Esztergom és Vidéke, 1894

1894-05-10 / 37.szám

Csütörtök, 1894. május 10. ESZTERGOM m es r

^^^,^^^^^^^^ VáROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. \ Megjelenik hetenként kétszer: | — j csütörtökönje Vasárnap. \ Szerkesztőség és kiadóhivatal, Előfizetési ár: I hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos \ Egész évre 6 frt — kr. | és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és I Fél évr

e 3 ,

t — „ | reklamálások küldendők: í

f Negyed évre 1 „ 50 „ ^ % Egy hónapra . . . . . — „ 50 „ | Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). í Egyes szám ára — „ 7 „ | w*^.^^^ telefonszám. Hirdetések : Hivatalos hirdetés 100 szóig 75 kr., 200-ig 1 frt 50 kr., 300-ig 2 frt 25 kr. és igy tovább. Bélyegdij 30 kr. Magánhirdetések négyzet centimétere i kr. Ezenkívül 30 kr. bélyegdij. Hirdetésminimum bélyegdijjal együtt 1 frt 20 kr. s—10-szeri hirdetésnél 10 0 | p, 11—ao-szorinál 15 0 | 0

, egy negyedévi (aö-szor) és egy félévnéli (52-szer) 20 0 j Q , egész évinél («H-szer) 25 0 | ö engedmény. NyilHér sora 20 kr. —®-> Agrár-szoczializmus. Annak a vérbe fojtott parasztzendülésnek, melynek a magyar Alföld egyik leggazdagabb, egyik legnagyobb városa volt színhelye a mult héten, szomorú tanulságain kivül van egy igen fontos eredménye és ez nem egyébb, mint hogy az ország társadalmának figyelme valahára felhivatott az egyre jobban terjedő agrár-szocziális mozgalmakra, melyről eddig igen sokan hallani sem akartak s nem tudták elhinni, hogy ebben a hazában, melyet tejjel-mézzel folyó Kanaának szoktak nevezni, van kiáltó nyomor, vagy földhöz ragadt szegénység is s hogy a nép egyrészének sorsa siralmas, mélyen elszomorító. Most már látja az ország és látja a kormány, hogy még a magyar Alföldön sem fenékig tejföl minden, annál kevésbbé a nemzetiség által lakott széleken s hogy a vagyonos birtokosság mellett van teljesen vagyontalan munkásnép is, vannak szűkölködő proletártömegek,melyek a tisztán földmivelő életviszonyok között két tenyerök munkaerejét nem tudják ugy értékesíteni, hogy a legsúlyosabb nélkülözéstői mentve volnának s a szegénységet, nyomort kikerülhetnék. És ebben a körülményben, illetőleg a vasárnap lefolyt véres zenAz Esztergom és Vidéke tárczája. A csók az ó-korban. A csók a legédesebb szájhagyomány — igy tanítja ezt Temérdek, a ki pedig soha se tanit valótlan dolgokat, de ha szájhagyomány, igen természetes, hogy a legrégibb időkből kell származnia, a mikor még nem igen ismerték a betűvetés nehéz mesterségét. A régiek, a kik mindenféle szemlélhető dologhoz mesét gondoltak ki, a csókról sem feledkezhettek meg. Kétféle mese is járta. Az első a trójai háborútól számítja a csókos éveket. Mikor a görögök Tróját vívták, néhány előrelátó trójai polgár, a kinek még volt veszteni valója, felismerte a veszedelmet s ugy látta leginkább kikerülhetönek, hogy minden ingó-bingó vagyonát hajóra rakta, s feleségével egyetemben, az éj leple alatt bucsut vett a trójai kapufélfától, s elevezett a Tiberisen. Nyolcz nap és nyolcz éjszaka szünet nélkül ott bolyongtak a szőke Tiberisen, a szép trójai asszonyok selyem haját eső áztatta, gyönge bársonyos bőrét kifújta a hideg szél, s hiába, nem tudtak megtelepedni. A kilenczedik napon, szép illatos mezőség mellett eveztek, A szemhatár dülésben épen az a sajnálatos, hogy az a tömeg, melyet bátran nevezhetünk a munka proletárjainak s mely a lelketlen izgatások folytán oly durva féktelenségre ragadtatta magát, hogy megrohanta a közigazgatás palotáját, megsemmisítéssel fenyegette a telekkönyvi iratokat, kataszteri térképeket, birtokiveket, hogy felfogása szerint ezzel megszüntesse a tulajdonjogot: társadalmi szervezetünknek nem éjpen a legselejtesebb és megbizhatlan elemeiből áll és nem az az úgynevezett elvadult csőcselék, mely a nagyobb városok pinczéiben és lebujaiban tanyáz, hanem békeszerető, dolgos nép, mely csak a munka és mindennapi kenyérért harczol. Igaz ugyan, hogy elterjedett köztük a szoczialisztikus eszmék maszlaga s ha még mindenütt nem is adtak ennek kifejezést, de tényleg alig van vidék már, hol a szoczializmusnak követői nem volnának, azért az alföldi zendülésből kifolyólag megindított vizsgálat vallomásainak adatai épen azt bizonyítják, hogy a magyar földmivelő munkás nem hevül a társadalmi rendet felforgatni akaró kommunisztikus tanokért s az általános, sivár anarchia elvét nem fogadja becsületesen érző lelkébe, bár a kitört és vérbe fojtott zendülésnek külső látszata ezt mutatja is. Tény az, hogy végén, sötét lombú erdőség suttogott hivogatólag. A férfiak partra szállottak, hogy szemügyre vegyék a tájékot, az asszonyokat ott hagyták a gályákon, hadd pihenjék ki egy kicsikét az ut fáradalmait. A mig a férfiak átvizsgálták az ismeretlen tájékot, a trójai menyecskék jobb foglalkozás hiján egy kis összeesküvést ütöttek nyélbe. Nem, ők tovább nem állják ki ezt a szünet nélküli bolyongást, finom, kéken erezett kacsóikat vörösre marja a vizes levegő, toilettjeik mind pocsékká gyűrődnek s végre is ez a folytonos vizcsobogás elálmositja az embereket. Az új földrész is nagyon tetszett. Az a susogó erdő, a lankás partok, a háttérben meg azok az égnek meredő bámulatos szép hegykupok, a melyek összeölelkeznek a fehér felhőzettel, olyan marasztalók voltak, hogy az asszonykák elhatározták, hogy nem mennek tovább. Csakhogy már ezekben a történelemelötti időkben is meg volt a férjeknek az a rossz szokásuk, hogy ha a feleség valamint akart, hát azt csak azért sem tették meg. Nem maradt egyéb hátra, az asszonyok radikális intézkedésekről gondolkoztak. Az egyik tüzvérü menyecskének pompás gondolata támadt. Gyorsan partra hordták az ingókat, azután csóvát vetettek a gályákba, s pár perez múlva az eget nyaldosták a lángnyelvek. földmivelő népünknek munkaszeretete mellett van hajlama a rajongásra és tudatlansága mellett is ki van fejlődve igazságszeretete, mely fellázad a nyomorúságban és a sors, az élet igazságtalanságainak láttára. Kétségtelen az, hogy minden zendülés kitörésében, történjék az bárhol, nálunk avagy másutt, igen nagy része szokott lenni az elégületlenség mellett az izgatásnak, melyet rendszerint tanultabb fők és öntudatos, szilárd kezek végeznek, de viszont az is bizonyos, hogy a mi szerencsétlen munkásviszonyaink is nagyban hozzájárulnak az izgatottság növeléséhez. Hiába beszélnek némelyek, hogy a magyarországi munkásnak mindig akad munkája elég, csak akarjon dolgozni, mert ez egyszerűen nem igaz. Munka van ugyan, de nincsen annyi, hogy egész éven át foglalkoztassa a kézinapszám keresetre utalt sok ezernyi népet s a hol ez igy van, ott előbb-utóbb felüti fejét a nyomor, a mi elégületlenséget, izgatottságot támaszt, hogy csak egy véletlen gyújtó szikra kell s fellángolnak a szenvedélyek, kitör az éhes gyomor harcza. Mindenesetre eredeti és ujdonságszerű, de épen nem természetes, a mikor egy alföldi szűrös paraszt kificzamodott eszű tudósok tanaival hozakodik elő s azt bizonyítgatja, Persze a mikor már régen elégtek a hajók, akkor kezdtek gondolkozni a menyecskék. Kis szivecskéjük aggodalmasan szorongott, liliomtermetük összeborzadt, a mikor a hatalmas férjemuramra gondoltak, a ki minden századvégi illemtudás hiján, bizony gyöngédtelenül találja megmagyarázni a férji jogokat, de a tüzvérü menyecskének megint támadt egy jó ötlete. Mielőtt még szóllhatnának — igy javasolta, — boruljunk a nyakukba s ajkainkkal zárjuk le ajkukat. És ugy tettek a miként beszéltek, s ha hinni lehet a mesemondónak, ez az asszonyi csel oly fényesen sikerült, hogy férj' uraimék egészen megfeledkeztek a hajókról. Gonosz nyelvű krónikások azonban egészen másként adják elő a csók történetét. Hogy, hogy nem, ki tudná azt annyi tenger sok év után kitalálni, a római menyecskék, — a kik már akkor is osztatlan birtokosai voltak a kamrakulcsoknak — nagyon is hozzá szoktak a jó fajta olasz borhoz, s mig a családfenntartó dolgai után járt, szántott vagy kardot köszörült, a parázsszemü asszonykák a kancsó fenekével kaczérkodtak. A római férjek, csúnya irigy szerzet lehettek, mert úgy megsajnálták azt a cseppentett csepp konty alá valót is az élettársuktól, hogy ki nem fogytak a folytonos zsörtölödésből. hogy a tulajdon lopás, hogy a proletárokat a tőke rabszolgaságra kényszeríti, hogy a fennálló társadalmi rendet el kell pusztítani s hogy ő tulajdonképen nem is magyar, hanem nemzetközi, stb. Fölkapták, — mert belebeszélték füleikbe, •— a a vörös május és nyolcz órai munkaszünet hangzatos jelszavait, a mi csak merő, értetlen utánzás, de azért nehéz elhinni ennek a szoczializmusnak őszinteségét s az az oktalan düh, melyre az Alföld népe elragadtatta magát, legföllebb a mellett bizonyít, hogy a paraszt nép féktelenségeinek mégis van valami oka s ha nincs is kitörésében rendszer, de van annál több brutalitás. A baj tehát egyáltalán nem az, a minek látszik s veszedelmessé e sem olyan, mint a szoczializmu? . . De azt azután leik smer enség volna mondani, hogy annaK a népnek, mely ilyen tettekre ragadtatja magát s a melynél a szocziális tanok ilyen külső elterjedést tudtak nyerni, hogy annak semmi gazdasági baja nincsen. Kell, hogy nagy és sok baji legyen, mert passzióból a nép nem megy neki a szuronyok élének és fegyverek csövének. Baja van és az a hiba, hogy ezzel nem törődik senki. A kormánynak kell erősen kezébe venni az agrár-szoczializmus Igaz ugyan, hogy a rosznyelvü krónikás olyasmit mesél, hogy még a mai angol ladyket is felülmúlták az ivás művészetében Róma ladyjei, de hát nem lehet föltétlenül hinni az ilyen krónikásoknak. Az azonban tény, hogy a férjek gondolkodóba estek, hogy és mint tudják ellenőrizni oldalbordáikat, a mig ők távol vannak. A kulcsokat persze sem jó szóval, sem csalafintával nem szerezhették meg kedves nejeik őnagyságáéktól, annak a furcsaságnak következtében, mert a rómaiaknak nem vala azon időben kulcsuk. Kitalálták hát azt az egyszerű dolgot, hogy ha hazatértek, szemre hivták az asszonyt, s annak ünnepélyesen reájok kellett lehelni. Hiába, nagyon ravasz náczió volt a római, de hát az asszony nem azért aszszony, hogy tul ne járjon a férfiak eszén. Lassankint észrevették a menyecskék, hogy férjemuramnak annál jobban fénylik a szeme, mentül közelebbről lehelnek reá, s hogy, hogy nem, egyszer csak összeért két pár ajak s a szigorú szemű férjek még akkor is becsíptek ettől az élvezettől, ha az asszonykák közel sem jártak a boros pinczéhez. Ez az uj találmány csakhamar közkedveltségnek örvendett. A mi nézeteink szerint ugyan egy kis fogalomzavarban szenvedtek a jó rómaiak, mert annyira mentek, hogy minden válogatás nélkül, nőt, férfit, egyaránt összecsókoltak; a hol