Esztergom és Vidéke, 1892

1892-11-27 / 96.szám

ESZTERGOM, XIV. ÉVFOLYAM 96. SZÁM. VASÁRNAP, 1892. NOVKMBER 27. ESZTERGOM és VIDÉKI T # Városi f

;

s megyfi érdekeink közlönye • MEG J KLEN Ili IIETENKINT KÉTSZER : °'

7 _ . J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG: HIVATALOS HIKÜETBSEK: I HZÓIÓI 100 szóig 75 kr, 100_1 F6

,

utcza 75

. szám> a ;

|fWP

. szá

„

odáya

, S28mbfin

. tói ,,0-ig 1 frt » JMjJM* 300,* 2 frt 95 kr. ELŐFIZETÉSI AR: hová n l«p h*eileini tanét PletU kö/.leménjek k«td»(ik . J | Egész évre 6 frt — kr. . . _ 7. . _ . MAGÁN IÍIRDETBSEK" megállapodás szerint legjutányosabFél «vre 3 frt - hr KIADÓHIVATAL: ban közöltetnek. Negyed évre 1 frt 50 kr. SZÉOHKNYI-TÉK 832, '. I Egy SZám ára 7 kr. hová a, lap IiMa'a'os ía m<gán öird*í&eí, a nyiHféihe színt közte- NYILTIER sora 20 kr. 4) 9 menyek, előfiv'ttÍKi pénzek reklamá'áKok intézeinlfik Q - : —— ; 0 Búcsúztató. Azért halogattuk mára, hogy ne vádolhasson senkise házi kultuszszal. Csináltuk minden rendezés nélkül, egészen entre nous, rögtönözve, tákolva, mint átaIában a minden századik bankettet, melynek semmiféle háttere sincs. Lapunk volt s ez idő szerint még névleges szerkesztőjétől búcsúzkodtunk miudazok, kik a szellemi élet küzdelmeit vele megosztottuk s tiz esztendő lofolyása alatt minden szépben, jóban és nemesben pártoltuk és támogattuk. A Fürdő kis termében szokatlan társaság jelent meg. Csupa élesztő. A liszt meg a fogyasztó nem volt jelen. De a ki tollat forgat, az mind megjelent, hogy minden halotti toros hangulat nélkül búcsú poharat koczintson azzal, a ki egyenesen bele csöppent a legerősebb fővárosi napszámba. Már a múltkor emiitettük, hogy annyi szép toasztot egyszerre sohase hallott Esztergom. Mondhattak fenségesebbeket, hivatalosabbakat, de közvetlenebbeket és szikrázóbbakat alig. Husz bohemien volt jelen. Valamennyi csupa kritika és túlszárnyalás. Az első toasztot természetesen a búcsúzkodó K ő r ö s y László dr. mondotta, a ki szülővárosa szellemi bajnokaitól óhajtott búcsúzni, mikor az estélvre feljött. Nincs a társaságban szürke fej és szürke theoria. Valamenyliyieu önzetlenül ós zajtalanul a haladás közkatonái vagyunk és csak egy zsoldban állunk : szülővárosunk zsoldjában. Esztergom szebb jövőjével a társaságot éltette. F ö 1 d v á r y István városi főügyész ragyogó beszédben fejtette ki a sajtó szolgálatattak marti ram aifc, Szabó Mihály humoros köszöntőt mondott, melytől mind a hót pinczér nevető görcsöket kapott s melyet a jó kedvű társaság megéljenzett. Walter Gyula dr. a munkásságot éltette, pedig annak épen ö a legpáratlanabb példája. Récsey Viktor az ujouan fellendült szellemre emelte poharát nagy hatással. Szabó G-yula elegáns felszólalásban összetartásra buzdította az össze valókat. Ekkor merült fel az esztergomi irodalmi klubb eszméje s az asztaltársaság találkozása Budapesten. Lévai Sándor, B. Síz a b ó Mihályt, Palkovich Jenő dr. a helyi irodalmat, Felsenburg Gyula a szellemi életet s Lányi Adolárt és N ó g r á,d i Jenőt, mint utódait a búcsúzó éltette. Toasztot mondtak még H u 11 Árpádra, mint az estély rendezőjére, Perónyi Kálmánra, mint a helyisajtó erős oszlopára, Müller Gyulára, mint született irodalompártolóra. •— Végül Schleiffer Lajos vágott ki olyan hatalmas toasztot, a milyet még nem hallottak Esztergomban s ezzel az ünnepség éjfél után véget ért. A nunczius a helyzetről. A Magyar Hirlap Bécsbe küldte egyik munkatársát, hogy kérjen nudiencziat Gallimbertinól és tudakolja meg tőle, hogy mit tart az élire állított egyházpolitikai kérdésekről. — «A magyar primás egyenesen Rómával tárgyalja a ielenleg fen forgó egyházpolitikai kérdéseket — kezdó a nunczius. Még boldogult Simor kardinális nyerte el erre a felhatalmazást s ez a kiváltság utódjára is kiterjesztetett. Mgr. Vaszary a tavaszszal, mint ön tudja, Rómában volt, ott tüzetes előterjesztést tett — s megkapta ő szentsége instrukczióit. Uj instrukczióra szüksége azért nincs. A szentszók különben nem szokta a véleményét márólholnapra változtatni s a Magyarországon eldöntendő kérdések nem ujjak előttünk. Az egyház álláspontja a polgári házasságot illetőleg mindig egy ós ugyanez — akármely országról legyen szó. A házasságot még a tridenti zsinat 8aeramentumnak deklarálta. Ettől az elvtől soha semmi sziu alatt, senki kedvéért el nem állhatunk. Ez a kérdés a kalholikusoknál dogmát képez — s egy dogma felett nincs helye a dískussziónak ... — Róma azonban nem zárkózik el hermeticze a kor kívánalmai előtt. Tu'juk, hogy az idók változtak. Ma nem állunk egyedül, mint álltunk a középkorban ; ma nemcsak katholikusok vaunak a világon, de vannak más felekezetűek, a kikkel szemben készek vagyunk bizonyos határvonalig elmenni. Hát hol van ez a határvonal ? kérdi ön bizonyára . . . Láija, a polgári matricula nem ijeszt meg bennünket. Belátjuk mi, hogy az államnak bizonyos tekintetekből szüksége van alattvalóinak polgári állapotát tüzetesen ösmerni. Azt sem tagadjuk, hogy a házasságnak vannak következményei, melyek felett a polgári hatóságok ítélkezhetnek, mint p. o. az örökösödés, a nő hozománya stb. Az ilyen anyagiakra vonatkozó oldalról az állam a házasságot polgári szerződósnok tekintheti és igy el is bírálhatja. A mi azonban a katholikus házasságot illeti : ebbe az államnak nincs beleszólása — ez sacramentum, mely csakis az egyház juriszdíkcziója alá tartozik, A polgári hatóságok előtt kötött házasságot Róma soha sem ösmerte el és sohasem fogja elösmerni érvéuyes házasságnak. Erre nézve minden kísérlet hiába való erőlködés. . . . Franciaországbau több mint száz éve be vau hozva a kötelező polgári házasság ós azért 97 százaléka a házasságoknak a templomban történik. Az, hogy a házasulandók előbb a polgári hatóság által «szerződós»-re kény,szeriítetnek, a lakosság vallásos érzületét, miut látja, nem alterálja. Az egyház ezt az állapotot azonban sohasem fogadta el — épp ugy nem Belgiumban, mint Németországban. Aminő «.polgári házasságou az egyház elfogadhat, az olyan, mint a minő Spanyolországban, Angliában vagy Amerikában van. A Spanyolországgal való tárgyalásokat épp én vittem Rómában — azért erről részletesen beszélhetek. Spanyolországban ma az állapot ez: A törvény a katholikus egyházban kötött házasságot elösmeri törvényesnek ; a polgári hatóság egy közege jelen van az egybeadásnál (kopuláczió) és a házastársakat ott a templomban beirja a saját malrikulájába. Igy mindennek SZOMORÚ NÓTÁK. # Isten veled 1 !|sTEN veled, szép kedvesem! Nézlek, nézlek szerelmesen; De ha léged már nem látlak, Búcsút mondok a világnak. Mit nekem az egész világ ! A szivem esak téged kivánt. Máf?é lettél, nem szerettél, Árva bujdosóvá lettél! Isten veled! Egyet mondok: lió^y igazán áldott, boldog ! S ha rám gondolsz hébe-koiba: Gyere ki a sir halmomra! Meg vagyok én verve... Meg vagyok én verve, Az Isten kegyelme Felém sob'se fordul, Rám emeli fejét a féreg a porbul. El vagyok átkozva Csupa búra, roszra; JSíiucs a ki szeressen, A boldogság révét hasztalan keresem! Mért nem szakad vége! A sok szenvedésre Jönne sir nyugalma, — Bár volnék igazán kiterítve, halva 1 Kár se lenne értem! Ki örült, hogy éltem ? Most csak báut mindenki S ba meghalok, tudom nem Birat meg seuki. RUDNYÁNSZKY GYULA. mmm — Ő Felsége személye köröli miniszter. — Egy nagy angol iró azzal jelezte a konzervativizmust, hogy odaállítja az ő konzervatív alakját a világ teremtéséhez, a mint az fölkiált: « Vigyázz, uram Isten, mert mindjárt összerontod a chaoszt!» Ez bátorít engem arra a merészségre, hogy elgondoljam magamban, ha Tisza Lajos gróf, a ki most a király személye körüli miniszter lett, az Isten oldala melletti miniszter lett volna a világ teremtésekor, sok minden dolog másképen nézne ki ma. A hegyek például nem lennének olyan kopárok. (A Gellérten bizonyosan hatalmas fenyők diszlenének.) A cserebogár háta talán nem lenne sárga, mint a havannadohány s talán kék lenne vagy aranyszín be játszó ; a szarvasnak nem volnának agancsai (mert az fölösleges), a zerge nem ugrana oly merészeket, (mert az veszélyes), a hiéna nem kaparná ki sírjaikból a halottakat (mert az illetlen). És mit tudom én még mi minden volna? De annyi bizonyos, hogy a világ ugy állna, a hogy most, csakhogy némi javításokkal. A nagy alapvonalakhoz hozzányúlni félénk keze van, de a részleteken örökké módosítani, szépíteni szenvedélye. Az az államférfiú, a ki, mikor Szeged városát épiti nagy arányokban, egyszersmind ráér Sziráky késcsináló mester hires hal bicskáinak egy csinosabb formáját is megrajzolni, elevenen áll e vonásával előttünk. Nem a Tisza folyam tükrében magokat őntetszelegve néző palotát jellemzik Tisza Lajos grófot, hanem künn a város-végeken azok a picziny alházak, melyek az ö terve szerint készültek s melyekben megőrizte a szegedi építkezés magyaros, népies ősmotivumait. Tisza Lajos bizonyos fokig konzervatív; mindent megtartani, a mit lehet, de bizonyos fokig reformer, mindent átjavítani, — még azt is, a mit nem lehet. Magyarországon, a hol mindég a nagy vonalakról foly a szó, a hol örökké még a berendezkedés stádiumán vagyunk, hogy milyen uj bútorokat tegyünk a régiek helyére, de a meglevőkről senki se törli le a port, igazi szerencse ilyen államférfi, mint Tisza Lajos gróf, a ki a politikai háztartás napiszükségleteit gondozza ; bár több volna ilyen. Ellenfelei is beismerik róla, hogy az ország egyik leghasznosabb embere. Egy főúr, a ki egész leggeltöl estig dolgozik, nem magának, hanem az országnak. Más mágnás képeket, érmeket, vagy érdemjeleket gyűjt, Tisza gróf összegyűjtött magának egy csomó hivatalt. Elnököl a delegatióban, az erdész egyletben, valamely szoborbizottságban, épiti az uj országházat s ki győzné előszámlálni, mi mindent csinál egy nap alatt. A laikus fölkiáltaná erre : Mennyi hivatal, mekkora jövedelem! Dehogy ! Ezek mind ingyen-hivatalok. Vagy ugy. A dicsőségért teszi ? Dehogy ! Tisza Lajosnak nem kell a dicsőség, — a mi abból az övé, azt is átadja a munkatársainak s a mi a munkából az övék, azt apródonkint elszedegeti tőlük. Hiszen természetesen mindig van valami képmutatás az államférfiak agyoumagasz, talt tevékenységében ; a mama a munka, | a leánya a népszerűség. S sokan azért udvarolnak a mamának, hogy a leányt bírhassák. Ócska methódus, mégis beválik többnyire. De Tisza gróf egy excentrikus kivétel, ö komolyan a mamába szerelmes. A népszerűség szinte ellenszenves neki, ha néha-napján találkozik vele, összerezzen. A felköszöntö, melyet a Széchenyi István serlegével kezében mondott néhány év előtt, messzebb körben is átmelegité a sziveket, a sajtó áradozott, s barátai üdvözölték másnap a házban : — Egyszerre népszerű lettél ! A gróf megijedt. — Valami bolondot mondtam ? S türelmetlenül küldött egy újságért, hogy még egyszer átnézze a beszédét. De ez az idegessége a népszerűséggel szemben sem maga a népszerűség miatt van, mert — hogy megmaradjunk e fentebbi képnél, — valóban szép leány az rozmaring-virágos fejével ; ezt hihetőleg Tisza Lajos is elismeri, hanen az udvarlói nagyon vegyes társaság s ezek közt nem érezné magát elég jól. Ám nem is népszerű Tisza Lajos. A minek meg van a magyarázata. A magyar közvélemény még fiatal (mondhatnám még zöld) ahhoz, hogy kritikai szemmel válaszsza meg kedvenczeit; szemét megbűvölik a kápráztató sikerek, mert nem vak; fölét megbűvölik a maszlagos hizelgö szavak, mert nem siket (pedig nem ártana néha egy kis nehézhallás). A másik ok maga a gróf, a kiről azt lehetne mondani, hogy a két tündér, a ki bölcsőjénél állott, éppen megfordítva bánt el vele.