Esztergom és Vidéke, 1892
1892-07-07 / 55.szám
Melléklet az „Esztergom és Vidéke" 55. számához. 1892. július 7-én. •ASZABY KOLOS hercsegprimás beszéde. — Elmondta a főrendiház július 4-iki ülésén. — Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek ! Mindenekelőtt kijelentem, hogy a költségvetést ugy általánosságban, mint részleteiben elfogadom, uem csak azért, mert a költségvetés az ország törvényszerű kormányzatára szükséges, banem azért is. mert a tárgyalás alatt lévő költségvetés fényesen tanúskodik a magas kormánynak a hely reá Ilit ott pénzügyi viszonyaink gyökeres rendezésére szellemi és anyagi erőnk továbbfejlesztésére <;zélzó buzgó törekvéséről. Ennek méltánylása mellett felszólalásom főindoka: A vallás- ós közoktatásügyi minisztérium f. évi költségvetésének tárgyalása folyamán a fen forgó egyházpolitikai kérdéseket illetőleg a képviselőházban tett kijelentések és felmerült viták elutasithatlan kötelességemmé teszik, hogy ugy társadalmi, mint politikai életünkre oly mólyen ható eme kérdésekről e helyütt nyilatkozzam. Egyes egyházpolitikai kérdésekben a fcezdet nehézségein tul vagyunk, az alap meg vau adva, az irány meg van jelölve s azt hiszem, nemsokára ugy a kath. autonómiáról és még előbb a lelkészi kongruáról rószleteseu nyilatkozhatom, mihelyt t. i. az emiitett két ügynek tárgyalására a nagyméltóságú püspöki karból alakult bizottságok konkrét javaslataikkal elkészülnek. Ezen két nagyfontosságú s még előzetes tárgyalás alatt levő ügytől eltekintve, szabadjon nekem, méltóságos főrendek, ez alkalommal esupán azon kérdésre szorítkoznom, a mely köztudomásúlag nálunk ez idő szerint a legégetőbb és legkényesebb kérdések egyikét képezi; a mely a polgári béke és .összetartás nagy érdekét megosztással fenyegeti és a vallási villongás üszkét készül vetni hazánk és alkotmányunk annyi küzdelemmel, annyi áldozattal felemelt épületére ; értem az u. n. elkeresztelési ügyet, melyre vonatkozólag prímássá törtónt kineveztetésem után haladék nélkül megkezdtem a tárgyalásokat a magas kormánynyal és ugy az állam tekintélyét, mint a vallásfelekezetek érdekét ós a kath. egyház hitelveinek sérthetetlenségét szerintem megóvó kiegyenlítési módot ajánlottam. Azon képviselőház idejében, mely az 1891. évi vallás- és közoktatásügyi költségvetés tárgyalása alkalmával az .elkeresztelési ügyre vonatkozólag 1890. évi november hóban az ismeretes határozatot hozla, uem táplálhattam reményt az iránt, hogy ezen kérdés gyökeresen megoldassék, tehát ideiglenes modus vivondi létesítésére törekedtem; de midőn az 1887/92-iki országgyűlés feloszlatása következtében uj képviseJőház jött létre, a melyre nézve az említett 1890-iki évi határozat sem közjogilag, sem erkölcsileg nem kötelező : az időközben kifejlődött exigencziák folytán kötelességemnek véltem a hovatovább nagyobb hullámokat vert ós a legutóbbi országgyüló«i választások folyamában bőven nyilvánult haj gyökeres orvoslására nj és pedig oly javaslatról gondoskodni, mely hazánk interkonfesszionális viszonyainak történelmi fejlődésével, a lelkiismereti szabadsággal és az igazi liberálismus elveivel összeegyeztethető ós általa a béke létesíthető. E javaslatomat a magas kormány nem hozta nyilvánosságra, mind a mellett azt hiszem, nem követek el indiskrecziót, ha e helyütt, hol a szólás joga megillet, álláspontomat kifejtem, s azt az illető tényezők megszivlelésébe ajánlom. Méltóságos főrendek! Miben keresendő e bonyolult kérdésnek megoldása? Szerintem sem a miniszteri rendelet megszüntetésében, sem a polgári •íiiyakönyvek létesítésében, hanem az 1868-iki LIII. törv. czik megváltoztatásában, vagy annak a czólnak megtelelő értelmezésében. Az 1868-ik évi LIII. t. cz. 12. §-ának olyan magyarázását, olyan alkalmazását, mint az tudtommal 1875. óta történik, nem tudom összeegyeztetni sem a vallási jogegyenlőséggel és viszonossággal, sem a protestánsoknak évszázadokon át nyilvánított óhajával és kánonjaival, sem a kath. egyház hitelveivel, sem az osztó igazság s a valódi liberalizmus fogalmával. Mielőtt e tételek részletes és tüzetes fejtegetésébe bocsátkozom, szükségesnek tartom kijelenteni, hogy én hazámat minden más államtól független szabad államnak tudom és vallom, melynek politikai belügyeibe, törvényhozásába kormányzásába semmiféle más állam vagy külhatalom befolyást nem gyakorolhat ; azért tévesnek jelentem ki közvetlen forrásból merített értesülés és felhatalmazás alapján azt az ismételten hangoztatott állítást, hogy Róma Magyarország politikai belügyeibe avatkozik, vagy avatkozni akarna. Ne zavarjuk össze a tényeket. Megtörténhetnék, hogy a magyar kormány, amely Rómával a külügyminisztérium utján diplomácziai összeköttetésben áll, szólítaná föl a a szentszéket politikai ügyekben a közbenjárásra, amint Németországban ez eset, mint tudjuk, néhány óv előtt megtörtént, midőn az akkori kormány ugyancsak politikai ós belügybon a szeutenuatus ügyében a pápát kérte föl arra, hogy a kath. czentrum-párlot a törvényjavaslat elfogadására birja. Ne zavarjuk össze továbbá a fogalmakat. Igenis a római szentszók illetékes nemcsak hazánkban, hanem a világ minden formájú, minden éghajlati pogány vagy keresztény államaiban élő katholikusokra nézve egyházi ügyekben, a hit- és erkölcs dolgában végérvényesen határozni. A római szentszók ezen illetékességét nálunk katholikusok ép oly joggal ismerik el. araint ez biztosítva vau a protestánsok részére az 1790 —91-ik évi XXVI. t. cz. 4-ik szakaszában a következőképen : «Evangelici utriusque confessionis in iis, quae ad Religionem pertinent, unice a Religionis suae superioribus dependeant.» Magyarul : a protestánsok vallás dolgában egyedül vallási főnökeiknek legyenek alávetve. E szerint «a mit a római szentszók a hit ós erkölcs dolgában imposszibilisnek jelent ki, a politikai törvényhozás vagy kormány posszibilisnek nem jelentheti ki.» Ily értelemben nyilatkozott báró Eötvös József a főrendiháznak 1840-ik évi ápril 10-ón tartott ülésében. Deák Fereuez pedig 1873 ban következőleg szóllott: «e dogma vallási részéről nekünk itt,(a politikai törvényhozásban) sem értekezni, sem határozni uem feladatunk. A dogmákat minden vallás maga szabja meg a maga híveinek, a hivek higyjék meggyőződésük szerint, az államnak csak a politikai részszel lehet dolga.» A haza bölcsének e nyilatkozatában ón méit. főrendek megjelölve látom azon határvonalat, mely a politikai érdekeket a vallásiaktól elválasztja, a ki átlépi e határvonalat, a lelki szabadság szentélyébe tör, a vallási és az ezzel kapcsolatos polgári békét zavarja föl. Mert más a politikának, az exigencziák szerint fejlődő, alakuló tudománya és más a vajlásuak őrükre megállapított, semmi körülmények kőzött nem változó, hitelvi redszere, amely felsőbb, mert lelki természetű lévén, belső igazságának erejénél fogva a veíe ellentétes intézkedéseknek, törvényeknek magát alá nem rendelheti. Ezen elvnek megdönthetlenségót véres betűkkel írták a nemzetek történelmének lapjaira azon államférfiak vagy törvényhozók, kik azt figyelembe venni nem akarták vagy arról megfeledkeztek. Ebből keletkeztek mindazon vallási küzdelmek és harezok, melyeknek sötét nyomát annyi szenvedés és szerencsétlenség jelöli századokon keresztül. Ezek után visszatérek, méltóságos főrendek, fentebb felállított tételeim feji égetésére. Voltaképen alapjábau véve a dolgot miről vau szó ? Én ugy látom, hogy alkotmányos intézményeinkben sarkalló azon jog forog itt kórdósben, amelyet törvényeink a vallás ós lelkiismeret szabadságának a bevett vallásfelekezetek számára biztosítottak. A katoliczizmus nálunk még államvallás volt, még bírta és élvezte közjogi és társadalmi elsőségének minden jogát, minden kiváltságát ós még is az országgyűlés melynek többsége katholikus volt, megadta és törvéuyileg biztosította a pro teslánsok részére is a lelkiismeret szabadságát azou időben, amikor más európai államok, de sőt még az oly emiuenter szabad ós alkotmányos Anglia is a vallás és lelkiismeret szabadságától nagyon távol állottak. Az 1790/1. XXVI. t. cz. 4 szakasza ezt a jogot, ezt a szabadságot minden kétséget kizáró világossággal következőleg mondja ki : «In sequelam liberi Religionis exercitii Evangelicis competentis cuiusque status et eonditionis homiues ... ad actus Religioni suae coutrarios nullo túufo nullisque muletis adigantur». Magyarul : «Bármily rangú és állású protestánsok vallásuk szabad gyakorlata következtébeu vallásukkal ellenkező cselekedetekre semmi sziu alatt ós semmiféle büntetéssel sem kényszeríthetők.» Azt méltóságos Főrendek senki sem állíthatja, hogy ugyanezen jog, midőn a protestánsoknak megadatott, a katholikusoktól megvonatott volna. Az sem állitható, hogy ezen jogot az 1848-ik évi XX. t.-czikk a vallási jogegyenlőség ós viszonosság kimondása által megszorította, megváltoztatta volna sőt ellenkezőleg azt bővítette, megszilárdította; hisz a jelzett XX-ik t.-czikkbeu illetékes helyről származott magyarázat szerint nem oly vallási jogegyenlőség czéloztatott, hogy bármely törvényesen bevett konfesszio hitolveibou sértve érezze magát ; ellenkezőleg az szándékoltatott, hogy e hon minden bevett vallású polgárainak teljes megnyugvás szereztessék ; továbbá a jogviszonosság nem jelentheti azt, hogy egyik vallás hitelvek dolgában a másikhoz alkalmazkodjék, hisz akkor uuio volna : hanem a jogviszonosság abból állhat, hogy minden bevett vallás követői saját hitelveik, saját vallásuk 'törvényei szerint élhessenek. Levonva már most, méltóságos főrendek, a mondottak kouzekvencziáít. és alkalmazva azokat a szóban levő kérdésre, tagadhatlanuá lesz, hogy mihelyt a legilletékesebb helyről ki van jelentve az, hogy az 1868. évi LIII. t.-czikk 12. szakasza a kath. egyház hitelveibe ütközik, a mélyen tisztolt törvényhozás, ha a jog, a lelkiismereti szabadság alapjáu akar maradni, egy különös diemma elé jut; t. i. vagy módosítja, illetve máskép értelmezi a jelzett sérelmes törvényt, ugy, hogy a katholikusok hitelvök épségben tartása iránt megnyugvást nyerjenek, vagy pedig kitörli az ős katholikus vallást a bevett vallások sorából is. Ez utóbbi eset, hogy az ős vallást a bevett vallások sorából is kitörölje a törvényhozás, hogy igy tabula rasavá tegye nyolezszázados multunkat, hogy az ország lakossága többségének vallási jogait, lelkiismereti szabadságát elvegye, hogy kódexeinkből a katholikus vallással összeforrt intézményeinket kilépje, hogy kimondja ebben a szabad alkotmányos országban azt, hogy mindenki élhet saját hitelvei szeriut csak a katholikus uem, —• ezt feltételezni nem lehet — uem szabad. Hátra marad a másik alteruativa: a törvény módosítása illetve más értelmezése. Mólt főrendek ! Sok oldalról hallottam hangsúlyozni azt, hogy az 1868-iki törvény revíziója szüksógséges, de majd későbbeu. Én azt gondolom, ha a törvény jó, maradjon meg későbbre is; de ha rossz, akkor revidiáltassék és pedig mennél előbb, mi annál inkább történhetik, mert hozott törvények módosítása uem uj dolog. Visszaélnék a méltóságos fŐreudek türelmével, ha felsorolui akarnám azou törvényeket, melyek nálunk módosíttattak; de igy vau ez másutt is. Nem hivatkozom e tekintetben Augolországuak a jelen század első felében az irek emanczipacziójára vonatkozó revideált törvényére, csak a közelmultbau törtónt poroszországi eseményekre, a mindnyájunk által jól ismert, a mienkkel uómileg analóg májusi törvények módosítására refleetálok. Bismarck herczeg államférfiúi bölcsesóge nem akkor ragyogott fény esetben, midőn a jelzett törvényjavaslatokat beterjesztve fennen hangoztatta : hogy nem megyünk Oanossába, hanem akkor, midőn a katholikusokra nézve sérelmes törvényeket módosította. A pártatlan bíróság : a világtörténelem ítélőszéke nagyobb elismeréssel adóz ueki e tóuyeért, melylyel hazája vallási ós ezzel kapcsolatos polgári beibékéjét ís helyreállította, mintha kimondott jelszavához szívósan ragaszkodva, a törvóuyeket s ezekkel e kulturkampfot fentartotta volna. Nagy nemzetek, uagy államférfiak ilyen praeczedensei ós példái lóvén előttünk, hazánk törvényhozásának tekintélyét illetőleg legkisebb sérelmet som látnók a törvény módosításában vagy legalább más értelmezésében, annyival is inkább mert az 1868-iki törvényczikk 12 szakasza nem egyeztethető össze sem a protestánsok, sem s katholikusok álláspontjával és canonjaival. Nem egyeztethető össze a protestánsok álláspontjával. Nem emlitem fel a súrlódásokat és vitákat, melyek a német birodalomban a vegyes házasságból szárúi ázott gyermek nevelése míatt napi renden voltak ós a ie^uiagasb világi fórum, a birodalmi gyűlés és a császár elé kerültek, hol mind a katholikus, mind a protestáns rendek előadták sérelmeiket, de sommiféle normativum nem állapított meg. Megkisérlettók tehát gyermekeik'nevelését oly szerződések által biztosiéul, hogy a fiuk az atya, a leányok az anya vallását kövessék (folgou sollten). E gyakorlat, bár mindkét fel álta( roszszaltatott, mert elveivel ellenkezett, egy ideig 'fenálíólí. A wesztfali béke sem szabályosa * i z ügyet, de az 1650-ben tartott nüruVugi korgresszus, melyuek feladata vuít a
