Esztergom és Vidéke, 1892

1892-11-24 / 95.szám

ESZTERG OM, XIV. ÉVFO LYAM. 95. S ZÁM. C S ÜTÖRTÖK, .-1892. NOVEM BER 24. ESZTERGOM és VIDÉKE ?• , * Városi és iiregyH érdekeink közlönye ? MÉG J KLEN IK IIETENKINT KÉTSZER : n, j . •• J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG' HIVATALOS HIIÍDETIÍSEIC I „sótól íoo B Uig 75 Ér, íool Fí . u(cza Mt szám a F||nl||M szá |, 0{|áva| j lói *»0-1g 1 frt ^,}^'^^ % ^t 95 kr. ELŐFIZETÉSI AR: hová u l»p HtolWmi imzéi iUH* kö/jeménjek kixLUmm. , 3 g J Egész óvre ----- G írt — hv. ~r—MAGÁN" IIJRDETRSEK megállapodás szerint Jegju'ányosab­Fel évre ÍJ frt — kr KIAlJU -HIVATAL: ban közüliéinek. Negyed évre 1 frt 50 kr, £ZÉ<'HKNYf-TÉU 332, •'• Egy SZám ára 7 kr. hová a Inp hiva'a'os h nupxu hinl^ósci, ÍI iiyüifóihe sz;ínl Icö/.Ie- K1ILTTER sora 20 kr. -9 __—.—.—___—. : n nii'nvek, elíiii'/cl-^'i pétivel; es reklamálások in'6/.eiiilí'k flj—— - ——— — ——— — —-— % Miért késik a városi szabályrendelet ? (S.) Az «Eszforgom és Vidéke* leg­utóbbi számában magjelent nyiltléri közlemény n figyelmei, egy rég megol­dást váró kérdésre terelte, nevezetesen a városi egészségügyi személyzet és ezzel kapcsolatosan a városi szabály­rendelet kérdésére. Magával a nyiltlér közlemény lénye­gével nem kívánunk bővebben foglal­kozni, a támadás oly snlyos tirmészotü, hogy n város reputációja érdekében biztosan elvárhatja a nagy közönség az ügy tisztázását. Minlegy négy év előtt készült el a városi sziibályrendelet tervezele, egy pont függőben hagyásával, melyre nézve síz akkori városi lanács nem .tudott megállapodásra jutni, mert személyes érdekek forogtuk fenn, a mennyiben régebben szerzett jogok figyelembe vé­tele miatt, nem telelhetett meg e pont n törvény kívánalmainak. Es igy tör­tént, hogy inig a vármegye utolsó fa­luja rég bir szabályrendelettel és az 1886. XXII. t. cz. értelmében minden község fél év leielio alatt köteles leit volna az uj szabályrendeletet elkészí­teni, addig nemes városunk még min­dig kénytelen azt nélkülözni, most, midőn már egy ujabb községi lörvény életbeléptetését rövid idő alatt vár­ba tj ulc. Ezen lát szól ng megoldhatlan kérdés az egészségügyi személyzetről szól. Még a régi jó időben városunkban szokásos volt a városi főorvosi állást a kórházi főorvosi állással egybekapcsolni és egy ember két hivatalt ugy a hogy elvég­zett. A jelen viszonyok kfizl, ugy a fennálló (örvények és rendeletek alap­ján v.'ilamint az orvosi tudomány fej­lődésénél fogva, minden egyes állás egy teljesen szakavatott külön egyént igényel ; ennélfogva az alkoiandó sza­bályrendeletben teljesen el kell külö­níteni a kórházi orvosi szolgálatot a városi egészségügyi teendőktől és eb­ben rejlenek a látszólagos nehézségek, mert régi jogon szerzett igények eset­leges csorbításáról lehet szó. Miként kellene e kérdés nehézségeit kikerülni, arról czikkünk végén fogunk szólani, előbb ki akarjuk fejleni nézetünket, hogyan kellene a város egészségügyi személyzetét szervezni, hogy az a kor követelményeinek teljesen megfeleljen. A iíórház az esak névlegesen városi, ez állami intézmény, melynek ügyeit a kórházi bizottság kezeli, egészségügyi személyzetét a vármegyei alispán ne­vezi ki ; már ezen utóbbi körülmény is elég ok arra, hogy a városi orvosi állás meg nem fér a kórházival, mert az olső választás, az utóbbi kinevezés folytán lesz betöltve ; de ha ettől és azon körülménytől is ei tekintenénk, hogy a fennálló törvények és rendele­iek értelmében egy egyén kétféle hi­vatalt nem viselhet, — fizikai lehetet­lenség egy egyénnek mindkét állást jól betölteni, ha mint köztudomású az illető tisztviselők kiterjedt magánor­vosi gyakorlattal bimak és a közügyek minden ágában élénk részt, vesznek. JUindezoknél fogvaelkerülhetlen, hogy a köz kórházban egy külön főorvosi és egy külön másodorvosi állás szervez­essék, kiknek minősítésére múlhatat­lanul megkivániassék, hogy az illetők az összes orvosi tudományokból tudori oklevéllel bírjanak, műtői minősítéssel bírók előnyben részesitendők. Ezek után férjünk át a város egész­ségügyi személyzetére. Itt is tisztán a törvény állásponijára kell helyez­kedni. Rendezett tanácsú városunkban nincs fő- sem alorvos, hanem egysze­rűen orvos esetleg orvosok, kiknek mű­ködési köre teljesen azonos a községi orvosokéval. Ha a város a törvény álláspontjára kivan helyezkedni és Óhajtja, hogy az egészségügyi teendők jól legyenek elvégezve, akkor a várost két egészségügyi kerületre kellene osztani, minden kerület bon egy orvos végezzen minden teendőt, egyik függet­lenül a .másiktól, de ogyönteíüen a saját feleli őségére. A mi már most az átmeneti intéz­kedéseket, illetve a régen szerzett; jo­gok figyelőmbe vételét illeti, arra nézvo szerény nézetünk szerint igen egyszetü kibúvó van. Baranyai és nádasdi dr. Feichfinger Sándor ur kir. tanácsos, városi ós kór­házi főorvos, reáliskolai főigazgató stb. stb. 52 év óta a közügyek lerón mű­ködik. Ezen sokoldalú tevékenységében, oly kiváló érdemeket szerzett, melyek­nél fogva tekintettel magas korára, el­várhatja a várostól, hogy nyugdíjazá­sát már jól iiérdemelle; mindenféle állásban ez elfogadott elv. sőt »,z egye­temi tanárok, ha 70. évöket elérték, önkényt vonulnak nyugalombi, bogy ifjabb erőknek fért engedjenek. Ezek­ből köveikeztetve, ugy hisszük, hogy a város csak a főorvos ur óhajának fe-­lelne meg, ha őt a megillető nyugdíj­ban részesítené és ezzei megszűnnék a személyes kérdés ós a város szabály? rendelete anuyi vajúdás után valahára életbe léphetne. Sorsjegytársaságok. (—a) Nem ez az első eset, hogy lapunk olvasóit figyelmeztetjük azon pénzveszteségre, a melynek a sorsjegy­társaságokba való belépés által kitéve vannak, de ugy látszik, nem időszerűt­len a dolgot újból kissé szellőztetni, mert csak a legutóbbi napokban is né­hányait városunkból jelentékeny veszte­séget szenvedtek ezen az uton. A sorsjegytársaságok czólja, mint az a közölni szokott hirdetésekből is kivi:., láglik, nem egyébb, mint hogy egy na­gyobb számú társaság — rendesen 50 személyből áll néhány száz darab­ból álló sorsjegyre együttesen játsz­szék, illetve a nyereségen együttesen osztozzék. Ezeknek a sorsjegycsoportoknak ösz­szeállitása ós a szükséges tagoknak összetoborzása képezi egyes bankházak stb. feladatát, melyek azután sorsje­gyekbe fektetelt tőkéjük után járó ka­matokon kivül semmi haszonra nem as­pirálnak (? !) Mily önzetlen felebaráti szeretet! A társaságok három, négy, öt évre alakulnak meg, ami azt jelenti, hogy TIZ ISZTUSŐ ÉL2TRAJZA. ^Nevető göröngyök.) Sokszor elbúcsúztam már az eszemtől, de szülővárosomtól még soha. Pedig min­den esztendőben bejártam valamit a világ­ból s odahaza még akkor is búcsúzkodnak, mikor a Kovács-patakhoz rándulnak az emberek. De bogy az ellenségeim még se tartsa­nak egészen faragatlan embernek, annak ide­jében elmondtam az emeleten egész komo­lyan, hogy csakugyan elbúcsúzom szülőha­zámtól. Itt a földszinten azonban jogom van humorizálni és igy kisütöm, hogy mégse ha­gyom el Esztergomot. Mert nemcsak becsületes hitelezőimnek óhajtok zavartalanabb álmokat biztosítani, hanem önmagamnak is utolsó menedéket a bazilikái apostolok nem egészen méltatott diszes testületében. TJgy van a szegény ember a munkabí­rással, mint a gazdag a pénzzel. Jöhetnek váratlan válságok, meg lehet siketülni, vakulni, sántulni és bolondulni s akkor na­gyon jól esik, ha akad égy kis nyugodal­mas poziezó. Mert tökéletesen rászorulni az emberekre mindaddig nem szabad, mig a koldusbotnak nimbusza van. Szóval leledzik egy kis számítás és Ön­zés az én utolsó érzelmeimben és ezt el is magyarázom azoknak, a kik különben ugy is csak ezt sütnék ki meghatottságomból. Volt egy idő esztergomi vendégszereplé­sem alatt, a mikor azt hittem, hogy min­den ember annyit ér, a mennyi boszanko­dást bir szerezni másoknak. Akkor még nagyon kemény koponyájuk volt az ellen­feleimnek. Hanem az én fejem lágya se nőtt be még egészen. Szóval a titánkodás nem szolgáit egyébre, mint arra, hogy né­hány érdekes számot csináljak. Az első kiadóm, (akkor még) Mellinger Hezsö, el volt ragadtatva amerikai véremtől, rögtön abbahagyta a petróleum árulást és egész szenvedélylyel terjesztette a lapot. A kö­zönség kapkodta. Minden számban volt va­lami kivégzés, vagy legalább is halálos íté­let. Mellinger sokra vitte. Egyszer, mikor schlusst csinált azon vette észre magát, hogy van ugyan tizenkét gyereke, de az első tízezer forint még mindig nem került ki a — masinából. Ekkor uj húrokat kezdtünk pöngetni. Egy kapueziner-társaság megesküdött arra, hogy ha egyedül leszünk a küzdőtéren, • akkor minek a bazilika nagykeresztje. Meg kellett tehát kezdeni a keresztes háborút. Akkor még összesen ketten voltunk egy csárdában. Egyszerre csak élvezni kezdett a város. Az ádáz harezok nagyon tetszet­tek a kivül bárány, belül farkas publikum­nak. Már-már vérontásra került a dolog. Nincs az a lovagiatlan és lovagias szerszám, a mit ki nem adtunk volna egymás hátára. Eleinte vékony nádpáleza, később tekinté­lyes sétabot, azután dölyfös husáng, s végre vérfagylaló dorong következett. Mikor a t. mulató emberek észrevették a dorongot a kezünkben, kezdték észrevenni az ismeretes szálkát is becses szemük bon. Jóllaktak ádáz csatáinkkal. A kiadó sehogysem akart ki­jönni az oroszlánketreczből, de mi, minda­ketten Góliáthok, nem ütöttük többször agyon egymást. Mell inger rögtön túladott a nyomdán és a lapon s összes irányelvei­vel a fővárosba telepedett. Innen kezdve békésebb és szolidabb kor­szak következik. A párttusák helyett kul­túrtörténeti czikkek, a kivégzések helyett históriai közlemények. Hogy nagyon üd­vös átalakuláson, valóságos himlőn estem át, azt onnan tudom, hogy egy végtelen nagyeszű, de kis süteményü pék polgártár­sam ezt mondta : — Kérem alássan, a lap a kit tartok, unalmas kezd lenni. Ebből értettem, hogy jó uton járok. Innen kezdve fölcsaptam mükertésznek. Ananászszal kezdtem kedveskedni. Mire a krumplihoz szoktatott adózók zúgolódtak. Franczia formában kezdtem gorombáskodni. Hanem az erőteljesebb és zamatosabb ki­fejezésekhez szoktatott olvasók ezt nem igen sziveitek. — Mindegy — mondok — elvégre majd teremtünk komolyabb közönséget. Eleinte nagyon nehezen ment. A közön­ség még nem szokott hozzá, hogy prenu­meráljon, még kevésbé p>'dig, hogy az elő­fizetést valamikor utólagosan is megfizesse. Egy órás a szerkesztőség és kiadóság óráit tartotta kordában a lapért. Cserepéldány számba nem egyszer kaptunk lekvárt és malaczot. Sőt volt egy szenvedélyes újság­olvasó öreg ur, a ki egy ócska téli kábát­tol róta le hazafiúi kötelességét. Hát erre is meg kellett tanítani a kö­zönséget. Igy keletkezett a jó tónus s ajóközön­jség. A bizonytalan elemek elhullottak s a mi megmaradt az olyan erős volt, mint a szikla. Az első kiadóm cbibigói vérmérsékletű férfiú volt. Soha annyi diszszámot nem gyártottak Magyarországon ; mint az 4) aerája alatt Esztergomban. A fővárosból kiránduló vigéczek, a győri hadastyánok tanulmányútja, a budakeszi zarándokok tö­mege mind külön diszlapot kapott. Jubi­láló tűzoltók, kik már tiz esztendő ófca keblökben s a háztetőkön olthatlan lángok­kal biztosították hazánk sorsát, szellemes képmásukban jelentek mégolyan impozáns sisakkal, a milyet csak Armiuius germán hadvezér viselhetett a teutobergi óriási csatában. Rokkant levélhordók, óriási répát termelő honfitársak, jós tehetségű sekres­tyések, kilenczet verő kuglizok, gyógy itliat­lan huszonegyes fogók, komoly levélbélyeg gyűjtők, fejlődött tenorista szabó legények s egyéb notabilitások mind külön czikket kaptak. Szóvalaz élet leghamarosabb alaki­jait fönséges páthoszban örökítettük meg a jövő számára. Második kiadóm egy igen rokonszenves fiatal ember volt a ki a nyomdában meg­mérgezte magát szedés közben. Nagyon bol­dog mézeshónapjait élte, mikor hivatásának áldozatául esett. Nem volt ideje ráunni sem az életére sem a lapjára. Harmadik kiadóm egy kedves kis özvegye­asszony volt, a ki meg tudta prénumerál­tatni a legridegebb filisztereket is. Akkor még egyetlen egy nős munkatársunk sem volt. Férjes asszonyoktól nem fogadtunk el czikket. Menyasszony nyá lett írónőinkről rög­tön lemondtunk. Szóval olyan takaros kis

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents