Esztergom és Vidéke, 1892

1892-08-14 / 66.szám

ESZTERGOM es VIDÉKE • T T Városi és megyei érdekeink közlönye • íi'i+*

l

'*'í'V * MEGJELENIK HETENKINT KÉTSZER : ° * J HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG: HIVATALOS HIRDETÉSEK I ntoa 100 '*m f kr, 10... * • PFAI-Z-HAZ, FÖLDSZINT, Bélveedii 30 kr ELŐFIZETÉSI AE: hová a lap szellemi részét, iUet« kö/.lemények küldendők. , } 8 J

._ ' Eííész évre - 6 frt — kr- , . —MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosabFél évre ' - 8 frt — kr. K I A ü 0-H I V A T A L : ban közöltetnek. Negyed évre 1 frt 50 kr. SZÉCHWNYI-TÉR 332, Egy SZám ára 7 kr. hová a lap hivatalos «B magán hirdetései, a nyiH.térbe szffnt közié- NYILTTEfi sora 20 kr. 9 , £ mónyek, előfizetési pénzek és reklamálások intézentlők % • ! ————• A primási gazdatisztek. Esztergom, aug. 13. A primási javak bérbeadásának hire már is nagy hullámokat ver a sajtóban, de még nagyobbakat a kedélyekben. Sokan exisztencziális kérdést csinálnak belőle ; sokan a jövedelmezőség tulcsigázását látják az uj rendszerben. Az esztergomi társadalomban a primacziális gazdatisztek mindenkor nevezetes faktorok voltak. Családjukat jól neveltették, a társadalmi életnek irányt adtak, az egyesületeket befolyásolták, minden kulturális mozgalomnak biztos támogatói voltak. Szóval : Esztergom a primacziális gazdatisztekben előkelő alkotó-elemeket tisztel. A gazdatisztek érdeke jórészt esztergomi érdek ; épen azért az ő ügyük mellett sikra szállani, ép oly kötelességünk, mint tartózkodni minden túlzástól, mely egyes személyek érdekeinek istápolását tűzte ki jelszóul. Nem személyek ügyét látjuk és keressük a primacziális birtokok bérbeadásának kérdésében, hanem igen is megfontolandónak tartjuk az elhatározó lépést már csak abból a humanisztikus és méltányossági szempontból is, mely az előkelő testület exisztencziáját van hivatva eldönteni. A primacziális javak jövedelmezőségének meddősége mindenesetre erős argumentum, de elfogultság és rosszakarat nélkül nem lehet azt következtetni, hogy a hangoztatott kedvezőtlen állapotnak a primacziális gazdatisztek az okai. "Mi — —- •- - Lehet hiba a rendszerben, lehet, aránytalanság a kezelésben, melyek gyógyításra várnak ; sőt lehetnek egyes tisztek, kik nem felelnek meg a kívánalmaknak ; ki kell őket selejtezni. De maga a testület egy emberöltön keresztül való munkásság jutalmát nem találhatja a ki nem érdemelt kegyelemkenyérben. A herczegprimás tetszése szerint választhatja meg birtokai jövedelmeztetósének eszközeit. — Ez uapnál fényesebb igazság. — A bérbeadás rendszerét, mint szakkérdést vitassák el kompetens faktorok ; nekünk egyelőre csak az az óhajunk van, hogy — történjék bármi — a becsületes munkásságú, kötelességeiket hiven és lelkiismeretesen teljesítő gazdatisztek sorsa ne képezzen harmadrendű kérdést. Mert Esztergom fejlődése érdekei ugy kívánják, hogy a primacziális gazdatisztek helyzete ne legyen kétség; beejtőeu bizonytalan, hanem minden változás közöU legalább is — méltányolt. Természeti kincseink Esztergom, aug. 13. Esztergomnak olyan kedvező fekvése van, hogy az ország egyik minta városa lehetne közegészségi ós köztisztasági tekintetben. Közvetetlen környéke pompás begyvidékes erdőség, a honnan éltető ózondus levegő áramlik a város felé. A nagy- és kis Duna fertőzetlen vize a parti várost kristálytisztán tarthatná, ha ambicziőnk lenne a kristálytisztaság. A közeli vidék teli van dús forrásokkal, olyan kitűnő ivóvízzel, melyet már a piszkos törökök csövekkel vezettek be a városba. Lássuk már most, miként fordítjuk javunkra a természet ajándékait. Mindenekelőtt nincsen levegőnk. A sziget az árvíz mia/máitól haszna vehetetlen, a város erdei megközelíthetetlen távolságban. Az esztergomiak hontmegyei levegőre vannak utalva. A Dunavize majd olyan szent, mint a Gangesz habja. Öntözés ezé íjaira egyáltalán nem használatos. Pedig nyaranta éjjel-nappal erre való volna, hogy a várost tisztán, hűvösen és egészségesen tartaná. Hanem hát mit lehet várni nálunk ezen a téren, mikor csak még az első számú öntöző kocsinál tartunk s azt is inkább mutatványul, mint öntözésül. A Duna vizével egész csatornahálózatunkat kristálytisztán tarthatnók, ha egyáltalán csatornahálózatunk lenne. Van még a mult századokból való nyilvános kloákahálózatuuk, mely a legszebb utczáinkat éktelettiti és fertőzi. Pedig csatornarendszer nélkül városunk egészséges sohasem lesz. A mióta Nonhon-kutakat vernek e háziurak, azóta azt hisszik, hogy a jó vizkérdés elég olcsón el van intézve. Nagy csalódás. A Northon-kutak nem adnak egyebet talajvíznél. Legtöbbször igen is gyarló minőségű talajvíznél. Forrásaink vidéke pedig kultiválás nélkül pusztul ; legdúsabb forrásaink bedugulnak s vezetékről csak mi, bolond idealisták gondoskodunk, a kiket a «praktikus» maradiak lenéznek és megszólnak. Nem aknázzuk ki tehát a tertnószetadta előnyeinket ós természoli kincseinket ugy a mint az) tennünk kellene, ha Esztergomot közegészség és köztisztaság dolgában valóban miutavárossá óhajtanok fejleszteni. A primási javak bérbeadása. E czim alatt a ^Budapesti Hirlap» csütörtöki számában egy Esztergomból keltezett hosszabb közleményt tesz közzé, mely határozottan állást foglal a tervbe vett primacziális bérletek ellen. Aktuálisánál fogva átvesszük belőle a következő részletet : Tudnivaló dolog, hogy a primacziális birtokokon alkalmazott gazdatisztek kasznárok, ispánok, gyakornokok s egyéb alkalmazottak száma néhány száz főre rag, a kik csekély kivétellel mindnyájan családos emberek. — A gazdasági hivatalnokok között határtalan az elkeseredés s bár végleg elhatározott dolgokkai állanak szemben alig akarják hinni, hogy ez a terv lehetséges legyen. Pedig azt a tervezetet a kormány már helyben is hagyta s jelenleg a fökáptalau előtt van, hogy az legfőbb szankeziójáfc megadja. Az állás és kenyér nélkül maradó tisztek már csak abban bizakodnak, hogy a főkáptalan konzisztóriuma élni fog törvényadta jogával s tiltakozik ellene s ugyanúgy fogy cselekedni, mint évekkel ez előtt Simor primás, a ki midőn a káptalan négy kerületet bérbe adott, a többit egyszerűen megakadályozta. Hogy a főkormányzó ez elhatározást megokolja; a régi rendszer hiányaira és mulasztásaira utal. Hivatkozik a Boncz-féle kimutatás adataira, a kiabirtokosság és bérlők (?) leendő gyarapodására közgazdasági és társadalompolitikai szempontokra. iz„Eszterjfiffléslíiüiks

<í

tárc2Í]

,

a. JER ÉDESEM . . . Jer édesem, menjünk el innen, Menjünk el innen messzire ; Oly messze, hogy ne halljék hozzánk í£ rút világnak hire se. Nem tudnak itt az emberek mást, Csak irigykedni szüntelen, Csak gyűlölet való közéjük, Menjünk el innen édesem ! Menjünk e nagy világ zajából, A hol nem érti egy, a mást, Hol az erény kenyérforrás lett, S a hit csak dőre ámítás. A rózsa itt tövist terem csak, A liljom is mérget lehel; Ugy féltelek e vésztanyában, Jer édes, jer, csak innen el! | Bármerre menjünk, csak el innen, [ Meglásd: lelünk mi jobb helyet, Hol szeretet vészen körül majd Ez átkos gyűlölség helyett. Kis házikóba csendes otthon, S benn boldogság körös-körül; Száműzve mind, mi gond, mi bánat, Minden mi él, velünk örül. A kis madár nekünk dalol majd Ábrándos méla éneket, S a mit elhallgat néha-néha, Azt elregélem én neked. Minden virág nekünk fog nyilni, — Kertünk virággal lesz tele — Mi ültetgetjük, ápolgatjuk, S oly boldogok leszünk vele. Nyaranta jönek fecske, gólya A házunkhoz vendégekül, Mig aztán később lassan-lassan Kis tűzhelyünk benépesül. Gryermekzsivaj madárdalával Édes öszhangba olvad át, S mi csak hallgatjuk s áldjuk érte A szeretet örök urát. Igy élünk majd egymást szeretve, Szeretve véges-végtelen, Mert a mi nem ér soha véget, Egy van csupán: — a szerelem. S szeretni fogjuk ott is egymást, A sir ölén, ha éj fed el; Bús fűz alatt közös lesz éjünk — Jer édes, jer csak innen el. LÁNYI ADOLÁR. — Az „Esztergom ós Vidéke" tárczája. — Most már tudom, hogy a mit én tiszta lángnak hittem esak lidérez fény, mely melegíteni nem csak csábítani tud. Es én szaladtam a lidérezfény után, mint egy Örült és minél jobban kergettem, annál inkább éreztem, hogy elérni nem fogom soha sem. Megszűnt az agyam gondolkozni, midőn a szivem túlságosan erezett s most már csak azt érezem, hogy te sötét szépségű leány kinek éjfekete szemiben a kárhozat tündöklik, kinek hullámzó hollófürtiben elveszti erejét az ész, te csak arra vagy teremtve, hogy mindenkinek üdvöt ígérj és senkit sem üdvözíts! Oh ha mindjárt megmondtad volna, hogy csak szerelmessé tenni és nem szeretni akarsz, ha mindjárt meggyőztél volna, hogy csak hiúságodnak rabot és nem szivednek hívet keressz ; ha imádkozó szavaimat akkor is gunykaczajjal fojtottad volna vissza és nem hazug mosoly lett volna reájok a felelet; ha én nem lettem volna balga és nem siettem volna elhinni azt a miről bizonyosan tudhattam volna, hogy nem igaz . . akkor, oh ha bizonyosan tudtam volna is, hogy nem szeretsz és szeretni nem is fogsz — akkor is oda borultam volna lábaid elé és a vergődéseiben is lángoló sziv minden fájdalmával meggyőztelek volna, hogy szeretlek és örökké szeretni foglak ! Az ifjú minden becsvágyával oda léptem eléd és kértelek, hogy a törekvéseknek irányt az életemnek czélt adj. Te csillagot ígértél az életnek és most megsemmisülve látom, hogy a csillag melyről, azt hittem, hogy boldogulásomhoz vezet csak csalogató lidérezfény,mely vesztemigkisér. És ennem vetem szemedre, hogy egy életet fosztottál meg értékétől, meg se könnyezem, hogy nem lettem azzá, amivé talán nélküled lettem volna, csak az fáj, hogy midőn azt mondod, hogy érdemetlen vagyok szerelmedre, nem jut eszedbe, bogy te tettél azzá, csak az fáj, hogy bár én panaszolhatnám fel neked, hogy nem érdemelted meg egy egész élet rajongását, most is csak azt mondhatom, hogy ez élet végéig is csak rajongni íogok érted. Mondok egy mesét. A római Marcus sokáig seeretett és sokáig szenvedett. És szenvedéseinél nagyobb volt szerelme. Lemondott mindenről, hogy szerethessen ; — és a kit szeretett, azt kívánta, hogy mondjon le szerelméről is. Es mert Marcus nem tudott lemondani szerelméről, lemondott életéről. És a Marcus imádott bálványa hideg, merev, könny nélküli bálvány maradt, midőn kihűlt holttestét látta annak, ki érte ólt és érte halt . . . Nem, én az életet nem vetem el magamtól, mert halálom nem sajtolna könnyet szemeidből, de ha látni fogod hogy ez élettelen élet mindannyi gyötrelme és szenvedése a te hideg , érzés nélküli lelked átka rajtam; ha érezni fogod, hogy a nyugalommal khiáló halál helyett a sokkal kínzóbb életet csak azért választottam, mert nagyon, nagyon szerettelek, ugy talán megköanyeztet az önvád «B akkor én letörülhetem e könnyeket ós elmondhat tom neked, hogy elfelejtettem mindent, amit azért kellett elviselnem, mert nem csillagot, csak lidérezfényt adtál- életemnek. Az igaz, hogy a suttogó hizelgés nem szólt belőlem sohasem, hogy nem akartam hiúságodat szolgálni, csak szivedet hinu. Néma volt ajkam, midőn százan luondtak dicsénekek szépségedről, hisz én jobban