Esztergom és Vidéke, 1892
1892-03-06 / 20.szám
ESZTtiUGOM XIV. ÉVFOLYAM. 20. SZÁM. • VASÁRNAP, 1892. MÁKCZIÜS fi. '< 3S S Z ^TEifJ/Jy Hlü VH^Ei^£ •~ ~~ ~° Városi m morféi érdekeink közlönye.°~ mnnr _^ oirt/ MlflGJIOLKNIfMIfCI liN[{[NT KRTSZER: " HIRDETÉSEK : VAQÁRNAP PQ P Q Í! T n R T ri fi N SZERKESZTŐSÉG: HIVATALOS HJRDKTKHKK I s/.ótót i.ao i«r, touA lí H A r Eb tU SU I Un I UKUN. PFALZ-IIÁZ, FÖLDSZINT. » 1 frt 50 kr, -200-Lól HOolig 2 fn 95 kr. EliŐIí'IZlOTKKI ÁR* ' 10Vi ' a ,a,J s,ie " ei "' r « Bir ** t illölS közlemények kiitdemlífk. Bélyegdij 30 kr. ligétfz évre • 6 frt — kr u | A n fí u i \# A T A 1 • MAGÁN IÍIRDKTKSEK megállapodás szerint legjuíányosabFél évre 3 Irt - kr íVlrtuu-niVM HL. bltlt közöltetnek. Neg 3 edév ltí . . . . 1 frt 50 kr SZBCIIKNyi-TKR 331, írvrf'íASto Fgy szám ára 7 kr. ' ,ova 1,1 ' a P nivafalo« és iimgánhirduíései, a iiyijttárbe szánt kfialo- WíJLllfijIt soia ZU ki. 0 , . -ft menyek, előfizetési pénzek éa reklamálások iiitézendíílí. @— ——— —Q Vidéki muzeumok. Budit pest, mároz. 5. A mult évben, mikor a képviselőház közigazgatási bizottsága Szapáry küzigazgnzgatási reformjavnsiatát tárgyalia, a sajlóban is fölmerült a vármegyei levéltárnokok ügye s a miniszterelnök kijelentette, hogy a levéltárnok i állást a vármegyéknél meg fogja hagyni. Már akkor fölvetettük nzt az eszmét, hogy a megyei levél (árakban sok helyüti megtaláliiaijuk egy-egy vármegyei múzeumnak magvát s azért sem kell eltörölni a levél tárnokokat, mert ők talán első sorban lehelnek hivatva, hogy segédkezett nyújtsanak abban a törekvésben mely lehetőleg minden vármegye székhelyén egy vidéki muzeumot óhajt létesíteni. A közigazgatási reformmal újra napirendre kerül e kérdés és nagyon óhajtandó volna, hogy egyfelől a vármegyéknél, másfelől pedig múzeumi szakkötökben foglalkozzanak vele A muzeumok szaporítása ugy a fővárosban, mint a vidéken nem nj kérdés és megoldása annál gyorsabbau fog bekövetkezni, minél inkább belátjuk, hogy a muzeumok lélesitése első sorban nem. pénz-kérdés, hanem munka-kérdés : mert előszűr nagy munkával össze kell gyűjteni a muzeumot s csak azután kell hozzá költséges palotát épiteni. A legelső dolog tehát az, hogy ne takarékoskodjunk a munkával. A fővárosban a közoktatási kormány már foglalkozik a nemzeti múzeum deczentralizácziójával, do ez már kizárólag pénzkérdés ós mogofdása nagy áldozaiokba fog kerülni. A mi egyelőre a fővárosban kizárólag munka-kérdés volna, az a speczialis fővárosi múzeum, a melynek érdekében azonban több mint egy évtizede, hiába izgatjuk a főváros lanáesát és közönségét. A vidéken, különösen tudományos és irodalmi egyesületek itt-ott létesítettek már muzeumokat, melyek gondos és szakszerű felügyelet alatt állanak ; de ezek száma és színvonala még mindig nagyon alatta áll annak a foknak, melyet Magyarország kultúrájának ezen a térou is el kell érnie. Minthogy a vidék intelligeneneziáját még ma is legnagyobb mértékben a vármegye egyesíti, öiikénteleuül tolul föl az a megoldási mód, hogy a vidéki muzeumokat is a vármegyék létesítsék, mivel ezeknek területe különben is egy-egy vármegyére leged ki. Egy-egy múzeum ugyanis az illető vármegye kultúrai fejlődésének lenne hű képe, históriai emlékeinek megőrizőjo, természetrajzi tárgyainak és néprajzi adatainak összegyűjtője s irodalmi termékeinek könyvtára. A külföld példáját mi nem követhetjük ebben a kérdésbeu sem : mert külföldön a muzeumok legnagyobb része főúri donácziókból, családi gyűjtemények átengedéséből keletkezett, a hol pedig ilyennem volt, ott összeállta polgárias a lateiner-elem, csinált múzeum egyleteket s ezek maguk hozták össze az egész muzeumot, melyhez aztán a törvényhatóság csak ingyen telekkel vagy épülettel s az állami évi segélylyel járult. Nálunk e két faktorra csak nagyon kis mértékben lehet számítani s a tudományosságnak azokat az intézeteit is, melyeket másutt a társadalom létesit a társadalom számára, — nálunk még ezeket is félig-meddig hivatalos uton kell megterem leni. A vármegyéktől kell tehát várnunk, hogy vármegyei, vagy esetleg a városoktól, hogy városi muzeumok létesítésé re az első lépést megtegyék. Ez az első lépés ugyanis nem egyéb, mint gondos összegyűjtése és megőrzése (a vármegyeház vagy városház egy szobájában) mindazoknak a tárgyaknak, melyek az illető törvényhatóságra vonatkoznak s melyek vagy már most bírnak történeti becscsel, vagy öltehető, hogy az utókorra nézve fognak birni. Ezt a teendőt elvégezheti egyelőre a törvényhatóság levél tárnoka, ki a reá bízott levéltárból könnyen kiválogathatja a történeti becscsel biró okiratokat is.. Ha már most a helybeli középiskola egyik tanára vállalkozik arra, hogy részben a diákokkal, részben tanártársai közreműködésével összegyűjti a vármegye faunáját, flóráját és ásványvilágának jellemző adatait ; azután ha találkozik a vármegye hölgyei között egy Oyarmathy Zsigáné, a ki érdeklődik a nép varrottasai iránt ; igy lassanként — számba sem jövő csokély pénzáldozattal — összegyűl a múzeumnak egész anyaga. Ha most a vármegye összes nyomdászai kötelezik magukat, hogy a nyomdájukból kikerülő minden nyomtatványnak egy példányát beküldik, nemcsak a nemzeti múzeumnak, — a melyre kötelezve vaunak — hanem a vármegye múzeumának is, akkor kis idő múlva egy könyvtár támad a múzeumban. Egyébként a nyomtatványoknak vármegyénként való összegyűjtése czóljából, a köteles példányok boszolgálatása iránt lehet kormányrendeletet vagy esetleg törvényhozási intézkedést is kérni és remélni ; mert az valóban fontos érdek volna, ha a nyomtatványok nemcsak egyetlen egy helyen, a budapesti nemzeti múzeumban őriztetnének meg egyetlenegy példányban, hanem egy példány eltétetnék azon vármegye múzeumában is, a melynek területén az illető nyomda fennáll. Az egyes vidéki muzeumok jellegét természetesen előre nem lehetne megjelölni, mert ez csak később, évek multán domborodnék ki, magából a gyűjtemények természetéből s bár a szerzet valamennyiben egyenlő lenne, majdnem mindenik más szinezettel s más jelentőséggel bírna ; mert inig. az egyik helyen a történelmi emlékek ós régiségek gazdasága históriai jeléggel ruházná fel a muzeumot ; másutt ismét inkább ethnografiai múzeum lenne az; a harmadik helyen pedig jóformán csak egyszerű könyvtár lenne, melyet azonban a közönség egész szabadon használhatna. Ha igy a vidék minden nagyobb városában, minden vármegye székhelyén a tudomány óságnak egy kis várat emelhetnénk, könnyebben terjedne a közművelődés, uem lenne az a nagy különbség a főváros és a vidék általaIzJsÉrpíslfiiíkelárczíja. 3STe vádoljuk egymást, galambom, Szerelmünk, hogy igy véget ért, Ki ütköznék meg ily kalandon ? Csak csendesen, az Istenért ! Szép csöndesen köszöntsük egymást, Te jobbra, én meg balra át ; Nem hull egy könnyem éitted, meglásd Ugy válunk, mint két jó barát. Hogy összetépted legszebb álmom, Ki tudja azt e földtekén ? Hogy üdvösségemtől kell válnom, Ki bánja azt ? — Csak én, csak én. Vig czimborák közé, ha járok Elmúlnak majd a bús napok, És én csak egyre várok, várok . . . Mig eljő esküvő-napod. E nagy napon, mint illik : vígan . Isten házába elmegyek, . A «holtomiglan-holtodiglan» -t Hogy halljam, én is ott leszek. S az ünneplők közé vegyülve Megbámulom selyemruhád És térdre hullva, porba dűlve Áldást könyörgök majd reád. És nem vádollak én, galambom, Szerelmünk, hogy igy véget ért, Ki ütköznék meg ily kalandon ? — Egy összezúzott életért. LÁNYI ADOLÁR. ÁB!ATLAIÜL EUTÉLVB. Elbeszélés. — Hol van kocsisom? — szakitá meg a csendet Mr. Smith. — Hazament, hogy másik kocsival eljöjjön önért. Rövid idő múlva megérkezett a kocsis az uj fogattal, beleültették Mr. Smithet az orvos is helyet foglalt mellette és hazakisértette. Otthon újra megvizsgálta a sebet és kijelenté, miszerint semmi veszély nem forog fenn ; de csak maradjon egykét napig az ágyban és tartózkodjék a beszélgetéstől, különösen a felhevüléstől. Mr. Smith követte az orvos tanácsát és megparancsolta szolgájának, hogy senkit be ne bocsásson hozzá, még fiát sem. Mr Smith betegsége, mely csak két napig tartott, roppant izgatottságot és szomorúságot okozott sok embernek ; első sorban fiának jutott sok keserűség és fájdalom. Mint tudjuk, Gyula elhatározta, miszerint következő reggel kitárja szivét atyja előtt és midőn ezt megteendő, atyjához akart menni, nagy fájdalommal értesült atyja szerencsétlenségéről. Iszonyú két nap volt ez reá nézve ; iszonyú gondolatok és sejtelmek gyötörték szerelmes szivét, parázstűzként marczangolta szivét azon gondolat : Hátha atyám mégis elutasít kérésemmel és megtiltja a Nellyvel való találkozást ; hátha a rang, a gazdagság utáni vágy felülkerekedik a gyermeki szeretet érzete fölött és atyai jogánál fogva kényszeríteni fog, hogy elvegyem Mr. Black leányát . . . Különben — fűzé tovább gondolatait — van-e teljes hatalma egy atyának huszonöt éves fia fölött is ? Vájjon korlátlan hatalma van-e atyámnak fölöttem oly dologban is, melytől jövőm, boldogságom sőt életem függ ! . . . Vájjon csak neki van joga akaratát végrehajtani rajtam és nekem nem volna jogom védekezni, midőn boldogságom, életem ellen tör ! — Nem, nem leszek olyan, mint az áldozatul vitt bárány, nem áldoztatom fel magam atyám nagyravágyásának oltárára ; nem nézem tétlenül, miként tör atyám életem ellen ! . . . Nem ? — és vájjon mit tehetek ? Miben rejlik erőm, hogy atyámnak háborút izenjek és miképen győzhetem le ? Ha mint engedetlen fiút, elűz, vájjon ki lesz mellettem, ki fog nekem, az engedetlen fiúnak, segédkezet nyújtani, hogy atyám ellen harczoljak ? . . . Nelly sem könyörülhet rajtam, hisz neki is parancsolnak szülei és ezek csak vagyonom után áhítoznak és ha atyám eltaszít magától — Oh, mit tegyek, hova legyek ! Hogy a fájdalom méregpohara csordultig megteljék, eszébejutott az 500 dollár, melyeket Henrytől fölvett. Már több barátjahoz és ismerőséhez fordult, kölcsönöznék neki ezen összeget ; és érkezett is mindeniktől — de nem pénz, hanem — men^ tegetödzó válasz. — Hah ! — gondola — mért szenvedjen szegény jó barátom miattam ? Mért éljek vissza jóságával, a bennem helyezett bizalmával ? miért tegyem tönkre barátomnak, ezen igazán becsületes' fiatal embernek jövőjét ? És mégis, ha tovább is ellenszegülök atyám akaratának és ha a hónap elsején leszámol Heníyvel és észreveszi a hiányt, nemcsak hogy elbocsátja szolgálatából, hanem hitvány gazembernek, sikkasztónak fogja tekinteni és .ha. nem is adandja át a törvényinek, a jövőjét mégis tönreteszi azáltal, mert sikkasztót senki sem fogad házába. — És mi okozta a szegény fiu bukását ? A bennem helyezett bizalma, jóhiszeműsége ... Ki rabolta meg becsületét? Én, a kivel ő csat jót lett . . . Oh, mily rettenetes, elviselj hetién az én helyzetem: . . Amott meg imádott Nellymnek szemrehányását hallom : Mért raboltad el fiatal eveimet, mért hitegettél, csalogattál szerelmeddel, mért ölted el fiatal lelkemet, még mielőtt a világ gyönyöreit élveztem volna ? Mért raboltad meg bátyám becsületét, jövőjét, mért tetted öt földönfutóvá ? Mért hoztál egész "családomra ily iszonyú csapást? . . . Ob» te gyilkos, gyilkos '. . . . Ily borzasztó gondolái ok és lelkifurdalásokkal tölte el Gyula ezen két napot.— És miss Nelly is eltűnt ama végzetes est óta. Anyja, miután a fiatal Smithet elbocsálá, egyedül Iért vissza hoz?á. Hol van Gyula — kérdé a lányka anyjától — csak nem távozott búcsúzás nélkül ! — Eltávozott — feleié nyugodtan anyja — és nem is fogod többé őt látni, — Mit mondasz, anyám ? — vágott közbe
