az esztergomi érsekek, később mint herczegprimások voltak örökös birtokosai s kiket a közel múltban oly férfiú váltott fel, a kinek önkéntes lemondása folytán tőlünk történt megválása még ma is fájó emlékeket kelt keblünkben. Ezen fényes elődök után én vagyok az első utód, egy ezredév óta, a kiben először a vármegye szülöttjét és sem az egyházrend, sem a fő, hanem a közép nemesi osztály egyik szerény tagját emelte Már akkor az egész ház keresett. — Hát nem esett a Dunába ? —kérdezte tőlem a házmester. Ennek a házmesternek mindig ilyen ostoba gondolatai vannak. De a néni is azt kérdezte tőlem. Pedig a néni okos asszony. — Hogy estem volna a Dunába, — feleltem, hiszen a Mari néninél voltam. Erre a néni elkapta a kezemet és olyan sebesen ragadott fel a lépcsőn, hogy majd felbuktam. — Hol voltál ? — kérdezte, mikor magunkra maradtunk, de olyan hangon, hogy ijedtemben alig tudtam léíekzetet venni. •— Mari néninél,—• feleltem remegve. — Hol lakik? — A Pista bácsinál. — Hát az hol lakik? — Az Atilla-utczán. — Mit láttál náluk ? — Egy Jóskát. — Micsoda Jóskát ? I — Olyan kicsit. — Milyen kicsit ? — Csak akkora, mint a karom; pólyában lakik, mindig nevet, és égnek tartja a lábát. Itt az arczképe is. A mini elkapta az arczképet. Az ablakhoz ment. Sirt. Aztán meg nevetett. Mikor sirt, a fejét csóválta ; mikor pe dig nevetett, az arczképet nézte. Mert nem is lehetett azt Jóskát nevetés nélkül nézni, olyan bolondos, vig ficzko 1 Gárdonyi Géza. a királyi kegyelem ezen fényes állásra. Ily körülmények között, ugy hiszem nincs is szükség arra, hogy kedves régi ismerőseimnél magamat egy terjedelmes programmal bemutassam. De azért mégis, miután a népképviseleti alkotmány felelősségi rendszerének szelleme is ugy kívánja, hogy az államhatalom képviselője azon eszméket, a melyeknek hódol, székfoglaló beszédében világosan kifejtse: szabadjon nekem is röviden jelezni azon módot, a hogyan s azon eszközöket, a melyekkel érdekközösségünk czélját, ezen vármegye és város felvirágoztatását leginkább biztosithatni remélem. Tek. vármegyei bizottsági Mindenek előtt az imént letett hivatalos esküm pontos betartása képezendi jövő hivatalos eljárásom vezérfonalát. S azért szigorúan meg fogom követelni e vármegye minden lakosától, rang és osztály külömbség nélkül, hogy felséges urunk és királyunk iránt a tartozó jobbágyi hűséggel viseltessék és hazánk törvényeinek pontosan engedelmeskedjék. Továbbá az ország törvényes kormányának minden törvényes, üdvös és hasznos rendeleteit ugy magam pontosan fogom teljesíteni, valamint lelkiismeretesen fogok felügyelni arra is, hogy a törvények és ezen rendeletek végrehajtására kötelezett közegek ebbéli kötelességeiknek minél pontosabban megfelelhessenek. Ezt pedig a vármegye jeles tisztikarától annyival inkább reméllem is, mert igy alkalmat fog nekem nyújtani a közigazgatás köszöbén álló reformálásánál kellően méltányolhatni az érdemet és tehetséget, a szorgalmat és önfeláldozást. Végre pedig kijelentem azt is, miszerint alapos reményeim lévén arra, hogy a közigazgatás reformálása által a vármegyék autonóm jogköre csorbulást szenvedni nem fog, addig is, és azontúl is igérem tehát, miszerént vármegyénk törvényes jogainak értelmében bennem mindég egyik elöharczosát fogja találni. Átalában, záradékul még megjegyzem azt is, miszerint meg akarom czáfolni azon latin közmondást, „honores m utant more s". Eletem eddig is nyitott könyv volt, a melyből szivem szándékát mindenki leplezetlenül kiolvashatta. Bátran hivatkozhatom arra is, hogy soha senki ellen ellenszenvet nem tápláltam, s bárhol lehetett, mindig örömmel ragadtam meg az alkalmat, hogy jót tehessek mindenkivel. Igy legyen az ezentúl is, s azért, mélyért tisztelt vármegyei közönség és kedves volt tiszttarsaini, csak örömömre fog szolgálni, ha jövőben is bizalommal fog hozzám fordulni mindenki, s szentül igérem, hogy a változott viszonyok daczára bennem nem fog csalódni soha senki. Hiszem, hogy a vérmegye tek. bizottsága és annak érdemes tisztikara engemet ezen feltett jó szándékomban ugy mint eddig, a jövőben is támogatni szives leend, a miért is e percztől kezdve átvéve a vármegye törvényes kormányzatát, szives megjelenésüket hálásan még egyszer köszönöm, s magamat további kegyes jóindulatukba ajánlom I" Bartha Ármin tb. főjegyző ezután a következő üdvözlő beszédet mondta: „Megilletődve vette a vármegye bizottsága 1892. évi deczember hó 12-én ama hírt, hogy a vármegye szeretett főispánja ezen állásáról lemondott és az elhangzott búcsúszavak után hosszú ideig várva-vártuk, kit fog a legfelsőbb kegy ezen állásra érdemesíteni. Majdnem másfélévig tartott, mig az ismét betöltetett, aggodalommal voltunk eltelve ez alatt, mert hisz e hosszú idő alatt egymást váltották fel ahirek, egyszer idegen főispánt, másszor más vármegyéhez való hozzácsatolást és külömbözönél külömbözőbb híreket hallottunk, mindenesetre méltán tarthattunk attól, hogy oly népszerű főispánt, mint Esztergom vármegye első világi főispánja volt, egyhamar nem kapunk. De izgatottságunkat siker koronázta, mert a kikelet, a természet feltámadása, meghozta nekünk is várakozásunk gyümölcsét, és május hó idusán, midőn a természet legszebb pompájában ragyog, vettük az örvendetes hirt, hogy Ő császári és apostoli királyi Felsége Kruplanícz Kálmánt Esztergom vármegye főispánjává legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott. Gróf Mailáth György volt a vármegye első világi főispánja, Kruplanícz Kálmán az első főispán, ki Esztergom vármegye szülötte, — ha az első világi főispán annyira szerette vármegyéjét, — mit remélhetünk attól, ki Esztergomban nemcsak megyéjét, de szülőföldjét is szereti. Hisz ö hivatalos pályáját zsenge fiatal korában nálunk kezdette és azi848|9diki szabadságharc lezajlása után, önkénytelenül választott, de fényesnek ígérkező katonai pályáját ott hagyta, hogy szeretett vármegyéjét szolgálhassa. Hisz ö róla tudjuk, hogy ö maga az igazságosság, jóságj és szivélyesség. Hisz ö oly népszerű, hogy könnyen meg lehetne olvasni azoknak számát, kik öt nem szeretik, nem tisztelik. Hisz ö vármegyéjével úgy jó- mint balsorsban mindég együtt érzett. Az ö kezeiben biztosítva látjuk Esztergomvármegye jövőjét és biztosra várhatjuk, hogy az ö bölcs vezetése mellett nagyszerű elődei, Magyarország herczegprimásai által történeti fényre emelt főispáni állás a legjobban lesz betöltve; mi hogy megtörténhessék, szivünk legmélyéből kívánjuk, hogy az isteni gondviselés öt kedves hazánk és vármegyénk felvirágozására a legjobb egészség és megelégedésben az emberi nem legvégső határáig éltesse." Ezután Komlóssy Ferencz emelkedett fel. Üdvözli a varmegye papsága nevében a főispánt. Ő neki jutott — úgymond — az a kiváló szerencse, bár első jelenik meg a megyebizottság előtt. Igaz, hogy a főispáni méltóság a törvényhozás ujabb intézkedései által sokat vesztett .régi fényéből. De mégis a modern közigazgatás olyan feladatokat rótt a főispánra, hogy ha fontos állását munkálkodással tölti be, nagyobb tényező, mint akkor, midőn csak fényre volt szükség. A mai viszonyok között örömmel veszszük tudomásul, hogy a megye élén a munka és tehetség fog érvényesülni. A főispán ur becsületessége, jelleme, erélye, munkássága és az által, hogy megyénket alaposan ismeri, már régen kivívta mindenkinek rokonszenvét. Ő bizonyára a mi jogos kívánalmainknak első helyen érvényt fog iparkodni szerezni. Örvend különösen a kath. papság azért, mert szivében a hazaszeretet mellett az egyház iránti szeretet is honol, és bizonyára mindég meg fogja találni az utat, amelyen a különböző eszmék közötti ellentétet kiegyenlíteni iparkodik. 0 hiszi, hogy egy szívben megfér a hazaszeretet és az egyház iránti szeretet. E megye papsága fogja tudni mindig hazafias kötelességét. A főispánoknak az egyház iránti rokonszenve legjobban összeegyeztethető azon emlékkel, hogy ezelőtt Esztergom érsekei ültek a főispáni székben. Mivel a papság teljes bizalommal néz a jövő felé, tartsa meg az isten sokáig főispánunkat. Ápolja ö közöttük az igazi barátság, egyetértés és testvériséget. Majd Esztergom szab. kir. város polgármestere, dr. Helc Antal, az aranyszájú szónok emelkedett fel és igy szólt: 1894. június 3. „Méltóságos Főispán Uri Tekintetes Törvényhatosági Bizottsági Azon tisztelettel, mely a Méltóságod által imént elfoglalt, hagyományos disz fényétől környezett kiváló állást megilleti, a rokonszenves érzület azon melegségével, melyet Méltóságod megnyerő egyénisége és vonzó személyes tulajdonai hosszú közpályája alatt minden körben és mindenki részéről kivivtak és kiérdemeltek, és azon bizalommal, mely nem egy ismeretlen jövő bizonytalanságába veti reményhorgonyát, hanem a tapasztalat által kipróbált és igazolt biztos tudat szilárd talaján épiti föl meggyőződését, van szerencsém Méltóságodat ezen kiváló alkalommal Esztergommegye történeti fényű főispáni székébe való beiktatása ünnepén Esztergom szab. kir. város közönsége nevében üdvözölni. Ha természetes és a hagyományos szokás által szentesitett dolog nem lenne is, hogy a törvényhatósági közélet ily jelentős eseménye alkalmával a törvényhatóság egyetemét alkotó minden elem és tényező tért és módot keres a megnyilatkozásra, még akkor sem lenne szükség magyarázni és igazolni az okot, melytől indíttatva Esztergomvármegye ezen örömünnepén Esztergom szabad kir. város nevében szót kérni és szót emelni bátorkodom; önként és eléggé igazolja ezt azon helyzet, melyet Esztergom város úgyis mint az egy családot alkotó megyei községek közt a legidösb testvér, de még ennél is inkább azon legbensőbb és legszorosabb viszonynál fogva elfoglal, mely Esztergommegye és Esztergom város közt hosszú évszázadok folyamán történelmileg kifejlődött és fennáll. Esztergommegye és város múltja, jelene és jövője oly váihatlan kapcsolatban áll egymással, — megye és város mindkettőnek legvalódibb létérdekei által annyira együvé vannak forrva, hogy boldogulásuk, jólétük és felvirágzásuk csak együtt, egymásban és egymás által képzelhető, és minden, a mi Esztergommegye üdvére és javára szolgál, szükségkép kedvező és jótékony hatást gyakorol Esztergom város fejlődésére és előhaladására ; viszont a város jóléte és emelkedése Esztergommegye létének, fennmaradásának, sőt növekedő és gyarapodó életerejének legtermészetesebb feltételét, legbiztosabb alapját képezi. Ezen közösség érzete hatja át a város közönségét s ennek kifejezése jutott szerencsés feladatomul a vármegye mai örömünnepe alkalmából, midőn Méltóságodat főispáni székébe ősi szokás szerint beiktatjuk. Örömmel és megnyugvással fogadta Méltóságodnak ezen díszes állásra történt legkegyelmesebb kineveztetését Esztergom város polgársága és egész közönsége, hisz apraja, nagyja régtől fogva közelről ismeri Méltóságodat, és teljes bizalommal reméli, hogy azon jóakaratú támogatásban, melyet Méltóságod részéről a múltban tapasztalt, úgyszólván csak eddigi irányának és üdvös tevékenységének terjedtebb és nagyobb befolyást biztosító hatáskörben való folytatása gyanánt a jövőben is szerencsés lesz részesülni. Mindnyájan meg vagyunk győződve, hogy nem csak a natale solum, a szülőföld édes varázsának hatása alatt, hanem a gondjaira és vezetésére bizott vármegye legvalódibb érdekeinek helyes felismerése folytán is mindenkor Esztergom város felvirágoztatásának öntudatos munkásai és legkiválóbb tényezői sorában fogjuk tisztelhetni, és vezér gyanánt követhetni Méltóságodat. Készséggel Ígérjük és biztosítjuk tehát Méltóságodat a mily diszes, nem egyszer ép oly nehéz feladatában legőszintébb támogatásunkról, mert tudjuk, hogy minden siker és minden eredmény, melyet megyéje élén elérnie, kivívnia sikerülend, egyúttal városunk felvirágoz-