Esztergom és Vidéke, 1892

1892-12-04 / 98.szám

ESZTERGOM, XIV. ÉVFOLYAM. 9 8. SZÁM. V ASÁRNAP, 1892. DEOZh JMBBfi 4. ESZTERGOM és VIDÉKE • ; # Városi és megyei érdekeink közlönye • ^7TTTTTT~r~ ? MEG J KLEN Hí 1IBTENKTNT KÉTSZER: °* f HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG : HIVATALOS HIKDETBSEK I *m) 100 8 ,,óig 75 te, 100. ni IN A IITP7A ylQ CTÁM tói JíOO-ig 1 frt 50 kr, 200-tól 30o-ig 2 frt 95 kr. Hfilfl71íT^l ÍR. UUNA-UlbZA 40. bZAIW, Bélyegdij 30 kr. &hV*i&üL&i>i AK. hova a sZ(i || en ji Iesyi i t it|«»t« közlemények küldendők. . Egész évre 6 frt — kr. -—— MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosab­Fél évre 3 frt - kr. KIADÓHIVATAL: ban közöltetnek. Negyedévre - - - 1 frt 50 kr. SZÉOHKNYI-TÉIí ^32, VVTTT,^—' ™ i. Egy Slám ára 7 kr. hová a lap hivaVos PS tn.igán hir<l*iÓHei, a nyilttórlie szánt közle- NYÍL 1 IER sora 20 kr. 0 , . 1 £ nyelt, et<"ri/.*'t> : wi pénzek «s lekfamá'Axok in 'ezen-lf»k ^ — —— # LAPUNK OLVASÓIHOZ. j_z «Esztergom és Vidéke* mai szá­mától kezdve uj szerkesztőségi ezég alatt fog megjelenni a közönség előtt. Nem mulaszthatjuk el ez, egy lap éleiében fontos változás alkalmát, hogy követendő irányunkat pár szóval ne illusztráljuk. Mi ugy véljük mindenekelőtt, hogy a sajtónak, még vidéken is méltónak kell maradni a «hetedik nagyhatalom»­féle elnevezésekhez. Ne csak hű tü­köré legyeu a napi eseményeknek, ha­nem számbaveendő tényező kulturális, -társadalmi téren. Álljon minden nemes czél szolgálatába, álljon mindenekelőtt az é 1 e t zsoldjába, s atiöl, a mi tes­pedés, tunyaság és maradiság, vonja meg támogatását. A vidéki városok természetszerűen messze elmaradtak Magyarországon a főváros mesés fejlődésétől. Központo­sító törekvéseknél ez nem lehetett más­kép. Ha kormány, hatóságok, az ipar. kereskedelem, tudomány és művészet nábobjai mindenüket Budapesten össz­pontosítják, mi marad Szegeden, Kecs­keméten vagy Esztergomban ? Ez oly tény, a mivel számolnunk kell. A kis­városi arányok természetesen kisvárosi sajtót teremtettek meg, s ezért nevet­séges a mi lapjainkat a fővárosiakhoz mérnünk. De ez mit sem von le a vidéki sajtó hivatásának fontosságából. Kisebb kör­ben, csekélyebb eszközökkel kulturális hivatást teljesítünk mi is, szerény vi­déki munkásai a papíron való szántás­vetésnek, 8 ennek fölemelő tudatában indiljá meg lapunk uj szerkesztősége tollát és szól legelőször a közönséghez. Föladatunkat nagyon megkönnyíti az, hogy nem kell uj ösvényt vágnunk. Az «Esziergom és Vidéke* tizenöt éves múlttal dicsekedhetik, s ez idő alatt folyton mint első küzdött minden ne­mes és jóért. Elterjedt olvasóközönsé­get tereintett magának, a munkatársak kicsiny, de buzgó csapatát; lapunknak — ugy véljük — van sok barátja és jóakaréja és kevés az ellensége. Ilyen mult után, a jövő is csak biz­tató lehet. Ezt a jövőt mi az esztergomi érsek jelszava alatt szerei nők eltölteni. A Béke lesz vezérünk, a kiegyenlítésre törekszünk pán ok, felekezetek és tár­sadalmi osztályok köat. Politikával nem foglalkozunk, s a társadalom politikusai közül pártolunk mindenféle felekozetül, ha a haladás eszméiért küzd. A sze­mélyeskedés lapunk hasábjairól ki lesz zárva mindenkoron ; mi az egyénnel csak annyiban foglalkozunk, a meny­nyiben a dologgal elválhatatlan kap­csodban áll. Ebből folyólag helyünk sohsem lesz személyi torzsalkodások számára. Arra törekszünk, hogy lapunk­nak mindenki írhasson és minket is mindenki meghallgathasson. Kérjük olvasóinkat, azt a közönsé­get, mely a sajió támogatója, létének föltétele, a mely bár kép az iróioll al­kotásainak camera obseurájában, de egy­úttal az is, ki ez írótól lat irányítja, — tisztelje meg lapunkat: Eszter­g o in város és vidéke szellemi és anyagi haladásának harezosát ezentúl is jóakaratú támogatásává). A SZERKESZTŐSÉG. Esztergom a tudományban. Esztergom, decz. 3. Az országos régészeti és embertani társulat november végén tartott havi ülésén, a magy. tud. akadémia heti üléstermében nem is volt egyébről szó, mint Esztergom vármegye ós városa múltjáról. A mint már jelentettük olvasóink­nak : F í ő h I i c h Róbert kiváló ar­chaeolognsnnk A pilismarói hí r ó m a i táborról értekezett egé­szen nj adatokkal. Récsey Viktor pedig az esztergomi Szt. Lő­riucz templom a I a p j a i n a k kiásatásáról tartott tudományos előadást. Mind a két fejezet rendkívül érde­kes állomáshelye Esztergom tön éneié­nek. Fröhlich a negyedik századról be­szélt, tehát Pilis-Maróth állapotáról a magvarok bejövetele előtt majd félezer esztendővel. Récsey Viktor a Máiyás király k©_ rában épült esztergomi templomról, te_ hát jó télezer esztendő régiségérői mon doít el nagybecsű adalékokat A tudomány varázsereje megszólal­tatja a köveket. Fröhlich legbeszéde­sebb historikusai a római feliratos kö­vek ós téglák. Récsey Iégtájékozottabb elbeszélői az alapfalak. Ország-világ előtt ismeretes Eszter­gom archaeologiai értéke. Akármelyik svajezi város fényesen megélhetne, ha annyi történeti nevezetessége volna, mint Es/tergomuak van. Itt az ideje tehát, hogy ugy a megye, mint a város közgyűlésén hozzáértő férfiak mielőbb felvilágosítsák a közöu­séget, hogy milyen magasztos köteles­ségei vaunak Esztergom múltjával szem­ben. Mindenekelőtt meg kell alakítani a történeti társulatot. Országos jelentő­ségű társulat lesz belőle. Azutáu meg kell Íratni Esztergom múltját* Nagy becsű monographia lesz belőle. Esztergom a tudományban olyan ne­vezetes siáczió, a milyen kevés vau as országban, épen azért mindent el kell követni a multak emlékeinek megszó­laltatására. Népkonyhák szervezése. Esztergom, decz. S. Vaszary Kolos herczegprimás, mint annak idejében jelentettük az esz­tergomi szegények ellátására évenkiut háromezer forintot ajánlott meg, ha a népkonyha másrészről az esztergomi koldus-kérdést is rendezi. ii„Eiiztiipisiiilíkí"tárciíja. KERT KÖZEPÉN KICSI HÁZ. Kert közepén kiesi ház, kékre vagyon festve, Arra visz el az ntam minden áldott estve. Hej de az a kiesi ház, kert közepén árva: Az ablaka, ajtaja, mind be vagyou zárva. Kert köz-epén kicsi ház, nem volt mindig árva: Az ablaka estvénként mindég ki volt tárva. Barna kis lány éjszemü, Olt az ablak mellett, Rózsa nyilott az arczán, sobse láttam szebbet. Kert közepén kicsi ház, árvább lettem, mint te : Néked még lesz uj lakód, de szivemnek sohse. Nincsen benne másnak holy, csak egyei len egynek, Rózea nyílott az arczán, sohse láttam szebbet! Ifj. KEREKES JÓZSEF. —><o#c-K—.— — Rajz. — Csak tegnapelőtt temették Bedewhely Ákost s ma már ismét összegyűlt a gyá­szos rokonság. Tegnapelőtt még ott állt Bedewhely Gáspár az öcscse sírjánál s ma már az övét is megásták. Ki hitte volna tegnapelőtt erről az egész­séges arezu, egyenes tartású, őszes hajú férfiúról, hogy pár óra múlva követi öcs­csét hosszú útjában. Hisz ugy látszott, nem nagyon hánkodott öcscse halálán ; az egész szomorú szertartás alatt egyetlen könyet sem ejtett, a temetés után mindenkitől nyájasan búcsúzott el, még a siránkozó özvegyet is ő kísérte a kocsiig, bátorítva, vigasztalva Öt. Aztán haza ment . . . Másnap reggel ágya előtt összerogyva találták holtan. Az orvosok azt mondták, hogy szívszél­hűdés okozta halálát. A rokonok pedig kö­nyezve emlékeztek meg róla, mint igazi jó testvérről, ki fivérének minden bánatában és örömében egyaránt osztozott. A vén sirásó még egyszer köröskörül veregeti ásójával az uj sirdomhot, hogy szép sima legyen, aztán csendes nyuga­lommal pipára gyújtva, lassan eltávozik. Az uj simái, mely mellett az imént sok zokogó rokon térdelt, nincs már senki. Még Bedewhely Gáspár is megindult már a faros uton hazafelé, ő maradt utolsónak. Nem akarta hogy lássák, hogy ő gyalog megy, nem törődve a hüs őszi széllel, mely ar­czába csapdossa a sűrűn szitáló hideg esőt. Sajnálta a pénzt a bérkocsira. Már sötétedni kezdett — hisz az eget mindenütt felhők takarták, — midőn ki­lépett a kíipun. Gyors léptekkel haladt el a légszeszgyár mellett, majd befordult a kerepesi-utra, hol már gyújtogatni kezdték a lámpákat. Az uton tolongott, zajongott a nép ; a kiabálás összevegyült a robogó fogatok és lóvonatu kocsik dübörgésével, a kocsiveze­tök kürtjeinek éles sivitásával. Czifrán öl­tözött hölgyek ós urak siettek nevetgélve a színház felé; a fényes kirakatok széles su­gárkévét vetettek kifelé az aszfaltra, mint­egy hívogatva a járó-kelőket, hogy nézzék meg az ott felhalmozott tárgyakat. Ám Bedewhely Gáspár mindebből nem lát és nem hall semmit sem. Ajkán ott ül a rendes kesernyés mosoly, szeme meg­megvillan néha, ilyenkor megrándulnak zsebeiben pihenő kezei, de mindez csak egy pillanatig tart s ö megy tovább gépiesen, nem nézve se jobbra, se balra. Néha meg­löki őt valaki, egy-egy esernyő beleakad a kalapjába, de ezt észre sem veszi. Melle gyorsan emelkedik, arcza kipirul 8 ez a pir a diadaléi zet fénye. Szeretné odakiáltani mindenkinek : Győztem ! . . . Szeretné el­mondani azokat a gondolatokat, melyek elméjében repkednek, hadd tudja meg az egész világ, hogy ő erősebb volt, mint az öcscse ! Felidézi a muttat s mereng rajta sokáig átéli, átszenvedi újra s ezek a képek el­födik szemei elől a jelent, eltomporitják a körüle zugó hangok zür-zavaros lármáját. Emlékezik. . . . Alacsony, gerendás szobában ül a boldog anya, ki hosszú távollét után ma mind a két fiát viszontlátta. A kisebbik a pápai kollégiumból jött haza, hogy átvegye a gazda-ág vezetését, melynek terhe az apa halála óta, a jó anya vállaira nehe­zült ; a nagyobbik, a jurátus Pestről jött, de csak látogatóba, néhány napra. Egész délután gondatlanul csevegtek apró­cseprő dolgokról, melyek a szorgos jó édes anyát annyira érdeklik s csak most hogy sötétedni kezdett, hallgattak el kissé. Mi­kor az estharang is megkondult, Ákos ki­ment, hogy a cselédség után nézzen. Az anya bo dog mosolylyal pihentető szemeit Gáspár daliás alakján, ki szótlanul nézett maga elé. Majd hirtelen felállt s a szobá­ban f«l és alá járva beszélni kewietfc. Be­szélt a zajos n igy városi életről, a társa­ságról, melyben forognia kellett, elmondta, hogy az élet, mily sokba kerül, hogy a pénz, melyet hazulról kap, mily csekély a sok kiadáshoz képest. Egy ifjúról szólott, ki meggondolatlanul és botorul, nem mer­vén bevallani szüleinek hibáját, kufároktól kölcsönzött pénzt nagy kamatra, s a ki csak most, tán már későn esd bocsánatért és segítségért jó anyjánál. A nagyasszony felállt remegő kézzel tá­maszkodott az asztalra s tompa hangon kérdé, hogy mennyi az elpazarolt összeg. A fiu földre suté szemeit s halkan felelt. S a jó anya nem tett neki szemrehányást nem illette öt egyetlen korholó szóval sem, csak a maga hangja rezgett fájdalmasan, mikor szólt. — Van néhány jó emberem, azok majd kisegítenek a hajból, a birtok elbírja a terhet, mi meg öcséddel majd csak kifi­zetjük nagy nehezen . . . Változott a kép. A bedöhelyi kastélyban vig mulatság járja. Ákos a fiatal, a földes ur, ma tartja menyekzőjét a megye legszebb leányával, Kömlödy Annával. A sok jó rokon és is­merős ailg fér el a szobákban, melyet be­tölt a mulatózok, lakomázok lármája. A nagy szobában meg húzza a czigány és a fiatalok ropogják a tánezot hévvel, tüzesen. Az egész házban csak egy ember van, a ki nem örül a kinek ajkán az erőltetett mosoly fagyos és keserű, ki mint a bolygó lidércz jár folyton össze-vissza, sehol sem lelve nyugtot, de minduntalan visszatérve a tánezolókhoz, mintha valami varázserő vonná őt oda. Ám alig tekint a déiezeg

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents