Esztergom és Vidéke, 1893

1893-04-20 / 32.szám

Eszterg om, XV. évfolyam. 32. szám. Csütörtök, 1893. Április 20. ~"JÉISTEtlim ^J^^E^^i^E~ • T Vtímsi megv^i érdekeink közlönye* MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER: °' „„„„.; J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG : HIVATALOS HÍRDETICSEK i szótól íoo SZÓÍJ? 75 kr, mo­DUNA-UTCA 48. SZÁM, tó1 % mA s 1 fr* 50 »< r . soo-i- 2 frt 95 kr. ELŐFIZETÉSI ÁR: hova A Jap s/.t-lltuni i\mv.éi Ül«*tn kozIeiMéuyák küldendők. Bély egeiij 3 0 kr. Egész évre 6 frt. — kr. „ . . u . .. A T . . MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosab­Pél évre 8 frt - kr. KIAUU-HIVA I ML: bail | íöz öli élnek. Negyed évre 1 frt 50 kr SZ'ÉOHIWI-TÉIí H32, -—— Egy SZám ára 7 kr. hová Inp lii'a'a'os h m«gán hirdetései, a liyiiftérhfl szánt kíizle- NYILTTÉR sora 20 kr. 9 IP uii'nyek, elíífi/f't'^i pénzek es K'klamá ások iieéy.eml'ík g , _^ Munkácsy „Honfoglalásba. Budapest, apr. 19. A magyar nemzet évezredes ünne­pélyének gazdagításához Magyarország minden társadalmi osztálya az ünneplő állam köré csoportosul. A szellemi és anyagi erők tömegesül ve fáradoznak azon, hogy a nemzethez méltó legyen ünnepe. Ez erők bizonnyal sok kiváló alkotást fognak létrehozni, miknek talán legkiiünöbbje lesz a honfoglalás nagy történelmi aktusának képe ünnepelt hazánkfia Munkácsy Miháiytól. A mü, mely az ezer óv előtti hon­foglalást, ábrázolja, a Munkácsy alkotó kezét jellemző, néhány napi gyors munka után végleg elkészül. E remekmű nagy feltűnést fog kelteni nemcsak idehaza, de a francia festők körében is, kiknek érdeklődésót e nid máris ráterelte a magyar művészeti és történeti vi­szonyokra. Munkácsy művészi ihlettel festet t képe életnagyságban ábrázolja Árpádot, a honfoglalót, vezértársai, tábora és a szlávságnak a bódulat jelvényeit hozó képviselői kíséret ében. A mű alapesz­méjéhez méltó Munkácsy ereje, a ki­vitel pedig valóságos megdicsőitése az eszmének a művész ecsetje állal. A kép első pillanatra azt a lelkes érzést kelti a nézőben, melyet akkor érzünk, ha akárhol a világon megzen­dül a Rákócy-induló. Mindkettőnek moti­vumai annyira nemzetiesek, hogy a magyar szellemi termékek közt alig lehet hozzájuk hasonlót találni, mely oly átható varázst tudjon nemzeties motívumaival gyakorolni nemzeiközi művészkörökben is, mint e kép és a Rákócy. E képben a honfoglalás jelenetébe és a megjelenitelt, hősök arcvonásaiba beleírta a művész a honfoglaló nemzet múltját, jelenet és jövőjét. A hódolati jelvények átadása Árpádnak csak az államalapítás mozzanatának keretéül tekinthető. Aki néhány pillanatig nézi a képei, azt az az érzés hatja át, hogy a 'művész Árpáddal és vitézeivel e képen Vörösmarty e sorát örökité meg: «Itt I élned s halnod kell !» A magyar nemzet daliáinak feslői ! csoportját, a honfoglalásnak ós hon­j alapításnak általuk képviselt eszméjét | fáradságos tanulmány után rendkívüli műizléssel és szerencsevei oldá meg ja művész. Műve a külföldön bizonnyal | mélyebb rokonuszenvet fog kelteni nem­zetünk iránt s multunkat illetőleg több elismerést, mint bármely más irodalmi vagy művészeti esemény. Ez a remekmű azok körében, kik az eredetit vagy annak másolatait látni fogják, multunk, intelligenciánk és állami nagyságunk felől el fog terjesz­teni annyit, mint a kiállítás, melyet a nagy távolság folytán aránylag keve­sebb külföldi fog felkeresni. Ujabb időben nagyon divatossá vált Rómába zarándokolni s hazánkból tö­mérdeken látogatják Itáliát. Óhajtandó volna, hogy e vándorlás uija megvál­tozzék és a hazafias kegyelet Parisba vezesse a honfiakat Munkácsy képéhez, mely a honszerelet és a magyar nem­zet apotheosisa. P. C. Magyar farmrendszer. Régóta nem hagyta el a sajtót oly kiváló becsű és nagy horderejű szak­munka, mint az, mely az imént «Ma­gyar farmrendszor» cim alatt a föld­mivelésügyi minisztérium kiadásában je­lent meg. Bethlen András gróffal, a ki a föld­mi velésügyi tárcát igazán reformátort szellemben vezeti s a kinek éles tekin­tetét a hazai mezőgazdaság gyakorlati érdekei iránt annyi nevezetes tény bi­zonyítja, most egy uj oldalról ismer­kedünk meg : a gazdasági szakíróval, mert az a terjedelmes munkálat, mely­ről szólunk, elejétől végig az ő tollá­ból került ki. A farm rend szer megho­nosítása hazánkban régi és kedvenc eszméje Bethlen András gróf miniszter­nek, melynek propagálásában fáradha­tatlan buzgalmat fejt ki. Ez az eszme, egy bérlő osztálynak részbon az angol farmrendszer utánzásakép való megte­remtése, mely a középbirtokosságbau támadt hézagokat van hivatva pótolni, országszerte visz hangra talált. Maga a miniszter szándékozik ily bórlelek lé­tesítését eszközölni a földmivelési tárca kezelésébe utalt rókási és pancsovai tiszi.iartóság, illetőleg igazgatósághoz tartozó birtoktesteknek erre alkalmas­nak mutatkozó részletein és.ezeken már meg is kezdie célja megvalósítását. Azonfelül a holt kézen lévő birtokok egyik derék haszonélvezője már szin­tén a farmrendszer behozatalán fárado­zik és a vallás- ós közoktatásügyi mi­niszter szintén elfogadván a farmgaz­daságok létesítésének eszméjét, hihető­leg már néhány év múlva az ország több vidékein fogunk ily farmgazda­sággal bírni, melyek az utánuk felálli­landóknak majdan mintáit képezhetik. Kétségtelen, hogy ezen ügy állása rendkívül érdekli gazdáinkat általában, de azokat is, kik farmgazdaságokat lé­tesíthetnek — különösen pedig, kik a farmgazdaságok kibérlésére hajlandó­sággal bírnak s Bethlen András gróf földmivelésügyi miniszter nagy köszö­netre méltó cselekedetet tesz, midőn módot nyújt az érdekelteknek, hogy megismerkedjenek ugy a vezéreszmék­kel, melyek a kivitelnél szem előtt tar­tandók, továbbá a bérszerződés terveze­tével s végül azon épületberendezések brouilIonjával melyek egy 300—1000 holdas farmgazdaságba szükségei lelnek. Mint mindenben, ugy itt is a gya­korlati részre fekteti a miniszter a fő­súlyt s a legkisebb részletekig menő pontossággal dolgozta ki a szerződési feltételek tervezetét, az épüleiberende­zési költségeket s számos, rendkívül diszes rajzban mutatja be valamennyi szükséges épületnek alaprajzát, met­szeteit ós külömbözŐ nézeteit. Lesz még alkalmunk behatóan fog­lalkozni ugy a farm rendszer kérdésé­vel általában, mint különösen Bethlen gróf miniszternek e nagybecsű munká­jával. Ezuttat közöljük ez utóbbinak egyik részletét, mely a bérleti alapel­veket és eljárásokat fejti ki. «A bérlet utján értékesítendő na­gyobb földbirtok, amennyiben ez még meg nem törtónt volna, mindenekelőtt Az„taep is filta" tárcája. (Elbeszélés.; Irta: Nógrádi Jenő. I. A fehér lányok. ... És a halál angyala megsuhogtatta szárnyait, leszállt a földre és rálehelte fa­gyos csókját egy beteg szép lány izzó hom­lokára, s ettól a csóktól az a forró hom­lok hideg lett, az a szép test élettelen és merev. Vájjon mi öröme telhetik abban az emberek fölötti hatalomnak, ba valakit ifjú élte tavaszában hantol a föld alá ? Vagy inkább magához emeli? . . . A bölcs természetnek talán legbölcsebb törvénye a mulandóság. Mindennek, a mi kezdődött, vége is van ; az öröklét csak hypothesis. Az ember született, tehát meg is kell halnia. Igy szól az ész és azok, a kiknek nem adatott tudni, hogy van az emberben még más titkos valami is, mi az ésszel legtöbbször harebau áll: a szív. Ám hirdesse az ész, hogy megnyug­tató, ha egy az élet fáradalmaiban kime­rült öreg test fölött megszólal a «circum dederuuU szomorú bucsúdala ; iparkodjék elhitetni a zokogó gyermekekkel és uno­kákkal, hogy a fáradt agg kivette már ré­szét, az életből ; eleget tűrt, szenvedett, néha-néha talán boldog is volt, adjon he­lyet az utána jövőknek ; a halál Dyugalma rá nézve az igazi jutalom. De mit szól a hideg, az okoskodó ész akkor, midőn va­laki fiatalon tér a föld alá ? Mikor még az élet a férfi előtt volt küzdelmeivel ? Mikor a tennivágyás ereje duzzasztotta karjait? A célt tudta már, de még el nem érte. Meglátta az igéret földét, a nélkül, hogy lábnyomát rajta hagyta volna. Merész ter­veket alkotott, melyek felé legjobb tehet­sége szerint haladni kész volt. Es ekkor felemeli csontujját a halál és azt mondja: ne tovább ! Mikor az ifjú nö bájainak teljében féríisziveket fűz rózsaláncára ; egy mosolya elég, hogy sok deli ifjú szivében édes re­ményeket keltsen. Talán már ő maga is érzi a szerelem tüzét és megtalálta az egyet, kinek szive az övével leginkább ro­kon — és ime a kora halál letörli arcának rózsáit, megfagyasztja mosolyát. Oh akármit mondjon az ész, mégis csak irtóztató egy virágában letört ifjú életnek búcsúdala, a «circum dederunt . . .» Ilyen szomorú temetéshez vezetlek, ol­vasóm. A szép, az ünnepelt Bodroghi Vilmát temették. Kivül a koporsó egyik oldatára ez volt írva : «Meghalt huszonkét éves korában.» A gyászoló család csak két tagból állott. Anyja vézna, beesett arcú, kis öreg, asszony aki fuldokló zokogással, tántorogva követtea koporsót egy távoli férfi-rokon karján. Utána haladt még egyetlen élő gyermeke, a megboldogultnak huga, a szép Klárika. Klára nem sirt, nem is reszketett, csak megüvegesült szemekkel merőn nézte a gyáözliocsit, Vérpiros ajkához, sápadt arcá­hoz, fekete fürtéihez olyan különösen il­let a hosszan leomló gyászfátyol. Mdlette egy pesti fiatal orvos, Kökeszy Tibor ment.! Közép termetű férfi, sürü fekete körsza­1 kállai, a kinek első látásánál igy szólunk I magunkban: ez csak jó ember lehet. —[ Utánuk a kisváros majdnem egész uri népe, | mert a Bodroghi-család szegény volt ugyan, de átalánosan becsölték és szerették, s a szegény Vilma tragikus sorsa mély meg­döbbenést és igaz fájdalmat keltett. A temető egyik lejtösebb helyére vitték a halottat. Árnyas bokrok közt állt itten egy szomorúfűz. Csüggeteg, mint a bánat maga. Alatta két fehér márvány kő két domb fejénél. Mind a kettő el volt lepve a tavasz illatos virágaival. Kedves halottak; nyugodhatnak itt, hogy olyan szorgos gonddal, mindennapos öntözgetéssel ápol­ják sírjaikat. E kettő mellé volt ásva a harmadik, üresen tátongó mélyével, befo­gadni kész a most érkezőt. A pap elrebegte a miatyánkot, mit a gyá­szoló közönség csöndesen utána mormolt. Mikor aztán elénekelték a búcsúdalt, az «Elmegyünk a sirba* kezdetűt, melyben annyi a naivság és annyi a szívszaggató keserűség és az első göröngy tompa zuha­nással esett a koporsó födelére, akkor ellá­gyult a legkeményebb szivű is : nem volt ott senki, kinek a szeme könybe ne lábadt volna. Oh még a halál sem olyan szomorú, mint a temetés. Mindenki zokogott, imádkozott, —• csak Klára nem. Mindössze a szemei lettek fé­nyesebbek és az arca halványabb. Hogy a sírásók készen lettek a behan­tolással, már csak hárman álltak az uj domb körül. Az anya leborult szerencsét­len lánya hamvai fölé. Nem sirt, nem támolygott. Nyugodt volt és szilárd — imádkozott. Klára pedig megragadta Tibor kezét és igy szólt: — ön egy hónappal ezelőtt bevallotta szerelmét és megkérte kezemet. Én hivat­kozva nővérem súlyos betegségére, saját za­vart lelkiállapotomra, kértem, ne kívánja, hogy azonnal válaszoljak. Majd ha a be­tegjobban lesz, — majd egy hónap múlva beszélünk arról. És ez volt az egyik ok. De volt még egy, a mit csak most mon­dok el Önnek. Nem voltam tisztában ön­maimmal. Egy szegény haldoklónak kel­let szentelnem éjjelemet és nappalomat. Az ő szívdobogását lestem, árverését szám­láltam, csoda-e ha nem volt időm meg­tudni, ha az enyém sebesebben dobog, vérem inkább lüktet-e mint ezelőtt ? íme a haldokló már halott, az egy hónap gon­dol kozási idő lejárt, hallja válaszomat. Tibor csodálkozó tekintettel nézett rá. Ily váratlanul, mindjárt a temetés után felelni az ő szerelmi vallomására, majdnem a sirdombon ! A lány szemei csodálatos fényben kezdtek égni; átlátszó böre alatt látni lehetett a finom kék erek ideges já­tékát és arcán hirtelen két élénk piros rózsa jelent meg. — A mi eddig homályos sejtelem, alak­talan vágy volt, az e gyász közepett erős érzéssé lett. Érzem, tudom, hogy szeretem önt. Nem ugy, mint a korombeli lányok szoktak szeretni könyedéa, ellobbanó láng­gal, hanem mint olyan nö, kinek a kö­nyörülő tlen sors hamar felnyitotta a sze-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents