Esztergom és Vidéke, 1894
1894-05-20 / 40.szám
Azt a jelszót adta ki a miniszter, hogy a kulturintézeteket, a tuv domány, a művelődés terjesztésére szolgáló intézményeket nem szabad egyetlen városba, a székesfővárosba központosítani. Nem helyes az sem, hogy ilyen intézmények egy-két helyzeténél fogva kiválóbb tekintetre érdemes városok kizárólagos szabadalmai legyenek. Igazat kell adnunk ennek a fölfogásnak. Szeretjük a fővárost. Ertjük és érezzük Kossuth és Széchenyi azon törekvésének helyességét, hogy a magyar nemzetnek legyen fővárosa, a melyre büszkén tekinthessen minden magyar. Legyen fővárosa, amely a magyarság szivét képezi, a melyből ki s a melybe belefut minden érzelem, minden törekvés, amelynek czélja nagygyá tenni a hazát, boldoggá a nemzetet. Épen ezért készséggel támogatunk minden oly működést, mely a székesfőváros emelkedésére szolgálhat. A nemzet erejével összeegyeztethető semmi áldozatot nem tartunk nagynak és túságosnak, amely alkalmas Budapest fejlesztésére. Minden ilyen irányban haladó munkát buzdítással és dicsérettel kisérünk. Ámde nem lehet, nem szabad, hogy ezért a vidéki városokat elhanyagoljuk. Fölösleges lenne hosszan vázolni azon feladatot, amely a mai korban a városokra, ezek polgárságára a nemzet jóléte és művelődése szempontjából hárul. Szükségtelen bi-* zonyitani azt, hogy mentől több város szolgál központul közművelődési, gazdasági, ipari, kereskedelmi tekintetben : annál könnyebben elérhetjük nemzetütik szellemi és anyagi haladását. Hibáztatjuk a kormányt, hogy eddig mitsem, vagy legalább nagyon keveset tett a városok fejlesztésére és emelésére. Sőt egyes városok fejlődését egyenesen megbénította azzal, hogy a regale erőszakos megváltása által elvette kezükből azon anyagi erőt, a melyet haladásukra fordíthattak volna. A városok tisztikara úgyszólván egyebet sem csinál, mint a katonai s az adóügyeket főleg, de általában a szorosabban vett állami feladatokat menyecskével cziczázott, a doktor azalatt a pinczében tantalusi kínokat szenvedett. Hallotta a sör pezsgését a hordóban, érezte, hogy ki mindenáron ki akar törni, és neki nem lehet ezt a drága árpalevet kiereszteni. Várt, várt, egy ideig példás türelemmel; azután elkezdett torkaszakadtából kiabálni a pap után, hogy hozza már a csapot, ha jot akar. Semmi válasz. Végre azután megsokalta a dolgot. Lassanként kezdett benne a féltékenység ördöge is ébredezni. Fogta magát és nagy óvatosan levette tenyerét a lukról. A sör azonban bosszúálló legény, és ha egyszer megzavarták nyugalmában, nem hagy magával tréfálni. Amint tehát a doktor levette tenyerét a lukról, a kifutó sör mind szeme közé fröcscsent. Ez azután a már úgyis dühös embert bőszülte tette, ugy hogy ott hagyva mindent, felrohant nagy robajjal a lépcsőn. A zajra megriadtak a szerelmesek. Borisics kirohant a konyhából a tornáczra, a menyecske pedig megrémülve a pap mögé húzódott és várta a történendőket. A pópa amint látta a doktort, magából kikelve, feléje rohanni, összeszedte minden lélekjelenlétét és bosszúsan rátámadt. — Brate, mi a patvart csináltál, a sör mind kifut 1 — Hol van a csap, ordit rá a doktor vérben forgó szemekkel. Borisics nagy nyugalommal belenyúl reverendája zsebébe és kiveszi a csapot: — Itt van, brate. Hankonyi Győző. intézi. A tisztikarnak alig marad ideje, alig kínálkozik módja, hogy a tisztán városi ügyekkel foglalkozzék. % Mentől inkább igyekezik valamely város haladni, magát a közigazgatás terén a megyétől függetlenebbé tenni, annál számosabb teendőt ró*a nyakára az aljam. Ez által nemhogy elősegitené, hanem megakadályozza, a nagyközségeknek rendezett tanácsú városokká s ezeknek törvényhatósági joggal felruházott városokká való fejlődését. Innen van azután az a szomorúnak nevezhető állapot, hogy a legtöbb nagy magyar város nem egyéb, mint egy óriási falu. Nincs olyan közigazgatása, amely a város lakosságát kielégíthetné. Nincsenek iskolái olyan mértékben, mely megfelelne azon feladatnak, amely a nemzeti közművelődés fejlesztésében egy-egy nagy népességű várost joggal megillethet. Mindezek folytán sem anyagi, svm szellemi téren nem tud elegendőt magába venni. Annál kevésbbé képes tehát akár anyagi, akár szellemi tekintetben a körülötte fekvő falvakra hatni. Ezeknek nincs mit várni az ilyen várostól. Csak falu az, mint az Övéké, csupán több ház van benne. Nem csoda, ha ilyen városokban azután hiányzik az egészséges társadalmi élet is. Pedig épen Magyarországon és épen a mi viszonyaink között sok olyan fontos feladat van rábízva a társadalomra, amelyeket más országokban maga az állam végez. Igy például azt látjuk, hogy Európa minden államában a lakosságnak egy nemzettestté való olvasztása állami feladatot képez. Nálunk azonban Bécs nyomása folytán az egységes nemzettest megalkotása súlyos munkájából az oroszlánrész a társadalomra nehezül. Másutt a népnevelés, a közép- és felső oktatás, valamint minden közművelődési intézet költségeit az állam viseli. Nálunk a társadalomnak kell Összerakni filléreit, hogy lépést tudjunk tartani a nyugati műveltséggel. Mindezekből pedig az következik, hogy ugy a kormánynak, mint a törvényhozásnak az a fő kötelesség-e, hocry a vidéki városok mentől gyorsabban s mindenkép akadálytalanul fejlődhessenek. Támadjon ez által minél több vidéki központ, amelyben a szellemi és anyagi haladás összes tényezői biztos és kellemes otthonra találjanak. A honnan azután a mindkét irányú haladás áldásos sugarai könnyebben eljuttathatók a magyar haza minden talpalatnyi földére is. Minden vidéki város, amely el lesz látva a nemzeti fejlődésre ható kellékekkel, egy-egy ujabb és meg nem támadható bástyája lesz a magyarságnak s elősegitője és védelmezője jólétünknek és függetlenségünknek. CSARNOK. mindenkor találkozott engesztelhetlen esküdt elleneink által, a magyar haza, és nemzet ellen kitartó következetességgel szőve, a részrehajlatlan történelem által az utókor intéséül följegyezvék; Végig menve mindazon merényleteken, melyeket rokon érzelmű utódaik 1527. óta a legújabb időkig alkotmányos életünk, és nemzeti Önálló szabadságunk lerombolására, majd nyilt erőszak, majd szított visszavonás utján elkövettek; S végig menve törvénykönyvünkön, annyi be nem váltatott igéret komoly tanuján, melyben a sérelmek hosszú sora, az elnyomatás följajduló panaszai, egy újból s újból kiengesztelt negylelkü nemzet könyüivel beirvák. Mind ezeken végig menve, a jelent pedig egész meztelenségében látva, érezve, s ujainkkal a sebhelyeket tapogatva: lehetetlen, hogy le ne essék szemeinkről a könnyühivőség leple, s valahára be ne lássa a nemzet, miszerint azon háló, melynek fonala vesztünkre századokon át szövetett, még szét nem foszlott; hogy szenvedéseink pohara még meg nem telt; hogy a századokon át meg nem barátkozott ellenség még mindig résen áll. Mert valamint az alig eltelt évtized előtti élet-halál harcz, a kiontott drága honfiver, a katonai kényuralom hajmeresztő kicsapongásai felednünk nem engedik, hogy egykor Caraffák és Heisterek dúltak e hazában: Ugy ugyan ez évtized alatti kormányzati modor, s ennek kíséretében a sok bün, mely hazánk, nemzetségünk, s alkotmányos szabadságunk letiprására megvető dölyf és kárörömmel elkövettetett, hozzá a rablánczok még el nem hangzott csörgése biztossá tehetnek mindenkit arról, hogy az utolsó Zrínyi fogsága rémeit kezelt Lobkoviczok és Hocherek tanítványai romlásunkra most is élnek és rendelkeznek. S miután élnek és rendelkeznek s egy nemzet ellen, melyet nem az ő kedvükért teremtett az Isten, mely szabadelvű zászlajára a nemzetiségek egyenjogúságát, a vallás, a polgári törvényes szabadság és civilisatió szent eszméit irta, az ellenséges küzdelmet folytatni meg nem szűnnek: — e megye közönsége, hiven hazafiúi kötelességéhez és törvényhatósági ős feladatához, a törvény és jog pajzsa, s az európai közvélemény védszárnya alatt egyhangú közakarattal, senki ellen nem mondván, nyilvánítja, miszerint: A Bécsben székelő osztrák országiároknak Magyarország belügyeiben az 1536-ik 4í-ik, 1563-ik 35-ik, 1715 ik 3-ik, 1741 -ik 8-ik és egyéb törvény csikkek ellenere gyakorlott beavatkozását és tényleges kormányzási befolyását jogtalanul bitoroltnak, valamint e befolyás eredményét, a febr. 26. pátenst, és ennek nyomán a létesítendő birodalmi tanácsot, mint hazánk sarkalatos törvényeibe és jogaiba ütköző szabad fejlődésünket gátló, az 1791. io-ik törv. czikk altai biztosított függetlenségünket megsemmisítő s a nemzet beegyezése nélkül alkotott intézményt, törvénytelennek, és nem kötelezőnek tekinti, s e komoly pillanatban, midőn ez óvását kimondja, egyszersmind nyilvánítja, hogy mindenkire személyválogatás nélkül, ki e birodalmi tanácsban választó, vagy választotti minémüségben részt venni nem átallana, mint a haza közjoléte ellen felkelő, közmegvetés tárgyára a hazaáruló bélyegét sütendi, miszerint száműzve legyen a becsületesek társaságából, s neve a gyalázatnak átadva. Feljegyeztetvén e határozmányt az utókor számára, hogy bármit is határozand a gondviselés e hon jövője felett, nyoma legyen annak: mikép e megye az erő és hatalom irányában néma nem maradt, s védszerül a szent jog és nyilvánosság fegyverét fölhasználva, köceíességének eleget tett. Esztergomban, április 8-án 1861." (Folyt, köv.) Meszéna Ferencz. HIRE K. Esztergom, május 19. Emlékezés a mult időkről. III. közlemény. Ez a javaslat pedig hangzik szószerint a következőképen : „Esztergomvármegye óvása az osztrák miniszterek Magyarország ügyeibe való beavatkozása és a február 26-iIc pátens ellen. Végig menve onnan az ős királyok korszakától mind azon fondorlatokon, melyek, az osztrák kormányférfiak közt — Császka érsek bérmautja. C s á s z k a, kalocsai érsek, a jövő hónap elején bérmautra indul a Bácskában. Szabadkán az érsek egyúttal nagy ünnepélyességgel' felszenteli az újonnan restaurált terézvárosi plébánia-templomot s ebben tartja meg a bérmálást. Azután folytatja a bérmálást Zomborban, Bikity, Csávoly községekben, Baja városban. Az érseket mindenütt ünnepélyesen készülnek fogadni. — Kruplanicz Kálmán, vármegyénk főispánjánál egymás kezébe adja a kilincset a sok gratuláló. Tegnap tisztelgett Görz Arthur ezredes vezetése alatt a helybeli gyalogezred tisztikara, azután Sztgyörgymezö község testületileg, élén Hübler Antal bíróval, ezenkívül számosan a főkáptalan tagjai közül és a főispán úr számos tisztelője. Pénteken este a 26. gyalogezred szerenádot adott. — A tűzoltó ünnepélyről azt irtuk mult számunk egyik czikkében, hogy szerettük volna, ha a jubileumot a rendezőség a politikai színezet legcsekélyebb látszatától is megóvja vala. Ma nyilatkozatot kaptunk a rendező bizottság egy előkelő tagjától, hogy a bizottság távolról sem akart az ünnepélynek politikai színezetet adni, miután a tűzoltó egylet tisztán társadalmi intézmény, s ez okból politikával foglalkozni jogában nem áll. Ez az egyedül korrekt felfogás szerintünk is. De hogy a rendező bizottság nem akart az ünnepélynek valamelyes színezetet adni, az még nem zárja ki a tényt, hogy a jubileum politikai színezetű volt. Ez még akkor is állna, ha a mi közleményeink megírásánál bármi dolog megítélésében nem a saját szubjektív ítéletünk volna magunkra nézve feltetlenül irányadó. Ennyit a különben igen kisszerű kérdés befejezéséül. — Az állandó Dunahid építése most már teljesen folyamatban van. A beállt változásokról és az építés módjáról, a mi a nagy közönséget is érdekli, egyetmást elmondhatunk. A végleges terv megállapításánál 5 hidnyilás terveztetett. A középső hidnyilásnál a pillérek közötti köz 120 méter. A balról és jobbról csatlakozó 2—2 pillér közötti hidnyilás 103 méter széles, A hid alapja két parti hídfőből és négy mederpillérből áll. Könynyebb tájékozás czéljából a hídfőket és a mederpilléreket számokkal látták el. Ekként az i. számú pillér az esztergomi a 2. sz. pedig a párkányi hídfő; míg a mederpillérek az esztergomi oldalról 3, 4, 5 és 6 számokkal van számozva. A 3. sz. vagyis az esztergomi oldalon levő első mederpillér alapja a viz medrében 12, vízmélység 5 és fél, vizszine fölött 4 és fél méter magas, azonban még mindig alább száll. A 4. vagyis az esztergomi oldalról számítva a második mederpillér már eddig 3 méterre sülyedt a viz mederbe. Azon a helyen 8 méter mély a viz, igy tehát a 4. sz. pillér máris 11 méter magas. Az 5. és 6. sz. pillérek caissonjai csak akkor bocsáttatnak a viz alá, ha a 3. és 4. sz. pillérek alapjai letétetnek, úgy hogy a gépezet hajó is a párkányi oldalra átszállítható lesz. — Megyei tisztújítás, /\lig jutott köztudomásra az örömhír, hogy vármegyénk alispánját a király főispánná nezezte ki, már is megindult a kombináczió minden vonalon, hogy ki fogja hát ezentúl az alispáni széket betölteni. A városi és megyei közvélemény egyhangúlag Andrássy János főjegyzőt jelöli e díszes állásra, és igy megválasztatása több mint bizonyos. Andrássy távoztával viszont a főjegyzői állás is betöltendő volna, melyre eddig — úgy halljuk — közéletünk két rokonszenves alakja fog pályázni. Egyik B. Szabó Mihály párkányi járási főszolgabíró, a másik pedig Barta Ármin tiszteletbeli fő- és első aljegyző, ki a megyebizottsági tagokhoz intézett levelében azon híresztelésekkel szemben, hogy ö csak a párkányi főszolgabírói állásra reflektál, kijelenti, hogy miután 21 éve működik a vármegyénél mint aljegyző, jogosítva érzi magát a főjegyzői, állásra