Esztergom és Vidéke, 1893

1893-11-12 / 97.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE VÁROSI ÉS HEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. ^————.—^—-——^ Megjelenik hetenként háromszor: \ — f Hirdetések: % | szerdán, pénteken és Vasárnap, j Szerkesztőség és kiadóhivatal, | Hiv

Voo-i

g

Vf^^ | f Előfizetési ár: f hova a lap szellemi részét illető közlemények, hivatalos | Béiyegdij 30 kr. | | Egész évre . . . •. . . 8 frt - kr. \ és magánhirdetések, nyiltterek, előfizetési pénzek és \ Magánhirdetések né

gy2et i w. EzenkWüi 3

o kr. béiyegdij. f | Fél évre . . . , . . . 4 „ — „ j? , reklamálások küldendők : 2 Hirdetésminimum bélyegdijjal együtt r frt »o kr. 5—10-szeri hirdetésnél ? ? Negyed évre 2 í í 10 ° I o > ao-szorinál 15 0 | 0 . egy negyedévi (39-szer) és egy félévinél > í Egy hónapra '. '. '. '. '. - 70 " j Duna-utcza 52. szám (Tóth-ház). I ^yt..-^-**^^.-ft^ , I I Egyes szám ára .....-„ 8 „ | | <® • NyÜttér sora 20 kr. • « > f u«^/^«i«#^^ pgT 32. telefonszám, '•B Szent-Tamás országos és hetivásárja. Esztergom, nov. 11. Sarkalatos nemzetgazdasági elv, hogy mennél nagyobb a kereslet és kínálat, annál élénkebb, nagyobb a forgalom. Ha visszatekintünk azon időkre — nem is említve a szabad ipar és kereskedés egyéb megszorításait — midőn közlekedési ügyünk kezdetleges stádiumban volt, midőn a közlekedés nehézkessége, bizonytalansága elszigetelte az embereket egymástól, látni fogjuk, hogy mily nagy fontossággal bírtak a vásárok, s hogy mily nagy közgazdasági tényezők szülő anyjává lettek azok. Messze vidékről, az ország minden részéből sereglett egybe a nép. Egyik, hogy szükségleteit beszerezze, másik, hogy a munka gyümölcsét szedje, pénzt keressen. A vásárok történetében visszamenve egész a középkorig, látni fogjuk azok valódi jelentőségét, midőn a vásárt tartó országon kivül egyéb országok népei is látogatták azokat. Ott virágzott a pénzváltók üzlete, ott keletkezett, csírázott ki az a hatalAz Esztergom és Vidéke tárczája. A kölcsönvett napsugár. Elbeszéli C/.enczi néni. Irta : ÁGAI ADOLF. Mit is tagadnám ? Öreg leány vagyok, vén kisasszony. Nincs szándékom férjhez menni, tehát bátran kimondhatom. Nem maradtam hoppon, mert sohasem is akartam a más felesége lenni, amig az Endre bátyám két gyermekét föJ nem segítem nevelni. Nem mintha nem lett volna nekik édesanyjok. Sőt éppen azért, mert volt. De mert olyan volt, amilyennek én ismertem, jobb is, hogy híjával maradtak. A gyermek neki nem öröm, de teher számba ment. Mért, hogy a;] kegyetlen sors azt nem jutalmazza meg a lelkéről lelkedzett magzattal, akinek utána-esik a szive, aki megéhezi ezt a boldogságot; annak az asszonynak pedig, aki nem szereti, büntetéskép adja? Az történt aztán egy reggel, hogy hült helyét leltük Szidinek. Megszöktetett egy fiatal tanitót, egy csinoska, gyámoltalan fiutj aki a sarkavége se lehetett volna az ö urának. Az én — ne vétsek isten ellen 1 — az én bolond öcsém azt követte el, hogy azért a hitvány asszonyért agyonlőtte magát. O, mekkora siralom és gyász. Már most mitévő lettem volna ? Csak annál szorosabbra öleltem magamhoz azt a két kicsi babát, s tündérmesét hazudtam nekik az anyjuk elmaradásáról, az apjuk messze útjáról. A fiúcska, a nagyobbik elhitte. Az mas közgazdasági tényező, a váltó, mint azt Martens szakmunkájában vitatja. De nemcsak akkor volt jelentősége a vásároknak, meg van jelentőségök még ma is, habár csekélyebb mértékben. Ennek tudatában tűzte törvényhozásunk feladatául e kérdésnek törvényhozás utján való rendezését, minek egyik eredménye lőn, hogy a vásárjogok adományozása manap már csak kereskedelmi és ipari érdekek szem előtt tartásával oldattk meg. A királyi város, mint tudjuk, úgy heti, mint országos vásártartási joggal bír, mely jognak, valamint a = kapcsolatos vám és helypénzszedési jognak tulajdonosa maga a város. Nem igy Szent-Tamás községében. Dicsőségesen uralkodó elődeink, nevezetesen pedig Imre királyunk — mint adománylevelében mondja — hogy őseink ájtatos nyomdokait követve, az Isten egyházát, mely által a királyok uralkodnak, segélyezze, az esztergomi egyháznak, egyház káptalanjának, és az abban szolgáló testvéreknek adományozta a vására férfi-hülyeség már ilyen korán ütközött ki rajta I Annuska, a bamba fiu huga, némán és hosszasan nézett rám azzal a nagy sötét szemével. Megláttam benne a kételkedés csillámját. Ez a csöpp leányka, aki azt is elhitte, hogy a Gihmbán tündérkirályné cseresznye-magból faragott hintócskája elé aranyos hámba négy katicza-bogár van fogva, s hogyj] rózsaszínű muslicza annak a kocsisa, mélyen hallgatott beszédemre, alásiklott az ölemből, s a szalon asztaláról leemelte a szülei fotográfiáját — ott álltak egymáshoz simulva. Szidi a menyasszonyi ruhájában. Aztán a szőnyegre terülve, egy szék lábához odatámasztotta, elejibök feküdt, s mig sötét nem lett, nézte őket. Nézte könytelén és szótalan. Nézte folyton. Heted napra kivittük Annuskát a temetőbe. Rövid betegsége alatt egy jajszavát nem vettük. Nem panaszkodott, apró tömzsi fehér kezében szorongatta a képet. Mikor már meg volt halva, alig bírtuk kifejteni merev ujjacskáiból, olyan erősen fogta. A bátyám és Annuska halála után a Bandi gyerek örökölte azt a nagy szerelmet, mely megtöltötte szivemet s még meg is gyülemlett azzal az aggódással, a mellyel most ezt a zajos fiút fejtettem. Jézusom, annyi volt a difteriás gyermek az utczánkban 1 A házak emeletein is vagy három piros czédula rémítgette az embereket. Harmadnapra én is kiragasztottam, s két nappal később kisértük ki kevesed magammal az én végső reménységemet is, Bandikát. Hát igy maradtam egész magamra. Már most azért sem megyek férjhez. Nem is panaszkép emlegettem az én tartási, vám és helypénzszedési jogot azon hozzáadással, hogy ez örök időkre a főkáptalané maradjon. A vásártartási jogot, és az annak folyományát képező vám és helypénzszedési jogot emberi emlékezetet meghaladó időkön át az esztergomi fokáptalan gyakorolta. Gyakorolta pedig e jogát részint közvetlenül, részint pedig közvetve bérbeadás utján. Utóbbi időkben e jog a főkáptalan és Szt.-Tamás községe között vitássá válván, a vitának az lett vége, hogy a jog közigazgatási uton a fokáptalan nak lett odaítélve. A fokáptalan, hogy e jogát a jövőre nézve háborithatlanul s tényleg gyakorolhassa, a vám- és helypénzszedésre vonatkozó díjtételeket megerősítés végett felterjesztette a minisztériumhoz, mely hozott határozatával ujolag és végleg kimondotta, hogy a jog az engedélyokmányok és az emberemlékezetet meghaladó gyakorlat alapján a fokáptalant illeti meg kizárólag, s kimondotta, hogy Szt.-Tamás községnek vásártartási joga van s azt a bemutatott engedélyokmányok és régi gyakorlat alapján, a bánatomat. Énnekem arra nincs is szavam, nem is keresem. Jól esik szivem három nagy sebével elzárkóznom abba a kicsi szobába, melyet a régi nagy lakásból megtartottam. Majd csak elvérzem tán, hiszen jó az isten. De eröszakot magamon nem teszek. Még bizony, hogy ne a két kicsi gyerekem mellé kerüljek föl az égbe, hanem onnan alulról folytassam panaszos sírásomat az én Annuskám — ó, én édes Annuskám! — meg Bandika után. Vagyok a vén Czenczi kisasszony, aki napról-napra hanyatlik testben, napról-napra izmosodik lelkében. Mikor az ember bizonyosra várhatja, ami után vágyakozik, az megnyugtatja a szivet. Nagy ünnepem is lesz nekem a halálom napja. Kár, hogy uj gyászom csüggesztő óráiban nem jutott eszembe a két gyermeket egymás mellé temetni, magamnak meg közöttük választani pihenő helyet. De hát, ha meghallgatja imádságaimat az Ur, együtt leszek az én bogárkáimmal. De csak jó lesz I A belső városnak abban a szük utczájában lakom, melyben még vannak padlás-szobák. Ablakom északra tekint s így csak akkor van részem egy kis napfényben, ha a szemben levő házak vastag üveglemezeiről verődik vissza. Nem igazi napsugár, csak amolyan kölcsönvett fény, mely hirtelen lövell be a szobába, elsurran a tapéta holt virágain s meleg rózsaszínbe vonja. Ilyenkor az én öreg ficusom is nyújtogatja fagyos karjait s haloványzöld búbját vidáman füröszti a sugárban. S az én fagyos lelkemet is megbizseregted az idegen sugár. Mintha küvásári törzskönyvbe bejegyezni rendeli, minek folytán Szt.-Tamás községében a miniszter ezen ujabb keletű leirata értelmében, úgy országos, mint heti vásárok tarthatók, melyeken a helypénz szedésére a fokáptalan jogosult. Reánk királyi városiakra a miniszter határozata kettős okból bir jelentőséggel^ Nevezetesen, mert kimondja a miniszter, hogy a vásárok ugyanaz napon tartandók Szt.-Tamás községében, mint a királyi városban, mi által — habár nem is igen érzékenyen — de a kir. város helypénzszedési jogának értéke csökkenik. A másik, a mi fontosabb, s a mi bizonyára oka lehetett annak, hogy annak idején a város, midőn mint szomszédos község nyilatkozatra felhivatott, a vásár engedélyezése ellen kifogást tett, gondolva már akkor az egyesülésre, minek bekövetkezte esetén, a fokáptalan tulajdonát és törzsvagyonát képező vám és helypénzszedési jog az egyesült városrészek által lesz megváltandó. Ami ezen vásárjog engedélyezését illeti, ipari és kereskedelmi érlön uton érkezett volna hozzám ez a mennyei köszöntés. Vájjon ki lakhatik ott szemben a harmadik emelet fölött ? Egy fiatal pár a fülkében. A csinos nö melléhez egy kicsi baba szorítja oda kerek arczát. Fölibe hajlik az ifja apa s mutató ujjával nyomkodja a dundi szopós gömbölyű pofácskáját. Nyilván azt vizsgálja, tegnap óta metinyit hízott a piczike. Aztán egyszerre, apai pajkossággal, lehúzza a baba fejéről a bokros bóbitát s az apróságnak megsimogatja kopasz fejét, amely haszontalanságért jókorát üt az asszonyka az ura keze-fejére. Aminek aztán nagy kaczagás a vége. Milyen kár, hogy nem hallom a boldogságnak ezt az édes muzsikáját! Most felkapja fejét az emberke is, és nyilván gögicsél. Ennél a terczettnél szebbet nem költött Mozart sem. Az én kicsinyeimnek ha ilyen jó dolguk volt volnál Az anyjok feléjök sem nézett. Csak én meg a dajka, ha odatartottuk szegény Andrisom elé a gyermeket; csókolná meg. Volt, nincs. Ma az öreg Durinczay, nyugalmazott kapitány, látogatott meg, vagy, amint ő mondja, „óhajtott udvarlásomra" lenni. Bizony szegény fejét nagyon megszedte az idő. De azért az én hajdani való tánczosom a vármegyei bálokon még ma sem hagyja magát. Ami hajfürtje megmaradt, a ragyogó tar koponyáján szélesre tapasztja szét fekete pumádéval, mig sepröbajszának szárnyait levágatta s most bajuszkának hordja, feketére festett végeit hunczutkásan kunkorítja fölfelé. Meg a teste merev tartá-