Esztergom és Vidéke, 1893

1893-04-30 / 35.szám

* " • Városi megyei érdekeink közlönye.* " MEG J KLEN IK HE'IENKTNT KÉTSZER : °* n J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG : HIVATALOS HIRDETKSEK I mitói 100 szóig *m kr, loo____ ÖUNA-UTCA 48. SZÁM tói '

m4

% 1 frt 50 3oo-ig 2 frt 95 kr. ELŐFIZETÉSI ÁR: hova a lap szellemi reszel illet." közlemények küldendők. Bély

egdíj 3

0 kr. Egész évre ------- 6 frt — kr. . . n ~Z u 11/ A T A I MAGÁN HIRDETIÍSEK megállapodás szerint legjutányoaabFél évre 3 frt - kr. KIAUU-nlVA 1 AL: bau közöli eluok. Negyed évre 1 frt 50 kr SZéüBKNII-TÉK 8B2, Egy SZám ára 7 kr. hová lap hivatalos és ni.igán hirdetései, a iiyiHfórbe n%An.i közle- NYJLTTÉR sora 20 kr. ^ ^ menyek, elöli/.ett>HÍ pénzek es reklamá'ások inféy.eudflk g — • — !

—

! • —(j| 1 - - .... — : r . • - . Túlvilági levelek a szerkesztőhöz. i. Ha Dante «Divina Commediá»-ja Itiferuojának IV. éneke nem kerülte el figyelmed, hát ott találod a hajdankor azon férfiítiiiak szellemét, kik erényben embertársaikat meghaladták, de nem lévén az igaz Isten ismeretében, a pokol tornácának örökösen derengő csendes homályában bandukolnak. Itt vagyunk mi sokan, tudósok, költők, művészek, politikusok. Ide kerültem én is, mert önzetlenségem, polgáreréuyeim csak hiányos érdemek Tálának az örök boldogságra, de arra nem elegendők, hogy az örök tűzre kárhoztatva legyek. A történelem tanúsága szerint demokrata voltam, szerettem hazámat, szerettem a népet, de minden feleit az igazságot. Meg is kaptam jutalmát, hisz tudni fogod, száműzött a nép ; de azért nem viseltem ellene haragot szivemben, sem iráula való szeretetein, igazságérzetem nem csökkent. Még ide alant sem tagadhattam meg magamat, innen is feszült figyelemmel kísérem a népek szabadságát, ezért való küzdelmeit, mert hasztalan minden, a politizálás itt is szenvedély. Csakhogy innen más szemekkel nézzük a ti véges munkálókat és azt tapasztaljuk, hogy ti, különösen magyarok, a poliiikát exigentiák tudományának ismeritek, de exigentiáitokaí. magatok készakarva faragjátok, mondva csináljátok, nem engeditek, hogy azok a közéletből önmaguktól alakuljanak, hanem csináltok képzelt szükségekel, ezekre aztán rá rá máz ni akarjátok a politika tantét eleit; pedig ez tévedés, mert a politika oly igazságok tana, melyek tévesen alkalmazva megboszulják magukat a gyakorlatban, szóval a politika, ha személyesíteni lehet, ő mondhatja igazán joggal «nemo me ím puné lacessii.» Pedig oly szépen indultatok 1848-ban. Az aristok ratikofeudalis monarchiából egy szívvel-lélekkel ig.-izán demokratikus államot alkottatok. Nagy áldozat volt ez a monarcha, nagy az aristokracia részéről. Ezt, ki tisztában van az arislokracia ós demokrácia jellemével, nem tagadhalja. Hiszen az előbbinek fő elve a kizárólagosság, utóbbié ellenben az egyenlőség, mig a monarchiának princípiuma az egységre törekvés a hatalomban. Világos tehát, hogy 1848-ban a monarcha megosztván veletek, a néppel, a törvényhozói jogot, s az önkormányzatot kezeilekre bizva, nagy önuralmat és erényt tanúsított, lemondván mindazon előjogáról, melyet egy «Istcn kegyelinéből» való fejedelem századokig élvezett; nemkülönben nagy erényt, az önzetlen tiszta hazafiságot gyakorolta azj aristokracia is, midőn lemondván ezer éves privilegiuinjairól, kikiáltotta az egyenlőséget, s ennek révén testvérileg megosztotta a néppel a szabadság, törvény és alkotmány jótéteményeit, s lett belőletek egy szabad, sorsál. önmaga intéző nemzet. Valódi lelki gyönyörrel szemléltem sok szép és jó szándékaitokat, törekvéseiteket, miközben annyira haladtatok már, hogy alig volt köztelek Nagyságos ur, sőt nem is volt. A ministert minister urnák, az államtitkárt, képviselőt, főispánt, kormánybiztost s valamennyi hivatal bélit hivatala címével illettétek. A predikátumok, melyek neveitek mellett rég el harácsolt, elveszett, vagy épp meg sem szerzett birtokok után sallángként, értelem nélkül fityegtek, mind lefoszlottak onnan, nem volt közlelek a legelsőtől a legutolsóig más egyéb, csak mindmegannyi egyenjogú honpolgár, h;izafi, egyenlő jogokkal, egyenlő kötelezettségekkel. Athénben véltem magamat közt elek. Sajnos, ti is megleltétek makedóniai ellenségteket, s én már-már gyász könyökét hullattam, de a közös elnyomás napjaiban igazi nagyságtok tárulván elém, csak bámulni tudtam azt. Beállottnak láttam az időt, midőn mindazok, kik ellenelek kellek, még árulóitok is, a közös veszélyben, szenvedésekben, elnyomatásban veletek eggyé forrtak. Mint vaskapocs tartotta őket hozzátok fűzve a bennetek vetett remény, s ti nemesen vetettetek fátyolt tévedéseikre és testvérileg osztoztatok velők búban, bánatban, reményben. Valóban azt hittem, bogy reálok illenek jövendőlöket nézve egyik itteni legkedvesebb költő barátomnak Vergilnek, profóciaszerü szép versei : „Ullima Cumaei veuH jani carroiuis aetas: Maguus ab iutegro saeelorum nascitur oido redeunt Saturnia regna." Azonban egy itt álulazóban tartózkodó szellemes de kegyetlen gúnyos német költő, Heine, arról világosii a fel, hogy hiszen csak azért lapulnak és ölelkeznek össze, szőnek-fornak tit* kos terveket a magyarral együttesen Pannónia népei, mert a közös elnyomás súlyát egyenlően érezve, csak most ismerek fel vesztett kincsük, alkotmányos szabadságuk nagy értókét, s az e feletti közös fájdalom és az ez élesztette reménykedés boronálta össze a sziveket* Hozzá vetette még egy salyr mosolya* val : «hidd meg öreg, —- már miut éu — ha kiderül e népek fölött a határ, s a napfényre ismét visszatér a jó gó* lyamadár, feléled közöttük a «régi dal a régi gyülőlsógrőU s miut korábban, ezután is a honfi honfira agyarkodik. Nagyon rajok illik ama versem, mellyel a megoszlott németeket ostoroztam ; ....... O Deutsche ! TJi's felilt ein Nationalzuuhthaus Und eine gemeinsame Peitsche! Elbúsultam fölöttetek, de valami azt sugla : ne higyj a németnek, hiszea százados bizalmatlanság, szeretetlensóg és vetély áll közte ós a magyar közt, ez sugalmazta őt bizonuyal. Legyőztem hát a szivemen rágódó gyanút, de kettőzött figyelemmel kisórlem politikai alakulásaitokat, ós láttam, mily meggondolással, bölcseséggel bontakoztak ki a hazátokat fogva tartó hurkok kötelékeiből, mennyi előrelátással építitek újra alkotmányotok, szabadságai ok szentélyét, mindenütt szent lelkesedés, átszűrt józanság, igazságosság mindenben ós ami legjellemzőbb : uagyjaitok, martyrjaitok, uóvteleii hőseitek felől sem feledkeztetek ineg az általános öröm napjaiban ; azonban fel* Az „Esztergom ós Vidéko" tárcája. MERENGÉS. Oly lágy szerelmi hangokon Susog körülem lomb, virág, S merengő lelkem másaként Bolyong a méla holdvilág; A fűszeres lég keblemet Balzsamillattal tölti el, Szívben, lélekben e liget A mennyekig emel. Halk visszhang rezg a légen át Lágyan, mint a könnyű zefir, Virág virágnak adva át Egy szót kedves üzenetül ; Álmodja lelkem, vagy varázs E szó, még szinte kérdezem .. . Bár ajkaimról szállt tova Sóhajként neved, édesem. SIÓ FERENC. Ff %% (Elbeszélés.; \ Irta: Nógrádi Jenő. (Folytatás.) (4.) III. «Gyűlölöm önt uram ...» A városliget egy árnyas kertjének fehér padján, terebélyes platánok alatt fiatal lány ül. Valami dacos borongás van vértelen himlőhelyes arcán. Termete kicsiny, összeesett. Az egyedül szép a lányon az erÖs növésű lángvörös haj, mi két duzzadt ágba fonva egész csípőjéig ér és a nagy zöld szemek, miknek koronkénti felvillanásából észre lehet venni, hogy a melancbolia hatalmas szenvedélyeknek a palástja csupán. Könyvet tart kezében, valami orvosi szakmunkát, a mi épen nem fiatal lányoknak való olvasmány. Komoly buzgalommal betűzi a rejtelmes technikus terminusokat. Már a közepén tart s idáig mindent figyelmesen átolvasott. Sok helyütt nem tudta felfogni, de itt az értelem segítségére jött a szüntelenül munkás női képzelő erő s azért nem vesztette el a fonalat. Egy bonyolult diagnózisnál csüggedten bocsátja ölébe a könyvet és révetegen tekint a kert porondjára, a hol a platán lombjainak árnyékát táncoltatja az enyhe tavaszi szellő. Hosszú ujjaival az első oldalra lapoz és ismét meg ismét elolvassa a szerző nevét : Dr. Kőkészy Tibor. Aztán körültekint, ha nem leskelődik-e rá valaki és ajkaihoz emeli ezt a nevet. Bohó lány, a kinek még a holt betűk csókolása is gyönyört okoz ! Majd fölkel, szalmakalapját mélyebben szemére húzza, hogy a nap ne süssön olyan erősen arcába és lassan megindul a nyárilak felé. Tavasz volt, szerelemittas szép májusnak hónapja. Pár lépésnyire szökőkút állott széles medencével. A kut csapja el volt zárva, s az összegyülemlett viz sima tükre élesen verte vissza a tárgyakat. A lány önkénytelenül föléje hajolt és meglátta benne vézna alakját. Színtelen ajkai rm> solyra rándultak és sietve távozott a könyörtelen víztükör mellől. Szegény rút lány, a ki tudja, hogy ő nagyon csúnya ! Osgyán Judithnak hivták és egyetlen lánygyermeke volt a gazdag Osgyán János miniszteri tanácsosnak és testvérnénje Tamásnak, kit már ismernek olvasóink. 0 volt az, a ki miatt Werner Alán hűtlenül elhagyta Bodroghi Vilmát. Egy nagy észszel és miveltséggel megáldott és szenvedélyeinek uralma alatt álló lélekkel megvert erős szivű lány, a kitol a természet elvette azt, mi fiatal nőnek a legbecsesebb, a szép testi külsőt. Réveteg álmodozásából hintó-robaj riasztotta föl. Málnákkal felrakott bérkocsi állott meg a rácsos kapu előtt és belőle talpig gyászba öltözött fiatal lány szállott ki egy idősebb hölgygyei: Bodroghi Klára anyjával. A két barátnő kedves örömmel sietett egymás elé. Persze hogy azt nézték először, ki mennyit változott a hosszú idő alatt, mi egy pesti nevelőintézetben töltött idő óta eltelt. — Mint megnőttél Judith, egész nagy lány lett belőled. — És te, Klára, ,hogy megszépültél két év alatt. Milyen kitűnő színben vagy ; ugylátszik, nagyon jót tett az enyhe éghajlat. Ekkor már Judith apja is a vendégek elé sietett és együtt a házba mentek. Valóban Klára aránylag rövid időn nagy változáson ment keresztül. Mi a kik öt nénje temetésén láttuk utoljára, mint halvány, nyúlánk leánykát, alig ismernénk rá. Termete megtelt, arca kipirult és nagy, fekete szemei az életben őrömet találó emberek megelégedésének nyugodt derűjét sugározták. Elő szokott fordulni tüdőbetegeknél az ilyen hirtelen változás. Ki tudja, tartós javulást jelent-e, vagy csalóka fény, hogy a szegény beteg csüggedt szivébe uj életkedvet öntsön ? Klára nénje temetése után életveszélyesen beteg lett, az orvosok délvidéki klimát ajánlottak. Szegény Bodroghiué gyűjtögetett tartalék tőkéjét emésztette fel a költséges külföldi fürdőzés. De örömest tette egyetlen lánya kedvéért, — az utolsóért. Nem telt belé rövid félóra, hogy a kéb lány már együtt sétált a kertben. Fiatal lányoknak mindig van mondani valójuk, különösen ha oly régen nem látták egymást. — Még mindig gyászolsz? kérdé Judith. — Nincs egészen egy éve Vilma halálának felelt Klára és ugy elszomorodott, hogy Judith tapintatosan más tárgyra terelte a beszélgetést. Hát te rossz lány, igy kell válaszolni legjobb barátnődnek ? Tiz egész hóuapig fürdőzöl Arcoban, kétszer is irtam neked és te egy sor válaszra sem móltattál. — Kétszer ? Én csak a másodikat kaptam meg pár nap előtt, a melyben meghívsz, hogy töltsek pár hetet nálatok. íme most itt vagyunk és talán egy hónapig is terhedre leszek. Ha ugyan szüleidnek nem lesz ellenvetése. Az első levélről semmit sem tudok. — Azt mindjárt akkor írtam, mikor megtudtam, hogy elutaztál. Bizonyosan elveszett a postán. Se baj, most itt vagy a levél helyett magad. — Nemde Judith — mond Klára karját Judithéba, öltve és lassú 3étábau a ház felé — most már ugy fogunk élni, miut