Esztergom és Vidéke, 1892

1892-09-04 / 72.szám

• f»»„T — — .' '————;—-—. — ' 11 - — " —- • •• "t- "~— 1 — • — • , • . -*— . — , .„•.•».. L [ . [ M ^..J, f — f . ,, •„— [i : .- , . , r • ,„-„.. - -~f r-. -.- • > V i -. .p-*-- T .. —tr • ; # 7~~ 7 ~~ L_ ? Városi megyei érdekeink közlönye. • u , n n _ _ • ••_ ,; ~ # MEGJELENIK liE'l ENKTNT KÉTSZER: °* 7 J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG: HIVATALOS HIRDETÉSEK I «M 100 s»óig M kr, io<>­, > R — , ' * PFAI.Z-HÁZ, FÖLDSZINT, < Ó1 1 frl 8 frt­95 tr " ELŐFIZETÉSI AR: hová a lap szellemi részét itlrtff közlemények küldendők. . , y * * Etrónz évre ------- 6 frf; — l<r n Á—- . MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjuiányosab­Fél évre 3 frt — kr. KIADU-HIVATAL: ban közöli étnek. .Negyedévre, - 1 frt 50 kr. SZÉUHKNYI--TEMÍ íi32, . . ~ Egy 8Zám ára 7 kP. hová a lap hivatalos és m/igán hirG«iésRi, a, nyiHtérbe szint kflzle- NYILTIER sora 20 kr. 4^LJ_! 1_—.. - — j —— r~—41 menyek, elíifiKPténi jténzelr es reklamá'ások iiitézeivIRk gj 1 — <SJ Elfelejtett emlékmű. Esztergom, szept. 3. I U I • Nagy lelkesedést keltett annak ide­jén az intéző férfiaknál, még a Széchenyi­tér rendezésé előtt, az nj szí .-Háromság eszméje, melynek eralókszerüsége két­ségtelenül magasztos. Lapunk petiditette meg az emlékmii ideáját, s a város , tevékeny plébánosa adott neki hivatalos formát. Bezerédi Crynla. a lehetséges esztergomi születésű iépfarngóumvósz nyújtott, be pompás tervet a* .városnak. És a feledós pora vetett sürü réteget az emlékmű eszméjére énen ugy, mmt gondos tervére. 1 Kötelességünk tehát lesimogaiui egy kicsit a port s visszaidézni, azokat a részleteket, melyet valamikor lelke­sítettek. Kezdjük mindjárt a tervezet tör­ténetén. Az a fogadalmi szent-Háromság­szobor, mely most a Széchenyi-téren áll rongáltsiga miatt sérti a vallásos ke­gyelelet s töredékes voltánál fogva nem­csak díszteleniti, de nyilvános megszó­lásnak teszi ki a várost. Volna valami alap a düledező szent Háromság-szobra restaurálásához, de az aligha elég az alapos helyreállításhoz. Az eltávolítandó szoborcsoportozat nem művész, hanem kőfaragók durva vésői alól került ki. Finom izlésü em­ber nem is talál benne semmi gyönyö­rűséget. A hol annyi művészeti re­mek van, mint Esztergom ban, ott már most nem nézhetünk jó szemmel ilyen müvet. A , mai szénl-Háromság­szobrának tehát megmaraduia nem le­het. Ujat kell teremteni. Ujat, de magyart. A szent Három­ság eszméjét a legszigorúbb keresztül­vitelekben kell kifejezni. Hanem a szt. Háromság titkát kifejező főcsoportoza­ton kivül a mellek alakokat a magyar szentek életéből kell menteni. Úgyis telt Bezerédi ós meg is dicsérte érte a kritika. Hanem az uj szoborműnek még egy nagy eszmét kell. kifejtenie : Vaszary Kolos herczegprimás korát és a kor legszerencsésebb vívmányát, az érseki szék ősi helyén való megmaradását. Ezek a nagy emlékű eszmék adják meg az uj szt.-Háromság-szobra. emlék­szerüsógét. És ezek az eszmék nem is marad­hatnak jeltelenül. Csak bontsuk ki a zászlót. Van még lelkesedés a polgár­ságban s nagylelkűség a főpapságban. Adakozzunk, s a Bezerédi zseniális ter­vezetének nem szabad elporladnia az iktató hivatal pókhálói között. Lassan népesedünk. Esztergom, szept. 3. A legutóbbi negyvenesztendő óta Esztergom más vidéki magyar váro­sokkal szemben lassú népesedóst, igen mérsékelt szaporodást mulat. Van ebben a mérsékelt szaporodásban bizonyos arányosság. Palugyaynál például ki van mutatva hivatalos adatokkal, hogy 1805-ben Esztergom város összes népessége 5390 (ötezerháromszáz ki­lenczveii) lélek volt. 1826-ban, tehát negyedszázad inulva a város népe 6619 (hatezer hatszáz tizenkilencz) lélek. Ebből huszonhét görög nem egyesültön kivül az egész városi lakosság róm. kath., mert az izraelitáknak még nem volt szabad a királyi-város területén megtelepedniük s igy ghettojuk voltaképen Szenttamá­son volt. 1850-ben, tehát ismét negyedszázad múlva a városban a lélekszám 7445 (hétezernégyszáz negyvenöt.) Tehát körülbelül ezer lélekkel gya­rapodik negyedszázadon kint Esztergom népessége a régibb évtizedekben. Ma, a harmadik emberöltő után, 1891-ben Esztergom város egész népes­sége 8992. (Nyolczezer kilenczszáz ki­lencz ven kettő.) Ezekből az adatokból az derül ki, hogy Esztergom igen lassan népesedik, a minek oka az, hogy a forgalmi vi­szonyok csak most kezdenek javulni s a gyáripar még mindig a jövő zenéje. Be kiderül az is, hogy a város köz­egészségügye jó évszázad óta majd min­dig a régi javulatlan. Az állandó hid, a vasúti összekötte­tések, az uj intézetek, később a gyá­rak s még később a jólétnek örvendő iparosok kétségkívül fel fogják szök­tetni a csigalassuságu népesedési szá­mot s 1900-ban Esztergomnak sokkal kedvezőbb népességi kimutatásai lesz­nek, mint valaha. Csak a kolera meg ne zavarja statisztikánkat Kirándulások keletre. Szófia—Philippopol—Konstantinápoly. Ha széttekintünk magunk körül, alig találunk tárgyat — a legszükségesebb ós legegyszerűbb darabokou kivül — mely ne idegen iparczikk volna. Ausztria és Németország a mieink­nél részint tökéletesebb részint olcsóbb' iparczíkkekkel eláraszt bennünket s lá­badozó iparunk — hiába támogatja állami kedvezményekkeli a ezéltudatos iparpolitika s hazafisággal a társadalom — csak nem tud fellendülni. Temészetes is ez és nem is fog más­ként lenni mindaddig inig iparczik­keink száraára a nagy világpíaczon nem tudunk helyet taláini. Az a nagy fórfia, kiuek ravatalánál, nemrég egy osztatlan nemzet hullatta igaz könuyeit, mélységes tervel közt ezt a kérdést is igyekezett megoldani s kiépítetlenül bár, de alapkövekkel ha­tározottan megjelölve találjuk azt az utat, mely e tekiutetben boldogulásra vezethet. «Keletre magyar* régi szavak s elér­kezettnek iátszik az idő, hogy Már ne csak szavak maradjanak, A magyar iparnak a Balkán álla­mokban van a világpiacza, a magyar nagyipar csak ugy fejlődhetik verseny­képessé itthon a külföldivel, ha fogyasztó közönségének megnyerheti a keletet. A természetes helyzet is erre utalja. Jobban kezeügyében nem lehet a keleti piacz egy nemzet iparának sem, mint a magyarnak s támogathatja minden törekvését a hatalmas államvagyon, a m. á. v. ~l3IDi3'®iaSK®.K» Irta MUNKÁCSY KÁLMÁN. Alig volt még négy óra, de a mély kes ­keny hegykatlanban már erősen esteledett. A fehérkÖtényes, simaképü pinezórek nesz­telenül suhantak tova a veranda terrakotta­koczkáín. A kis, gömbölyű márvány asztal­káról gyors, ügyes kézzel szedegették össze a czifra arabeszkes porczellán-esószéket, a finoman metszett vizes poharakat, az ezüstös thea-kannákafc. A veranda korlát­jára könyökölve már órák óta álldogált egy fehérsisakos angol csikós waterproofban, piros guide-l kezében, gépiesen biczegetve folytonosan a fejével, mint a poroz el Ián automata-mandarinok. Az egész társaság összerezzent, mikor ez a szeplős arczu, sárga hajú gentleman félhangosan, szinte félén­ken, pohár mazagránt rendelt magának. Szászernyei még mindig kezében tartotta a Figarót (észre sem véve a porosz profe­szor haragos, türelmetlen pillantásait) és ideges, kis ajkai még mindig Masque de Fer bohó calembouigján mosolyogtak, bár jóformán már el is feledkezett a pointjá­ról. Csak mikor az utolsó napsugár is las­san elhúzódott az asztaláról, tette le szó­rakozottan a lapot (a professzor mohón ka­pott utána) s lassan, élvezettel felhajtotta a pohár absynthot, akárcsak a Café de la Paix előtt a párisi boulevardokoq, mikor a munkából hazasiető fekete ruhás grizettek az absynth-óra kezdetét jelzik, — keresztbe fektette lábait és elégedetten dőlt háttá a nád hintaszékben. A hegyek közé bámult. A veranda fa-1 váza igazi borzalmasan vadregényes tájkép keretéül szolgált, a milyenekkel csak Doré ónja mert megpróbálkozni. Köröskörül ko­moran meredezett az ég felé az óriási fé­ny öerdőség, mint feszes, merev középkori lovagsereg. Fenn, pár száz lábnyi magas­ságban, merész viadukton, most kúszott ie éppen a sziklák fekete torkába egy hosszu, száz lábu, piros szemű, fekete testű féreg : a genfi gyorsvonat. Az egyre növekvő ár­nyak, mint komor, mértföidjáró óriások, lassú, hosszu lépésekben haladtak végig az egész hegyoldalon. Itt-ott a sziklák szür­keségéből apró hangyányi pontok emelked­tek ki ; magányos borókabokrok, vagy em­berek talán. Mindenütt halálos csend ural­kodott. Még a verandán is alig hallatszott néhány halk, elfojtott szó ; az egész tár­saságra önkénytelen, meghatott némaság nehezedett. Szászernyei megcserélte lábait, cziga­rettet sodort magának és végtelen megelé­gedéssel mormogta : — Felséges este ! És egyszerre eszébe jutott az a nagy hét, a melyet három év előtt e helyen töltött. Zóld ember volt akkor még egészen, a lelke tele forrongó, kavargó eszmékkel. Olyan volt az, mint a zajló tó tüköré ; csak egy-kavics szükséges, hogy az alaktalan, zajgó jégtömbök. összeálljanak. tós azt a ka­vicsot itt dobta a lelkébe egy hatgombos, svéd keztyübe bujtatott, hosszúkás, finom női kéz. Hogy valami szörnyen tudományos filo­lógiai értekezése először életében néhány csillogó Louishoz juttatta, ide szaladt velők. Valami hatatmas, ellenálhatlan erőtőt hajtva, valami égető, cáillapithatlau szomjúságtól gyötörve, napokig magányosan, haíálrafá­radtan barangolt a rengeteg erdőségekben. És mikor ettől a belső, csodálatos szomjú­ságtól már-már egészen eltikkadt, egy nap­sugaras délután éppen akkor tette a lábát a montenveri keskeny vashidra, mikor an­nak másik végén két kis fekete csattos lak­czipöcske mutatkozott, A leány arcza olyan volt, mint egy Linardo Madonnáé, hala­vány, fintal és szomorú, apró szemei kékek, miut a kis havasi nefelejtsek körülöttük. Egyszerre léptek a padlóra ós egyszerre húzódtak vissza mind a ketten. A fiatal löány* elmosotyogta magát és ez a bágyadt, halavány mosoly volt az Ö viszonyuk ge­nezise. Egy gyönge, félig gyermekieány és egy biblióthókákban nevelkedett fiatal ember került össze. A többi önkényt következett. Csak akkor váltak el; mikor a Louis-k ki­fogytak a zsebéből. Eltávozott, de a zajló tó összeállott a lelkében. És ettől a nap­tól kezdve" özönlöttek a világba azok a csengő-böngó dalok, tele vágygyal, epedós­sel, szenvedélylyel, a melyek hires emberrá ünnepelt emberré tették őt, a végtelen, re­ménytelen, 'legendagzeru 'hűségű szerelem dalnokátl A" kéüy'szerü, szomorú elválás Összeszorította szivét, de a nyelvét meg-­oldotta. : ! Bizonyára,, jobb volt. igy l Sa akkor el nöm szakadnak, soha még nőin születtek [volna a Vércseppek. Akkori kedélyhangrjla­tában, ha teheti, rögtön nőül vette volna Blankát. És lenne ma köhécselő, sápadt felesége, a ki folytonosan vasat szed és füzö néíkal jár, taláTi véi^eg^iy, gyenge idom zatu gyermeké is é& Valami poros, n­BKVÁDOIklaAB: •.; flJÜEVÁDOLLAK Isten előtt: ^^^Grouosx a te szived ; t Ő a tanúm: szerettelek, — Rabod voltam, híved. ö a tanúm: lelkem lelke, Imádságom voltál, ! A mennyei üdv szállott rám, Hogyha megcsókoltál, ö a tanura: mint esküdtél Százszor is hűséget; Hazug volt az esküvéeed, , Hazug a hűséged. Ö a tanúm: bogy esak azért Emeltéi az égig, j Hogy aztán a poklok poklát Átí26nvédjem végig. Bevádollak isten előtt: Gocosi a te szived; Tönkretettói, Összezúztál, — Beteli ett a mívedl LÁNYI ADOLÁR.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents