Esztergom és Vidéke, 1893

1893-11-10 / 96.szám

a veszélyeztetett pontokon szervez­tetnék legalább két őrállás, melyen a rendőrök két-két óránként felváltat­nának, akkor legalább nem történ­hetnék meg az, hogy egymást fényes nappal is leütik a legények a nyilt utczán. Bármily duhaj kedvük is kere­kednék a polgártársaknak, azon tudat, hogy rendőr van a közelben, mégis visszatartaná őket legalább attól, hogy a nyugodtan járó-kelőket bán­talmazzák, mégha nem tudnák is, hogy a kellő szigort fogja és képes is velük szemben alkalmazni, mert tudja, hogy tettének oly tanúja van, a ki abban nem részes. Hogy a zárórák betartásának ellenőrzése is hozzájárulna a baj or-1 voslásához, az kétséget nem szenved, valamint a járdákon való csoporto­sulás eltiltása sem lenne a közrendre hátrányos. Az, hogy eddig a zár­órára vonatkozólag esetleg szabály­rendeletünk nincs, mitsem határoz, mert a rendőrség fejének jógában áll ez irányban az általa kidolgozott szabályrendelet életbeléptéig is in­tézkedni. Ha pedig a bajokat orvosolni akarjuk, ha a magas pótadó mellett még a polgárok testi épségét sem tudjuk kellőleg biztosítani, ekkor kár ezen költségekért is, a miket a rend­őri igazgatásra fordítunk, mert ezen szolgálatot megtenné nekünk jobban és ingyen a csendőrség, miután csak a törvényhatósági városok kötelesek külön rendőrséget tartani, vagy a csendőrség szolgálataiért a költsége­ket megtéríteni. G. F. Hogyan virágozhat fel a kis­ipar? Lehetséges-e ami sany argó kis­iparosainkat az okvetetlen romlás, az tásait, mosolygó, bizalmas pillantásait, melyekkel a Karnai ur taplószivét akarta lángra gyújtani, megértette az egész szomszédság, minden ismerős, csak az nem, aki mindezeknek kiszemelt czélpontja volt; és talán a kis Irma nem, aki az egészben csak azt látta, amit Karnai ur; incselkedő fecsegést, az idő elölésére szánt. pajkoskodást. És a Janka kisasszony lelkében kez­dett érni a gondolat, hogy az egész világ csak nyomorúságból, önzésből és hutaságból van megalkotva. Ami kevés kivételt itt-ott lát az ember, az csak arra való, hogy még azt a maradék életked­vet is elrabolja tőle, a mitől ezek még meg nem fosztották. S mégis, az a sugár, mely a Karnai ur útjára vetődött, ö benne is fölélesz­tette a reményt. — Hátha most majd fogékonyabb leszi Hát fogékonyabb lett csakugyan. Most már szinte lelkesedést érzett, ha a Janka kisasszony és az Irmuska társaságában röpködtek az aforizmák, puflogtak az élezek és gördültek a me­sék, szerelemről, szívről, boldogságról idézve eléje bűvös képeket. Az a kilátás, hogy a fizetése száz forinttal emelkedni fog, egy poéta lelkét öntötte beléje s ettől az uj, nyugtalan lélektől űzetve, egy szabad délutánján szokása ellenére kisétált a zöldbe, oly helyre, a hol kevés ember jár. Gyönyör­ködni akart ő is egyszer, ugy mint más szabad ember, a természet vadregényes pompájában, melyet eltakartak előle ed­dig a város rideg köcsoportjai. Meg akarta ö is hallani egyszer, hogy mit beszél a természet az ö ezerféle hangján ahoz,aki titokzatos nyelvét meg tudja érteni. elkerülhetetlen bukás meredek lejtő­jétől visszatartani ? lehetséges-e kis­iparosainkat a teljes szétmállástól meg­óvni ? Hogy e kérdésre, mely társa­dalompolitikai szempontból is oly ki­váló fontosságú, helyesen megfelel­hessünk, ismerni tartozunk a kisipar hanyatlását előidéző okokat. Ezen okok lényegileg a következők: a gyáripar fejlettsége, a nagybani termelés és a géppel való termelés. Régente az iparosságot a czéh­rendszer erőteljesen fentartotta, saját szűk korén belől hathatósan megvédte ugy a külföldi versenytől, mint a túl­termeléstől. Önként vetődik fel tehát a kérdés, vájjon a megváltozott vi­szonyok közt nem volna-e lehetséges úgy szervezni az ipart, hogy a gyár­iparral való versenyt kibírja ? Iparosok körében gyakran ta­lálkozunk azon véleménnyel, hogy e bajon csak úgy segíthetünk, ha min­den község fogyasztási képességét külön megállapítjuk s ennek megfe­Ieíőleg minden egyes iparnak űzését csupán annyi mesternek engedjük meg, a hány ép elégséges a szük­séglet kielégítésére. Ezen eszme ki­vihetetlenségét felesleges bizonyítani. Óhajtandó, hogy az iparosok ne en­gedjék magukat ily hívságos remé­nyek üdéreztüze által a nyugodt meg­fontolás útjáról elcsalogatni. Annak, hogy a nagyipar ha­talma túlnyomó, az az oka, hogy an­nak terméke olcsóbb, mivel nagyban vásárolt nyersanyagot fogyaszt, olcsó géperővel dolgozik és az apró hul­ladékokat is értékesiti az iparban. A nagybani termelésnek másik előnye az, hogy czélszerübben van szervezve s gyorsan és nagy mennyiségeket termel. Továbbá a piaczi viszonyok a nagyiparra nézve kedvezőbbek, mivel nagy tőkével lévén ellátva, a fogyasz­tónak hosszabb lejáratú hiteit enge­délyezhet. A nagyiparnak mindeme elő­nyeit a kisipar csak a társulás utján szerezheti meg a maga részére. A társulás az egyetlen fegyver, mely a „kis ember^-nek a nagyiparral foly­tatott óriási versengésből fenmaradt, mert minden egyéb, a mi máskülön­ben haladást biztosit az életben, úgy­A természet pedig jó szellem, mely szívesen áll rendelkezésére azoknak a. szegény ördögöknek, a kiknek éppen ilyen ünnepélyes és titoktartó tanura van szükségük ahhoz, hogy érthető gon­dolatokká alakithassák homályos sejtel­meiket. Karnai urnák például sorra el­mondta a természet, hogy oktalanság az: csupa szerénységből nélkülözni a meg­szerezhető örömöket; hogy a szerelem egy nyitott ajtajú, demokratikus érzelmű kert, mely a szegények számára termi legszebb virágait; aztán meg nem is ép­pen az utolsó ember ö, — vannak ő nála még rosszabbak és szegényebbek is; — és bizony meglehet, hogy nem is volt puszta guny az a sok rábeszélés, mely­lyel egyre puhitgatták öt azok a leányok és asszonyok; hogy a nagyeszű Janka kisasszony és az ennivaló kis Irma lei­kében már előbb kigyúlt a világosság, mint az övében, — azért volt szemeikben oly perzselő a tüz, szavaikban oly erő­szakos a hév. — Hát persze, hogy Janka kisasszony azért beszélt neki min­dig szerelemről és házasságról, hogy fel­keltse érdeklődését a kis Irma iránt, aki, mint a nyiló tavasz, napról-napra gazda­godott szépségben, ifjúi pompában; azért mondta, hogy a férfi tölgy, a nö pedig folyondár, mert a jövőt kutató lelke már látni vélte Irmuskát az ö karjaiban; és azért idézte a jköltő mondását, hogy r „Férfi sorsa a nő 1" mert félt, hogy az ö oktalan félénksége még csirájában meg­semmisíti ezt a szép viszonyt; — és ő még csak nem is sejtette eddig, hogy ez a drága lélek mint emésztődik az ő érdekében, mily odaadással keresi az ö javát! Annyira belemerült a természet meg­mínt műveltség, szakismeret, szorga­lom, kitartás, fontosság, mindez a nagy versenyharezban nem nyújthat oly biztos kezességet a sikerről, mint az élet egyéb terein. Minden müveit ál­lamban kiváló gondot fordítanak az ipari szövetkezetek alakítására, ezek azonban inkább egymás kölcsönös segélyezése végett alakult szövetkeze­tek ; Németországban az i8or. évben 7608 ilyen szövetkezet volt. A segé­lyezési szövetkezeteknek majd csak akkor lesz igazi értékök, ha tagja­iknak valóban olcsó mechanikus mun­kaerő fog rendelkezésökre állani. A mi kisiparunknak azonban nem ilyenekre van szüksége, hanem mindenekelőtt termelési szövetkeze­tekre, melyek egyedül alkalmasak a nagyiparral való versenyképesség akadályait elhárítani. Bármily egy­szerű és világos a termelési szövet­kezetek eszméje, — megvalósítása nem megy minden nehézség nélkül. Ez magyarázza meg azt a tényt, hogy Németországban 7618 ipar-szövetke­zet közül csak 151-nek van olyan jel­lege, mint az ipari termelési szövet­kezeteknek. A nehézségek részint a szövetkezet alapitásnál, részint a már megalapított szövetkezet vezetésénél merülnek fel. Mindjárt az alapitásnál merül fel az a nehézség, hogy hon­nét szereztessenek meg a kellő számú gazdag tőkebirtokos tagok. A mes­ter önállósági hajlama, szabadságsze­retete megberzenkedik arra a gon­dolatra, hogy az ő munkája a töb­bieké közt eltűnjék, üzlete a közös vállalatba beleolvadjon ; az Önállóság­szeretethez járul még az egyesek pessimizmusa, bizalmatlansága, nem­törődése. (Vége köv.) Oikonomós. Tanító-gyűlés és az „Esztergom és Vidéke." Esztergom, okt. 9. Mióta az esztergom-járási tanító­egyesület fönnáll, oly népes közgyűlést még nem ért meg, mint a minő volt az, melyet november 7-én a városház ta­nácstermében tartott meg. Mig azelőtt szerencsének tartatott, ha 20—25 vidéki értésébe, hogy végre is belefájdult a feje és támolyogva, részeg ember mód­jára indult hazafelé. A csöndes, meghú­zódó ember eltűnt s a helyét egy láz­beteg fantaszta foglalta el. A sokáig ostromlott falak egyszerre, egyetlen ro­bajjal dőltek össze és maguk alá temet­ték a töprengést, a meghunyászkodást; sőt Karnai ur még valami lángot is ér­zett fölcsapni a romok közül, a szerelem lángját, mely életének jövendő korszaká­ban a fény és a melegség forrása lesz. Alig vette észre, hogy hazaért. Szinte ijedten állt meg a lépcsőházban. Azután elszántan folytatta útját föl a negyedik emeletig és rohamlépésekkel futott végig a folyosón, nehogy elillanjon lelkéből a mámor, amig ő talán lassan poroszkálna a czél felé. Irma éppen odabenn volt náluk. Már az előszobában fülébe csengett a kihallatszó hangos kaczagás. És ekkor mégis valami szégyenkező félelem vett rajta erőt. Mire benyitott a szobába, már csak egy-két zizegő parázs maradt a lelkében abból a tűzből, mely ugyan­ott az előbb még világokat rombolt és alkotott. A két leány a megszokott benső­séggel üdvözölte öt. Csak az Irma tekin­tetében volt valamivel több a hajadoni tartózkodás, mint azelőtt, amig még ke­vesebb volt benne a tudás és sejtelem; és a Janka kisasszony arczán jelent meg érthetőbben valami dölyfös keserűség, mint. azelőtt, amig több volt benne a remény és önbizalom. Janka kisasszonynak azonban jó szeme volt. Észrevette, hogy Karnai uron kivételes hangulat uralkodik és kíván­csian kérdezte tőle: tag jelent meg, addig most több mint 100 vidéki tag adott egymásnak találko­zót, köztük több egyházi férfiú, mint felekezeti elöljáró. A gyűlést d. e. 10 óra után Cser­noch János apátkanonok nyitja meg rövid, de tartalmas beszéddel, majd az egyleti élet köréből választott néhány mozzanatot ismertet, de leginkább kiter­jeszkedik a herczegprimás azon óhajára, melynél fogva a négy esperességi kerület tanítóiból alakított egységes tanitó-egylet „Az esztergom-vidéki kath. tanitók egyesülete" czimmel, mai napon kezdi meg pályafutását, megmaradván jövőre tanítói körnek mind a négy külön-külön, vagyis : a bajóti, párkányi, és esztergom­járási tanitóegylet. Hivatkozik azután a miniszteri in­tézkedésre, mely a tanítói nyugdij-ügy rendezésében cselekvésre szólította az illetékes hatóságokat és érdekelt feleket. Továbbá örömmel konstatálja a pest­megyei közigazgatási bizottságnak fel­lépését abban, hogy az iskolaszékek ve­zetősége hasson oda a tanítókkal egye­temleg, miszerint az iskolás gyermekek a felnőttek mulató- és italmérö helyein való léteitől szigorúan cl legyenek tiltva. Majd az orsz. kath. tanitói segély­alap-bizottság határozatára tér az elnök, mely szerint megkerestetett a nagymélt. püspöki kar azon rendelet kiadása iránt, hogy a kántortanitói állásért folyamodó minden oly tanítónak, a ki az országos kath. tanitói segélyalaphoz való tarto­zandóságát külön e czélra szolgáló tag­sági könyvecskével igazolni nem képes, pályázati kérvénye figyelembe nem veendő. Ugyanazon bizottság 5169 frt kiosztandó összeg fölött rendelkezvén, ezt a méltányosság tekintetei szerint az egyházmegyei tanitók segélyezésére for­dította. Ezután bemutatja Vaszary bibor­nok, herczeg-primás köszönő levelét, mely­ben a névnapja alkalmából történt tani­tó-egyesületi üdvözlésre atyai szeretettel válaszol. Felolvasásra kerül Ebért Nándor leányvári volt esperes bú­csúzó levele, melyben áldást mond az egyletre s a tanítóságra is, s hogy maradandó jóakaratát bebizonyítsa, 20 koronás aranyat küld a tanitó-egylet ja­vára. Ez alkalommal a távozó esperes helyére került P e 1 c z e r Lipót dorogi lel­— Mi bántja a szivét, Karnai ur? Látom, valami gondja van. No, csak ki vele! Karnai urnák pedig ugyancsak szük­sége volt erre a megszólításra, mert annyi bátorság nem lett volna benne, hogy kérdés nélkül álljon elő a nagy változás bejelentésével. Igy is összezsu­gorította lelkét az a finom női illat, mely a szobát eltöltötte, a leányok ruháinak suhogása s az a meglepett, merészen kí­váncsi mosoly, melylyel a kis Irma oly áthatóan nézett rá. Azután, mint aki behunyt szemmel ugrik a vízbe, hogy ne lássa az elkerülni nem akart veszélyt, odafordult Janka kisasszonyhoz és összeszorult szívvel, rettenetesen megindulva kezdte kiönteni szive érzelmeit: — Belláttam, hogy ... hát igaza volt kegyednek . . . Szerelem nélkül csakugyan egy sivatag az élet . . . De most már megösmertem azt az örök lán­got, melyről kegyed oly szépen beszélt . . . Aztán meg az anyagi helyzetem is olyan, hogy megengedi a szerelem, azaz a há­zasság luxusát. Itt egy fuldoklási roham következett, mely megakasztotta az érzelem nyilvání­tását. — Oh, de Janka kisasszony nem törődött azzal, hogy milyen szavakkal köszönt be a rég óhajtott esemény. A remény lángjának hirtelen fellobbanása lelke mélyéig meghatotta őt. Kezeit a szivére szorította, hogy visszafojtsa a ki­törni akaró örömkönnyeket. — Egy pil­lanat és meg van bocsátva a világnak minden büne. — Mily kincsesbánya lett most egyszerre a világ, s mily szeretetre­méltó, mily okos I Karnai úr meg ezalatt újra össze-

Next

/
Thumbnails
Contents