Esztergom és Vidéke, 1893

1893-04-18 / 31.szám

zafiag, ami igazságos és csak délután negyed egykor nagy lárma közt tériek vissza a már zárt. templom elé. Azián szitkok közt széledtek el további összeesküvésüket folytatandók. A többi másnyelvűek békességre és higgadtságra intették őket. Rá következő vasárnap a békességről szóló magyarnyelvű istentiszteletre kevés kivétellel nem jöttek el. Megjegyzendő, hogy a legutóbbi primási rendelet nemhogy meg nem rövidítette őket, hanem még többet is kaptak, mint a mennyiök volt eddigelé. Ennyiben áll a híressé vált, dághi tüntetés. Máskülönben, hogy minők a dági állapotok, azon csak borzadni lehel, de leirni nem vagyok képes. Ezzel vagyok hazafiúi tisztelettel CSizmár Márton, plébános. íme igy tüntetett egy Magyarország kellő közepén fekvő község az állam hivatalos nyelve ellen. Valóban nem tudjuk hamarjában, mit higyjünk az egész dologról. Vájjon olyan ostobák volnának a dághi németek, hogy nem tudnák felfogni cselekedet ÜK hazafiatlanságát ? Vagy olyan vakmerők volnának, éljünk a legenyhébb kifejezéssel, hogy józan megfontolással akarnak dacolni a magyar állam nyelvi egységének eszméjével ? Pedig kell, hogy elszoruljon minden igaz hazafi szive, ha végigtekint ezen a mi szegény országunkon. A főváros, a dédelgetett Budapest lakossága ugyan majdnem kivétel nélkül birja a magyar nyelvet. Birja, de nem beszéli. A kereskedők németül leveleznek, a pénzügy- és kereskedelem gyújtópontja : a tőzsde még tisztára egy idegen állam nyelvét használja ; az arisztokraták is — kevés dicséretes kivétellel — bizony szívesebben beszélnek németül. És igy végig minden vonalon. Az ország szive két harmadrészben német nyelvű. És a vidék? Ez már nem olyan egyöntetű az idegen nyelvi tüntetésben. A vidék tótul, oláhul, svábul beszél és csak a tősgyökeres magyar részek gondolkoznak igazán magyarul és beszélik szeretettel édes hazánk nyelvét. Nagy szükségünk van tehát arra, hogy hazánk idegen nyelvű lakossága magyarosodják. Az állam, a főpapok el is köveinek mindent e cél érdekében. És ha Dágh község svábjai tüntetnek a magyarosodás, a hercegprímás rendelete ellen, méltán megérdemlik nemcsak a hírlapi megrovást, de fölöttes hatóságok erélyes intézkedéseit is. N — ő. Az esztergommegyei szén. A kőszónkérdés tárgyában az orsz. iparegyesület a következő felterjesztést intézte a kereskedelmi ministerhez : Azon mélyreható befolyásnál fogva, melyet az ásványi szén a gyáripar majdnem minden ágára gyakorol, az alulirt. iparegyesület több izben behatóan foglalkozott az ásványi szén kérdésével. A legújabb időben ez a kérdés napról-napra égetőbbé vált ; és miután ez ügyben mind az erősen érdekelt nagy szén fogy asztok részéről, mind — ezekkel szemben — hazai széniermelőink részéről az érdekellentétek mindinkább kiélesedni látszottak, egyesületünk feladatának ismerte e kórdóst mindkét érdekelt tényező és ezek mellett az általános közgazdasági szempontokat képviselő elfogulatlan nemzetgazdasági szakiéinak közreműködése mellett beható tanácskozás tárgyává tenni a végből, hogy a felmerült kívánalmak és nehézségek megoldására nézve oly módot találjon, mely a széntermelés és szénfogyasztás között kétségtelenül fonnál lóérdekszolidaritást lehetőleg érvényre emelje s a nagyfontosságú kérdésnek megoldását az antagonizmus áldatlan útjáról az egységes összemüködós sikert biztosiló uíjára terelje. Az országos iparegyosülelnek ez ügyben elfoglalt álláspontját a következőkben vau szerencsénk jelezni. Kiindulási pontunk — mint már fentebb jelezi ük — az, hogy miuiáu a szén a nagyipari termelésnek nélkülözhetlen segédanyagát képed, mely mint ilyen az összes ipar termelési költségeit és versenyképességét befolyásolja : ennélfogva törekvésünknek arra kell irányulni, hogy hazai iparunk a szén tekintetében ne legyen kedvezőtlenebb helyzetben, mint versenytársaink. E követelmény annál nagyobb fontossággal bir, minél nagyobb szerepet játszik — az illető ipaiágak természeténél fogva — a tüzelőanyag a többi termelési tényezőkhöz képest. Miután pedig hazánkban leginkább azok a gyártási ágak dominálnak, melyek nyersterményeink feldolgozásával, illetőleg tömegáruk előállításával foglalkoznak, melyeknél tehát a tüzelő anyag aránylag sokkal nagyobb szerepet játszik, mint » nagy belértékel képviselő finomabb gyártási ágaknál : hazánk iparára nézve a szénkérdós aránylag még nagyobb fontossággal bir, ni'nt a magasabb fejlettségű iparos államoknál. Az első kérdés, melylyel itt szemben állunk, abban áll : a földrajzi, geológiai és közgazdasági viszonyaink között egyáltalában lehetséges-e a szén; viszonyok tekintetében versenytársainkéval egyenlően kedvező helyzetet teremteni. Hogy e kérdésre felelhessünk, mindenekelőtt az ez irányban egyáltalán képzelhető két alternatívával kell szembe néznünk : Az első al'eruatÍ7a: a belföldi széntermelésnek oly fokra emelése, hogy a kereslet és kínálat közötti aránynak kedvező megváltoztatása folytán a szénárak nálunk oly niveauia leszoktassanak, a mily niveaun azok iparos versenytársainknál állanak. A másik alternatíva a kft'földi szénnek oly módon való szerepeltetése, hogy a hazai összipar igényei ezáltal kielé gitést nyerjenek. A mi az uióbbi alternatívát illeti, erre nézve meg kell jegyeznünk, hogy ez uton egyes esetekben — nagy áldozatokkal — talán lehet pillanatnyi hatást elérni; de az teljesen ki van zárva, hogy ez uton a széuárakra nézve állandóan oly helyzetet érjünk el, mely iparos versenytársainkéval egyenlő. Ugyanis kiket tekinthetünk iparunk leghatalmasabb versenytársaink ? Kétségtelenül a nyugati szoms/.édors/ágokat és első sorban a velünk egy vámterülettel bíró osztrák 'artományokat. És a létező viszonyok között, honnan lehe'ne hazánkat külföldi szénnel ellátni? Ismét csak a nyugati szomszédországokbél, nevezetesen Csehországból, Szüéziából és részben Suriaból. Miután e szerint az a külföldi szén, melyre egyáltalán reflektálnunk lehel, nyugoti szomszédainkra nézve helyben vau, reánk nézve pedig messze távolról vasúton szállítandó, ez a szén nekünk sohasem lehet oly olcsó, mint nyugoti szomszédainkra nézve. Ennél fogva a szénkérdés megoldását csak az első alternál iva, t. i. a belföldi széntermelésnek fejlesztése és hazai iparunknak a külföldi szénre utaltságától való felmentése, illetőleg azirányban való függetleiiué tétele utján remélhetjük. Kérdés azonban, hogy ez lehetséges-e? Vannak-e hazánkban oly széntelepek, melyek kellő kiaknázás mellet iparunk szükségleteinek kielégítésére képesek ; és e telepek fekvése, elhelyezése olyan-e, hogy iparunkra nézve hozzáférhetőkké tehetők? Régente általában az a nézet uralkodott, — s ez akkor jogosul tuak is látszott, különösen egyes kiváló iparágak, nevezetesen a vasipar szempontjából, — hogy Magyarország termeszeitől a szén tekintetében sokkal kedvezőtlenebb helyzetben van, mint nyugoti szomszédaink ; egyrészt mivel nagy oboám csak barna szénnel rendelkezünk s ennek minősége távolról sem oly jó, mint észak-nyugati szomszédaink fekete szene ; másrészt mivel széntelepeink nem feküsznek azon tájak tőszomszédságában, mely tájakon nálunk a szénre utalt nagy ipar régebben (a fával való tüzelésre alapítva) némi fejletiséget nyert. Ma azonban ez a helyzet már meglehetősen megváltozott. Az ujabb technikai vívmányok, különösen a gáztüzelés ugyanis a gyengébb minőségű barnaszén kihasználását is lehetővé lelték ; másfelöl meg széntelepeink elhelyezése sem tekinthető épen kedvezőtlenek, mert. hisz a mai napig feltárt 8zéutelepek is úgyszólván valóságos koszorú gyanánt övezik hazánk területét, mi által az egyenletesebb eloszlás és a centrumra nézve a verseny, legalább jövőre nézve, biztosítottnak, a monopólium pedig kizártnak tekinthető. Ennél fogva bátran feltehetjük, hogy széniparunk kifejlődésével hazánk a szomszéd osztrák tartományokkal átlag egyenlően kedvező helyzetbe fog jutni s hazánk iparának a külföldi széntől való függése megszűnvén, a versenyképesség e téren is be íog állani. Hogy ez a remény teljes jogosultsággal bir, erre nézve kellő garanciát nyújt az a körülmény, hogy széntermelésünk, különösen az utóbbi időben igen örvendetes lendületet vett. Miután e tények arról tanúskodnak, hogy a hazai szénipar hosszas vajúdások és küzdelmek után ma már biztos fejlődési alapot nyert, magától értetik, hogy ha csupán a szén ipar helyzetéről és érdekeiről lenne szó, e kérdéssel bővebben foglalkozni s a szénipar fejlődési menetét állami beavatkozzásal megbolygatni alig lenne szükséges; mert hisz alig lehet kétséges, hogy az ipar a megindult uton kisebb nagyobi) gyorsasággal, állami bevatkozás nélkül is, bizton előre haladna. Azonban, mint már érintettük, nem csupán a szénipar helyzetéről, hanem első sorban a szén fogyasztó összipar érdekeiről van szó; és sajnos, hogy épen midőn a szénipar lendületesebb fejlődése megindult, ugyanakkor a szénfogyasztó nagyipar körében oly jelenségek mutatkoznak, melyeket figyelmen kivül hagyni nem lehet. Különösen Budapesten, mint a hazai gyáripar központján — valamint más távolabb eső helyeken is — napról-napra hangosabban nyilványiiló panaszok merülnek fel a szén drágasága miatt. A felhozott adatok részleteibe és a panaszok egyenkiuii megvizsgálásába nem bocsátkozhatunk ; annyit azonban konstatálhatni vélünk, hogy az itteni szénárak aránylag magas volta számos iparág, illetőleg ipartelep versenyét az osztrák versenytársakkal szemben lényegesen megnehezíti. Ez a körülmény már csak azért is komoly figyelmet és megfontolást érdemel, mert viszonyaink között nem egy könnyen található oly eszköz, mely által iparosaink az e pontnál mnlaikozó hátrányt ellensúlyozni képesek lennének, Ennélfogva a szén olcsóbbá Azon érjük magunkat, hogy néptelen mellékutcákba térünk, — oda, ahova fashioxtable ismerőseink nem igen kerülnek. Én nem is merem a házuk kapujáig elkísérni ; az utcájuk sarkán válunk el és én búcsúzáskor a szokottnál hosszasabban tartom kezemben az ön keztyüs kezét. Tudja isten, honnan kerül belém ennyi bátorság, egyszerre csak megfordítom a kezét és megcsókolom ott, ahol a keztyüböl kbrossal lik a tenyere. A szemem azt kérdi: látom-e holnap ? és az ön pirulása azt feleli: igen! A szerelmünk sym hon iájának ez volt az első akkordja ; jön utána több is. ön egy ismerős fiatal ember látogatását fogadja és ez kezd túlságosan intim lenni, ön méltóságteljesen pattan fel és ez gúnyosan hivatkozik arra, hogy mért tesz ön velem kivételt ? Mért fogad el tőlem virágot mért kisérteti magát velem? A barátnői, ha szóba ejtenek engem, titokzatos képeket vágnak és ön zavartan hallgat. Akár szólhatott is volna ! Ha hallgat, azt mondják majd, hogy nini, már titkolódzik; ha beszél, azt pletykálják, hogy milyen képmutató. Ó, korábban keljen fel, aki őket rá akarja szedni! És ön nem kel fel korábban, ön reggel -ott fekszik — ugy képzelem — habos |>árnái kőzött és ideges kézzel lapozgatja azt az újságot, amelybe én lángoló verseket írok. Vonatkozásokat fog benne találni önre. Nemcsak ön ; az összes ismerőseink célzásokát kutatnak minden sorban, amit irok, minden betűben, a mit mondok. Mikor én egyik karambol-partiét vesztem 3 másik ntán, kebel barátaim pajkosan veregetik a vállamat: «hja, akinek ^szerencséje van a szerelemben !» Félfüliel hal lom, amint találgatják, mennyire haladhattam már önnél — és én nem szólhatok, felelősségre nem vonhatom őket, inert elárulnám azt, ami talán még nincs is meg bennem, de nagyon hamar meg lesz. Záros határidőn belül, mint egy jogász barátom mondaná. Igen, igen, ugy lesz; szeretni fogjuk egymást. Otthon vacsora közben, ha önre kerül a beszéd sora, elpirulok és elárulom magamat. Éjféli magányban kilopom arcképét a szalonunkból és szomjas szemmel nézem. Milyen szép, milyen csodálatosan szép ! Soha a szemét ilyen mérendőnek, soha az ajkát ilyen fájdalmas szépnek nem láttam, mint most. És tudom, ön is titkon elnézegeti egy lapban az arcképemet, amit bántó karrikaturává égetett az ügyetlen cinkografus. Ritka vonzó vonásokat olvas ki belőle és — uram bocsa — rejtett szépségeket fedez fel benne. Ó, érzem, bársonyos ajkához is emeli és gügyögve csókolgatja: cédes kis bolondom !» Higyje meg, csupa láng vagyunk. Színházban már nem is merek a páholyába menni, bálban már nem is merem láncra kérni: de ezer elválasztó irigy idegen emberen át a pillantásaink találkoznak és a szemünk sugarai csókolódznak. A foyerban reszkető karral vetem rá a belépőjét, végtelen időkig gombolom a keztyüjét és a lépcsőn lemenet őrült vágyat érzek, itt, nyíltan, mindenki, a saját ura szemeláttára megcsókolni a nyakára göndörölő selymes pihék, Meg nem állom, hogy ha léjV kerülök, titkon a fölébe ne súgjam : a rerirderci ! És hazamenet megölelem a haktert és önkívületben eldanolom neki: Öie^ vous n'avez rien á me dire ... 0 nagysád, szeretem és ön az enyém lesz. Holnap meglátogatom, hogy megkérdezzem, liogy mulatott a mai hangversenyen. Mellette fogok ülni a pamlagon és az ön forró fehér keze egyszerre csak a hajamba mélyed. Merengve simogatja és mig én lehunyom a szemem, ön ugy érzi, mintha a btiu villamos árama cikázna végig ujjain at egész remegő, gyenge termetén. Igen, villamos leszek, mint a macska és a másik kezét ezer forró csókkal árasztva, suttogom : édes, édes, édes asszony ! Aztán megint felolvasásba fogok, miut ezelőtt annyiszor. A bibliát kapom fel és a Mózes ötödik könyve ötödik fejezetéből olvasni kezdem a tiz parancsolatot: 1. Nagysád, méltóztassék istenben bizni és öt szeretni. 2. Idegen istenekkel, otromba fabábokkal ne coquetirozzon. 3. Akit szeretünk, arról nem beszélünk. Isten nevét hiába ajkára ne vegye. Az ö ünnepeit szentelje meg: hat napon át ne csináljon semmit, a hetediken tartson jourt. 4. Ha csak némi súlyt helyez arra, hogy hosszú életet éljen a földön, tisztelje kedves papáját és kedves mamáját. Adja át nekik az én tiszteletemet is. 5. Tegye meg, Nagysád, az én kedvemért tegye meg: ne öljön soha. 6. Ne . . . Ennél a parancsolatnál becsapom a könyvet és az nap nem olvasunk tovább ... IGNOTUS,