Esztergom és Vidéke, 1892

1892-03-24 / 25.szám

ESZTflRQQM. XIV. ÉVFOLYAM. 25. SZÁM/ CSÜTÖRTÖK, 1892. MÁKC/IUS 24._ ~~ ~ —* városi és megyei érdekcink közlönye.?

T MIOfi.lEbKNIK' HKTKNKINT KETR'/ER: nJ mmmm * HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG:' ^fHjS

8

. HJRDKTÉSKK iI ^JÓI JOO júiy ** tó 100PPAIJZ-IIAZ FÖLDSZINT. WI 1 itt oO kr, 20(>-tó) 40(>-ig 2 frt 9r

> kr. I'í <"fí''l/l

,

''l'i

,1

S| Ali ' '

,01!;

' • ^'l

0

'"' ''észét ÜIHIÍ) !;ö/,lemé)ij<'k kiildeiiilíSk. Bfly

ogwj 80 kr. KstéW, évre fi frt — kr KIADÓ - Hl V ATA L * MAOAN HIRDETÉSEK tne^állapodás szerint IttgjutáiiyoHbjiV] évin 3 In. — kr í - bitn köziiittítiujk. ! tfr

m

>»\Jsif 1 fH # kr RZROHBNyi|TKRT'83li I pyy ára 7 kr '

,or

* a Míp hivatalos és mag/iiiliinlutései, a HyttHírhe jizáiit IC'>?,IP- NYILil KR sora 20 kr. ©-——• — —* . - ——-—i @ juoii.vuk, elíílize! étii p'.'U/.eli és relílamáliisoií iuttí^'-niiiSk. © —• A herczegprimás beszélt Eszlergom, márcz. 23. Vaszary Kolos bíboros herczegprimás kedden az egész országnak beszéli, midőn a szt. Lsfván-társulat közgyűlését megnyitotta. Szavai az egész országban végigliangzanak, eszméi és gondoláiai minden elmélkedő elmének komoly tartalmat adnak. Nagy és nehéz kérdésekről beszélt. Minden mondatának nagy súlya volt, Bölcseséggel, tapintattal és aggodalommal választolta össze a kifejezéseket. Beszéde nem egy terem négy falának volt szánva. Bejárja az az egész országot s az érdeklődő kath. világot, mint a verőfényes tavaszi napsugár, melynek gyógyító és újjáteremtő ereje van. Valamennyi magyar lap vezórczikkekben elmélkedik a herczegprimás veizérbeszédérol. És valamennyi konstatálja, hogy az egyliázfejedelem hu maradt jeligéjéhez; a béke minden szavátr-ineguemesiii, a szeretet minden gondolatát, megaranyozza s a bölcseség minden tanát megerősiú. A bíboros főpap békét ikar állam és egyház között, de egyházi esküjéhez híven, egyegyháza legmagasabb érdekeinek koczkáztatása nélkül. Mély értelmű beszéde tökéletes korrajz, melyre évtizedünk történetírói mindig vissza fognak térni, midőn egyházpolitikai kérdéseinkre világot akarnak vetni. De nemcsak egyházpolitikai és korrajzi szem pontokból nagyszabású munkálat a herczegprimás beszéde. Aesthetikni értéke is nagy. G-yakorlott íróiolIn irodalmi formában fejezi ki gondolatait. A szavak önként jelentkeznek, nem keresi azokat sokáig s igy beszéde a közvetlenség, eredetiség és határozottság jellegével bir. Az el keresztelés ügyéről magas szin vonalú bölcseséggel nyilatkozik.Deabefejezetien kérdés megoldása elé biztató megnyugvással tekint s a béke apostolának homlokáról eloszlanak az aggodalom felhői, mikor minket megnyugtat. A kongrua-kórdést épen nem jogi, hanem pénz-kérdésnek tartja, melyet kellő áldozatkészség után üdvösen meglehet oldimi. Az autonómiát a kath. egyház világi természetű ügyeire nézve nemcsak helyesnek, hanem szükségesnek tartja, csakhogy természetesen egészen más alapokon, mint a többi felekezetnél. A herczegprimás nagyszabású nyilatkozatairól sokat kellene viszhangoztatnunk, ha azokat híven jellemezni akarnók. A ki azonban a fényes beszédet ismerni s fej lege: ni óhajtja, részletesebben megtalálja azt mai rendkívüli melléki etünkön egész terjedelmében. Ez a beszéd Vaszary Kolos herczegprimás első vezérbeszéde. G-yöny őrrel olvassuk s rendületlen bizodalommal biznuk kinyilatkoztatásaiban, mert a béke apostola már biztos ösvényeket jelöl, melyek a nemzet zavartalan boldogságának, egyetértésének és összetartásának uj korszaka felé fognak vezérelni. Hivatalos szörnyűségek. — Szatíra prózában — Mottó : Bidendo dieere verura(A. Gy.) Azok, a kik szeretik a szenzácziós, érdekes dolgokat, falán azt gondolják a czim olvasásakor, hogy leképzéseket hozunk nyilvánosságra a hivatalos életből. Nem csalódunk, mert egész leíeplezetleuül a maga őszinte meztelenségében fogunk leleplezésekét közölni, a hivatalos stílus ujabbi pusztításairól. Mi ugyan igen frivolságuak találjuk, de azért mégis jó lélekkel ajánÍjuk a curiális stílusba be nem avatott profán laikusoknak elrettentő példa gyanánt, azoknak pedig, a kik az ilyenekben gyönyörűséget .alálnak, azoknak azt mondjuk, hogy csak gyönyörködjenek. Már egyszer volt alkalmunk e lap hasábjain reá mutatnánk n hivatalos stílus vad virágaira, melyek annyira {"elburjánzottak, hogy magát a nyelvet fenyegetik. Az ember akarva nem akarva is eltulajdonít belőlük valamit, mert a rossz példa ragadós s ez a nyelv tisztaságának, épségének határozott ártalmára van. Igen találó lesz, ha azt mondjuk, hogy a hivatalos vadságok nyelvészeti szempontból a gyomhoz hasonlítanak, azt meg mindegyikünk tudja, hogy az elgyomosodás ellen nincs radikálisabb kura, mint ha azokat gyökerestül kitépjük, kipusztítjuk. A ki ezt teszi, az szolgálaltot tesz a nyelv tisztaságának érdekében. Most pedig néhány « szörnyűségét* akarunk bemutatni. A gyengébb idegzetűeknek nem ajánlhatjuk, mert esetleges rosszullétek, bal esel ek miatt felelősséget nem vállalunk. Elvezetjük a kedves olvasót a bürók dohos, füstös légkörébe ; elkalauzoljuk a «nyájas» iktatókhoz, kiadókhoz, ezekhez az örökké pipázó, örökké haragos bácsikhoz. Elvisszük a poros archívumba, a hol hatalmas állványokon nyngosznak az akták. Ezek hallgatnak örökre. Azonban ne tessék azt gondolni, hogy az akták mindig hallgatnak, soka!, sokat beszélnek ezek, még kaczagui is tudnak. Lássunk néhány kaczagó aktát. Egy város árvaszéke ilyen érzéseket produkál : «Végzés. A jelentés tudomásul vétetvén, a beterjesztett eredeti kötelezvény és nyilatkozat az árvatári kötelezők kezelőinek elhelyezés ás megűrzés végett kiadatni halároztatik.» Valóban szörnyű ; de ez még nem alegczifrább. Vannak sokkal szebb, kifejlettebb példányok is, de ezek olyan hosszuk, hogy nem lehetne reprodukálnunk. Olvasóink közül sokan lehetnek, a kik nem értik, mit akar az árvaszék ezzel mondani, ezeknek mi jártasabbak ezennel lefordítjuk magyar nyelvre : « Végzés. A városi árvaszék a jelentést tudomásul veszi. A beterjesztett eredeti kötelezvényre és nyilatkozatra nézve pedig elhatározza, hogy kiadja elhelyezés és megőrzés ezéljából az árvapénztári kötelezvények kezelőinek.* Igaz, hogy nem kuriális stílus : csupán egyszerű, könnyen folyó magyar nyelv, minden erőltetetós nélkül ; ugy AiJsztEpÉsfiÉslárdja. (A Magyar Géniuszból.) Mindenki elment. .. s ott hagyták szegényt Tavaszt lehelő orgonák között, A kert kies, magános terrasszán . . . A kusza ág nyíló virága Arnyat vetett szép homlokára, Hogy bágyadó szemét ne sértse Ifjú tavasznak csalfa fénye És bájos arcza lassú hervadását, Elsárguló színét, hogy meg ne lássák Testvérei: a harmatos virágok. . . . Felig feküdt a puha ringa székben, Fejét kihimzett vánkosokra hajtva Körültekintett édesen, szelíden. Talán imádkozott, mert föloserepzett, Kiégett ajka a szegénynek, Mint egy fonyadt levélke reszketett, Nézett, merengett, búsan, szótalan, S csak az öröm lepergő könnyei, E régen ismeretlen gyöngyök Beszéltek, — áldást, - hálaszót e

r

perczért A szenvedők jóságos Istenének ! Hiszen a négy fal tömlöczéaek Emésztő, kinos éjjelére Megjött a rég sóvárgott virradat S szegény kis Anna ott voífc újra, Hol annyi édes óra, röpke nap Tűnt el felette, — játszva, gondtalan. San Remó enyhe napsugara örök tavasza, illatárja, A honnan összetörve hozták, Nem adhatott egy hosszú télen át Felényi enyhütést se, mint a mennyit Ez a kis út, az árnyas folyosón, Lassan tipegve ki a régi kertig, Melynek derűjét, messze idegenben Oly sokszor vissza-vissza álmodá . . . . . . Mindenki elment . . . TJgy akarta, Hogy egy futó kis pillanatra Ezen az édes sugaras- helyen, Beteg szivével egyedül legyen. Belátott innen minden kis zugot, A törpe tluijálí közt kanyargó Fehérre tiprott széles utakot, Az ibolyák, az áloék nyilasát, Szeszélyes vadszőlő kanyargó ágát, A gonddal ápolt tarka szőnyeget, A karcsú, lombos fákat, melyeket Tavaszt hirdetni jő Isten keze Lila virággal hintett már tele ... Az árnyas kört ... a hol keresztbe fut Virágos jázminok között az ut S egymással szemben álló kerti székek Az illatos nagy hárs alatt üresen, Most régi üdvről, régi dalt beszélnek. «0da! Oda!. . .» Suttogja halkan S míg reszkető fehér kezével A selymes kendőt összehúzza, TJgy érzi, hogy a napsugárban is Metsző, hideg szél éri, fújja. Erot vesz keblén a nehéz zihálás ! Es visszadöl lassan köhögve, IMintha kevés vón a beteg tüdőre ; Egész tavasznak minden levegője . . . ) Elfonnyadó szép arczain kigyúl A gyilkoló kéz halvány pírja S a mig gyűrűiben a vér, az életnek Nevét még rózsás színnel írja, Az ajk elkékül . . . s hamvadó szemén, Miként az alkony viszavert subára Már magtönk, már az üveges a fény . . . Majd pillanatra ébred . . . s görcsösen Székéhe megfogózva föltekint, Édes mosoly derül fel ajkán Szemeiben meglobban a fény s lassan Eyész erővel fölemelkedik. «Oda ! Oda! . . .suttogja —a köröndre! Majd újra eljön Ő! . . . Dezső ! Dezső ...» Azután pihegő melle elszorul; . . . szava Lágy, elhaló hörgésre válva Kiérthetetlen suttogás leszen És mint kit megcsal biztató erő Székébe visszaroskad. Bus fejét Mellére szegve, selymes pillái A régi szép szemeknek fényét örökre, mindörökre elfödék . A láz rózsái liliomra váltak S a ragyogó — a játszi napsugár, Mely, még a lombok közt bevillant, Egy hosszú kinnak, lassú hervadásnak Megváltó végét csókolja reája Hideg gyöngyöktől fényes homlokára. . . . Az orgonák hiába illatoztak, Hiába lengett enyhe fuvalom : Ravatal volt az árnyas terrasszonl Mikor lopva, halkan visszatértek, Szegény kis Anna elaludt örökre S csak siró anyja fájdalmas szivének Reménye hitte, várta, hogy fölébred . . . FÖLDVÁRT ISTVÁN. I Elöl lÁBIálOESZie. (Kultúrtörténeti adatok.) Évek előtt kezemügyébe esett Lucas a Linda : «Descriptio orbis et omnium rerum publicarum», A világ és minden állam leírása, czimű könyve, melyben huzánk ösi és a szerző korabeli lakosai is behatólag jeílemeztetnek. Élénk sziuekkel festi a szerző őseink szokásait, vallásait, nem különben felemlíti a közigazgatást az ítélő székeket, a királyi tisztviselőket, az ország rendéit és a király és a töröknek fizetendő adónemeket. Kiadatott Amsterdamban 1665. Leopold király alatt irt tehát a szerző, midőn a? ország jelentékeny részét a török birta. A magyarok nyelvét oly különösnek, találta, hogy ismertetőül az urhnádságot is jónak látta magyarul bemutatni olvasóinak. Érdekesnek találván ez adatokat bátor vagyok azokat az Eszt. ós Vid. t. olvasó közönségének is bemutatni. Magyarországi ösi szokások. A Pannonok egykor nyomorultan élteké Mindamellett izmosak, mérgesek és igea kegyetlenek voltak. A rómaiak tudományát és nyelvét tökéletesen elsajátították. Városok, fejedelem és törvényhatóság nélkül szabadon éltek, mígnem Tiberms császár által megliódittatták. Később a SeytlifáVol származott Avaroknak nevezett Hunnok'foglalták et e föU det. Némelyek a Moskóktól (moscis) szár-* mazt;jtják őket. Nehogy, szakáink nőTjöá gyermekeik ajkait mindjárt es'ecsemos korukban tüzes vassal megégették. Már iij'uLapunk mai számához féliv melléklet van csatolva