Esztergom és Vidéke, 1893
1893-08-20 / 67.szám
Tiiiít hivatalfőnökök működéséről lehet bővebb tudomása, mig a kevésbbé nyilvános működésű segéd- ós kezelőszemélyzet nirankasságát,, egy városatya a legnagyobb gondossággal sein birja ellő u őrisín i,. de arra hivatva sincs. Csak futólag még pár megjegyzés! : micsoda törvényes alapon helyettesítheti a rendőrkapitányt a polgármester 8 még hozzá a tan nősnek egy erre alkalmas tagjával. Hiszen a helyettesítés egyáltalán a közgyűlés Jogkörébe tartozik a fentebb hivatkozott törvénycikk alapján ; ós ha helyettesítésre egyáltalán szükség van, akkor a kapitányi teendők ellátására legalkalmasabb az alkapitány, ki sürgős ese! ékben a kapitánynak ngy is helyettessé ; a sürgős esetek pedig a legfontosabbak, mert valamely ügynek épen fontossága adja meg sürgőségét. Hol van teháfc ez intézkedésben a logika ? Azután az újonnan feállitandó adóügyi tanácsos és pénztárnok munkaköre sincs eléggé körvoualozva, legalább annyira nincs, hogy összeütközések ki legyenek zárva, -már pedig ezeknek mindig a közügy issza meg a levét. ne erről és a többiről más alkalommal bővebben. Még csak azt, hogy ne gondoljunk személyekre, a mely tendenciát különben a rosszakarat sem foghat e cikkelyre, hanem az elvre, | szóval nem beszélünk a létezőről ha-, nem a lehetségesről. Hisz' Magyarország sem volt abban az állapotban 1848 előtt, aminőnek teszem Eötvös hires társadalmi regényében vau rajtolva, hanem lehetett volna. Ezt kell nekünk is megelőznünk. Szenteljünk egy kis időt ezen igen fontos és még' inkább aktuális kérdés tannlmányozá-1 sára, egy kevés fáradságot, de annál több jóakaratot az elmondottak keresztülvitelére s tia e cikknek sikerül a közfigyelmet a szervezési szabályzattervezetre felhívni, akkor nem hiába Íródott s a végére bízvást oda írhatjuk; célját elérte. —ky. eSAKNOK. Birkózás Csutakon. — Szenzációs tudo.-itás.. — A napokban künn járt.im Csillákon s ott várakozásom ellenére arra a meggyőződésre jutottam, hogy a nemzet ősi erényekben még mindig gazdag. Pedig ebben már erősen kezdtem kételkedni, mort nap-nap után láttam, mint veri földhöz Pierri, Robinetli, Bambula cirkuszban, orfeumban legjobbjainkat. 1 Hanem most kimondhatom bátran, hogy alaposan csalódtam ; a nemzet Ibecsülele reperálva van. De bogy a í szónak elébe ne vágjak, elmondom az • esetet hegyről-végro a mint követf kezik. Kezdődik pedig a história ngy, bogy i valami talián komédiás csapat vetődött Csutakra. Mivelhogy pedig ilyen művészek már régóta nem tisztelték meg i a falut, következósképon nagy érdeklődéssel nézett minden benszülött inü• vészi szereplésüknek elébe. Első dolguk volt a birkadelelőn sátrat ütni. Némely tapasztaltabbak mindjárt átláíták, mi szándékban van a komédiás nép. Cirkuszt építettek az istenadták, a hol — mint a, bir szárnyalt — estére <-oha sem látott, hallott csodadolgokbau lehet majd gyönyörködni. Úgyis volt. Minekután a sátor készen állott, a banda apraja, nagyja holmi papagály gúnyát öltött; aztán kifogták a két g«*bót, ketten rajok ültek s neki indultak a falunak. Uiáuuk ballagott a müvésztársaság többi tagja 'gyalogszerrel, ki trombitával, ki dobbal avagy cintányórral, már a mint | kinek mi jutott. Persze hogy kiszaladt az utcára minden élő lélek, kiváltkép'pou a ku'yák, melyek maguk is beálltak a koncertbe. Annyit mindenki elértett, hogy a komédiába jó lesz elmenni, mert ott még tüzet is esznek meg kést is nyelnek. Azonkívül losz nagy birkózás, | mely alkalommal Julos Masson egyben jtiz aranyat fizet annak, a ki őt a tóidhoz teremti. Nagy érdeklődós támadt erre, Csutak legharciasabb daliái összegyűltek | ós tauácskodtak, mert a tíz aranyra mindenkinek fájt a foga, viszont a földdel természetellenes érintkezésbe lépni senki sem szeretett volna. Hanem keilett is ész ós megfontolás az elhatározáshoz kérem, mivel Masson ur azt hirdette, hogy az ő nagyapja és a tavali pesti birkózónak az öregapja két ember volt, a mi már a közös névből is kitűnik, ennél fogva rokonok és erőben is hasonlók. Pierre Massonról pedig mindenki tudta a bíró ur «Kis képes ujság»-jából, micsoda emberpusztitást vitt végbe tavaly Budapesten. ! Azonban dicséretére legyen mondva a csutakiaknak, mégis elhatározták, hogy estére ki kell állni valakinek a gyepre. Ennek okából staféta ment ki a határba Pelyva Jóskáért, a kondásért, a ki szakértő a verekedésben ; ő dicsehedhetik a legtöbb betörött fejjel n faluban, (már mint a melyeken ő cselekede meg a folytonossági hiányokat). Kivüle igényt tartottak még az aranyokra Mihók Péter, a büdű és alsó végi Kerekes Puugur Mihály. Per* sze, mondanom sem kell, hogy a legtöbb sanszai voltak a kondásnak. A többséget nagyban terrorizáltak azok a képek, festmények, miket a sátor köré aggatott a derék művész csapat. Medvékkel, oroszlánokkal, krokodil usokkal viaskodott azokon Masson ur és rettenetes ! valamennyit pocsékká tette. — No, ennek az embernek ördöge van ! mondogatták az emberek. Feszült várakozás között érkezett el az este, a mikor is zsúfolásig meglelt a cirkusz ; Csutak egész intelligenciája olt volt le a kisbiróig, ebből alakult a zsűri. Egyébiránt birkozási szabályokat nem állapítottak meg, minthogy erre nem volt idő s a tisztult publi-j kuni mielőbb szerette volna a földön látni Massont. És csakugyan, miután már elég szurkot, üveget megevett, kést nyelt a talián személyzet, kiállt Masson ur, hogy hát jöjjön, a ki legény a csárdában. Jaj, de Mihókkal, a büdüvel hamar i végzett a francia, mire alsóvégi Kerekes Puugur Mihály kijelentette, hogy tekintettel nagymérvű indispoziciójára, lemond a liz aranyról. Nem ugy Pelyva Jóska, a ki a virtus kedvéért a Roszkorjött zsidónál megelőzőleg kellőkópP"U gondoskodott idegerősitőkről. Különben is neki saját külön fortélya volt, a mely eddig csalhatatlannak bizonyult és a melyben most is erősen bizakodott. Mindönki visszafojtotta lélekzetót, mikor Jóska összement a franciával. Egy ideig huzakodtak, midőn egyszer Masson keményen találta megmarkolni a kondás nyakát. Jóska dühbe jött, nagyot rikkantott s ugy rúgta hasba a derék franciát, hogy az menten elterült mint a béka. Tehát a praktika használt, mire Jóska diadalmasan oda kurjantott a franciának ; — Ko, most másszon keé Julis ha lud ! t i Általános tapsvihar, éljenzés következett erre, Jóskíj pedig követelte a tiz aranyat. A direktor azouban azt mondta, hogy majd ha fagy ; a rngás nem érvényes. — Maá kérem, .bogy ne volna érvényes, vitatta Jóska, hiszen nézze az ur, hogy lapít tőle ! A publikum is Jós^a pártjára állott, mire aztán a talián belátta, hogy a rúgás mégis érvényes s megígérte, ü °gy 'éggel kiutalványozza az aranyaka'. Boggelre kelve azonban a komédiásoknak nyomuk veszet s igy Pelyva Jóska ugyan aranyak nélkül mániát, de megmentette a nemzet becsületét. SZABÓNIUSZ. Színház. Márvány k i s a s z o n y, v a g 9 milyenek voltak a női 2000 év előtt? I Őszintén megvallva, olyan mindéi t tekintetben sikerült estét, mint a min a szerdai volt, régen nem élveztük már. Ugy a darab, mint az előadá • kitűnő volt s a számra nem nagy, d lelkes közönség előtt, mely a Már vány hölgyek-et végignézte, örökké em lékezetes marad a szerdai est. A kri tika elnémul a dicséretnek engedve á a szót, de attól tartunk, hogy a leg nagyobb dicséret is vajmi csekély jutalom lesz azoknak a számára, a kia Márvány hölgyek-ben igazi műéivel izetet nyujottak. A szívtelen Marco szerepót Kacéi Nina játszotta olyan jól, olyan termé szetesen, hogy a legnagyobb igényeket is kielégítette. S bár Kacér eddig H minden szerepében a legnagyobbtól Í legjelentóktelenebbig nagyon jő volta játszott M-4rkóbau mutatta ki azt, hogy ő tulajdonképeu mennyit ér. Kacér Ninának nagy jövőt jósolhatunk, b? azon az utou fog haladui, a melyei megindult! Pártos (Mari) jól betöltötte helyét, naivságából egy pillanatra som esett ki. Csókánó (Didieriié), Kovács (Joseffa) szintén megemli ósre méltók. Szarvasi az őrületesen szerelmei sz brászt elég jól alakította. S/óp volt az a jelenete, a mikor térden állva rimánkodik Marcohoz szerelemért, vagy a mikor az utolsó felvonásban a visszafojtott érzület olyan hirtelen tör ki belőle, mikor tul izgatott agya a márvány hölgyeket véli látni és ki akarja tépni sziveiket, de azoknak nincs — szivük. Hogy milyen csodálatos hatása lehet gyakran egy embernek, azt Lomnicyn lehetett tapasztalni. Lomuicy ugyanis legközelebbről volt érdekelve Szarvasi által, a mennyiben a Dolovai nábob leány á-ban Szarvasi játszotta Tarján szerepét, melyet először Lomnicy játszott. Lomnicy tehát körülbelül azt igyekezett kimutatni, hogy «vagyok olyan legény, miut te». És ez sikerült is neki, mert olyan jól, olyan kifogástalanul még sohasem játszott, miut Desgenais szerepében. Németh (Du Fresne gróf) az előbbiekhez méltóan játszotta meg a gazdag, hideg elegautiájú grófot. Boronkay (Julién) nagyon jó huszár és paraszt legény tud lenni, de gróf nem. Már a hangja is az előbbi szerepkörre praedestinálja őt * * * A dolovai nábob leánya. (Másodszor.) Nem sikerült ugy, mint először* Szarvasi nem tudta Lomuicyt helyettesíteni, mert sokkal szintelenebbül játszott. Ezt különösen a 4. felvonásban éreztük, mikor Tarján bezúzott koponyával a Jób kastély elé jön. Ezt i képtelenséget Lomnicy legalább valószínűvé tudta teuui, Szarvasi ellenben nem. • gy étlen kedveit anélkül, hogy fellázadt volna* i Egyszer azonban — ugy látszik — mégis csak megsokalta a sok ütleget és a mél-, ; tatlan bánásmódot. Egy éjjel iszonyú lármára éhredtem fel. Figyeltem; és a dulakodásban főnököm és felesége hangját ismortem fel. Hamarosan magamra kaptam ruháimat és az előtt az ajtó előtt álltam lesbe, a melyen belül a férj és feleség verekedtek. A férj hangjáról vettem észre, hogy megint részeg és hogy megint bántalmazta feleségét azt is halottam. Egyszerre egy rémséges «Segitség!» sikoltást hallottam és a mikor a szobába rohantam a véresre vert asszony egy élesre fent késsel futott ura után, hogy megölje. A szerencsétlen ember ugy sirt és jajgatott, mint egy kis gyerek ; én megszántam és eléje álltam, hogy majd testemmel védem meg őt neje haragja ellen. De a feldühödt asszony vadállatként rohant reám, eltaszított és a kést ura szivébe mártotta. És bár a tusában én is megsebesültem, első dolgom volt, a haldokló hüfcelenhez menni és megmondani neki, hogy én megbocsátok. A szegény ember arca elborult e nem várt fölfedezésre, mert eddig nem is gyanította, hogy én vagyok az, a kit ö egykor olyan szerencsétlenné tett. Aztán meghalt; a jó Isten megtorolta , rajta mindazt a bünt a mit ellenem, gyer- ' mekünk és felesége ellen elkövetett. 1 Igy kerültem én vissza, tekintetes uraim, j szülőfalumba, a hol a férfi ruhában senki- | sem ismert fel. Senkisem gondolta, hogy • én vagyok az a Gubó Kati, aki után egykor annyi legény bolondult és a kit most ;l még az utolsó suhanc is kúrúuvol! HÉBA. i [ szoknom, hogy én nem leány, hanem le; gény vagyok. De nem árultam el magam ; soha; néha néha ugyan nagyon elpirultam, : ha férfiak között voltam és olyan beszédet i hallottam, amit csak férfiaknak szabad végig hallgatni, de egyéb baj nem történt. Lassan- ! ; lassan aztán teljesen átváltoztam. Hangom 1 } megércesedett, izmaim a folytonos munka- i i ban annyira megedződtek, hogy erő tekin. tétében bármely férfival fölvehettem volna 1 I a versenyt. J I Igy éltem át két hosszú évet. Ekkor a 1 ( kereskedő, a kinél alkalmazva voltam meg- 1 bukott és nekem újra hely után kellett Í néznem. A véletlen egy külvárosi nagy fü- 1 * szerkereskedő üzletébe vezetett és én a fő- I nőkben egykori kedvesemre, az éu csábi- ± s tómra ismertem. Mikor megismertem őt i arcomat a vér öntötte el s első gondola- < tom a boszú volt. Elhatároztam,^ hogy i megölöm a hütelent, a ki nyomorba taszi- * tott és nem ismerek könyörületet mint a t hogyan ő sem ismert, mikor szégyenem- ü mel, ártatlan magzatommal elhagyott. £ Hanem aztán mégis csak lemondtam a í buszúról. Egészen férfivá lettem ugyan, de 1 szivéül mindig az a gyöngéd sziv maradt, i: ' a mi régen volt. Nem tudtam volna meg- g ölni azt a nyomorultat, a ki olyan csúful e bánt velem és a boszút az Istenre híztam, a {ki semmit sem hagy büntetlenül. r j Főnököm nagyon rossz családi életet n folytatott. Feleségét kit a pénze kedvéért vett el, folyton ütötte, verte. Egész éjjele- s: ket áttivornyázott és mikor reggel része- si gen haza került szegény feleségét mindig é ! ugy elverte, bogy azt iszonyat volt nézni, k A szegény asszony sokáig türfce férje ke- ír gyott engem gyermekemmel a szegénnyel akinek még a kis ujja is olyan volt mint az apjáé. Be gyönyörű kis gyeivk is volt még most is sirok, ha rágondolok. Csak legalább az ne halt volna meg! Csak ne hagyott volna engem árván, magányosan ! Akkor nem bántam volna, hogy a falubeliek kií/únyolnak, akkor eltűrtem volna mindent mikor meyhalt a kis fiam, nem tudtam tovább tűrni ; énis megszöktem a faluból és felmentein a nagy városba, Pestre. Ott voltam tehát Pesten egyedül, minden segély nélkül. Azt hittem, hogy rövid idd alatt majd csak kapok valami kis foglalkozást, amiből nyomorú életemet el tengethetem. De hiába! Elmúlt egy nap, elmúlt* kettő, elmúlt egy egész hét is és én még mindig munka uólkül csatangoltam. Azon-, közben elfogyott az utolsó krajcár is amit otthonról magammal vittem és ha egy jószívű özvegy asszony nem könyörül rajtam nem lát el a legszükségesebb táplálékkal, talán éhen haltam volna. Mikor aztán láttam azt, hogy egy olyan szegény leány, mint én, aki hozzá még szép is, mennyi kísértésnek van kitéve abban a cifra, de romlott' városban, arra szántam magam, hogy férfinak öltözködöm. Igy majd csak hamarabb kapok foglalkozást és az erkölcstelen emberek támadásai ellen is védve leszek. Megtettem. Levágtam gyönyörű szép ha-j iámat, amelyet hét falu leánya irigyelt tőlem és férfi ruhába bújva nemsokára kaptam is helyet egy kereskedésben mintj boltiszolga. Kezdetben nagyon rosszul ment | sorsom, nehéz is volt a sok munkához, hozzászoknom é* legfőként nehéz volt ahhoz