Esztergom és Vidéke, 1893

1893-07-09 / 55.szám

~ ^ ES ^^^^n^ 1 •VÁROSI ÉS MEGYEI ÉRDEKEINK KÖZLÖNYE.* ; • MEGJKTiKNNC HETENKINT KÉTSZER : — , HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZ IZECHENY/TER 3 S 32 E G : HIVATALOS HIRDETÉSEK I MI 100 szóig 75 kr, 100­L — hova « lap miml részét illető köxleuiények kBldendSk. tó1 a0 °­i * 1 ^5? Jfí} 0 ^' 800 "^ 2 frt 95 kr " ELŐFIZETÉSI ÁU: — . Belyegd.j dO kr. Egész évre 6 frt - kr. * K I A D O-H I V A T A L : MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutáiiyosab­Fel évre 3 frt - kr. , SZÉCHENYI-TEK 332, bail közüliéinek. Negyed évre 1 frt őO kr. hová lap hivatalos és m;>gái> hirdetései, a nyi literbe szánt közle- i— EflY Szám ára 7 ki* menyek, elSílKeténi pénzek és reklamálások intézendök. NYILTTÉR sora 20 kr • j— " 9 fflOT 27. Telefonszám. 0 . ! 0 Felhívás Esztergom összes iparosaihoz! Az 1891. évi XIV. törv. czikk X. fe­jezete alapján az esztergomi ipartestü­leti betegsegélyző pénztár .1893. június 18-án tényleg megalakult s mű­ködését .f évi augusztus hó 1-én kezdi meg. Ezennel tehát fölhívja a pénztár alulirt igazgatósága az esztergomi ipar­testülethez tartozó összes iparosokat, bogy a náluk alkalmazásban levő se­gédeket, női munkásokat ós tanouczo­kat július 15-től f. ó. augusztus hó l-ig a fentnevezett pénztár hivatalos helyiségében (Német-utcza 570. szám — (naponkint 9 órától 12 óráig) jelent­sék be. A belépés minden alkalmazottra kö­telező. A bejelentés elmulasztása esetében a munkaadó az 1891. évi XIV. t. c. 26. §. szerint ezen kihágásért reá szab­ható 20 frt pénzbüntetésen felül tar­tozik a munkába lépés napjától a be­jelentés tényleges megtörténtéig, illetve a bejelentés elmulasztásának megálla­pításáig terjedő időre eső járulókokat sajátjából befizetni és ezenkívül a be­jelenteni elmulasztott biztositandóuak a bejelentés előtt netalán bekövetke­zett betegségből eredő költségeket, va­lamint az eljárási költségeket is meg­téríteni. önként beléphetnek a munkaadók, a már biztosítottak családtagjai s végül miuden tisztességes foglalkozású egyén, ha a pénztári orvos által arra alkal­masunk találtatott. Biztosítási dijjáruiékok : I. A 18 éven felüli munkások he­tenkint 10 krt (20 fillért) fizetnek. Ezen csoportba tartoznak az önként belépők is kivétel nélkül. II. A 18 éven aluliak és a női munkások hetenkint 8 krt (16 fillért) fizetnek, mely összegnek %-a a mun­kást, Va-a pedig a munkaadót terheli. Az összes befizetésekért a munka­adó felelős. III. A tanoncok után hetenkint 4 kr fizetendő, mely összeget a munkaadó teljesen a sajátjából fedezi, kivéve, ha e tekintetben az alkalmazott szülőivel vagy gyámjával kötött szerződós esetleg másként intézkedik. Biztosítási szolgálmányok. Betegség esetén 20 heti időtartam alatt ingyen orvosi segély a péuztári orvos által, gyógyszerek ós a szüksé­ges gyógyászati eszközök (szemüveg, mankó, sérvkötő stb.) szülés esetében ingyen a szükséges szülészeti támoga­tás és egyéb gyógykezelés. Ezenkívül nz I. osztályba tartozók 2 frt 50 kr; a II. osztályba tartozók 2 frt s a III. osztályba tartozók 1 frt 50 kr heti segélyben részesülnek, (xyermekágy esetén a segély a beti segélylyel egyenlő összegben jár, a lebetegedós napjától számítva 4 hétig. Halálozás esetén te­metkezési segély nyujtatik; és pedig az I. osztályba tartozónak 30 frt; a II. osztályba tartozónak 25 frt; a III. osztályba tartozónak 15 frt. Kelt Esztergomban, az esztergomi ipartestületi segély pénztár igazgatósá­gának 1893. június 24-óu tartott üléséből. DÓCZY FERENC, igazg. elnök. Ifj. NETJMAYER KÁROLY. jegyző. A chikágói világkiállításból. A chikágói világkiállítás-* a maga nagyszerűségében, teljességében és hely­rajzi elosztásában annyira rendkívüli, hogy hozzá hasonlót hamarjában kép­zelni se lehet. A minek pedig a kiállitás eme pá­ratlan nagyszerűségét első sorban kö­szönheti, az a mechanikai művészetek palotája, a hatalmas gépcsarnok, mely a techuikai tudományok összes vívmá­nyait egyesíti. Remek dolog mindjárt a nálunk is­merős Siemeus ós Halske cég villamos szinbáza,[jmely már Frankfurtban nagy érdeklődést keltett. Chikágóbau azonban hasonlíthatatlan magasabb fejlettsé­get mutat. A gépcsarnokban a legnagyobb és leghatalmasabb műhely dolgozik, a minőt a világon valaha láttak. Mig a párisi kiállításban felállított gépműhely 6000 lóerővel dolgozott, addig a chikágói már 24,000 lóerőt képvisel. Különben nem szükséges egyebet mondaui annak bizonyítására, hogy micsoda erőt fejt ki ez a csarnok, miut azt, hogy a kiállitás tartama alatt 75,000 tonna kőszenet, vagy még inkább ennek megfelelő petróleumot használt föl. A gépcsarnok működése alatt oly óriási dübörgés, zaj, zakatolás van, hogy az ember azt hinné, az egész épület mindjárt fenekestül fölfordul. Az óriási gép munkáját negyven gőz­gép segíti elő, melyeket ismét 120 dynamogép hoz működésbe. Ezer ló­erejü gép különbeu annyi van itt, hogy már fel se tűnnek. Sok érdekes látnivalót nyújt a sajtó­termékek kiállítása, mely az első kézi­sajtótól a mostani nyomdatermékek legkiválóbb fajtájáig minden figyelemre­méltót bemutat. Vaunak továbbá érde­kes berendezésű szövőszékek, gyapot­készitméuyek, famunkákat előállító ké­szülékek. A technikai művészet emelésére szol­gálnak még továbbá a papírgyárak, a mosó-berendezések, üvegköszörül ós, óra­gyártás, melyek bámulatos tökéletessé­get mutatnak. Remek kivitel a chikágói világkiál­lításban az igazgatósági épület, mely magában foglalja az összes, a kiállitás ügyeit intéző hivatalokat. Sz. A tiz órai munkaidő. A fővárosiasztalosmunkásoka világ leg­ügyesebb sztrájkolói. Nem csinálnak nagy lármát, nem hirdetik, hogy ekkor és ek­kor miudaunyian közös elhatározásból be­szüntetik a munkát, ha a munkaadó nem teljesiti jogos követeléseiket és dacára ennek mégis elérik azt, amit akarnak : rövidebb munkaidőt ós jobb munkafel tóteleket. A fővárosi asztalosmunkások még mindig 12 —13 órát dolgoznak naponta. áz „Esztergom és Vidókc áá tárcája. As aesthetikaí neveléssel Irta: Kó'rösy László dr. II. A magyar színész-nek is vannak sé­relmei. — Száz esztendő' előtt hittérítő' vol­tam — kezdi a lajstromot — ma már csak komédiás vagyok. A kit meg nem ríka­tok, vagy meg nem nevettetek, az nem az én emberem. A mai közönség uem azért jár a színházba, hogy «hazafi»-nak tár­sak, sem azért, hogy «pár tolja a nem­zeti művészetet.* Leteszi a garast, 8 kihívó ábrázattal követeli tőlem, hogy feledtessem el váltóit, migrainjeit és tyúk­szemeit. Nem Shakspere és Moliére keli a mai zsarnokoknak, hanem Bisson ós S a r d o u. Az egyik csiklandoz, a má­sik fölizgat. Ha Bánk bán vagyok, a kö­zönség díszmentém szabója után tudakozó­dik. Ha Szigligetit bátorkodom visz­szaidézni, mosolygó szánalom kandikál elém még a sugólyuk mélységéből is. Az a pá­lyatársnőm, a ki nem tud Sarah Bernhard módjára elpusztulni, vagy D u s e iskolája szerint zokogni, általános részvét tárgya, mert eltévesztette hivatását. A magyar páthosz, a magyar humor, a ma­gyar természet csak akkor eredeti és stílszerű, mikor idegeu színpadi termék­ben érvényesül. Akkor Salvini és Rossi, Sonnenthal ésCoquelin, külön­ben pedig Nagy Imre, Vízvári Gyula és Újházi Ede a nevem. A vidéken még vándorbot van a kezemben. A fővárosban vagy a bohókás múzsa dévajsága ád virá­got és kenyeret vagy a komoly múzsa ko­thurnusa szaporítja ismeretlen tisztelőimet és ismerős hitelezőimet. A színház va­lamikor a nemzeti nyelv és szel­lem szentélye volt. Ma a szentély legfontosabb alakjai a pénztárosok. Egy vasárnapi élcuek, hecc-kuplének, s hétköznapi szójátéknak néha nagyobb dia­dala van, mintha a világ legnagyobb drá­maírójának szelleme csókolt volna homlokon. Nem gyönyörködni akar a maikö­zönség, hanem szórakozni, mu­latni, nevetni, kacagni, sőt komor időkben, még röhögni is. H a kü­lönb aesthetikaí képzettségű közönség, tapsolna, talán nem is kellene olyan ó'szintén ag­gódnunk ünnepeltetésünk ké­tes becse miatt. Mit szóljon a magyar tudós, a kinek feladata a nemzeti géniusz szellemében ki­fejezni az igazságokat, s nemzetivé tenni a nemzetközi tudományokat ? — Mindenekelőtt nekrológot mond el a hanyatló philosophiai szellemről. Az önálló kutatás veritékes munkája helyett sokkal könnyebb methódus kezd lábra kapni. A hol nem ismerik az originálisukat, ott úgy­sem veszik észre az eredetiség firmája alatt megjelenő másolatokat és kiírásokat. Leg­remekebb hajtásai vannak még a hazai tör­ténetírásnak. Csakhogy a sok ág-bogtól, dús mellékhajtásoktói alig látni erőteljes ágat vagy izmos törzset. Teli vagyunk aprózó monographiákkal, jelentéktelenül részletező egyes események leírásával, s nincs mo­dernebb nemzeti történetünk. Az irodalom­történetirás sem az utolsó génre a magyar tudomány művelésében. De van-e ott va­lódi foganatja az ujabb irodalomtörténeti felfogásoknak, a hol alig ismerik a nem­zeti irodalom kiválóbb terméseit eredetben ? A magyar fauna, a magyar flóra, a ma­gyar föld természetének rajza, a magyar ethnographia, a mayyar szokások és erköl­csök, a magyar faji eredetiségek tudomá­nyos feldolgozása még mindig hiányzik irodalmunkból. A magyar archaeologia, ge­neologia, numismatika, a nemzeti hadvise­lés, az ősi magyar műiparosság története is csak azért készülődik évtizedek óta, mert talán még nem jelent meg németül. Hiába foglalkozunk a tudomány nemzetközi ágai­val. Az európai tudósok már évszázadok óta dolgoznak helyettünk azon a téren, J melyet mi csak évtizedek óta kezdünk meg­szállani. A magyar tudósnak első sorban a magyar géniuszra vo­natkozó tudományágakkal kel­lene foglalkoznia és csak azután mehet át a művelt szomszédok kulturföld­jére napszámoskodni, ha már a saját so­vány szántóföldjét megmunkálta. De kell-e még ma az egész nagy közönségnek ma­gyar szellemű, eredeti, tudományos mű ? A könyvkiadók melegebb kézszorítással kö­szöntik ügyes elhelyező tehetséggel mű­ködő tankönyvgyárosainkat mint szegény tudósainkat, s nagyobb reményekkel üd­vözlik a hazai jogtudóst, ha naptár szer­kesztésre is van képessége. Az országos kaszinók, a tanári könyvtárak, s a házi gyűjtemények lajstromaiban a magyar nemzeti tudomány hatásáról nagyon szo­morú adatokkal találkozunk. Tudo­mány k e d v e 1 ő közönséget kell előbb teremteni, s csakazutáa keletkéz be ti k v ir ágzó hazai tu­domány. Atudományok iránt való természetes lelkesedést pedig csak akkor teszszük ál­talánossá, haszép, jó és igaz eszméinek kultusz át egy etemes aesthetikaí műveltséggel ojt­juk be az ujabb nemzedékek vérébe. Milyen a mai magyar kritika ? Mert azt csak nem lehet vita tárgyává tenni, hogy a kritikának rendirivüli batást kellene gyakorolnia az összes szellemi munkásokra, művészetre, irodalomra, tudományra egya­ránt, sőt a nagy közönségre ' is. Hiszen a kritika az értékesítő piac, a döntő fórum, az összekötő kapocs a mű és a közönség között. Mükritikánk alig van, mert magyar művészeti orgá­numunk sincsen. A műbíráló tehát a napisajtó tárcái rój a. Könnyedón, nem fárasztó fölszinességgel kell Ítélnie elevenek ós holtak fölött. Az aesthetikus tudású műbíráló napi érdekű hírlapíróvá alakul. Tudományos alapossága fürge el­mefuttatássá változik. Nem a tudóssal, ha­nem a tárcaíróval kell találkoznunk. Mű­vészeink alig igazodnak el a legtöbb kri­tikán. Hiszen a mai kritikusok javarésze még egyetemi tanulmányait sem ért rá befejezni, annál kevésbé foglalkozott korunk legnagyobb aesthetikusaival és mfíbirálói­val; a külföldi műremekeket nem ismeri, « 0

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents