Esztergom és Vidéke, 1892

1892-02-18 / 15.szám

ESZTERGOM XIV ÉVFOLYAM. 15. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1892. FEBRUÁR 18. ' * ' ' • ' ' •'• 1 - ...SS: ' " • ~ •. - , 1 • _ . . , , , l.... — - • ' ' -. Lí _ " - ^ _ _ ESZTERGOM és VIDÉKE * • Városi és megyei érdekeink közlönye.? limnrT

,

eFt/ MKOJELKN1R HKTENKINT KRTSZKR: r

* _ .; *

7 HIRDETÉSEK: V A SÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN SZERKESZTŐSÉG: FUVATA r,os ITIRDKTKSKK I **á*l i o<> s/ótg 75 i<r, 100PPAI.Z-HÁZ, FÖLDSZINT, M :«HM« 1 frt 50 kr, 20<Mol ÖOn-ig 2 frj 95 kr. ELŐFIZETÉST ÁR* \io?á a lap szellemi részét illető közlemények kiild«n'1ftk. Bélyeydij 80 kr. ESÍÍHÜ éTie • 6 frt — kr 1/ l A n n u i w A T A I • SIA«ÁN IJIRDICTltSEK nie<íállsiuodás szerint legjutanyosab-. Félém 3 Irt - kr KJAUU-H1VAIAL. ban feltétnek. Negyedévre 1 frt 50 kr SZECHENYI-TBR 881, i ^ 1 Fgy tzám ára 7 kr. '

l0Va * '

a

P bivalalos és magánbhdütései, a nyilttérbe szánt közle- AYJLTTER sora 20 kr. 0— O menyek, előfizetési pénzek és reklamálások intézend'ők. 9 O Saját erőnkből. Esztergom, febr. 17. Nincs önérzetesebb és becsületesebb jelszó a világon annál, mint mikor valaki elmondhaija : saját erőmből ! A mi lettem, azt magamnak köszönhetem. A mi vagyok, az saját erőmből vagyok. Még szebb, habár ritkább jelszó a városok történetében az, mikor elmondhatják a polgárok : a mi városunk n saját erejéből emelkedik, virágzik. Mert hogy van alkotva az ember, hogy erejét mások gyöngeségeiben keresse, ngy van teremíve egész érdekvilágunk,hogy emelkedésünkre mindenki) felhasználjunk. Ez a mai siréberség hitvallása. A tehetségtelen emberek fénykora. A protekc'zió ós nepotismns rémuralma. Ezer és ezer tarlálmatlan ember emelkedése, ezer és ezer tartalmas ember visszaszórj'ása. Azok a városok, a melyek már a nagy városok sorába tartoznak, elég éretlek emelkedésük tényezőinek ügyes megválasziásában. Azok azután már maguktól nőnek tovább. De az olyan kisváros, mint a mienk, a mely egy kis, kilenc/ezres, rendezetlen tanácsú városkából és három kedélyes mezővároskából nincs összetevő, előbb arra van utalva, hogy életrevalóságára felhívja az ország figyelmét. Esztergomnak a saját erejéből kell kezdenie. Egyesüljön a saját erejéből. Biztosítson az uj Esztergomnak kitűnő egészségi állapotokat a saját erejéből. üdjon a népnek különb műveltséget, az iparnak és kereskedelemnek nagyobb kultúrát, hogy a polgári önérzet jusson ra''r egyszer szóhoz s követeljen jobb sorsot. Dolgozzunk a saját erőnkből, de mindenekelŐJt. Ismerjük fel saját erőnket. Ne higyjük, hogy már mankókra van szükségűnk. Csak elzsibbadtak a mi lábaink, de nem mentek még tönkre. Utolérhetjük a sielő századot, csak ébreszszük fel ambiczióukat. Bízzunk Istenben, és saját erőnkben. Isten meg fog áldani jótevőkkel, de meg fog áldani munkaerővel is. Kezdjünk mindent elölről és mutassuk meg, hogy a gyorsan robogó vonat elölt, a XX-ik század előtt, fel tudunk még kelni saját lábainkra, sőt még arra is van tehetségünk, hogy felugorjunk a rohamos baladás villamos vonatára, még mielőtt keresztül gázolna rajtunk. Az első főpásztorí levél. Vaszary Kolos herczegprimás első megjelent főpászlori levelének tartalma röviden a követke/Ő : Midőn — úgymond — először emeli szemeit és szavait a magyar papsághoz érzi, hogy kicsiny utódja a sokórdemü Simornak és remegve fogadja vállaira a terhet, a melyet az dicsőségesen hordozott. De mégis aláveti magát a legfelsőbb rendeletnek, mert Isten az Ő segítsége. Aggódó lelkét megerősítette az, hogy

: főkáptalanját jeles férfiakból látta maga körül csoportosulni. Továbbá hü munkatársakat lát a nagyszámú papságban, a melyhez igy szól : ^Segítsetek engemet Krisztusban szeretett testvérek ! Isten után belétek helyezeni minden reményemet, gyámolítsátok engem imáitokkal, őszinte szeretetemet hasonló szeretettel viszonozzátok; sziveijetek meg engem, mert isteni buzgalommal buzgólkodom érettetek.* A levél következő részletei utasításokból állanak. I. Szent Pállal mondja : «Miuden főpap, ki az emberek közül válasz'atik, az emberekért rendeltetik.* De épp azért, körül vau véve gyarlóságokkal és főképpen őt fenyegeti a veszedelem. Minden rohama az ellenségnek első sorban a pap ellen irányai, hogy megveretvén a pásztor, elszéledjenek juhai. A reánk bízott hivatalnak fensége — úgymond —.ue tegyen minket elbizakodottakká, hanem inkább óvatosabbak ká. II. Emlékezteti papjait, hogy a mnnkával és szolgálattal a híveknek tartoznak. Vájjon nem azért van-e oly sok hideg a keresztények között, vagy gyáva és alszanak sokan, mivel még a pásztorok sorában is találkoznak olyanok, kikre azon veszedelmes idők jel lege vau nyomva, melyről az apostol mondja : «Önszeretők lesznek az emberek . . . mértéktelenek . . . inkább a gyönyörűségeknek, mint az Istennek szeretői, istenes életet színlelők ugyan, de annak erejét megtagadva; vájjon nem azért tatalálnak-e olyan kevesen, kik a kegyelmeket nem használják fel jobban, mivel maguk a pásztorok is a magukét keresik, nem a mi a Krisztusé.* Ezeket a szavakat különben uincs szándéka a mostani papságra vonatkozással mondani. III. A papoknak feladataival foglalkozva, azt mondja, hogy tatiitsák a tudatlanokat. Ha a pap nem a világi újdonságokat, hanem a létezmónyezett hitet magát jól megtanulta s ha a szentek tudományával elielt ós megértette az Isten bizonyítékait, bizonyosau szive mélyéből fog szólani az ajka. Kettőtől kell ebben a dologban óvakodni, -— úgymond, — hogy sem a külső dolognak túlságosan áladva magunkat, a bulí-íőkkeI foglalkozva, mivel felebarátaink külső dolgainak tartozunk, ne teljesítsük. Az első végletbe azok esnek bele, a kik megfeledkezvén, hogy mint papok, a lelkek üdvére vannak rendelve, éjjel és nappal csak a külsőségekkel foglalkozván, megfeledkeznek a belsőkről, miáltal történik, hogy a reájuk bízottak elő nem haladnak, hanem inkább ellankadnak a lelki életben, mert nincsen pásztoruk, a ki lelküket az égiekre emelje és vezérük, ki a tökéletesség ulját mutassa. Mert ha a vezér letér az útról, a következő sereg mikóppem érjen czélt? IV. A bűnösök irátit való részvétet ajánlja papjainak, mert könnyű és csábító dolog a roszakat gyűlölni, de ritka és istenes dolog szeretni őket. Az evangéliummal szólva mondja: «Nines szüksége az egészségesnek orvosra, hanem a betegeknek.* A2

99

Esztergom és Vidéks^tárczija. A ssíplto szerektől Budapest, febr. 17. Aszonyom ! Első sorban bocsánatát kérem azon merészségért, hogy levélkéjének egy részét alább sző szerint közölni bátorkodom. . . . Két jó barátném, s szerény magam sehogy sem vagyunk megelégedve arczbörünkkel. Barátnéim túlságos halványság ról panaszkodnak, én pedig nagyon is pirosnak ítélem magamat. Szíves jó tanácsáért folyamodunk tehát mindhárman e fontos, — s kényes ügyben, s kéljük, feleljen meg őszintén és kimerítően ezen kérdésünkre: Szabad-e és lehet-e bőrűnk épségének veszélyeztetése nélkül a ma napság annyira használt szépitő szereket igénybe vennünk. Fogadja először is . . . Nem indiscretio vezeté tollamat, midőn e sorokat nyilvánosságra hozom, hanem azon őszinte óhajtás, — hogy mentől több szép asszony és leánykának tegyek oly szolgálatot, mely első tekintetre merésznek, sőt kellemetlennek látszik bár, mert az igazságot mutatja meg, de éppen ezért hasznosnak is ígérkezik. — De hogy a tárgyra térjek, előbb általános tudnivalókkal kell foglalkoznom, hogy az alábbiakkal érthetővé tegyem. Mint mindent, úgy a bőrt is az orvosnak két szempontból kell megítélnie, t. i. az orvos és a férfi szempontjából. — Mint orvos — tudván hogy a bőr a mélyebb és nemesebb szervek megvédésére, a lehűlés meggátlására s bizonyos anyagok kiválasztására szolgáló szerv, — akkor tartom azt jónak és szépnek, ha a felsorolt kívánalmaknak megfelel. Miot férfi, — háttérbe szorítom látszólag az előbbieket, — a nő bőrétől kellemes színárnyalatot, finom bársonyos felszínt, ruganyosságot, s az alak kerekdeddétételére szükséges teltséget követelek meg. Igen, — de mily határozatlan fogalom az a kellemes színárnyalat ! Hisz csinos a tűzről pattant menyecske kicsattanó arcza is, meg az ábrándos halvány leány arcz is, — meg a creol arczszin is, — minden férfi előtt, — de csak akkor, — ha harmóniában van az a nő egész megjelenésével. Kérdezzen meg csak asszonyom akárhány férfiut őszinte feleletért akkor, ha oly hölgygyei találkoznak, — kinek egészségtől duzzadó arezán a halványságot, — vagy viszont b'teges testalkat mellett a legszebb rózsapirt látják. -— Az a férfi tudtán és akaratán kivöl fejet fog csóválni, — s ha sértő lenni nem akar, — felelet helyett hallgatni fog. És higyje el azt is nekem asszonyom, hogy szinte érthetetlen előttem az az iparkodás, mikor a nő természetes színét változtatni akarja. — Hisz csak maga-magát ringatja a csalódásban, — mikor azt hiszi, hogy azt a változást kivüle senki sem tudja, — senki meg nem ismeri. És e mellett a mikor a kendőzésre a sok jó barátnó az abban még tapasztalatlant rávenni akarja, — bizony azt hiszem, — mindenik elhallgatja a sok igérei és szép szó között azt a kellemetlen,— s épen azért titkolt aggodalmat : «Hát aztán nem ártalmas-e ez a szépitő szer? » — Már hogy volna az a kis rizsporkeverék, meg az a kevéske piros festék ártalmas, — felelnek meg simán a lapok hír-, detései, — mikor a leghíresebb egyetemi tanárok megvizsgálván — teljesen ártalmatlanoknak találták azokat. — Igaz biz az ! Hisz a pouderből .szépen be lehet venni napjában 3 evőkanálnyit, — a pirositóból meg akár 20 cseppet is egyszerre anélkül, hogy csak a gyomra is megfájdulna az embernek. Csak egy hiba van a kréta körül, s ez az, hogy se a púdert se a piros festéket nem bevenni, — hanem a bőrre kenni szokás. — Mert az már még sem mindegy — ugyebár, —- ha annak a jámbor és sokat megemésztő gyomornak adom feldolgozni azt az «ártalniatlan» anyagot, — vagy pedig bőrömre kenem, — melyen nem csak hogy egy, a levegőnek nehezen átjárható réteget fog az alkotni, hanem ráadásul, még beleveszi magát a legcsekélyebb nyiláskákba, — melyek pedig a természettől arra szánvák hogy az életre alkalmatlan sőt veszélyes bomlás — terményeket távolítsák el. — No de jó, — hisz a test egész felületének csak kis része van a keridözós által működésben megakadályozva, a mit könnyen elvigez helyette a még megmaradt nagy rész ! — Hát ha csak pár perczig volna az arczon a pouder, igenis igj volna. Csakhogy a ki egyszer a rizsporos dobozhoz, meg a festékes üveghez nyúlt, az úgy van ám azokkal, mint a morphiumista a morpbiummal. Előbb csak kevéskét használ, —r utóbb mind több és több kell neki, s e mellett reggeltől legalább is.estólig akarja megtartani a «szépsóuet.» — Már pedig sok kicsi sokra megy, — mondja a szóbeszéd, — s áll itt is, — hogy ilyeuformán lassan-lassan megérzi az egész szervezet azt a kis szépség pótlást. — És nem csak ez az egyedüli ártalom. — Épen avval fog sok esetben megbűnhődni a magát — szépitő nő, — a mire sohasem gondolt, — t. i. elveszti nem csak a természetes színét, — hanem alig pár év leforgása alatt bőre felcserepesedik, —• hámlaui kezd, — kellemetlen pattanások támadnak rajta, — végre úgy megtelik — az azelőtt legalább is sima arcz finomabb és durvább ránezokkal, — hogy maga is elrémül önmagától. — És ennek igy kell lenni l Az a finom bedörzsölt porocska alig észevehetőleg, — majd mind jobban izgatja a bor kényesebb, mélyebb részeit, — azok lobosodásba .jönnek,— a gyulladás után pedig vastagodás marad.;—r, Ha most e hely mellett még egy kis zaumirigvecáke is átváltozott pattanássá, —• az mikor begyógyul,! — befelé hú/.odó hegyet hagy! maga után. Igy aztán hegy mellett .völgy keletkezik, — melyek közös erővel növelik egymásnak kellemetlen hatását. — Mit tegyen már most a szerencsétlen nő. — Mélyebben nyúl a dobozba, — többet vesz az ecsetre, — s ime, — ki van javítva a hiba. — Ki ám, de csak magának, — mert hisz mások ugyancsak hamarjában észre veszik ám, hogy itt csak «művészetet* és nem «természetet* csodálnak.