Esztergom és Vidéke, 1892

1892-11-24 / 95.szám

a megfelelő ideig kell fizetni a havi részleteket s mikor az ulolsó havi részlet is be lett fizetve, akkor az illető sorsjegyek s azokuak nyereményei a társaság tulajdonába meuuek át, egyenlően osztatván föl az összeg anuak tagjaj között Ha a sorsjegyek a lefolyt idő alatt nem nyertek volna, akkor természetesen csak a sorsjogvek maguk képezik a feloszlás alapját. S ebbeu rejlik a bibe. A felosztás alkalmával ugyanis az szokott előfordulni, hogy a sorsjegyek tőzsdei értéke néhány ezer frttal kisebb, miut a társaság által befizetett összeg, s igy a társaság miuden egyes tagja a mellett hogy pénzét három, négy, öt évig nem kamatoztatta, kevesebbet kap vissza, íuint a mennyit befizetett. Ezek igazolásául vegyünk egy eset leg kézbe került, a többínéi semmivel sem rosszabb vagy kedvezőtlenebb prospektust. A társaság 50 tagbői áll, havi részlet 3 frt, fizetendő 60 hónapon vagyis 5 éven át a mikor a társaság feloszlik. Játszik pedig a társaság a következő 1 15 darab sorsjegyre : 30 db 4 szazulíkoo Tiszn-szegedi-sorsjegy. $ „ 4 szkos jelzálog-sorsjegy. fi „ 3 szkos osztrák f öld lni el-sorsjegy. 3 „ 3 szkos osztrák hitel-sorsjegy. 3 „ Bécs városi-sorsjegy. 3 ., 1864-iki iíllam-sorsjegy. 3 „ 5 szkos 1S60. állam (ötöd) sorsjegy. a „ magyar uyeremóny-sorwjegy. 15 „ magyar vOrös-kereszt-sorejegy. 25 „ os/.trák vörös-kereszt-sorsjegy, 15 „ olasz vörös-kereszt-sorsjegy. 15 „ bazilika-sorsjegy. 15 „ Jó-sziv-sorsjegy. Ez a 115 darab sorsjegy a társaság kizárólagos tulajdonát képezi, vagyis, ha nyer valamelyik, akkor a nyeremény a társaságé, (esetleges veszteség ellen, ha t. i. a sorsjegyet névértókén hnzzák hí, biztosítva vau a csoport, természetesen a biztosítási összeget a társulat tagjai fizetvén) 5 év múlva azután az Összes sorsjegyek nyereményeikkel együtt a társaság tagjai közt osztatnak föl. Már most mibe kerül ez a 115 drb. sorsjegy a társaságnak ? Könnyű kiszámítani. 50-szer 180 forintba, vagyis 9000 frtba, mert ennyit kell 5 óv alatt az 50 tagnak befizol nie. Felosztás alá kerül pedig 5 év mnlva ha egyik sorsjegy sem nyer, a sorsjegyek lőzsdei árfolyammal számított órléke. Nézzük bát ezt a tőzsdei árfolyamot, vagyis azt az összeget, a melyet a bankház a sorsjegyekórt tényleg kifizetett, vagy kifizetni tartozik. Veszszük a november hó 8-iki árfolyam jegyzése • ket s azt látjuk, hogy : 10 db tisza-szegedi-sorsjegy á 139 75 = 1397-50 9 „ jelzálog sorsjegy „ 126 — 1134 — 6 „ OBztr. földhitel-sorsjegy „ 114 75 = 68850 3 „ osztr. hitel-sorsjegy „ 193— = 597 — 3 „ Bécs városi-sorsjegy „ 164'— = 492 — 3 „ 1864. állam-sorsjegy „ 180 50 — 541-50 3 „ 1860. állami-sorsjegy „ 148*50 = 44550 3 „ magy. nyeremény-sorsj. „ 146-50 = 439 50 15 „ magyar vör. ker. sorsj. „ 1125 «= 168 75 15 „ osztr. „ „ „ „ 17*50 = 262-50 15 „ olasz „ .„ „ „ 12-90 = 19350 15 „ bazilika-sorsjegy „ 6-50 = 97*50 15 „ Josüiv-sorsjegy „ 3 — — 45 — ÍWeg ; 6484 75 Azok a sorsjegyek tehát, a melyekért a társulat 9000 frtot fizet, a bankház- I nak nem kerültek többe 6484 forint 75 krnál s igy ennek eltekintve attól, > hogy tőkéje után a kamatot biztosította < magának, 2516 frt, tiszta nyeresége van, t vagyis ha a sorsjegyek nem nyernek, | — föltéve, hogy tőzsdei árfolyamok ily I magasan fog állani a föloszláskor is, '« — a társaság tagjai 2516 frttal kapnak kevesebbet, mint a mennyit befi- t zettek, a miből egyre-egyre 50 forint » voszleség esik. Ezekhez járulnak még \ a postaköltségek, a bankháznak fize- » tendő kamat s biztosítást* költségek,ugy é hogy a veszteség csekély számítással c 60 forintra, a befizetett összeg 2

/

5-ére I tehető. v Ez a sorsjegy-társaságok üzleti ered- a menye, mely csak azon esetben valkálik kedvezőbbé, ha valamely sorsjegy nagyobb nyereménynyel huzatik ki. Annak meggondolása azonban, hogy minden körülmóuyek közt 130 frtot érő sorsjegyet 180 frtért vesz meg, azt hiszszük, vissza fog tartani ezentúl — annyi keserves tapasztalat után — néhány könnyű szerrel meggazdagodni vágyót a sorsjegy társaságok tói való belépéstől. Ha már valaki sorsjegy nélkül nem remél zöldágra juthatni, vegyen maga, vagy vegyen ismerőseivel együtt, de ne fizessen 3 forint érőért 5 forintot, mert igy soha meg nem gazdagszik. A komáromi törvényszéki épület. A «Komárommegyei Közlöny? legutóbbi számában «A m i u segíteni k e I 1» czimmel vezérczikket fesz közzé, melynek bennünket közelebbről érdeklő részét a következőkben mutatjuk be : A törvényszéki épület maga az úgynevezett «s á r g a h á z» ; külső dísze olyan, — daczára, hogy táblákkal figyelmeztetik a közönség természeti ösztönei moderálására, — hogy egy iakarosabb mezőváros nagy vendéglője iráilt nagyobb figyelmet tanúsít a publicum. Tudjuk nagyon jól, hogy a törvényszéknek, vagy annak vezetőjének nem áll módjában őzen decorátió ellen erélyesebb intézkedése kot foganatba venni, mit tisztán, azaz tisztátlanul az idéz elő, hogy azt az épületet elavult obseurus kiuézósónól fogva a gondolkodni nem akaró műveletlen fél semmibe sem vesz. S míg az intelligens ombor ahhoz, mint az igazságnak külsőleg ugyan nem imponáló csarnokához tisztelel/érzeltel közeledik, addig a falusi pórnép látva a külső disz télies hiányát, ugy megy be, mintha egy furcsa czimü dunaparti korcsmába menne s a folyosón nagyon kellene vigyázni, hogy a pantallót a kurtnszáru pipából szítt kanaszter nikotinon levével végig ne sprieezeljnk. Ez még nem volna tulajdonképen oly nagy baj, azon egyszerű okból, mert megszoktuk a vidékiek dicséretét, pedig nem igen halljuk; hanem az már lélekbe vágó dolog is, hogy az épületben levő hivatalos helyiségek ezél szerűt len berendezése a legiöbb bíró és hivatalnoknak más há'.akban való elhelyezése folytán különösen télen azoknak egészsége napról-napra koczkáztalásnak van kitéve. Különösen a megye-uteza egyik alacsony szeglyukjaiba elrejtett bírák és hivatalnokokról nem tudja elgondolni az ember, hogy mit véthettek ezek a szegények, hogy az óv legnagyobb részét sötét áristomban kell lölteniök s irigykedve nézik a lithographirozó rabokat, kiknek lakása az ő hivatalos helyiségükhöz képest valóságos Abbázia. A tárgyalási teremben észleljük a végtárgyaiásokon, hogy a sikkasztó vagy a tolvaj és rablógyilkos urakra annak minden disznólkülisóge szintén semmi hatással nincs; a hallgatóság súg, sokszor a vádlottnak, niert a nyakán kénytelen ülni ; a kihallgatandó tanuk informál va lesznek, hogy miként valljanak; azok részére elkülönített hely szintén nincs. Szóval, oly primitív, hogy az ember is csodál kőzik, hogy hogy lehet ilyen körülmények közt halálos ítéleteket is maga után vonható büuügj

r

eket tárgyalni. A szünetek alatt a vádlott egyóbb helyiség hiányában a folyosóra lesz kiküldve, a hol akár a tanukkal is érintkezhetik. Legalább ezt lehet kövotkeztetnipóldául az esztergomi Bende rablógyilkossági bűnügyében, melyben azt, hogy bűntársa meghalt, előbb megmondta a vádlott, mint a törvényszék tudtára adta volna s igy természetesen tagadott, miáltal otkerülte azon méltó büntetését, mint a minőben a mindent bevalló hasonló bűnös részesült. Arról, hogy a vizsgálóbíróhoz megidézett tanuk az utczáu kénytelenek ácsorogni, nem is szólunk, mert a ki egyszer oda tanúnak meg volt idézve, legalább többé se lát, se hall. S mindez a modern kor igényeinek meg nem felelő törvényszéki épület berendezése ós elégtelen-, valamint czólszerütlensógónek köszönhető. Azon véleményben vagyunk tehát, hogy nemcsak kérhetjük, de a törvényszék tagjai és hivatalnokai egészségügye és munkaképessége, a tiszta igazságszolgáltathatás érdekében mégis követelhetjük, bogy egy ily tekintélyes ós két vármegye területére szóló törvényszék czóljaira egy a más városokban már produkált törvénykezési palota építtessék. Ahhoz a sok semmihez, a mi Komáromnak évek hosszu soráu át jutlátlátott arányítva, ez a legkevesebb, a mire számot tarthatunk. Egy lövés. (Humoros história a bakavilágból.) Ezredünk Megyaszón feküdt, a 60. gyalogezred egy elkülönített zászlóaljával együtt. Az ellenség, mely az 5-ös ezredből s a 29. vadászzászlóatjból állott, éjjeli támadásra készült. A mi zászlóaljunk előőrsi szolgálatra volt kirendelve. Félkörben vettük védelmi szárnyaink alá lepihent csapatainkat. A feldwachok több ezer lépésre voltak előretolva fohadi szállásunktól. Körülöttünk az egész környéket sürü és lmja növésű kukoricza-erdö boritá. Az éj oly csendes volt, hogy még egy kis szellős sóhajtástól is erősen kímélte magát. Az ég meg oly tiszta és oly szép volt, mint a tündérregék menyországa. A hold olyan szelid ragyogással vált ki a csiliagmyriád közül, mint egy lángelme fénye a törpe szellemek halavány sugársziláttkjai közül. A mi századunk a vorpostok tartalékát képező s igy nem volt más dolgunk mint leheveredni az előttünk nyújtózkodó ugar földre s belemerülni a nyári éj gyönyörűen kihimzett háló köntösének szemléletébe. Én legalább nem tudtam betelni a nézésével. Voltak, a kik fölségesnek tartották a veszélyek közepetti alvást s ezek oldalukra fordu va szép csendesen szundikáltak. Mások pipára gyújtva mesélték egymásnak a szülőfalujuk történetére szorítkozó multat s Ígérgettek egymásnak sok minden szépet és jót a közel jövőre. A tisztek pedig kitálalták az ennivalójukat a földre teritett köpönyegre, beszalasztották a szolgáikat a falu korcsmájába a czifra kulacsokkal s kedélyes dáridót csaptak egymás egészségére. Már a kisértetek órája is régesrégen elmúlt, a nélkül, hogy még csak a legkisebb nesz is lett volna hallható az ellenség közeledtéröl. Magam is kezdtem már unni a természet és az ellenség e titokzatos némaságát. A levegő lehűlt, a hulló harmat ned«vesre sirta körülöttünk a bóbiskoló fűszálakat. Az álom csukogatni járt szempilláinkat. Egyszerre hatalmas dörrenés reszkettette meg a levegőt. Döbbenve ugráltunk fel. Ez meglepetés lesz. Talán valamelyik Feldwach elaludt s parancsnokostul együtt elfogták. Kapitányunk rögtön sorakoztatott. A fegyverpiramisok egy pillanat alatt vállunkou termettek s a másik pillanatban már meg is voltak töltve. Lélekzetünket visszafojtva hallgatóztunk. A lövés nem ismétlődött. Ez mégis különös. A feldwaehoknak kötelességük viszonozni a tüzelést s azzal összefelé zárkózva húzódnia vorpost tartaléka felé. És még csak egy hirnök se közeledett felénk, hogy tudósított volna bennünket a történtek felől. köztársaságot képeztünk, hogy kezűn ben volt a legszebb zászló \ a gondtalan, a virágos, a független élet zászlaja. Nvgyedik kiadóm feleségül vette a lapot. Nagyon szelid féitm vált belő'e. Eleinte nngy forradalom támadt a munkatársak közt. Majd mindenki iparkodott megnősülni. Csak én maradtam ki a remek glédából. A negyedik éra alatt már mienk volt a közönség. Ötszáz példányban jelentünkmegs a mi galambházunkban keltek ki az öszszes esztergomi újságíró magzatok. A vakáczióa utazások a szerkesztő távollétében alkalmat biztosítottak minden arravaló tehetségesebb betűvető gyereknek, hogy belekóstolhasson a szerkesztés titkaiba. Ez as időszak nevelte a mai hírlapíró generácziót. Ez tehát sokkal termékenyebb saison volt, mint akármelyik. örömmel csináltam a lapot. Minden száma olyan gusztussal készült, akárcsak a legropogósabb pogácsa. Hanem egy szép napon mégis csak ki kellett rukkolnom a valósággal. -— Hát kedves kiadóm, a jövő héten már Budapestre megyek egészen. A kiadó mosolygott. Mindig mosolyog, mikor komolyan beszél vele az ember. Főkép a hónap elején. Pedig én a hónap vége felé mondtam le. De nem hitt benne. — Ki lesz a helyettes ? — kérdezte szokás szerint, mikor egy-két hónapra kimenekültem az esztergomi fogságból. Nem is azt kérdezte, hogy ki lesz a szerke^tő. 1 Bántott ez a hitetlenség, ez a szembeszökő kételkedés. Láttam, hogy nem sokan hisznek egyáltalán végképeu való elmenetelemben. Nem szokás Esztergomból máshová menni a benszülötteknek, mint a temetőbe. Csakugyan nem volt mire lemennem. Az u. n. görögpótló tanfolyam díszes kollégiuma csakhamar megbízott ismerkedő bankettek és üdvözlő táviratok szerkesztésével. De ez a kurzus sohase kecsegtetett egyébbel, mint hatalmas katzenjammerokkal. Augusztus elején meghívtak egy fővárosi napilaphoz. Soha nagyobb Tedeumot nem éreztem a szivemben, mint mikor először öltem le a szerkesztőség iróasztaia mellé. Egészen előliül kezdtem az életet. Hónapos szobával, deákos koszttal. Kíváncsi voltam önmagámra, hogy van-e még valami bennem a régi eréiyből. Rövid idő múlva azután két katedrát foglaltam el s újra olvasni kezdtem a csillagokban. Szóval visszanyertem hangulatomat s más szemmel kezdtem nézni a világot. Ekkor már hinni kezdett a kiadóm is eltűnésemben. Hanem azért még mindig nem búcsúztam el szülőhazámtól. Végre mindenestől leszármaztam. — Már most illik elbúcsúzni — mondok magamban —- és hozzáfogtam. De sehogysem sikerölt. Mikor az ember végkép elszakad valahonnan, akkor van legtöbb jó ismerőse. Lehetetlenség mindenkivel forma szerint búcsúszót váltani. Bábizom hát ezt a mesterséget a tollamra. Az vitt eddig minden rosszba s minden jóba egyaránt. A kiadóm ugyan most is mosolyog, mikor azt mondom, hogy — Búcsúzom ! — de azért mégis csak nekem van igazam. Pedig szeretném, ha a novemberi mosolyok még júliusiak volnának. Isten veled tehát édes jó kis lapom. Te, minden hibám és erényem tükre, te, a legnemesebb küzdelmek drága csatatere, szivem lelkem kincsesbányája ! Isten veled ! Ne haragudjatok rám kopott betűim, ne nehezteljetek rám betörő nyomdászinasaim. Én voltam az oka minden sanyaru-ágtoknak. Isten veled édes jó olvasóközönségem. Neked köszönhetek mindent, a miért érdemes élni. Általad csináltam meg írásommal a hidat jövőmbe, a síneket Budapestre. Köszönöm jóságodat és hálásan csókolom kezedet, mely kenyeret, virágot, tövist, intést és ambicziót adott egyaránt. Isten áldása mindazon, a mi örökre forrón szeretett szülővárosomhoz fog fűzni ! GASTON. — Kossuth Lajos levelére, melyet hazánk legnagyobb fia f. évi október 15-én intézett a 48-as kiállítás főrendezőjéhez — gróf KreithBélához— elhatározta a rendezőség, hogy országos gyűjtést indít a 48-as ereklye múzeumának Budapesten való létesítésére. Ugyan-e czélból külön ezimekre is 50,000 felhívást küld szét a rendezőség. E levelek nagy része már postára adatott a felhíváshoz mellékelt Kossuth levelének másolatával együtt.