Esztergom és Vidéke, 1893

1893-04-18 / 31.szám

Es?tergom, XV. évfolyam. 31. szám. Vasárnap, 1893. Április 16. ESZTERGOM és VIDÉKE T T Városi <*s meavH értekeink közlönye # , * MEGJELENIK IIE'I ENKINT KET8ZEB : n J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZT ŐSÉG : HIVATALOS HIHUETISSEK I nótái IOO szói? 75 kr, íoo­DUNA-UTCA 48. SZÁM, tő1 20,) * i « 1 frt Rü . kr ' "íí°' tó1300 '^ 2 frt 95 kr­ELŐFIZETÉSI ÁR: hova a lap t.**H»mi iesy,.M Hletn közlemények kOldondSk. Bély egdíj 3 0 kr. Egész évre 6 frt — kr. i/ i A n 7S u i w a T A l MAGÁN HJRDfiTKSKK megállapod s szerint legjutáiiyoBab­Fel évre . - 3 frt — kr. MflUU-HlVft I AL: ban közüliéinek. Negyed évre 1 frt r,o kr SZÉoHKNYl-TÉIt »82, r Egy Szám ára 7 kr. hová lnp hua'a'os *'s magán hinlHései, a nyilfférhe RzátU kfizle- NYILTTER sora 20 kr. 0 1 A menyek, el<"fi'/''l''«i |»én/.ek >'H reklamá á*ok íh'A»A<"t/H[ 0 Magyarfaló svábok. Esztergom, apr. 15. Felháborító tüntetés híre jelent meg nemrég a budapesti napilapokban. Dágh esztergommegyei község német lakossága tüntetett a magyarnyelvű istentisztelet ellen. Ezek a szomszéd vármegyékből be­vándorlott svábok Magyarországon élnek, magyar kenyeret esznek, de nem akar­ják meghallgatni a magyar nyelvű pré­dikációkat. Egy fővárosi lap részi elesén leitta a liazafíatlan cselekedelet. Hogy a dághi németek tüntetőleg eltávoztak a tem­plomból, mikor plébánosuk magyarul kezdett prédikálni. Hogy habár a haza­fias Vaszary primás rájuk parancsolta a magyar nyelvet, e parancsnak ellen­szegültek és azuap este beverték a plé­bános ablakát. A felháborító tüntetés megyeszerte nagy megboiránkozast keltett. Mi is hozzá kivárnunk szólni a do­loghoz, de mivel a fővárosi sajtó azon közlönyét, mely ezt a hirt világgá bo­csátotta, nem ismerjük föltétlenül szava­hihetőnek, vettük magunknak a fárad­ságot és utána járiuuk a dolognak. Egyenesen a dághi plébánoshoz, mim a leghitelesebb tanúhoz fordultunk, hogy adjon az esetről bővebb felvilá­gosítást. Csizmár Marion plébános ur ezt irja hozzánk intézett levelében : Tekintetes szerkesztő ur ! Becses kívánságának magfelelően a dághi állapotokat történelmi sorrend­ben a következőkben foglalom össze : Dágh község lakossága körülbelül 30 év előtt még tisztán tót ajkú vol... Ezen években azonban a lótok anyagi­lag erősen hanyatlani kezdtek; látva ezt az élelmes német elesn, ide beván­doroltak és megvették az eladósodott tóiok birtokait. Alig hogy 3 4 német család ide telepedett, máris tért akar­tak hódítani a templomi istenít iszle­letnél is, de az akkori plébános, Vi­szolajszky Alajos látva a tótok nagy ellenszegülését, nem merte az igazság­talan és előre láthatólag veszélyes ügyet pártfogásába venni. U 1 óljára Vi­szolajszky megunta az eddig csendes, de már ekkor békéjében feldúlt község kellemetlenségeit és saját kívánsága szerint jobb plébániára lett áthelyezve, méltányos kegyura, az esztergomi fő­káptalan által. Az 1872. óv körül a németek me­gint néhány családdal felszaporodtak és ujouau a boldogult emlékű Simor hercegprímástól német nyelvű isteni­tiszteletet követeltek. Simor ismerte a községben duló villongásokat, tudta, u °£y W embert már holttá verlek és az isienitiszteletet többször, csak fegy­vereserő védelme alatt lehetett meg­tanani. Előre látta, hogy a községben a kétnyelvűség sok zavarnak leeud csi­rája. E/.én fogamzott meg Simor atyai szivében azon hazafias eszme, hogy a községet egy nyelvűvé, de magyarrá fogja átváltoztatni és igy még a fenti évben, hogy a kedélyeket némileg le­csillapítsa, tiz esztendőié megengedte, hogy az isteniliszleletek egész évben át 13 vasárnap-')) német nyelvűek le­gyenek. Csakhogy Simor kikötötte, hogy a németek ezen idő alatt tanuljanak meg magyarul, amit a németek meg is ígértek és amibe a tótok is szívesen beleegyeztek. Ennek az lett a követ­kezménye, hogy a szénb István napi ünnep a templomban magyarul tarta­tott meg évenkint a mai napig. Ezen idő óta a németek közül is némelyek anyagilag tönkre jutva, el­költöztek a községből, de aztán még nagyobb számmal, valami öl megyéből erős Va*™ felszaporodtak. Ekkor kezd­tek a németek majdnem évenkint a primási, néha a ministeriumot és egyéb fórumokat követeléseikkel türelmetlenül ostromolni, otthon pedig szítva más nyelvűek ellenében kihívó modorukkal az ellenségeskedést, a plébánosoknak sok kellemetlen napol okoztak. Azért a boldogult primás valahányszor a plé­bánosok hozzá segélyért fordullak, a mi bizony évenkint többször megtörtént, mindig azt kérdezte tőlük : Tudnak-e már magyarul azok a dághiak ? A mire az volt a felelet : Legnagyobb részt tudnak. Es ez igaz is volt. Tavalyi évben, alig hogy az amúgy is országos gondokkal terhelt fen költ jellemű prímásunk Vaszary Kolos elfog­lalta terlu-s főpapi székét, a dághi né­meteknek is ott kellett lenniök folyamod­ványukkal több német nyelvű isten­tiszteletet kérve, kik ellenében azonban a csekély számú magyarok a tótokkal egyetemben azt kérték, hogy a primás a magyar nyelvű istentiszteletet még szaporítsa. Dr. Csernoch János kanonok és iroda­igazgató ur ugy hazafias, mint igazsá­gos ós a körülményekhez képest meg­felelő indítvány felterjesztésére egye­lőre a 2 /Ö részben magyar, 2 / 6 részben lót ós Vs részben német uyelvü isten­tiszteletet kegyesen elrendelte, minek a község lakosainak a /s része : a magyarok és tótok igen megörültek, a németek pedig mindjárt első alkalommal azzal feleltek, hogy újévkor az Isten házából tüntetőleg eltávoztak. Azóta össze­esküvésüket hol egyik korcsmában, hol privát házakban forralva, ujouan a prímáshoz folyamodványt intéztek, itt­hou pedig eddigi tüntetésüket azzal tetézték, hogy húsvét vasárnapján ez évben már 7-ik magyar istentisztelet után való éjjel a német legénység nagy lármát csapott, a plébánia ablakokat kővel beverték. Jóllehet a tettesek ki­puhatolásáról szó sem lehetett, de a húsvét hétfői istenlisztelet zavaró tün­tetésük és különféle fenyegetésük a merényletet eléggé megvilágítja. Helyt kell tehát adnom a napilapok híresz­teléseinek. A tüntetés a következőleg történt: Amint megkezdtük az isteni tisz­teletet, én felléptem a szószékre. A né­metek hallva, hogy nem németnyelvűének énekeltetik, miután sorrend szerint az nem is lehetett, egyszerre felkeltek helyeikről, magukkal vitték a zászló­kat ós a templomból tüntetőleg eltá­voztak. S/.idták azt ami szent, ami ha­Az „Esztorgom És Vidakfl" tárcáLJa. F ü i T. Olyan vagyok, mint akit eltemettek, Kinek a sirjan egy szó csak : fűit ! Kit elsirattak és kit elfeledtek, Ki álmodott és most csak aluszik. Nein élek fenn a hétköznapi zajban, A síri csend most az én birodalmúm. Ajkam lezárult, kezeim meredtek, Ilyenek mind, akiket eltemettek. De néha, mint elátkozott kisértet, Én is felöltök élő alakot; S körültekintek: milyen künn az élet, Mióta én síromban szunnyadok ? Ha nélkülem is nyüzsÖg-e az utca — Kalapomat mélyen szememre húzva, A többi közt ugy suhanok tova, Mint akinek itt lenni nincs joga. És körülöttem hullámozni látom Az ismerősök kedves seregét. Nem ismer egy se — oh nem is csodálom, Árnyék vagyok csak és arcom setét. S amint e vásárt elmerülve nézem, Hideg, fagyos szól kerekedik, érzem. Hideg, unott és színtelen az élet És nem veszt semmit, aki semmivé lett. Csak amikor egy palotához érek, Oda, hol álmaimnak álma él, Sóvár szememben újra lángot érzek S egy perc alatt szivembe gyül a vér. Eszembe jut a múltnak minden álma, Az a bohókás bársony szemű lányka, Az a sok légvár, mit a gyermek alkot — Aztán síromba ismét lehanyatlok. M. Nagysád. Nem hiszem, hogy nagyon meglepi önt, ha ezennel ünnepélyesen kijelentem, hogy szeretem. Szeretem, amint ember még soha nem szeretett; szeretem mindenesetre ugy, ahogy én még sohasem szerettem, mert. ha jól megfontolom, voltaképen sohasem is voltam szerelmes. Es én sem leszek egy csöppet sem meglepetve, ha ön viszonozza ez érzelmeimet, ön, aki annyira kerül minden gáláns vonatkozást és olyan buz­góan teljesiti hitvesi és anyai kötelmeit, ön, aki olyan tökéletesen szép és olyan kápráztatóan megnyerő; aki, lia szeretni és szerettetni akar, daliák között válogat­hat és nem szorult az én igénytelen fér­fiúi előnyeimre. Higyje meg, ha én még ma tán nem is szeretem és ön még ma tán nem is gondol rám : egy pár nap múlva menthetetlenül együvé kerülünk és nem tekintve isteni és emberi tőrvényeket, egy­máséi leszünk, mert igy akarja a világ. Igen, a világ. A világ ugyan szörnyű­ködik azon, hogy én keri tőnek nevezem. A. világ bámulatosan erkölcsös és amint va­lami biztosat tud majd felölünk, bizonyára megkövez bennünket. A fiatal urak bizal­mas kacsintásokkal fonják önt üldözni, a nők pedig a megbotránkozás vállvonásával tagadják meg öntől barátságukat és bizal­mukat. Ó, a világ nagy a megbotránko­zásban, nagy a képmutatásbau és legna­gyobb a kerítésben. A mi esetünk ? Ó istenem, nincs annál egyszerűbb. Nagysád, engedje meg, hogy indiszkrét legyek és eláruljam, hogy vagy másfél évvel idősebb, mint én — ami még mindig nem mond sokat, ön már asszony volt, mikor én még gyerekember számba mentem. A kéthetes asszonyban is van egy pár százalék anya és ön ilyen anyai gyengéd, szerető és felsöséges érzelmekkel viselkedett én hozzám. Ki látott volna va­lamit abban, ha beszélgettünk egymással ? Ha én az én kamasz-udvariasságom min­den kincseit Önre pocsékoltam ? Ha séta­utjain elkísértem, ha színházban megvár­tam, lia bevásárlásain vele voltam? Ha lá­togatóba mentem önhöz és kellő számú pohár cognacok fejében felolvastam ön­nek a német klasszikusokat ? Ha kezet csó­koltam Önnek és ön az én kócos fejemet ér­dekesre borzolta ? Ha meggondolom, mennyi hálával vagyok adósa! Asszonyom, meg­bocsásson, távol áll tőlem, hogy az ön junói tökéletességű termetére célozzak, de ugy rémlik nekem, hogy Ön az én kedvemért még a szembehunyó, jóságos és türelmes elefánt szerepétol sem riadt vissza! Mikor én az én pille-könnyelmüségemben láng­nak szálltam, az ön bölcs tanácsai mennyi \ hóborttól tartottak vissza! Gondos partie­i vadász anyáknak hány támadását hárította el rólam, a kék boudoirjában hányszor le­hettem együtt azzal, akit azt hittem, hogy szeretek ! Nos, épen ebben van a bökkenő. Az a bolondos lány, akihez én annyi lángoló verset irtain, de akire most — nagy okom van rája — nagyon haragszom : az kezdte meg ellenünk a hajszát, Hogy esett, hogy nem, elég az hozzá, hogy megharagudott rám, bosszút akart rajtam állani. A gonosz ! portéka jól tudta, hol támadjon meg; ha­; ragjában a mi ártatlan viszonyunkat kezdte ki. És amely percbnn ö az első rossz szót mondta rólunk, a mi szűkebb társaságunk­ban a rossz hírünk terjedt, mint a futó tűz. Mi lesz ebből ? Isten a megmondhatója. De én érzem, hogy valami nagyon bolond história lesz belőle. Nem is história, ha­nem regény. Uj divatú, naturalista-rógény ; érdekes, pikáns, tele észbontó részletekkel, káprázatos helyzetekkel. Érzem, minden tagomban érzem, minden lélekzetemben benne ég, minden érveréseinben benne lüktet és minden gondolatomban benne táncol, mint veszitem el önnel szemben napról-napra mindjobban azt a közömbös, gyermeteg vonzalmas érzést ós mint vá­lik ez mindjobban szerelemre, — érdekes, csábító, bűnös szerelemre. És ön is, ó, ér­zem, ön sem néz engem annak, aminek ezelőtt nézett. Hogy is ne, mikor minden és mindenki szinte rákényszerít bennünket! Ha kettes­ben végigsétálunk az utcán és beszélgetünk az időről és megszóljuk közös ismerősein­ket, csudálatos módon tucatszámra talál­kozunk ez ismerősökkel és kérdő-gunyos pillantásukból, vontatott köszönésükből meg abból, hogy nem csatlakoznak hozzánk, kezdjük kiérezni, hogy van abban valami, ha mi együtt sétálunk ; valami, amire ed­dig nem is gondoltunk. És a beszédünk önkéntelen szaggatottabra válik, a zavart hallgatás hézagaival tarkázódik ; a szavam önkéntelen melegebb lesz ós esdőbb, az ön felelete önkéntelen tiltakozó és védekező. Lapunk RÍJ szamához fél tv melléklet van csatolva,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents