Esztergom és Vidéke, 1893

1893-12-27 / 116.szám

ESZTSK60M és VIDÉKI l • - : 1 VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. r . , í Megjelenik hetenként háromszor: ' I f Hirdetések: | szerdán, pénteken és Vasárnap, j Szerkesztőség és kiadóhivatal, j T™wÍkJ^^ í f Előfizetési ár: I hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos \ Béiyegdij 30 kr. | Egész évre 8 frt - kr. | és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és f MagáL^rdetésok négj-zet centiméiere 7k"r. Ezenkívül 30. kr. béiyegdij. I ^ Fel évre 4 „ — „ \ reklamálások küldendők: í Hirdetésminimum bélyegdijjal együtt i frt 20 kr. 5—10-szeri hirdetésnél | í Neeved évre 2 ^ IO

°lo> n—20-szorinál 15

0 | 0

, egy negyedévi (39-szer) és egy félévnéli ^ | Egy hönapr, ! '. ". \ '. - " 70 ° f Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). I ^*ftU, m**#*£Hm**A. i Egyes szám ára _ „ 8 t) | | Nymtér SQra 20 kr g M^m^k^mm^^ pT 32. telefonszám. *W *-«~«H-*«»«~MÍ-^^ A lókai jubileuma. Esztergom, decz

1 26. (G. F.) Messze hazánk határin túl hangzik azon ünnepségek zaja, a melyekkel Jókait ünnepeljük. Bizonyságot szolgáltatunk arról, hogy a szellemi haladás, fejlődés kiváló fontosságát felfogni képesek vagyunk és elismeréssel vagyunk azok iránt, kik szellemi haladásunk tényezőivé váltak. Bizonyságot teszünk arról is, hogy a szellemi fejlődésnek az anyagi boldogulásra való rendkívüli befolyását méltányolni tudjuk. Egyesek s testületek, községek, városok s törvényhatóságok sietnek az ünnepcégekből részüket kivenni, illetve az ünnepségekhez hozzájárulni. A mily lélekemelő azonban ezen jelenség, époly elszomorító, hogy az ünnepségek zajában alig gondol valaki arra az eszmére, mely Jókai ünnepeltetésének alapját, az általános lelkesedés okát képezi. Ezen országos ünnep Jókai személyéhez, mint személyi fejlődésünk előharczosához fűződik, de érdemei teljes elismerése és méltánylása mellett kifejezést adhatunk azon nézetünknek, hogy az ünneplés nem Jókai személyének szól és hozzátehetjük még azt is, hogy ha irodalmunk e büszkeségében egy pillanatra is csak az a gondolat villanna meg, hogy az ünnepeltetés neki szól, ő maga volna az első, a ki életét, egész működését czéltévesztettnek tekintené. Az ünnepeltetés mindenek előtt a diadalra vitt eszmének, a szellemi fejlődés és haladásnak szól, amelyből oroszlánrész illet és jut annak, a ki ezen eszmét diadalra juttatn hatékonyan segített, ehhez eszközöket is teremteni iparkodott. S ámbár mindenki kénytelen belátni, hogy szellemi fejlődésünk és haladásunkat ünnepeljük, mégis azt tapasztaljuk, hogy alig akad valaki, a ki ezen ünnepnek maradandó emléket iparkodnék emelni olyképen, hogy a szellemi fejlődésnek mind tágabb és tágabb körökre való kiterjesztését kezdeményezné. Egyetlen egy — úgy hiszem — városról emlékeztek meg eddig a lapok, a melynek képviselőtestülete nem találta eléggé indokoltnak a Jókai müveire való előfizetést azzal, hogy a többiektől elmaradni nem akarnak, sem azt elegendő czélnak, hogy az üvegszekrénybe zárt gyönyörű kötetek tanúbizonyságot tegyenek az ő lelkesedésükről a nemzeti kultúráért a késő unokáknak. Elhatározták, hogy Jókai müveit s ezek mellé Kossuth Lajos emlékiratait is megszerzik és ezzel megvetik alapját egy népkönyvtárnak. Oly képviselőtestületről, mely ilykép gondolkozik, feltételezhető az is, hogy nem nyugszik meg abban, hogy népkönyvtárat létesít, hanem törekvése oda irányul majd, hogy olyanok is legyenek, akik a népkönyvtárnak majd hasznát is veszik. — Létesítenek vasárnapi iskolát, a melyről oly sok szóbeszéd van, de melyet megvalósítva még talán senki sem látott, és mindenképen azon lesznek, hogy a népet a szellemi dolgok iránt fogékonynyá tegyék és képesítsék arra, hogy a létesített népkönyvtárnak hasznát is vegye. Városunk képviselőtestülete szintén megszavazta Jókai müveinek előfizetési diját és a jubiláns föliratilag üdvözli, de tovább nálunk sem mentek s ámbár oly intelligencziával bírunk, a milyennel kevés vidéki város dicsekszik, magát az eszmét ünnepelni elfeledtük. Pedig nálunk, a hol a nép eldurvulása, az erkölcsök lazulása felett folyton panaszkodunk, mert a panaszt a sok kihágás s duhajkodás adja ajkunkra, leginkább helyén volna a nép szellemi fejlődésének emelésére valamit tenni. S ez nem is ütköznék nálunk oly nagy nehézségbe, ha egyszer a kezdeményezésen túl volnánk, mert annyi hivatott s hivatásos oly férfiunk van, a kik különben is a nép szellemi és erkölcsi tökélesbitésén fáradoznak, hogy alig kívánna az eszme kivitele egy-egytől több áldozatot, minthogy évenként néhány talán 3—4 vasárnapi délutánt áldozzon fel e czélra. Ha egyházi és tanférfiaink öszszefognának, nagyon könnyen lehetne létesíteni a vasárnapi iskolát, a melynek látogatására kötelezettek a tankötelesek összeírása nyomán könnyen megállapíthatók lennének. Ezen az uton nemcsak hogy elvonnánk a fiatalabb generatiót a korcsmázástól, hanem elérnénk azt is, hogy a tanitók véres-verejtékes munkája nem Áz Esztergom és Vidéke tárczája. c&nya hol Van?*) J. B. Sladek. Anyácskát ma temetik el, A kis gyermek örül, mert még Sohse 'látott szeme oly fényt, Mely a sok gyertyából áradt, Sohsem hallott olyan szépet, mint ahogyan muzsikáltak »Anya hol van?« Ugy pihent ott, halvány arcza Virágokkal elborítva, Mint egy szent, — a koronája Szende csillagok sugara. A zokogás elhallgatott Szomorúan távoznak el. Apácska legeiül mégyen Es a szent a koporsóban Koszorúkkal megrakottan. Vinni kellett, felemelni, Mert nem tudott járva menni. Odamegyen hol nyugalom S túlvilági béke vagyon. «Anya hol van ?» Olyan csend borult a házra Mintha minden álmot látna, A nagy udvart és a kertet Félve futja be a gyermek, Galamb repked az udvaron Dalos madár a lombokon. «Anya hol van ?» *) A Zempléni P. Gyula által szerkesztett «R e g é n y-S z a 1 o n»-nak 1894, január 1-én megjelenendő 2-ik számából. S a kicsikét a jó néne Odaveszi az ölébe. Szegény jószág még nem tudja Hogy folyik a világ sora, slsten elszólhtá anyát, Fel nem ébred többé, nem lát. Tavaszszal kizöldül sírja Örök álmát ott aluszsza. Édeseket álmodik már, H. a lelke Istenhez száll» «Hol az Isten ? «A fényes csillagok megett Körülzsongja angyalsereg, Ott fog élni a jó mama, Nem tér többé viszsza soha, A fájdalmak világára« «Hol az Isten ?» «Csillagokon túl gyermekem» »Ki fog most játszani velem. Ki leszen a közelemben ?« Mindenütt jelen az Isten» «Anya hol van ?» Levél a kis Jézuskához. (Karácsonyi förténetke.) Az «Esztergom és Vidéke* számára irta: Körösi László. I. . Elemi iskolás volt a kis Bandi, akiről hetedmagával már évek óta csak a jótékonyság törődött. Az édes anyjuk szegény napszámosnö. Az apjuk kőműves volt, munka közben szörnyet halt és soha senki se kérdezte : hányat rántott még magával az örvénybe. A szegény mosónő valamennyi gyerekét iskoláztatta. Mert az az egy gondolat édesitette meg dohos pinczelakásában veritékes napszámát, hogy valamelyik az Öt közül majd csak kivágja magát az élet nehéz küzdelmeiben s akkor még nyugodt lesz élete alkonya. A kis Bandi alig volt még tiz esztendős. Eleven vérű, nagyon jó szivü, világos eszű, okos szavú, csinos kis fiu. Egyszer a saját eszéből ezt gondolta : — Az édes anyám úgysem állithat karácsonyfát. Az idén két betegünk is van. A jó emberekre se lehet mindig számítani. De a kis Jézuska sohase fogy ki a jóságból. írok hát neki egy szép levelet, IL Bandika szépen megvonalzott arany fecskés levélpapiroson megírta a következő sorokat: „Drága kis Jézusom I Azt hallottam az édes mamámtól, hogy te szeretsz minket, mert jók vagyunk. Azt tanultam az iskolában, hogy te nem hagyod el a jó gyerekeket. Látod, édes kis Jézuska, mi öten vagyunk árvák. Laji és Anti már négy hét óta nagyon betegek. Az édes mama nem győzi a mosást, olyan sok az idén a kiadása. Jói tanultunk valamennyien, épen azért kérünk, hozz a jó mamának uj ruhát, Antinak és Lajnak egészséget, nekünk pedig egy kis karácsonyfát. Ránk találsz, édes Jézuska, a külső Váczi-köruton, ott lakunk a hatvanadik számú ház pinczéjében mind a hatan, a mama mosókonyhájában. Ne hagyj el minket édes kis Jézuska, ha már a jó emberek is elhagynának." Mikor készen volt a levél, amit a portás fiánál egy asztalon irt meg nagy titokban a kis Bandi, szépen összehajtogatta, megcsókolta, azután ráírta: „A kis Jézuskához." III. Százezrével terem a sok levél karácsony hetén a föpostán. Száz ember se birja kihordani egy napig, ami néhány óra alatt összegyülemlik. A kézbesíthető leveleket sem érnek rá ilyenkor valami nagyon kritizálgatni. Sőt örömmel lökik félre. Igy járt Bandika levele is. Egy atheista postahivatalnok ráragasztotta a következő kis czédulát: „Czimzett ismeretlen." Az ismeretlen czimü levelek kezelője, valami Ízetlen ficzkó ráragasztott még egy kis vignetett: „Czimzett elutazott." Végre egy vén hivatalnok, a kinek magának is sok unokája volt, megakadt a fiúcska kis levelén és a fejét rázta. Épen kéznél volt a hivatal főnöke. — Ugyan kérem főnök ur — kezdte a jólelkű öreg bácsi — mennyi bélyeg kell a menyországba czimzett levelekre? A főnök nagyon rosszkedvű volt, mert egész pyramis kézbesithetetlen levél torlódott össze jóhirnevén és előléptetése előtt. Kurtán de hivatalosan mondta: — Kérdezze meg — a Lipótmezön. Ezzel az aktát elintézték. Hanem a vén kis hivatalnoknak sokkal több szive volt. Ráragasztott egy három krajczáros bélyeget s ráirta: „Vaszary Kolos herczegprimásnak. Buda." Ilyen közvetítő állomáson kereszt ü