Esztergom és Vidéke, 1893

1893-08-20 / 67.szám

ESZTERGOM és VIDÉKE ? • VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE. * ~"" V MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: ______ , HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZ VÁROSHÁZ KÖZ°323 E G : HIVATALOS HIIJDETÉSEK I #ÓWJ kr, mo­hova lap szellői íes/.ót ilMR közlemények knlderidök. tó1 * Üf H« 1 f,t *f £ . M Jt ^O-tól 300-ig 2 frt 95 kr. ELŐFIZETÉS! ÁR: — — Jielj egdíj 3 0 kr. ReéM évre 6 frt - kr. K 1 A , D p' H 1 VA TA L : MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodó szerint legjutányosab­Félévre- - - - - 3frt-kr. , . SZEdlIENyi-TElí 832, banküzletnek. Neved érre 1 M ^ ' cr- nova *P ' ,,VA,A 0R OS ""B" 11 hirdetései, n. nyiUt«ii>e utáni köxle­Fny szám áfa 7 kr mimyek, elKlizete^i pénzek és reklamálok in«é*ei.d8k. NYJLTTÉR sora 20 kV. - *_ # imp 27. Telefonszám. # • _ # Városi szervezés. Esztergom, 1893. aug. 20-án Nem a városrészek egyesítéséről aka­runk 'ezúttal szólni, arról, a mint a jelek mutatják rá érünk beszélni, mert ez még a jövőé, mint Wagner zenéje, hanem az uj szervezési szabályrendele­tek tervezetét van szándékunk most egy kissé s egyelőre csak általánosság­ban szemügyre venni. Nem is célunk a tervezet előnyeit fitogtatni, hanem inkább azokra a hi­ányokra mutatunk rá, melyek benne előfordulnak. 5 Első pillanatra is feltűnik legna­gyobb hibája : a városi tisztviselők kdtetező kvalificációjáuak mellőzése. E tekintetben marad minden a régiben. A Hosszas gyakorlatban ugy látszik beletörődtünk, vérünkbe ette magát, * magyarnak közmondásos hibája: megszoktuk a rosszat ; eszünkbe se j«t, hogy ezen segíteni lehetne ós vég­re-valahára kellene is. Hl ezt a kérdést valaki feszegetni kezdte, eddig mindig az volt a ki­búvó, hogy ilyeíi silány fizetésre, mint a városi tisztviselőknek van, nem ka­ptak kvalifikációval biró embert. Nos, talán a szabályzat ezen is akar segí­teni, ha ugyan akar. Hallani csak halljuk, de a tervezetből nem igen látszik, a legtöbb tisztviselőnek marad a régi silány fizetése, söt majdnem fele még rá is fizet a mostanira. De ez azért még nem ok arra, hogy liszt­viselo'iHkióI azt a kvalifikációt meg ne követeljük, amint az állam. Hiszen az állam is oly gyalázatosan fizeti tiszt­jeit, hogy kevés államhivatalnok van, aki 1000 forintnál többet kap; a vi­déken, akinek 1500 forintja van, arra pláne meg már ujjal mutogatnak az utcáit is, olyan ritkaságszámba megy. Nem lenne tehát feltűnő, hogy a vá­ros is kívánjon kvalifikációt azért a fizetésért, amit az uj szervezési sza­bályzat a tisztviselőknek biztosit. A csekély fizetés tehát nem lehet gátja a kötelező kvalifikációnak. Hi­szen nap nap után halljuk, hogy túl­sók a kvcalifikált ember, aki csak ügygyei-bajjal képes megélni. Mégsem látjuk, hogy kvalifikációval biró egyé­nek pályázlak volna tisztviselői állásra, sőt ha egy-egy ilyen pályázó akadt is, az is elbukott csúful. Pedig az aligha van hasznára a vá­rosnak. M^rt eltekintve attól, bogy egy kvalifikálatlan ember, a ki termé­szetes eszén és talán szorgalmán'kivül semmit sem hoz magával, mikor hiva­talát elfoglalja, ugy áll az aktatömeg között, mint aki hályoggal született és szemvilágát valamely ügyes orvosi mü­tét adja meg, azt se tudja, mihez fog­jon, sőt azt sem, hogy hol kell a szüksóges felvilágosításokat kérnie, nem csak btatnálja a városi tisztvise­lői kart és az egész közigazgatást, hanem társait is feltartóztatja a mun­kában ; mennyi kárt tesz a köz- és magánérdekeknek, mig lassan-lassan beletanul, hogyan kell az ő szakmájába vágó ügyeket elintézni. Hogy kívánha­tunk ilyen tisztviselőtől pontos és ami la közigazgatásban fő, gyors munkát? Hol van az a biztosság, melyet köz­hivatalnokoktól megkívánunk ? hova le^z a nyilvánosság, a jó közigazga­tásnak jobb ellenőre ós nívójának leg­jobb m'rtéke? Évek kellenek ahhoz, mig valaki minden előismeret nélkül beletanul az ügyek elintézésébe, ha ugyan hivatal főnöke kiismeri magát, mert a szervezési szabályok szerint még a legmagasabb rangosztályú tiszt­viselő is lehet olyan ember, aki irni­olvasui tud, csak 24 éves elmúlt és bennszülő t legyen. Ez idő szerint te­hát facér, vagy munknszüuetes mester­legények még ábrándozhatnak arról, hogy mily jó is lesz, ha éltük alko­nyát, mint nyugalmazott városi taná­csosok stb. pipázhatják át polgártársaik tisztelet''tői környezve valamelyes jól párnázott városszéliben a városi szer­vezés nagyobb dicsőségére. Mtjd ke­resztül másznak a ranglétrán, lőnek |ellenben egy csomó bakot, de az nem baj, hiszen már apáink is megmondták, hogy addig senki se lesz jó orvos, mig egy temetőt meg nem -tölt. És ta­lán igazuk is van, ha másra nem is, üdvös ez az intézkedés a tisztviselői kar önérzetének és tiszteletének eme­lésére. Sed nnuc venis ad fortissimum. Ho­gyan reményük városink intéző körei, h°gy ögy minden képesítés nélküli tisztikarra fogja bízni a törvényhozás egy törvényhatóság vezetését ? énjük, egyesíteni fogja-e a városrészeket ? Pedig itt volna az ideje, hogy erre is gondoljunk. Ha most kötelező kvalifi­kációt állapítunk meg, az/,al senki sem veszíthet, hanem csak a város nyer. Biztosithatunk bárkit is, hogy sokkal gyorsabban fog menni az egyesítés elő­munkálata, ha a képesítési kérdésen túl leszünk, mert a testvérvárosoknak imponárm fogunk ezzel és bizalmasab­bakká teszszük őket az eszme iránt. S ha ez megtörtént, megnyertük a játszmát nem félig, de egészen. A kö­telező képesítés kimondásával egy ré­gi szép szokást is föleleveuithetnónk : a tiszteletbeli tisztviselők választását bár ezzel c<ak nagyon csínján kellene bánnunk, mert könnyen emelheti a cimkórságot, ha ugyan lehetséges azt még készakarva is nagyobbá tenni, mint a hogyan nálunk jelenleg dü­höng. E/. volna szerintünk legnagyobb hí" bája a különben szakavatott kézre való gondossággal készült javaslatnak, bár nem ment holmi tapogatódzás félétől sem, például nem mondja meg, hogy micsoda* tényleg a reudőrbiztos, tisztviselő-e vagy sem. Ha tisztviselő, mórt nem választja őt is a közgyűlés, mint a segédtiszteket és inért csak őt a tanács, hiszen ez egyenesen beleüt­közik az 1886 : XXrí. t. cz. 84 íj­ába, ha pedig rendőr, mórt nem fo­gadja fel őt is, illetve bocsátja el a rendőrkapitány, mint a többit. Elég nagy hibája az az uj községi törvény­nek, hogy a segéd és kezelő személy­zet választási jogát a közgyűlésre ru­házta, holott a tanács jobban meg tnd J ja Ítélni a segédtisztek munkaképes­ségét ós szorgalmát, mint a képviseld testület, melynek esak a jobban expo­———^———————i—Ég y——mmammmmmtm" ÍÜBtirpiiW'túttji. ISKOLÁS FIÚ. Édes apám ! hallgasson meg kérem ! Hálás fia leszek megígérem. S nem vagyok már dajkás gyerek Meguraznak az emberek; Lassan tizenhárom éve élek : Édes apám! komolyan beszélek. tudja apám, hogy az iskolában [Rettenetes nagy szigorúság van. Hitit már maga vette észre, Tanítóm nem hajlik pénzre. Lassan tizenhárom éve élek ; Édes apám ! komolyan beszélek. A bukástól szerfölött irtózom, S a könyvekkel híjába birkózom, Azt mondják, hogy szamár vagyok S hogy örökké áz maraclok. Lassan tizenhárom éve élek ; Édes apám! komolyau beszélek. De tanítóm lányát megszerettem ; Szeret ő is, igéretót vettem. Bár szegény, de művelt nagyon S olyan szép, mint őrangyalom. Lassan tizenhárom éve élek ; Édes apám! komolyan beszélek. Engedje, hogy legyen feleségem. Mert ha nem, oh, édes apám ! végem : Bukom s boldogtalan leszek, De már akkor mérget veszek, Hogy szálljon el belőlem a lélek; Édes apám ! komolyan beszélek ! HORVÁTH GÉZA. — Az „Esztergom ós Vidéke" eredeti tárcája. — A szép Alföldön jártam, ahol sok leány, sok szép leány v;in. Hát hiszen az igaz, hogy mihelyt leány valaki • az nem lehet csúnya ; de ahol én jártam, ott olyan szé­pek voltak a hajadonok, hogy pingálva sem lehet gyönyörűbbeket látni. Emlékszem még jól, mikor egyik bará­tom azt mondta, hogy menjünk a templom elé, ott sok mindent fogunk látni. Vasárnap volt éppen. Vasárnapon minden kisvárosi templomba jár; a kisvárosi lányok, egész héten át vasárnapra készülnek ; egész héten át vasárnapra rendezik öltözetüket, hogy bámulatba ejtsék a fiatalságot. Emlékszem még jól, mikor abból a templomból kijött az a sok ennivaló leányzó. Egyik búsan a földre nézett, a másik szőke fejecskéjét kíváncsian forgatta jobbra­balra, a harmadik fekete szemeivel majd felgyújtotta az embert, a negyedik összetett kíézzel, égbe meredő pillantásokkal olyan áhítatot keltett, hogy a néző kedvet kapott az imádkozáshoz és .... ki tudná elszám­látni azt a felséges változatot, a mit a templomból kijövő leánykák tártak szemeink elé. Bátor az is igaz, hogy ezt a fölséges panorámát a vénasszonyok háttere szer­fölött megzavarta. De hát ki látott rózsát tövis nélkül ? Ki látott hajadont vén asz­szony nélkül ? Az már olyan szükséges és elkerülhetetlen rossz, amin túl kell tenni magát az embernek. Különben is minek szidom én a vén asszonyokat? Hiszen tár­cámat éppen egy vén asszonynak akarom szeutelni. Igen ! egy vén .asszonynak, aki valamikor szintén ifju, hajadon volt. De hát hogy is történt? Igen ! A tem­plom előtt álltunk és a szép leáuyok gyö­nyörű panorámáját megzavarta a vén asz­szonyok háttere. A panoráma majd eltűnt, elenyészett, mint a délibáb, a vén asszo­nyok is elbicegtek előttünk és mi is menni akartunk ; de egyszerre a templomból va­lami különös rikácsoló, bizonytalan nemű hangok ütötték meg füleinket. Oda fordul­tunk és önkénytelenül elkacagtuk magun­kat, mert az ajtóban egy töpörödött, apró, ösztövér kis emberi alak tátogatta száját ; de hangjait nem értettük meg, mert kaca­gásunk túlharsogta szavait. Mikor elhalgattunk, a kis emberi alak csípőre tette kezét és minket alaposan össze­szidott. Szavainak vége az volt: . — Megálljatok fiatalok l Még titeket is kinevetnek. Mikor ezt elmondta, zokogni kezdett ke­servesen s tenyereivel eltakarta arcát. A túlságosan apró termet, a szőrtelen és rán­cos arc, a csípőre vágott kéz és a keserves zokogás felkeltették bennem azt a gyanút, hogy a gatyába öltözött emberi alak nem ember, hanem asszony. Es mikor a sirás közbeu kalapja lecsúszott fejéről, a hátra megismertem, hegy asszony és rögtön oda kiáltottam : — Néni ! maga nem ember ! A kis alak meghökk nt, felvetette apró fe­jét, majd alázatosan lesütötte szemeit s félve lassan felénk közeledett s kérőleg szólt hozzám : — Édes uram ! hogyan ösmerte meg, hogy asszony vagyok ? Eddig még senki sem tudta meg. — Hja néni ! én orvos vagyok ! De hát mondja csak, miért jár maga férfi ruhában ? , — Nagy sora van annak kérem ! Régen volt; az a história. Hej ! múlik az idő. És hiába kértük, bizalmatlankodva nem, akart elárulni semmit. Távozni akart tő­lünk, de mi nem engedtük és elvittük ma­gunkkal ebédelni, hol újra fagattuk, mig nagy .nehezen megígérte, hogy elmondja történetét. — Ha megígérik a tekintetes urak, hogy. nem fognak nevetni megint, akkor elmon­dom esetemet, de ha nevetnek, akkor fél­ben hagyom és egy hangot sem szólok, mert hát röstelem kérem, ámbátor avval vigasztaltak mindig, hogy : ne búsulj Kati! többen is megjártak már! Mert hát tetszik tudni kérem, ugy tör­tént a dolog, hogy volt egy szeretőm, a ki még olyat is ígért, hogy ha kell, hát a csillagokból csinál . függőt a fülembe. Dehogy kellett nekem csillag, mikor ott volt az ő két szeme. Hej '.dehogy is adtam volna egy csókját az ég minden csillagáért! Pedig, ha tudtam volna! Eh ! ha tudtam volna, akkor is igy lett volna .... Megcsalt. Egyszer csak eltűnt a faluból s nem hallott felöle senki semmit. Itt ha-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents