Esztergom és Vidéke, 1894

1894-04-26 / 33.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE Megjelenik hetenként kétszer: csütörtökön és Vasárnap. Előfizetési ár: Egész évre . . <. . . 6 frt — kr. Fél évre . . . . . . 3 „ — „ Negyed évre . , . . . 1 „ 50 „ Egy hónapra — „ 50 „ Egyes szám ára — „ 7 „ VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. Szerkesztőség és kiadóhivatal, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és reklamálások küldendők: Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). 32. telefonszám. "*HI Hirdetések: Hivatalos hirdetés 100 szóig 75 kr., 200-ig 1 frt 50 kr., 300-ig 2 frt 25 kr. és igy tovább. Bélyegdij 30 kr. Magánhirdetések négyzet centimétere i kr. Ezenkívül 30 kr. bélyegdij. Hirdetésminimum bélyegdijjal együtt 1 frt 20 kr. 5—10-szeri hirdetésnél 10

0 | 0

, ír—20-szorinál 15 0 | 0 , egy negyedévi {26-szor) és egy félévnéli (52-szer) 20 0 | 0 , egész évinél (104-szer) 25 0 | 0 engedmény. *-®— Nyitttér sora 2.0 kr. - © *• T Esztergomi régészeti társulat. Dr. K n a u z Nándor püspök, a magy. tud. akadémia tisz-. tagjának tollából felhívást küldtek bí hozzánk, melynek czélja, hogy egy városunkban alakítandó régészeti és örténelmi társulat megalapítása eszméjének propagandát csináljon. Az ügy művelődési fontosságánál fogva a felhívást | lapunk ez első helyén közöljik: „Nagy fényes története van ha/ zánknak. Annyi a név, melye büszkék lehetünk; annyi a hely, nely fényes emlékeket köt magához melynek csak nevére is lelkesültei feldobog minden magyar kebel n

. De mind e helyek között első hel'en áll Esztergom! Esztergom hazáknak messze kezdetétől fénypontja! Igen, fénypontja; mert mindazt, mit ígyes városaink, helyeink külön büszkeségük gyanánt tudnak felmutatni azt Esztergom mind önmagában egyesítve birja. Ha büszke Visegrád, ha büszke Buda királyaink székhelyéől: Esztergom is büszke lehet, mert ik e királyok sorát megkezdték, Esztergomban bírtak palotával. — Ha büsze Székes-Fehérvár királyaink koronátatásáról: Esztergom még büszkéb lehet; mert itt koronáztatott meg hazánk legelső, legnagyobb királya, sz. István. — Ha büszke Székes-Fehérvár királyaink temetkezési helyére : Esztergom is büszke lehet, mert egyik nagy reményekkel kecsegtető, ifjú királyunk III. István és hazánk második alkotója IV. Béla, Esztergom földjébe tevék örök nyugalomra tagjaikat/* — Igy vezettem be 30 évvel ezelőtt egy Esztergomról szóló történeti munkámat s igy folytathatnám, ha nem volna minenki előtt világos, hogy városunk és vidéke nemcsak nemzeti multunk, hanem a korábbi középkor, az ókor római uralma, de sőt az emberi művelődés legősibb idejéből is mutathat fel emlékeket és talán még sokat rejt keblében, a mit csak a véletlen vet ki onnan s azután másfelé elkallódik. Ily művelődéstörténeti emlékeknek felkeresése, megőrzése, dicső multu városunk és vármegyénk történetének a mai kor tudományos követelményeinek megfelelő megírása: ez volna egy ^Esztergomi régészeti és történeti társulat** legközelebbi czélja. Hazánkban mindenfelé alakultak már, vagy alakulnak ily vidéki kulturális társulatok. Szomszédunkban is Az Esztergom és Vidéke tárczája Modern krónika ,a gazdagról és a szegény Lázárról." Miniszteri fogalmazó Fog egy vadász-fegyvert, S hebehurgyán, szándékosan Lepüffent egy embert. Jaj te neked, fogalmazó, Fölkerülsz a fára, Törvény szerint gyilkosságnak Bitófa az ára. De ha nem is hurkolnak meg, Jobb voln' nem születned, Esztendőkig a tömlöczben Sorvadnod, senyvedned. Mert mi nálunk Igazság van, És pártatlan birák, Kik a bűnöst, — gazdag, úr bár, Kíméletlen irtják. S oda áll a törvény elé, Es igy szól birája : » Ötszáz forint az Úr által Megölt ember ára.« »Ha le tudja érte tenni Milljomos papája, Mehet az Ur, szabad ember, Ahol a puskája.« Leszúrja a pénzt a táti, S megy az úrfi vígan, S másnap már ott szivarozgat Miaiszter-büróban. S mosolyogva üdvözli őt Ura, a kegyelmes: »Csak úgy, fiam, ezután isk S a vállára verdes. Mert mi nálunk Igazság van, Igaz bírák mérik: Büntetlen csak fogalmazók Onthatják más vérit! * Mezítlábas kis csavargó Ellopott egy csirkét, Éhes volt, — de rajtakapták S biró elé vitték. Es a biró, ki a gyilkos Urflt felmentette, Pártatlanul törvényt látott És itélt felette. S »tekintettel, hogy húsz krajezárt Érő csirkét orzott,« — Két évre adatott neki Jó fegyházi kosztot. »Hát uraim, igazság ez ?« — Szól a szegény vétkes, — »Aki öl, azt nem büntetik, De azt, ki csak éhes ?« >Ilja, lennél csak fogalmazó,« — Szól a vidám válasz, — »De hát szegény csavargó vagy, Már, paraszt, csak más az!« Anonymus Belae regis. Komárom-, Pozsony- és Nógrádmegyékben üdvös módon működnek már ily egyesületek. Csak mi maradjunk hátra ? Mi esztergomiak, kik városunk és megyénk dicső múltjára méltán büszkék lehetünk ? Most maradjunk tétlen, nemzetünk ezredéves léte megünneplésének küszöbén, midőn más megyék, városok nagy áldozatok árán megíratják monográfiáikat ? Idegenből várjuk a beavatkozást, a mint már minap hallatszottak ily hangok az orsz. múzeumi és könyvtári értekezleten Budapesten ? Az idén van kilenczszáz (900) éve annak, hogy Sz. Adalbert benczés szerzetes és prágai püspök Esztergomban megkeresztelte István névre hazánk első sz. királyát. Esztergom ezt a világra szóló történeti eseményt nem ünnepelheti meg méltóbban, mint hogy ha egy, városunk és megyénk múltját felkutató társaságnak ad életet. Rajta tehát, sorakozzunk oly zászló alá, melyet dicső őseink emléke és vére a múltban megszentelt! Karoljunk fel ily hazafias ügyet, a melynek legelső előharezosa Főm'agasságu Bíboros Herczegprimás u n k, ki az alakuló egyeA trikolór alatt. — Képek a múltból. — II. Véres találkozás. A branyiszkói vérfürdőt megelőző éjszaka iszonyú, hideg zimankóval köszöntött be. Zúgott a szél, fagyasztó fergeteg tombolt. A tábori tüzek hamvadó sziporkáját fölkapta a magasba s valahol az Örvonalakon tul, Schlick táborán szórta le hamvat. A honvédek félig dermedten, éhezve és fázva kuncsorogtak a kietlen hómezőn, a végtelennek látszó jégsivatagon s csoportokba verődve álmodoztak az edes otthon, a barátságos, meleg hajlékról. Mindenkinek volt valami édes emléke a múltból, a mire jól esett visszagondolni most, a közelgő halál rémes éjszakáján. A csendes, kihaltnak látszó tábor északi vonalán, a legszélső őrtüzek hamvadó parazsa mellett, két ifjú közhonvéd ült a fagyos rögön s tekintetükkel elrévedeztek messze, az osztrák előőrsök vonaláig. Sokáig ültek szótlanul s hallgatták a tomboló vihar éles sikongását, mig végre egyikök panaszos, bánatos hangon megtörte a nyomasztó csendet. — Nem tudni miért, de ugy érzem, valami súgja, hogy a nap ma utoljára áldozott le fölöttem. — Gábor 1 . . . — Es ez a sejtelem nem aggaszt, nyugalommal tölt, csak ha szegény anyámra gondolok . , . sülét fővédnökségét is elválalni kegyeskedett. Lesz — hisszük — annyi életrevalóság városunk és megyénk szép mulját ismerő művelt lakosságában, hogy az idők jelét felismerve, most, midőn Esztergom és vidéke egy szebb jövőnek néz eléje, mint egy hatalmas ivadék dicső elődjeinek alkotásait annál nagyobb érdeklődéssel felkutatni elősegítse. Ha kevesen is lesznek ezen kutatások munkásai, annál lelkesebb lesz az a kis csapat, mely a többi érdeklődő művelt közönség pártfogásával sokat lesz képes felderíteni! A legközelebb múltban is oly fényesjelétadta közönségünk részvétének egy középkori emlékünk felkutatásánál, hogy nemcsak födözte az ásatás költségeit, hanem egy kis többletet, mint egy alakuló társulatnak mustármagját (152 frt 91 kr) el lehetett helyezni gyümölcsöztetésül. Ha csak 2—3 frtos évi tagdíjjal is, bízvást megkezdhetné működését a társulat a lelkes közönség ily kedvező hangulata mellett. Ennek ujabban ismételve jelét adta nagyérdemű közönségünk, midőn dr. H a m p e 1 József és dr. A halvány arczu honvéd ez utóbbi szavakra tenyerébe hajtá fejét s egy nehéz sóhajtás szakadt föl kebléből. Majd fölegyenesedett, kezét társának vállaira fonta s mélyen rezgő hangon monda: — Egy fájó, szomorú titkot szeretnék reád bizni, Dezsői — Evek óta hordom eltemetve mélyen, szenvedve annak gyötrő súlya alatt pokoli kínokat, de tovább már nem viselhetem, megöli a lelkem! — A lelked? — Azt! . . . Megáll a szívverésem s őrület környékez, ha rá gondolok, hogy itt van mellettem, közelemben az — osztrák hadseregben. . . E szavakat a megdöbbenés fojtó némasága követte, mely perczekig tartott. — Sok idővel ezelőtt történt, Dezső, hogy egy dragonyos ezred állomásozott Váradon s az ezred legcsinosabb tisztje szívesen látott vendége volt a város egyik előkelő házának. — Nos, ez mind csak természetes dolog, — válaszolt a másik — különösen ha véletlenül lány is volt a háznál! — Volt, még pedig szép, ifjú leány, ki ma már egy szerencsétlen, sorsverte asszony, áldozata szerelmének, a dragonyos tiszt lelketlenségének . . . — És ez a tiszt van itt a Schlick táborában, a branyiszkói hegyen? — Ez I . . .A nevét jegyezd meg jól. Ugy hívják: Günther Károly. — S a titok, melyről beszélni akartál? — Günther az én — atyám! — Szent Isten! ... s az a megcsalatott leány? — ö az én szerencsétlen anyám. . . A dübörgő zivatar zúgását e pilla-