Esztergom és Vidéke, 1894

1894-05-13 / 38.szám

letek között a legigazabb jogosultsággal bir, mert hivatásában nemcsak őre a szerzett magán- és közvagyonnak, hanem őre és megmentője az emberi társadalom legféltettebbjeinek: az emberi életnek. Ily hivatás magasztosságát és fontosságát tovább bizonyítani fölösleges, azért a jubiláló tűzoltó-egyesület a közönség hálájára és elismerésére leginkább érdemes, mert mindazt, a mit egy negyed század alatt tevékenységében kifejtett, önzetlenül a más jóváért és jó voltáért cselekedte. Hogy az ünnepség programmja a középszerűségen felül áll, igazolja azon kitüntető figyelem, mely szerint a herczegprimás vállalkozott az ünnepi zászló felszentelésére. Legyünk ott mindnyájan az ünnepélyen és a derék tűzoltókkal együtt örvendjünk annak, hogy immár a saját zászlajuk alatt teljesíthetik a humanizmus szolgálatában nemes kötelességüket ! CSTRNŐK Emlékezés a mult időkről. I. közlemény. Az i86o-ik év vége felé járt, midőn Esztergomban a Szcitovszky herczegprimás elnöklete alatt Ő felsége által engedélyezett országos tanácskozmány kezdeményezése folytán, az úgynevezett októberi diploma kihirdettetett. Hogy mennyi öröm, mennyi remény fűződött erre a bekövetkezett uj év megnyíltához, ezt igazán csak az érezheti egész nagyságában, a ki akkor élt, és részt vett a tényleges átalakulás nagy napjaiban. A jelzett diploma kihirdetése után minden megye és királyi városban megalakultak a törvényhatóságok. Megtartatott a tisztviselők választása. Annyi fájdalom és szenvedés után, mely az 1848-ik év után a nemzetre hárult — majdnem felejtve az utóbb történteket, remény és mámorban úszott a nemzet. Esztergommegyében is megtörtént Szcitovszky herczegprimás mint örökös és valóságos főispán által a választás. Kezdetét vette ez által a hazánkra nézve bekövetkezett új korszak és várva-vártuk a leendő eredményeket; különösen a kilátásba helyzett. országgyűlés összehivatáinég egyebet is s ettől végigszaladt rajtam a hidegség. A szomszéd-szobában fekszik egy beteg ember. Két esztendeje, hogy megházasodott. Van szép fiatal felesége s egy kis fiacskája. A télen, hogyan történt, hogyan nem, meghűtötte magát. Akkor lefeküdt s azóta nem kelt fel egy órára sem. Volt már kórházban, használt orvosságot százat, nem segített semmi. Most megint itthon van. Hát mikor odakünn az elemek vad csatára keitek, ennek a meggyötört embernek a lelkét is keresztülviharozta a keserűség. Nem szólt semmit, nem panaszkodott senkinek, hanem mikor azt hitte, a viharos éjszakába észrevétlenül belesirhatja keblének nagy fajdalmát, akkor többé nem tudra magát fékezni. Nehéz szenvedésteli hónapok elfojtott keserűsége szabadult ki belőle egyszerre. Zokogott hosszan, kínosan, fajóan, a hogyan még férfiút nem hallottam, s ne is halljak soha többé zokogni. S szószerint azt szokta mondani reggelenkint: jol aludt, érzi, nemsokára meggyógyul, csak még egy kis türelem. Én nem tudom, de félek, hát ha nemsokára csakugyan meggyógyul a szegény — lenn a hideg, szívtelen föld mélyén. Mert az élet nagy reálista, gyakorta ilyen sötét színekkel festi elénk a kis fészek képét. Sz—ó. sát, melynek magasztos feladata leendett, az időközi törvénytelenségeket megszüntetni, a nemzettel a történteket elfelejtetni, jövőjét pedig hazánk fennálló és szentesitett törvényeinek alapján megalapítani és biztosítani. Mennyiben teljesült a nemzet reménye, annak megítélését, tisztelt olvasóim bölcs és hazafias belátására bizom. Én csupán kitűzött czélomnak megfelelöleg a napi események, illetőleg az Esztergominegyeben történtek rövid felsorolásahoz ragaszkodom. Esztergom megye, alig hogy tényleg megkezdette alkotmányos működését, álmából felriasztva, nagy hamar tapasztalta, hogy reményében csalódott. A főispán tudtával és beleegyeztével, sejtve a bekövetkező változást, Palkovits Károly első alispán ez ellen szót emelendő, 1861-ik évi január ho 21-én alkotmányos jogaink megóvása tekintetéből, közgyűlést hívott össze. Talán nem lesz érdektelen, főleg az ujabbi kor nemzedékének, ha ama közgyűlésben egyhangúlag elfogadott és határozatilag kimondott feliratot ide igtatom.. Az Esztergom történetében nevezetes szerepet játszó, és egyenesen a királyhoz intézett felirat a következő: „Felséges Császár, Felséges Apostoli Király, legkegyelmesebb Urunk! Megdöbbenve vettük Felségednek f. é. január 16-ról 721. szám alatt kelt kegyelmes leiratát. A király fenyegető komoly intése szóra fakasztja érzelmeinket, — és a szabad szó, mely az igazság és annyi .túlélt fájdalom kimerithetien forrásából van merítve; de az alattvalói köteles tisztelet korlátai közt emelkedik Felséged királyi székéhez, — nem fog a pusztában elhangzani. Nem akarjuk magunkat szépíteni Felséged előtt, mert kegyelmes leirata minket talán kevésbbé sujt. Nem is érezzük magunkat hivatva- a testvér megyék határozmanyait latolgatni, de köteles hódolattal annyit bátran elmondhatunk Felséged kegyelmes színe előtt: miszerént e haza összes hatóságait, ha csendesebben, ha zajosban fejezek ki érzelmeiket, szülőföldjük iránti elültharadan szeretet egyenlően vezérlé, — azon szülőföld iránti szeretet, melyben 12 év ota hazátlan vándorként lézengett a magyar. — Ha azon nagynevű hazafiak, kik ez átalakulási korszakban Felséged legmagasb személyét környezek, elmondak Felségednek, mit szenvedett e nemzet a gyászos 12 évi korszak alatt, nem mondhattak el mindent. — Mi itt a vidéken, kiket a letűnt rendszer csapásai leginkább sújtottak, elmondhatnánk Felségednek, mint tiprák el a külföldi hivatalnokok legszentebb emlékeinket, mint tevék guny tárgyává nemzetiségünket, anyai nyelvünket, — mint zsakmanyolak ki elviselhetetlen adóval és nem adóval erszényeinket, s tőnek szegényekké — mert mi szegényekké lettünk, — mint kellé megvásárolni a drágasága végett számtalanszor igénybe se vett igazságot, melynek el nem nyerhetésére sok esetben elég volt magyarnak lenni, — mint jövének az önkény eszközei éjfélkor a hazafi csendes lakába, és titkos feladás nyomán a családapát, gyermekei rimánkodása közt, vasra verve, elhurczoiák ismeretlen vidékekre: hogy ott katonai barbár önkénynek legyen áldozatja. — Égbekiáltót viselt el e hányatott nemzet 1 — Azért ha most annyi balszerencse, Önkénynyomás, és b >j után, a múltban örömet nem látva, a jövőbe alig reménykedve, a lánczaiktól némileg menekült kedélyek zajosabb kitörésekkel tapogatódzanak a setétben — mert még nincsen világosság: — Felséged bölcseségében nem fogja megítélni. Mondja ki Felséged, valamint a teremtő kimondá : „Legyen világosság, és I lön világosság" — és vele élet; mondja ki Felséged kegyelmesen; „Legyen meg nemzet a te kívánságod— mondja ki Felséged a nemzet egyakaratú óhajtásának, a 48-iki törvényeknek megtestesülését, egyenesen, kételyt ébresztő megszorítások nélkül, félrendszabályok mellőzésével, adjon Felséged teljes, tökéletes haz.ijöhetési engedélyt, miszerint száműzött hazánkfiai annyi hányatás után újra ehessek a haza kenyerét, mely kenyér, távol a hontól, keserű marad, ha arany tálban tálaljak is: — és az engesztelödés napja fénysugarával elárasztandja a fejedelem és nemzet közti kibékülést. Ezeréves a magyar alkotmánya ; — ezeréves harczczal tartá azt fön; — az örökös küzdelem megrontá benne a hitet, a törvényszegések hosszú históriája tevé őt féltékenynyé. Szivünk ömledezése, mely a tisztelet szavaiba öltözik, nem fogja sérteni Felséged királyi méltóságát. — Nyilt szó ez, legkegyelmesebb Url a gyermeké a kegyes apához. — íme, az október 20-iki kegyelmes pátens, mely a pragmatica sanctiora hivatkozva állítja vissza az alkotmányt, épen a pragmatica sanctioba ütközik; —- kétoldalú, egyiránt kötelező szerződés levén az, Felségedet épen ugy kötelezi a nemzet ős alkotmányos jogainak, szabadságának, önallásanak csorbitlan föntartására, valamint kötelezi a magyar nemzetet Felséged iránti hűségre és örökösödési jogának elismerésére ; pedig a kegyelmes pátens a pragmatica sanctio által biztosított oly lényeges jogait csorbítja meg a nemzetnek, melyek megtanasára Felséged császári őse, 3-ik Károly király esküje utódait is kötelezé. Felséged adóbehajtást sürget, — pedig ennek csupán országgyülésilegi megajánlhatása épen a pragmatica sanctioban gyökerezik. Felséges Király I az adónak és pedig katona erővel és országgyűlésen kívüli behajtásának nagy története van, melynek utolsó mozzanata az volt: hogy dicső nagyatyja, i-sö Ferencz király, azt monda a nemzetnek: „doluit paterno cordi nostro." (Folyt, köv.) Meszóna Ferencz. HÍREK. Esztergom, május 12. — Esztergommegye főispánja. Nagy és fontos örömhírt tudathatunk lapunk olvasóival. A király ő felsége Kruplanicz Kálmán kir. tanácsost, megyénk eddigi közszeretetben állott volt alispánját Esztergomvármegye főispánjává nevezte ki. A kinevezést a király már aláirta, de a hivatalos közlönyben csak holnap vagy holnapután fog megjelenni. A régóta vajúdó főispánkérdés ilyenformán a legszerencsésebb megoldást nyerte, mert Kruplanicz Kálmán a közvetlen érintkezés folytán mindenkinél alaposabban ismerni megyénk viszonyait. Hosszú hivatalos pályáján, melyet Esztergommegye közügyeinek szolgálatában töltött, mint tisztek és szeretett alispán, kivívta alantas közegeinek és a nagyközönségnek nagyrabecsülését. A király választása csakugyan erre méltóbbat és hivatottabbat Kruplanicz Kálmánnál nem találhatott volna. — A herczeg-primás pénteken délben titkárja, Dr. Kohl Medárd kíséretében kocsin a budai palotából Esztergomba érkezett. A főpap tudvalevőleg 15-ig marad nálunk, miután pünkösd-hétfőn végezte a belvárosi plébániatemplomban a bérmálás szertartásait és résztvett a tűzoltók zászlószentelésén. — Az egyház öröme. A primási palotában ma, szombaton d. e. n órakor tisztelgett az egész esztergomi klérus a főkáptalan teljes számú tagjainak vezetése mellett a bíboros herczegérseknél. A tisztelgés czélja az volt, hogy a papság kifejezze örömét a házassági jogról szóló törvényjavaslat elvetése fölött, mely eredmény kivívásában Vaszary Kolos prímásnak tudvalevőleg oroszlánrésze van. A papság hódolatát Sujánszky Antal káptalani nagyprépost tolmácsolta a következő szavakkal: ^Főmagasságú bibornok-érsek, kegyelmes urunk! A polgári házasság hírhedt javaslatának elvettetése fölötti örömében, Eminentiádat a harcztérről visszatértében hódoló papsága a diadal lelkesedésévei üdvözli, a győzelmet egyrészt szentséges Atyánk felajánlott szent miseáldozatának, felséges urunk és királyunk részvétének, az ájtatos magyar hölgyek buzgó imájának, másrészt pedig — és pedig legnagyobb mértékben — Eminentiád lankadhatlan buzgalmának, szilárd kath. meggyőződésének, hajthatlan erélyének, bölcs tapintatának tulajdonítván, melynek kiküzdésében Eminentiád a nagyméltóságú püspöki-karral, a főrendiház hithű tagjaival a fenyegetések és ostromoknak daczára, vezérként együtt harczolva, hogy többet ne említsek, hétfői szónoklatának azon hatalmával és varázsával hatott, minőt Eminentiád kenetes ajkairól hallani már annyi alkalmunk volt. E diadal, valamint fenyegetett katK egyházunknak egy idő óta elboruló napjaira fénysugarat derítve, egy jobb jövőnek reményével kecsegtet, úgy hódoló papságának újabb ösztönül és biztosításul szolgál, hogy Eminentiád bölcs vezérletének iránypontjait követve, a szent kereszt magasratartott lobogója alatt, Isten dicsőségének, anyaszentegyházunk javának, édes hazánk jólétének előmozdításában, törhetlen erővel és hűséggel mindvégig küzdjön és működjék. Én botdognak érzem magamat, hogy életem alkonyán még szerencsés lehettem a szeretet és tisztelet, a hódolat és ragaszkodás forrásából fakadó érzelmeket Eminentiád szine előtt tolmácsolhatni, mindnyájunk nevében azért esedezvén, hogy minket magas főpásztori kegyével és jóindulatával tovább is boldogítani méltóztatnék.* A szónoki lendülettel elmondott szép beszédre a herczegprimás szószerint következőleg válaszolt: „Sohasem éreztem a sz. írás szavainak: „Militia est vita hominis super terram" (.,Küzdelem az ember élete a földön") igazságát annyira, mint a közelmúlt napokban. Lesz-e béke ezentúl, vagy csak fegyverszünet, az a magas kormány elhatározásától függ. Amit sz. István-társulati beszédemben mondottam, ahhoz tántorithatlanul ragaszkodom, hogy elveket feladni nem fogok SOha! (Nagy éljenzés.) Kiiencz száz éves multunkban követett oly elvek ezek, melyek érvényesítése nélkül nem táplálhatunk reményt hazánk boldog fenálíása iránt. Váratlanul jöttem haza, mert ki akartam kerülni mindennemű óvácziót. Hogy azonban a mélt. főkáptalan és szeretett testvéreim mégis megjelentek, nagy Örömömre és vigasztalásomra szolgál, a melyért midőn köszönetet mondok, kérem imádkozzunk egymásért és sz. egyházunkért!' A herczegprimás eme nyilatkozata bizonyára országszerte nagy feltűnést fog kelteni. Nincs terünk rá, de egyébként sem érezzük hivatásunknak, hogy a bíboros főpap szavait kommentáljuk. Meg fogják ezt tenni helyettünk úgyis a fővárosi napilapok, melyek holnapi számukban