Esztergom és Vidéke, 1893

1893-10-27 / 90.szám

katonáék fizetik, hanem mi, jámbor adózó polgárok. De legyen magyar szellemű is a hadsereg — egyelőre csak felerészben — akkor szívesen megadjuk még azokat a milliókat is. A tanügy és a társadalom. (D.) Figyelemre méltó momentum, hogy a szülők, az ország polgárai, mig a közélet egyéb nyilvánulásait éber figyelemmel kisérik, mig a közügyek más ágai iránt meglehetős fogékonyságot tanúsítanak, addig éppen csak a tanügy az, mely nem képes figyelmöket lekötni, érdeklődésüket megnyerni. Avagy nem állitásom igazolására szolgál azon körülmény, hogy napi lapjaink, melyek tájékoztatni hivatvák közügyeink felől az olvasó közönséget, melyek hosszabb-rövidebb rovatot tartanak nyitva a közélet majdnem minden nyilvánulásai számára, melyek híven tájékoztatják a mezőgazdát a vetések állásáról, az üzletembert az áru- s az értéktőzsde napi jegyzéseiről: mélységesen hallgatnak arról, hogy szellemi »váüálátaink, az iskolák, vájjon hausse-ra dolgoznak-e, vagy baisa-re ? hogy szellemi értékpapírjaink, az iskolai bizonyítványok parin alul állnak-e az egyes tanintézetekben, vagy azon fölül? Távol legyen tőlem kétségbe vonni tanügyi szaklapjaink dicséretes buzgalmát, avagy csak kicsinyelni is azt a hasznot, azon jótékony hatást, melyet tanügyünkre gyakorolnak. Ezek azonban még sem pótolhatják a tanügynek minél szélesebb körben való propogálásának, a tanügy terén a közszellem és közvélemény megteremtésének s z ü k s-é g é t. Szakszerű kérdések fejtegetésével foglalkoznak; jobbára csak tanügyi férfiak olvassák. Mire a nyilvánosság szempontjából szükség van: népszerű s a nagy közönség által is élvezhető formában tárgyalni egyes tanügyi mozgalmakat; nem sirt a temetésen, ahol a C i r c u m dederunt azö szabadulásának himnusza volt. Hogy megismerkedtek egymással, szomorú lelkük hamar találkozott; kezük már az első szorításnál szívesen tapadt egymásba. A sárga őszi napokat szerették mind a ketten, a halavány, diszkrét selymeket, a kopott, borongós romantikát. Azután egymást is megszerették, bár soha sem beszéltek egymásról. A kölcsönös megbizonyodásnak ez a naiv, gyermekes titkolása tetszett nekik. Azt a kellemes, zsongó örömet érezték, amelyet a kis deák szombat estéjén. Vártak a viszonzott tetszés csöndes nyugalmával az elmaradhatatlan, felpiruló vasárnapra. A kis szőke asszony tiszta, édes volt, mint a gyermek. És meg volt a lényében ártatlan kapzsisága is a bébének, aki a karácsonyfa csillogó aranyfüstjét mind magának követeli. Szerette, ha bókoltak, ha meghódoltak, amerre járt és amikor kaczagását nem visszhangozták mindjárt, ártatlan, öntudatlan kaczérsággal maga provokálta az elmaradt ekhót. Dénes elfogult szeme egyszerre bosszankodva vette észre, hogy az ö kis nippje jól erezi magát a kirakatban. Egy rossz órában történt, hogy megbotránkozott, amiért az még a gyermek-öccs szerelmes, szűzies nézésébén is szívesen sütkérezik. Es abban a rossz órában nem tudott hallgatni. . . . III. Mikor Dénes a kalabriászpartit befejezte, már tisztában volt azzal, hogy ezentúl közönyösen, hidegen viselkedik az asszonynyal szemben. Az asszony meg a Maupassant-novella végén felszegte nyakát. épen ugy, mint a hogyan utat tört magának a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedés egyes kérdéseinek a fejtegetése a napilapok hasábjain. Mi, a kik gyakorlati tanítással foglalkozunk és iskolai működésünkben a közjóért fáradozunk, tanitók és tanárok, mi érezzük legjobban a káros következéseit annak, hogy tanügyi mozgalmainkról a közönség tudomást se vesz. Hogy Svájcban, Németországban oly nagy lendületet vett a közoktatás, hogy oly általános a műveltség a nép minden rétegében: oka ennek egyebek közt az is, hogy ezekben az országokban megvan a legszélesebb körben is a tanügy iránt az érdeklődés, a falusi gunyhóktól kezdve a nagyvárosi palotákig. Paedagógiai képzettségű egyénekre bőven akadunk itt a társadalom minden osztályában; nem ugy, mint nálunk, a hol még a népesebb városokban is lámpással kell keresnie közoktatásügyi miniszterünknek az ahhoz értő férfiakat, hogy kiket nevezzen ki iskolalátogatóknak, gondnokoknak és a tanitóképezdéhez igazgatótanácsbeli tagoknak. Az iskolát szoros viszonyba kell hoznunk az élettel, közoktatásunkat a nagy közönség érdekeivel, azért, hogy meg legyen kettejök között az óhajtott hatás, s a mi ettől elválalaszthatatlan, az üdvös visszahatás. Ebből a szempontból tehát nemcsak kívánatos, hanem a czél érdekében meg épen szükséges, felrázni a társadalmat tanügyi dolgok iránt eddig tanúsított közönyéből. Hiszen, midőn törvényt hozunk, midőn institutiókat léptetünk életbe : tesszük mindezt azon magasabb szempontból, azon félre nem ismerhető szándékból, hogy nemcsak az állam érdekeit, hanem a társadalom életszükségleteit is kielégítsük. Következményeikben mélyreható, fontos tanügyi problémák várnak megoldásra. Ilyenek, hogy egyebet ne említsek, a tudományos kö zépiskolák egységesítésének, a polgári iskola f ej — Ha Dénes kaczér asszonynak tart, leszek még kaczérabb. Daczos, duzzogó lelke fellázadt. Nem rejtette el többé gömbölyű vállát sűrű szövetek alá és a nyakáról leoldotta a fekete bársonyszalagot a kis aranykereszttel. Meglátogatta a mondaine-asszonyok szabóját és valami csodálatos, raffinált, buja parfümöt szerzett magának. Arczképe a Calderoni kirakatába került, a színházban búzavirágot tűzött a hajába és saison-virággá tette. Szép volt, megkapó ebben a szűzies tetszelgésben, mint egy oltárképre tévedt Phryne. Az uj oltárkép előtt egyszerre ott térdelt, imádkozott minden flaneur, közöttük a szőke Laczi. Észrevette a háttérben a kis Benjámint és mosolygása fényességével előre csalta a buksi lepét. — Mindig mellettem maradjon; mondotta neki Dénes előtt. Ha nem látom, hiányzik nekem, én kis aranyos apródom ... Az elkényeztetett, leányosan puha szivü kis dauphin elpirult és beleveszett a rátapadó nagy, hamis fényességbe. Egyszer azután Dénes ugy gondolta hogy öcsse érdekében még sem hallgathat tovább. Egy margit-szigeti nyári mulatságon találkoztak ott vele fehér nyári éjszakán, piros papiros golyók alatt. A simple-chaine-kor odahajolt a diadalmasan szép asszony mellbokrétája fölé. — Orosz ibolyák, ugry-e ? Szépek 1 — Tetszenek? . . . Tetszem? — Maga tetszik, szép Ilonái Csak a veszedelmes játéka nem. Az asszony szemét sötét zománcz futotta be. A tiszta azúr eltűnt alatta. — Én nem játszom, Kolthai 1 . . . lesztésének, kereskedelmi-, ipari- és gazdasági szakoktatásunknak helyes meder b é* v a 1 ó terelésének a kérdései. Szerény felfogásom szerint minden üdvös reformnak a széleskörű nyilvánosság az egyedüli helyes utja, melyhez nemcsak a szakférfiak véleménye, hanem a társadalom meleg érdeklődése is kíséretül szegődik. CSARNOK Beszélgetés a párosviadalról. — Ah, jó reggelt, uram; nagyon szép öntől, hogy ismét ellátogatott hozzánk. Férjemmel azonban még nem beszélhet. Hajnalig dolgozott az Íróasztalánál. Ma soká marad a hálószobájában. Nem akarom öt még felkölteni, ámbár fél kilencz már elmúlt. — Nem baj, nagyságos asszonyom ; várok, mig felkél Béla barátom. — Nagyon szép öntől, hogy várni akar. Üljön le, kérem, s teázzon velem. — Köszönöm ; valóban, még nem is reggeliztem. Tudja-e nagysád, mi újság? — Nem tudok semmit. Hónapok óta helyi lapot is alig olvasok. Ugyan mi lehet, kedves hírlapíró barátom ? ön azt legeslegjobban tudhatja. — Az, hogy a legtöbb magyar lap majdnem két hónap óta fejteget egy igen érdekes jogi és erkölcsi témát. Rengeteg sok hírlapi czikket írnak egy nagyon ostoba dologról. — Ugy ? és miről ? — A párbajról. — Valóban ostoba dolog. Az én szerény véleményem az, hogy a párbajozókat rendesen a bosszúállás vágya vezeti. Csúnya egy szenvedély, az bizonyos. Mindenképpen csúnya. A sértett fél bosszút remél állani a sértőn; reméli, hogy kegyetlenül fogja öt büntetni a sértésért s a bosszúnak szenvedélyében nem gondol arra, hogy — meglehet — ö esik el a viadalban, — vagy eshetőleg gondol ugyan rá, de nem törődik vele. Csak egy vágyat érez : a sértést visszatorolni. — A sértő fél pedig — meglehet — örül, hogy életveszélyes harczba állhat ellenfelével, kit ime ujolag sérthet, talán érzékenyebben. — Bolondság 1 — Nagyon helyesen okoskodik ön, asszonyom ; eltalálta, hogy mi a páros viadalok mozgatója. De vannak egyéb mozgatók is. Ne felejtsük ki, kérem, a társadalmat: ez folyton kémlelő, bíráló Nem vagyok sem börzeágens, sem miniszteri tanácsos . . . És amikor már a szomszédjával forgott, gonosz mosolygással visszaszólott: — Csak rossz asszony vagyok ugy-e? • • • És azon az estén egy pillanatra sem engedte el a közeléből a kissebbik Kolthait. A fiu egészen megzavarodott. A nyárutó egyik álmos, izgató estéjén zugó fejjel rohant ki a színházból Romeo nagy szerelmi jelenetéről. A kávéházban gyorsan lenyelt két pohár gint, azután bekopogott az asszonynál. Egyenesen a lábához bukott. Az asszony megsápadt szenvedélyes, tűztől égő arczától: — Mi baja Laczika? — Mindent tudni akarok. Tudni akarom, mit remélhetek. A szivem széjjel pattan ... A kaczér kis asszony elfulladt. Sokáig nézett a vigasztalan sötétbe, azután halkan szólalt meg. Sirt a hangja: — Sohasem gondoltam, hogy igy félreértjük egymást. Soha sem hittem az ön szeretetét szerelemnek és soha sem gyanítottam, hogy a szeretetemet félreérti ... A fiu feje a kerevetre bukott. — Hát meghalok akkor Ilona . . . Az asszony megkapta hideg kezét: — Nem fog meghalni, Laczi. Nem olyan könnyen hal meg az ember. A test erösebb minden csalódásnál. En is meggyőződtem róla. László tágra nyílt szemmel hallgatta és letörülte a könnyeit. Elöbabrálta valahonnan kalapját és kitámolygott a rózsaszínű tapétás szobából. Betért újra a kávéházba és megivott még öt pohár gint. Azután hazament, az éjjeli szekrészemmel lesi a világon, az emberek közt végbemenő dolgokat, szeme semmit figyelmen kivül nem hagy, ítélete alól semmi és senki nem szabadul; ez szab ki jutalmat és büntetést, melyet senki el nem kerülhet. — Oh, roppant nagy hatalom ám a társadalom ! — Társadalom! . . . Kedves hírlapíró barátom, e pillanatban igazán zavarban vagyok a felöl, vájjon jogom van-e, magamat müveit nőnek tartani. Megvallom, nem értem-e szót. Nem tudom, micsoda fogalom rejlik e szóban: társad a 1 o m.

f — Oh, azt megmagyarázhatom önnek azonnal, nagyságos asszonyom. Egyszerűen és röviden szólva —a társadalom : az emberek, — Ugy 1 ? ezt én is gondoltam. — De hát oly műveletlenek azok az emberek (vagy elvont kifejezéssel élve : a társadalom), hogy itéletökkel élet-halál harczra kénytelenitik egymást ? — Épp az a legkülönösebb, hogy a társadalomnak az a része bolondul leginkább a párosviaskodásért, mely leginkább tartja magát műveltnek. Egyike ez az emberi lélek furcsa ellentmondásainak. — És nincs rá mód, kiirtani a társadalomból a ferde felfogást, mely a párosviadalokat a becsület megmentőjének véli ? — Ha kiirtanák az általános ostobaságot, —• azonnal ki volna vele együtt irtva az is, a mi belőle származik. Mert én meg vagyok győződve, hogy a párosviadali mániának termő talaja, az ostobaság. Nem mondom evvel, hogy általában mindenki, a ki bármi végett életveszélyes harczba áll ki ellenfelével, ostoba ember; csak azt gondolom, hogy e sajnálatra méltó baj általában azért grasszál oly hatalmasan, mert hatalmas ostobák fenntartják, vagy legalább eltűrik. A gyengék, a balgák — óh, azok azt sem tudják, hány hét a világ. Ne nehezteljen meg rám, nagyságos asszonyom, a rettentő pesszimista felfogásomért: nem állhatom meg, hogy ne nyilvánítsam ön előtt azt a kegyetlen tapasztalatomat, hogy az emberek többsége — a gyenge rész — nem mozog, nem érez, nem beszel nem gondolkozik, — csak mozgattatik, érzést fogad el, beszél belőle a fülén bejutott szó, látszik csak gondolkodni, — általában a gyenge rész egész élete (úgy tapasztalom) csak az anyag tehetetlenségét illusztrálja. — Pompásan gondolkozik ön, kedves uri barátom. Örülök, hogy nem találta ébren a férjemet, legalább tisztázta nézeteimet. Azonban, a mint veszem észre, férjem már fölébredt; mig ö elkészül az öltözködéssel, tovább beszélgethetünk. — Tehát Ön valószínűleg meg van győződve, hogy — mivel az emberi nyében megtalálta a hat milliméteres babyrevolvert és elpattantotta. Keze reszketett az izgatottságtól és az erős gintől, a kis golyó puhán csúszott be a bordák közé. Amikor Dénes halálos szorongással várta a véres eszméletlen fiu mellett a rettegett diagnózist, az öreg mindig mosolygó háziorvos megtörülte a véres kutató rudacskát és elégült nyugodtsággal mondotta: — Gyerekség az egész. Négy hét múlva újra valczert tánczol a kis Romeo .. . IV. A pápaszemes doktornak igaza volt, a kis Romeo testben — lélekben gyorsan javult. Dénes nem mozdult töle, mint egykor a bárányhimlös gyermek zöldhálós vaságyától. A hivatalos irományokat hazahozatta és az ezüstnyakas orvosságos üvegek közt öldöste ki a kék fogalmazói ivekből a kuriális stilus rikítóbb szörnyetegeit. A fiu egyszerre megokosodott, elmondta, hogyan történt azon este minden és nagyon csodálkozott, hogy Dénes elkomolyodik a vallomására. A jó bátya csak este hagyta el egy órára. Ilyenkor a sok jodoform-szagtól kábultan frissebb levegőt keresett a korzón. Egyszer megesett vele, hogy a hirtelen megeredt zápor a .rendesen betartott egy óránál előbb kergette haza. Még sötét volt a lépcsőházban, a nyúlánk vertvas kandelaberok üveggömbjeivel akkor kezdett babrálni a köhögös házmester. Lenn járt még, mikor az első emeleten megnyílott az ajtó lakásán. És nyomban reá, egészen a korridor piros bársony lánczához simulva, karcsú, sötétruhás nő suhogott le a lépcsőkön.