Esztergom és Vidéke, 1893

1893-03-25 / 25.szám

Ösztöndíj énekművészeknek. Esztergom, márc. 24. A számos égető kérdés közepette, melyeket a magyar kormánynak mostanság megoldania kellett s melyek saját háztartását a legközelebbről érintették, a magyar szin- és énekművészet nem igen juthatott hozzá, hogy gondosabb és terjedelmesebb ápolása teljes érdeme szerint móiiányoltassék a költségvetésben. A magyar állani azonban immár meglehetősen túl van háztartási gondjain s megengedheti magának, hogy a magasabb kultnráról, a művelt nemzetek szellemi fényűzéséről is gondoskodjék. Igy történt aztán, hogy a belügyminister kész örömmel nyújtotta kezét egy hasznos eszme megvalósításához, melyet Zichy Géza gróf, a budapesti színházak intendánsa terjesztett eléje., Örömmel fogadta mindenki a hírt, hogy a magyar opera művészi színvonala nem fog többé a véletlen szeszélyétől s egyes művészek áldozatkészségétől függni, hanem Zichy Géza gróf fáradozásai folytán az ország minden részéből egy erős ifjú gárda lesz öszszetoborozva, melynek a természet ajándékozta hanganyaga a magyar királyi opera költségén fog kiképeztetni s lehető legkiterjediebb mértékben a művészet/javára fordíttatni. Temérdek pompás hangerő kallódik el Magyarhon széles viráuyain minden haszon nélkül a művészetre s magukra az illető hangbirtokosokra. Senki sem gondol arra, hogy a természet e pompás adományát hasznosítani lehetne az opera javára, hogy az operának egy részt az egész vidékről magához kellene vonnia az értékes anyagot, hogy aztán másrészt a nagy vidéki városokat a saját növényiskolájából lássa el derék magyar énekesekkel és énekesnőkkel, a művészet minden szabálya szerint kiképzett valódi művészekkel. Zichy Géza grófnak ez a nagyszabású, a belügyminister által immár hathatósan támogatott terve elő fogja idézni ezt a magyar művészetre üdvös fordulatot : a legszebb hangok drága kincse nem fog ezentul a dalárdákban minden magasabb művészi hatás nélkül elhasználódni, az a szégyenletes tény meg fog szűnni, hogy mindig idegen művészekre utalva, még a legnagyobb pénzáldozatokkal sem vagyunk képesek őket állandóan nemzeti művészetünkhöz bilincselni. Zichy gróf terveiből egyelőre csak annyit tudunk, hogy azok első sorban a vidéket, illetve Magyarország dalkedvelŐ egyesületeit érdeklik. A gróf az ő javukra eszközölte ki a belügyminisztériumtól egyelőre azt, az engedményt, hogy évente 20000 frtot fordíthasson fiatal magyar énekesek és énekesnők kikópeztetésére. Ami gróf Zichy tervének a sikert már félig-meddig biztosítja, az az a körülmény, hogy Zichy maga fog ellátogatni az ország nagyobb vidéki városaiba és a helyszínén személyesen vezeti majd a hangpróbákat. Megjelenése a szerényebb és bátortalanabb énekesekben, kiket, a rideg szakemberek szigora könnyen elijeszt, kétségtelenül bizalmat fog kelteni s ezenkívül bizonnyal meglöri azt az előítéletet is, mely az élethívatásképen folytatott előadó művészettel szemben még mindig uralkodik a vidék intelligens köreiben. Hány pompás hang kallódik ol haszontalanul ez előítélet folytán, melyekkel pedig valóságos diadalokat arathatott volna a nemzeti művészet! Zichy gróf kezdeményezése folytán a tehetséges ifjak és lányok az egész országban annál teljesebb bizalommal s nyugodtabban szentelhetik magukat a hivatásszerű művészetnek, minthogy azok, kik a 20000 írtból ösztöndijat nyernek, azt a biztosítást is kapják, hogy kiképeztotésük után tehetségükhöz és szorgalmukhoz képest nagy fizetéssel a magyar királyi opera elsőrendű erői közé fognak beosztatni. Az ónekegyesületek ós dalárdák vezérférfiainak a feladata most már, hogy az április és május hónapokban tartandó hang- és énekpróbákra összegyűjtsék és előkészítsék az alkalmas hanganyagokat. A nemzeti művészet, Magyarország polgárisulási érdekei körül fognak Ők maguknak hálára méltó, nagy érdemeket szerezni, midőn legjobb erejükből előmozdítják Zichy gróf hazafias művészi vállalkozását. Egyébiránt — irja a Pest. Corr. — Zichy gróf támogatásán kivül a tartandó hangpróbák alkalmával egy önálló, igen érdemes küldetés teljesítése is vár a vidékre. Mint már megjegyeztük, Zichy gróf terve nem szorítkozik egyoldalúan a magyar királyi operának nemzeti művészerőkkel való ellátására, hanem a tervnek egy igen lényeges mozzanatát képezi a nagyobb vidéki városok ellátása derék operai erőkkel a királyi opera kebeléből* Kem lenne-e szép ós hasznos, ha a nagyobb és a vagyonosabb vidéki városok a kilátásba vett célt, amely az ő javukra is kitftzetetett, a maguk részéről szintén hathatósan, vagyis hasonló ösztöndijak alapítása (állal előmozdítsák ? ! Ez nem lenne uj eljárás ; hasonló áldozatkészséget ós hazaíiasságot tanúsítottak a nagyobb vidéki városok például a Ludovíca Aeadémiával szemben. Mi most csak azt szeretnők tudni, vájjon minket, Esztergomot is a nagy vidéki városok közé számít-e a Pest. Corr. ? Nem igeit hisszük. De reprodukáltuk érdekes felszólalását, mert ez kisebb méretű városok számára is sok megszívlelni valót tartalmaz. Végezetül közöljük Zichy intendáiis

>nak a vidéki dalegyosületek elnökeihez intézett ós hozzánk is beküldött felszólítását : «Tek. Elnökség! A magyar nemzeti opera fejlesztésére irányzott törekvésen** ben azon meggyőződésre jutottam, hogy* az adott viszonyok közt a természetes fejlődéstől nem várhatunk kellő számú, kiválóbb képzettségű énekest, a kiknek szélesebb körű működése azután nagyobb lendületet adhatna a magyar operai művészetnek. Sajátságos viszonyaink mellett áz énekeseknek ez á hiánya egyik oka auiiak, hogy a M. Kir. Operaháznak eddig nem sikerült személyzetét tisztán Az „Es^Urgom és Vidéke

66 tárcája. HA. ISTEN., . Ha isten a férfi eszét A nőnek adta volna, Manapság már bizonnyal Eljárhatnánk a csillagokba. S ha isten a férfi eszét A nőnek adta volna, Csak akkor lenne igazán A férfi a nőnem bolondja. HELI. A tót könyv kérdés*. A Hét szerkesztősége az irodalom, művészet, politika és a közélet egyéb terén működő előkelő képviselőihez körlevél utján a következő kérdést intézte ; Az egyetemes, minden irodalmi ágat magában foglaló világirodalom melyik hét könyve az, mely igen tisztelt uramnak mindenekfelett kedves ? Melyik az a hét könyv, melyet megtartana, ha hét könyvön kívül minden egyéb irodalmi mütöl mindörökre megválni volna kénytelen ? A beérkezett feleletek közlését alább kezdjük meg. Midőn ezt a kérdést tartalmazó kérdőíveket széjjel küldtük, nem a magyar sajtóban szokásos, magában véve ép oly ártatlan, mint haszontalan tömeges megszólaltási játékot akartuk űzni, hanem kérdésüuknek komoly háttere volt s esetleg komoly eredménye lesz. A fo cél, mely előttünk lebegett, az volt: ha Magyarország legintelligensebb, legképzettebb fiai, akik a közélet és a művészet minden ágábau munkálkodnak, megjelölik azokat a könyveket, melyek leginkább hatottak reájuk, akkor megtudjuk egyáltalán, hogy mely könyvek,; mely kultur-irányzatok hatottak közre Magyarország mai kutturállapotának, az uralkodó felfogásoknak megerősítésére. Sőt hatalmas alapot nyerünk ez által magának a mai életfelfogásnak a megismerésére, ami a napi élet kusza Összevisszaságánál és a szellemi élet szakokra való tagoltságánál fogva közvetlen szemlélet és tanulmány utján nagyon egyoldalú, bizonytalan eredménynyel jár. A kérdés, melyet föltettünk, különben nem egészen uj, bár ily alakban és ily szempontból még nem vetették föl. De ismeretes a Lubbock-féle mozgalom, melyet csakhamar követtek a németek és olaszok, legújabban pedig a Revue bleue vetette föl a kérdést Franciaországban. Lubbock és követői nem hét könyv megjelölését kérik, hanem százét. Nem is az a céljok, bogy megismerjék azokat a könyveket, melyek nemzetükre leginkább hatottak, hanem hogy a könyvirodalomban beállott tulprodukeió közepette megbízható útmutatót adjanak a közönségnek, melynek alapján olvasmányait megválogathassa. Az ö kérdésük ez : melyik az a száz, könyv, melynek ismerete okvetlenül szükséges az általános műveltséghez ? Bennünket magyarokat az a kérdés nem érdekel különösen. Talán azok a külföldi nemzetek;sem látják majd azt a hasznát, melyért fölvetették. Az angol és olasz könyvlistákat áttanulmányozva, furcsa volt látnunk, hogy a legkiválóbb elmék, akik keserűen panaszkodtak a könyvek áradata ellen, csak nagy kínnal tudták azt a bizonyos száz könyvet megtalálni, és nern egy könvvre tudnánk rámutatni, mely csak a kerekszám kedvéért került egy-egy listába. Aztán meg az általános műveltség túlságosan általános és nagyon is határozatlan fogalom; a legtöbbje könyv a szakmunkák sorába tartozik és sokan attól való féltükben, hogy egyoldalúak lesznek, a listájukat tisztán belletrisztikus és utazási munkákkal töltötték meg. Aztán az általános műveltség fogalma a különböző-nemzeteknél más és inas. Az angolok nem is tudnak Carlyle ismerete nélkül művelt embert elképzelni, mig az olaszok ezt nem tartják fölötte fontosnak. Ellenben barbár-> nak tartanak mindenkit, aki nem ismeri TJgo Foscolót; nem is szólva a németekről, akik a Taigetosról vetnék le azt a satnya ízlést, mely nem hevült a Demokritos, der lachende Philosoph trágár elmésségein. Másrészt pedig a magyar közönség nem szorult listára, mivel mi nálunk a könyvirodalom nem fejlődött oly mértékben, hogy akárki az egész magyar litteraturát el nem olvashatná. De egy másik, komoly tüaeménynyel állunk szemben, melyet legjobban észlelhetni a szerkesztőségekben és a könyvkereskedésekben. Ez a komoly jelenség a könyvnek gyors halandósága. Egyre születnek meg a könyvek, a roszszakkal egy nap alatt végez a sajtó, a jókkal egy esztendő alatt a közönség. Könyvek, melyek általános vélemény szerint irodalmunk niveauját emelik, egyetlen egy saison alatt túlélték magukat, mellőzve porladnak a könyvkereskedésekben. Az irók, hogy felszínen tudják magukat tartani, kénytelenek munkabírásukon főiül minél gyakrabban szerepelni a nyilvánosság előtt, hogy könyvükkel együtt őket is el ne felejtsék. Pozíciót kivívni és megtartani csak ugy lehetséges, ha az iró folyton a közönség előtt áll, mert csak az létezik, akit látunk, S az okozatból ok lesz; mivel a könyvek oly hamar elhalnak, nem is bírnak' több életerővel, mint amennyi életidőt a türelmetlen közönség nekik engedélyez. Az irók nem írnak r

töb.bé a halhatatlanságnak, hanem árinak az esztendőnek, melynek évszáma' könyvük címlapjára van- 113*0tnatva. Sőt nem is irnak könyveket. Az efeméir irodalomnak hatalmas oszlopai vannak : a. a napi sajtó. írnak újságcikkekét.' írnak egyetlen egy napnak s ami képes ezt az egy napot túlélni, ezt összegyűjtik egy kötetbe. A könyv mi nálunk csak formájára nézve könyv. Tartalma ellenkezik a könyv mivoltával, a könyv rendeltetésével. A könyv hivatva van a mi gondolkodásunkat átszármaztatni a jövendőnek s ahelyett a közelmúlt cikkeit származtatja át mi ránk. S az ujságirodalotnnak ez a túltengése tagadhatatlan pusztításokat visz végbe az irodalorni formákban, az irodalmi lelkiismeretben, a munkaerőket a maga óriási szükségletének fedezésére elvonván, aggasztó módón megakasztja a nagy munkák keletkezését, épen azokét, melyekkel az utókor a mi kultúránk nagyságáról beszámolhatna. S Z T EB; fi fl Ifi^ _ • Városi és megyei érdekeink közlönye.®"" MlíXUtfT-ENiK llETENKINT KÉTSZER: °' J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG : HIVATALOS HIRDETÉSEK 1 szótól 100 szóig 75 kr, ínoDUNA-UTCA 48. SZÁM, TÓ1 1 FI-T B0

, ,A

"> 2

°MÓI 3oo-i^ 2 frt 95 kr. ELŐFIZKTBSI ÁR: hova a lap trssrflemi részét ület." közíeménvek küldendők. Bélyegdíj 30 kr. Egész évre - -- -- -- 6 frt — kr. „ . . „ .' . — . . MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosabPél évre - - 3 frt — kr. KIAUU-HJVAIAL: .. . bau közöli élnek. 'Negyedévre - - 1 frt 50 kr SZEOHKNYI-TÉH 332, Egy SZálU ára 7 kr. hová lap hl va'a'os ég nxigán űVrdelesei, a nyilitéibe szánd közle- NYILT'J'ER sora 20 kr. 41 II iiHMiyelí, elöli/*!ttisi pénzek es reklamálok iiiiév.endíík £ , —— —!—_ ! - ()