Esztergom és Vidéke, 1893

1893-03-25 / 25.szám

magyar erőkből szervezi s hogy a vidéki sziuházuknál sem indulhatott meg az operafaj művelése. E hiányon csak ugy lehet segíteni, ha tervszerű rendkívüli intézkedéseket teszünk énekesek képzésére s sz«t pori tilsára. A M. Kir. Operaház e célból a cselekvés terére lépett. Előterjesztésemre a magas kormány felkarolta az ügyet s hazafias-bőkezűséggel biztosította a szükséges anyagi eszkö/.Okot. Ezzel a megvalósulásra jutott az a tervem, mely szerint a hazában található kiváló hangú fiatal tehetségek közül azok, kik hivatással bírnak az operai ének művészetre, a M. Kir. Operaháznál elméleti és gyakorlati kiképzésben részesülhetnek. A növendékek oly ösztöndijat nyernek, mely nékik a fővárosban való megélhetést teljesen biztosítja s őket minden anyagi gondtól felmenti, egyszersmind pedig a hivatottak művészi jövője is biztosítva lesz, mert mint a M. Kir. Operaház tagjai, hosszabb időre szerződést nyerhetnek emelkedő fizetés biztosítása mellett. A gyakorlati kiképzés folyamán egyesek ösztöndijak fentartása mellett a vidéki színházaknál is foglalkoztatandók lesznek, miáltal a vidéki színházak anyagi áldozatok nélkül könyuyebben juthatnak majd azon helyzetbe, hogy operaelőadásokat is tarthassanak. Az első teendő már most a hazai mindkét nembeli fiatalság közt található kiváló hangok felkutatása. Hogy ez megtörténhessék, arra szélesebb körű mozgalmat kell indítanunk. Meg lévén győződve arról, hogy a magyar énekművészet fejlesztésére Hiányzott ezen törekvésem a vidéki dal-és zeneegyesületeknél élénk visszhangra talál s mivel épp ez egyesületek vannak leginkább azon helyzetben, hogy a hangok felkutatásában az ügynek kiváló szolgálatokat tehessenek, bátorkodom célom eléréséhez a tekintetes elnökség hazafias közreműködését és hathatós támogatását kérni. Az ösztöndíj állomásokra pályázatot hirdettem s a pályázni kívánókat hangjuk és tehetségük előleges megbirálása céljából a legközelebbi városban vagy községben működő dalegyesülethez utasítottam. Arra kérem tehát a tek. elnökséget, méltóztassék oly irányban intézkedni, hogy az esetleg jelentkezőket a dalegyesület karnagya meghallgatni s azokat, akiknek kiváló hangjuk, tökéletes zenei hallásuk és kellő színpadi alakjuk van, jegyzékbe foglalni szíveskedjék. S az ügy érdekében különösen arra is bátorkodom kérni a tek. elnökséget, hogy ne csak az önként jelentkezők meghallgat tatására szorítkozzék, hanem méltóztassék a jóhangu fiatal egyének felkutatására saját részéről is intézkedést tenni s e működésükbe a szomszéd helységek kántorait és tanítóit is belevonni s az igy feltalált egyéneket szintén meghallgatni; s mindazokat, kik a fentebb jelzett hármas követelménynek megfelelnek, jegyzékbe foglaltatni. Kérem a T. Elnökséget, szíveskedjék az esetleg alkalmasaknak ítéltek jegyzékét (név, állás, kor, lakhely) hozzám beküldeni. Egyszersmind értesítem a Tek. Elnökséget, hogy a levelezés költségeit a M. Kir. Operaház fogja viselni, illetve a tek. elnökségnek megtéríteni. Tudatában lévén annak, bogy a magyar dalmüvészet vidéki apostolai hathatósan támogatják, ismételve kóréin az ügy részére meleg érdeklődésüket, és hazafiúi buzgalmukat. Fogadják kiváló tiszteletein őszinte nyilvánításai. Budapest, 1893. március hó. Gróf Zichy Géza intendáns.* CSAKNQK Zsákban. (Humoreszk.) Irta : SZABÓNIUSZ. Előljáró beszédképpen csak annyit jegyzek meg, bogy az ember sohasem tudhassa, mi hova lyukad ki. Ez a nagy és kétségkívül eredeti igazság vörösfonálként húzódik végig a következéndőkön, miért is szükségesnek tartottam már eleve megjegyezni. Egyébként a história a következő : Hogy történt, mint történt, azzal nem untatok senkit, (ámbár akadnának itt is érdekes leleplezések) hanem annyi bizonyos, hogy a maturuson valahogyan keresztülgázoltam. Nosza az apám sürgősen összehívta a családi gyűlést, a hol ékesszólóan kifejtette előttem családunk amaz ősi tradícióját, mely szerint minden utód köteles növelni a família fényét. Közben persze a világért sem mulasztott volna el buzdítani, begy legjobb lesz, ha magamra nézve is mihamar levonom a következményeket s azoknak megfelelően cselekszem. En erre gondolkozóba estem és törtem rajta a fejem, hogy ugyan miként nyilatkozott ez a tradíció apámnál. Mert ő tulajdonképpen lábbeli készítő, illetve Jábtvűművész volt : de hát istenem. micsoda fényességet árasztott Családunkra az a pár száz rámás csizma, cipő, melyekkel az emberiség alsó végtagjait boldogította ? Igaz ugyan, hogy a subicklól ragyogott az valamennyi, de én sokkal nemesebb értelemben kontempláltam a fényderitést. Ugyanazért folyamodtam a tülökmezeikír. adóhivatalnál üresedésben lévő gyakornoki állásra. Atyáin helyeselte férfias elhatározásom, mert úgymond, számit rá, hogy a felszapotodoü, adóhátralékok miatt fenyegető végrehajtásokat vele szemben be fogom szüntetni Ez a kijelentés némileg rontotta az illúziómat, mert én nem igy akartam a fényderitést kezdeni, mindazonáltal nem szóltam rá semmit. Az állást egyhangúlag nekem ítélte az illetékes főruin, mivel csak magam páijázlam. A pályázat népszerűtlensége onnan származott, hogy néhai elődöm — Isten nyugosztalja szegényt ! — éhtifuszban boldogult meg s igy valószínűleg sokan tartottak az iuficiálástól. En azonban nem hiszek semmiféle bacillusban, tehát skrupulusok nélkül foglaltan) el állásomat. Egy ideig nem is volt kifogásom uj helyzetem iránt; az öregek helyben laktak, táplálkozni tehát haza járhattam, a hivatal meg nagyon kedélyes volt. Egy hosszú, lehetőleg homályos szobában volt az asztalom. Vagy nyolcan ültünk itt együtt állandó füst felhőben, mint az olympusi istenek. Ambrósia illat ugyan nem áradt szét, hanem bagó-illat olyan, hogy a tisztelt adófizető polgárok rendre tüszköltek, amint csendes hivatalunk rozzant küszöbét Itléptók. Azután a karikázó füstfelhők inelankhőlikus árnyékában egyébre nem rolt gondunk, minthogy a különféle ovatokat megtelitetiük rengeteg sok inuierussal. Mint szakférfiak kiválóan i mathematiká>a támaszkodtunk ; ehhez (ülönösen kellett értenünk, mert a szánok beírásán kivül olykor összadtunk, náskor kivontunk, ritkábban szoroztunk is osztottunk. Szóval ment volna minden rendén, ia egyszer a pénzügyigazgal óságtól a lyakunkra nem jön egy rossz étvágyú 11*1 ember, a ki a «Hét választódban irontotta a gyomrát s minket szertez éjjel telepi tettek a hazában. És véletlenül Budapestre kerültem, , hol is a legelső dolgom volt belezeretni egy gyönyörűséges kis lányba. Láttak önök képeket, molyok angyalokat, tündéreket ábrázolnak ? Ha nem láttak, kérem, nézzenek meg egyet a kedvemért, hogy fogalmuk lehessen szerelmem tárgyáról. De a bajok most elkezdtek környékezni. Először is arra a szomorú tapasztalatra jutottam, hogy itt a fővárosban az adóhivatali gyakornokok a koplalás művészetére vannak predesztinálva. Higyjék el, kérem, a művészetek iráüt határozott hajlamot érzek magamban, de ezt a fin de sióele művészelét szivem mélyéből gyűlölöm, megvetem. Succii, Merlattit, Mokzimovicsot pedig sült bolondoknak tartom. írtam az öregemnek levelet, melybon élénk színekkel vázoltam sanyarú állapotomat, azután kértem, küldene néhanéha pár kék hátú banknótát, meg egy kis elemózsiát. Az öreg váratlanul mérgesen válaszolt. Irta, hogy épen exekváljak az adóhátralék miatt, pedig nagyban bizakodott bennem, do már látja, hogy a család fényét emelni nem fogom. Erre a levélre a szenteket egy kicsit megdicsértem, de ez nem használt: Latiam, hogy az öregemnek a honpolgárok áldozás iránti kötelezettségéről, valamint az én tekintélyem s befolyásomnak a mivoltáról annyira ferde nézetei vannak, hogy ón öt nem kapa* citálhatom. Kénytelen voltam hát tovább vegotálni. A szerelemben sem tudtam boldogulni. Az ebéd idejét gyakran sótálással töl.ö tem s ilyenkor találkoztam azzal a szépséges kis leánnyal, de sehogysem tudtam vele megismerkedni, pedig sejlettem, hogy ő sem idegenkedik irántam. Egyszer mégis pompás alkalom kínálkozott. Elkezdett esni és bennem megszületett az eszme, fájdalom ! — halva. Hamarosan összeadtam minden gúnyámat, az összegből levontam a ruhadarabokat s a maradékban eredményül kaptam egy hitvány sétapálcát, pedig esernyőt vártam. Mi másként lett volna, ha esernyőm lett volna? ! Szépen odamentem volna és azután még több isteni «volna* következett volna. Hát nem szépen van ez kigondolva ? ! Igy azonban nemcsak a volnák fagytak be, hanem a telejökbe még bőrig ázva lubickoltam haza, a mikor is ezt a tragikus kijelentést tettem : «Ember küzdj és bizva bízzál !» (Vége köv.) A mi kérdésünkkel a könyv iránt való hanyatló érdeklődést iparkodnánk föléleszteni. Ne olvassunk oly sok újságot, ne olvassunk oly kevés könyvet! Föl akarjuk tüntetni, hogy Magyarország szellemi képviselői mit köszönhetnek egy-egy könyvnek s hogy minden kor termett néhány könyvet, mely áldásosán hatott olvasójára. A mai Magyarország el fog múlni s a jövő Magyarország nem kapott töle tán egyetlen kÖDyvet sem, melyet egy akkori kérdő iren hét, vagy hetvenhét könyv között föl tudna említeni, mint becseset, mint amelyet magával vinne, ha a többiről le kellene mondani. íme a sikerültebb feléletek: Jókai Mór: Hogy miket mentenék én meg egy esetleges özönvíztől? 1. Ipolyi Arnold magyar mythologiája. 2. Horváth Mihály Magyarország Története. 3. Diószeghy fő vészkönyve. 4. Wagner Keresztély «Stádte und $e* sohichtskunde* 5. Onken. Weltgeschichte in Einzelndarstellungen. 6. Okeu. Naturgeschicbten. 7. La Sainte fíible, Le Maitrede Sacytol. Vámbéry Ármin: 1. Az é\et könyve, melyet 8 éves koromtól, tehát 53 év óta, különböző világrészekben sokféle nép közt olvastam és melyből legtöbbet tanultam. 2. Szadi rózsáskertje. Magasztos nyelvezettel irt, fenséges életbölcsességet tartalmazó elmét és szivet, egyaránt gyönyörködtető munka. 3. XIX. század uralkodó eszméi — b. Eötvös Józseftől, mely vigaszt nyújt, hogy a magyar társadalom, mely a középkori bárgyuságokba visszakívánkozik, tán még is felébred jelenlegi rut álmából. 4. Buekle History of Civilisation, mely az emberiség előítéleteivel bátran szembeszáll és igazi szabadságot hirdet. 5. Lessing, Börne és Heine munkái, melyekből látom, hogy lehet német ember rabszolgajellem nélkül. 6. Petőfi Versei, az egyedüli iró, ki költőnek született, mint ember élt és mint hazafi halt meg. 7. Kossuth Emlékiratai, mint a magyar nemzet történetének legfényesebb lapját. Kaas Ivor: Megtartanám: 1. A szent irást, melyben van — a megváltás. 2. Kempis Tamás könyvét •Krisztus követéséről*, melyben van — a megalázkodás. 3. Lao-Tsze a legrégibb khinai bölcs munkáját «Tao-te-king», melyben van — az elmerülés. 4. Mayer Konversations Lexicoujáfc, hogy ismereteimet megtarthassam. 5. Egy természetrajzot, hogy a mit látok, megérthessem. 6. Egy földrajzot, hogy a gömbön, mely lakásom, gyönyörköd bessem. 7. Szalay László •Magyarország történetét*, mert szeretem hazámat. Jászai Mari: Ha minden könyvemet, ha Shakesperet, Byront, n

~* *-íát- *» ••*. MJe*»é vesztenem, még ragaszkodnám a Bibliához — ha ezt is elveszteném, még megkísérteném megmenteni belőle a «Ruth> könyvét, de ha ez is lehetetlen volna — határozottan uj könyvtárt szereznék. Kozma Andor: ön, megtisztelő kérdezésével körülbelül olyan lelki állapotba dönti az embert, aminőbe a balladabeli Pókainé jutott, mikor az egyik fiát megmenthette volna a haláltól, — de hát melyiket ? Mely kedves könyvek iránt legyek hálátlan ? Mert nincs rá mód, hogy hét könyvet nevezve meg, valamennyit megnevezhessem, amely nekem legkedvesebb. Ámde, hogy valamiképen segítsek magamon, elhagyom a legeslegkedvesebbeket. Göthe, Heine, Petőfi és Arany verses könyvei ezek. Ezeket nem sietnék megmenteni ama fantasztikus katasztrófa elől, mert ezeket jobbára kívülről tudom. Amint a vész elvonult, rögtön papírra tennék ezekből egy szép kis anthologiát, ínég tán Horatius Placcus néhány carmenjével is megszerezném a kötetet. Megmenteném azonban : 1. Az uj testamentumot; 2. Dickens «Copperfield Dávid»-ját; 3. Macaulay «Anglia történeté»-t; 4. Carlyle « Francia forradalom történeté»-t; 5. Tacitus «Germániá*-ját; 6. Shakespere drámai müveinek egy igen vaskos kötetét (Hamletnek okvetlenül benne kellene lenni) és —• 7. Robinson Crusoét, hogy legyen mit olvasni á fiamnak is. (Néhány évig még én olvasnám fel neki ; azután ő olvasná fel nekem.) íme, ez Őszinte válaszom. Kétségbe hágj ugyan magamat is a felól, vájjon okos-e, de mégis csak megoldása egy igen nehéz kérdésnek. Komócsy József: 1. A Biblia. Hitem, vigasztalásom és reményeim könyve. 2. Petőfi versei. Nemzeti büszkeségem és gyönyörűségem könyve. 3. Horatius Flaccus müvei. Bölcsészetem könyve. 4. Puskin cAnyegin»-je. Fájdalmam könyve. 5. Heine verse. Ábrándjaim könyve. 6 Dickens «Copperfield Dávid»-ja. Mulatságom könyve. 7. Komócsy «Szerelem könyve*, önzésem könyve. Képmutató volnék, ha ezt is nem óhajtanám megmenteni. Murai Károly: Dickens regényeiből hét kötet. varam Antal: 1. János apostol «Apocalypsis»-e 2. Shakespere«HamJet»-je. 3. Goethe«Faustja». 4. Lessing «Laokoonja»-ja. 5. Hugó «Les miserables. 6. P. Loti «Aziyadé». 7. Vörös* marthy «Cserhalorn»-ja. Ha egy világpusztulás eltörölné az egész mindenséget s csak ez a hét könyv maradna fon: egy uj Isten megtanulhatna ezekből egy uj világot teremteni. Szűry Dénes : Ha valami bal véletlen minden könyvemtől megválni kényszerítene, — még-