Esztergom és Vidéke, 1892

1892-05-29 / 44.szám

_JBSZTKK<iOW. X1V. ÉVFOLYAM. . 44 . SZ ÁVi: VASÁRNAP, 1892. MÁJUS 29. ESZTEK60H és VIDÉKE 0 " • Városi ás mogvei érdekeink közlönve. 0 UIBnCTéeci/ • MlCO.IMl.KNIK' I1KTKNK1NT KKTSZEIJ: '* " HIRDETÉSEK: VASÁRNAP ÉS CS ÜT fi RTfÍK fí M SZERKESZTŐSÉG: HIVATALOS HIRDETÉSEK 1 szótól 100 ««óig 75 kr, 100­V « O n n „ CTP^y i U n I U l\ U R. PKAI.Z-HÁZ, FÖLDSZINT, tói SíoQ-ig 1 frt 50 kr, 200-tól 300-ig 2 frt 95 kr. MIiŐKI /JKTÍOMI Á fi • hová a Ifip szállóm részét illető közlemények kJilAan.dfik. Bélyegdij 30 kr. Egész évre • . 6 frt — Ij? KIADÓ-HIVATAL' MAGÁN IIIRDKTESEK megállapodás szerint legjntfíiiyonab­Wfí évip 3 tit — kr . . ' ban közöltetnek. Neuy^l évi*. / | f,t r,.i kr SZEOHENVI-TEJÍ 332. Hyy szám ára 7 kr. ' I0V; ' ( ' a l?i' íiivnlaI«s és iiiagruiliinMéstM, á nyíltti : rh«} svinf kö'Álft- NYÍLTTER sora áO kr. 0 . —. .. ^ (iiéiiyk, elíilizetési pénzek és reklíimálsífiolt iiitéz' , mlíUí. Q .—. —— — — % Esztergom panorámája. Esztergom, máj. 28. Az esztergomi I áj szépségek ra janii­kor a fővárosi közönség legkeresettebb üdülő helyei lesznek. Nagyon keveset szolgálunk rá ugyan a fővárosi nyara­lók ideédesgelésére, mert városunk közegészség! és köztisztasági hire nem a legkellemesebb. Hanem a minek hi­vatása van, annak előbb-utóbb érvénye­sülnie kell. Az első Árpád-királyok Dömösön luk­iak. Esztergomtól Visegrádig kiesebb­nél kiesebb várkastélyok állottak. A dunai hegycsoport remek erdei, pom­pás völgyei valóban ritkítják párjukat az országban. A dömösi tájszépségek országos hirt érdemelnek s a fővárosi közönségnek a dömösi hegycsoport már most kezd a íelfödözések régiója lenni. Esztergom városa határában is igen kies tájszépségek vannak. De hányan ismerik viszhangos erdőinket, illatos völgyeinket, hűvös forrásainkat ? Mél­tányoljuk-e a szentléleki tájszépsége­ket ? Hányan ismerjük a Dobogókő hétszáz méternyi ormáról nyilő fönsé­ges kilátást, mely egyike az ország legszebb kilátásainak ? Nem sok érzékünk van a magunk saját tájszépséginkkel szemben. Épen azért megyünk a szomszéd megye he­pehupáira, mert azt a harmadrangú tájképet már nem kell feltödözni s mert kisvárosi kényelemszeretetünkről a hoz­záférlielés könnyűsége és jutányossága állal gondoskodva van. Ha jobban ismernek és méllátnók Sítját városunk és megyénk tájszépsé­geit, akitor már régóta lehetne olyjin egyesületünk, mely Esztergom jövő­jét fűzné tájszépségeink értékesítésével össze. Mikor fogjuk már Esztergom ter­mészeti kincseit saját javunkra értéke­síteni ? Frey Ferencz beszéde. Frey Ferencz esztergomi országgyű­lési képviselő szerdán mondta el első beszédét az ország házában. A Pesti Hirlap a következő sorokkal jelemezte a beszédet : Frey Ferencz, az esztergomi nemzeti párti képviselő a 68-iki törvény reví­ziója mellett beszélt. Szavait különben liberális szellem lengte át és ha a rendelettel szemben alakult papi fel­fogás körül nagyon óvatosan keringett, azt nem lehet rossz néven venni tőle az előzmények titán. Meg kell adui, hogy ügyesen haladt át a kényes kérdésen és ama buzgalommal, melylyel az Apponyi tegnapi liberális föllépését, az Irányi javaslatát és Csáky uj lépését gló­rifikálta, nem tett rossz benyomást. Fo­lyékonyan, egészen korrekt szónoki nyelven beszélt és parija élénk tetszését vívta ki. A Nemzet után ndjuk pedig elég bő kivonatban a következőket: A vallás- és közoktatásügyi tárcza költségvetésének tárgyalásánál Frey Ferencz hálál ad a gondviselőnek, hogy Apponyit adta az országnak, a ki a szabadelvű pártot is meggyőzte arról, hogy nem sokáig lobét port hin­teni a nomzet szemébe. Üdvözli Csa­nádj Sándort, a ki rögtön meg is kí­nálta Apponyit a miniszterelnöki szék­kel. Azután a szónok még a követke­zőket olvasta fel. Esztergom képvise­lőjének okvetlen nyilatkozni kell az olkeresztelési kérdésről. Az igazság gyakori hangoztatása igen előnyös. Ezt bizonyítja Irányi Dániel is, a ki 23 óv múlva vitte keresztül a vallás­szabadság diadalát. Kijelenti, hogy szóló reverzálist nem adóit. Véleménye az, hogy a vallásbékét megkavarni nem szabad. Ne kényszerítsék papjainkat lelkiismereti konfliktusokra. Adják meg a szülők természetes Jogaikat gyerme­keik vallási ügyében. A kath. autonó­miáról szólva, ennek vindikálja a püs­pökök kijelölési jogát, a főpapi és egyóbb egyházi javak közlését, iskolá­kat, stb. Végül felolvasván a Nemzet mai vezérczikkót is, megjegyzi, hogy a kormánynak nem lett volna szabad a vallásgyakorlatot gátló rendeletet kibo­csájtani. De nálunk azt a katholikust tartják csak 1 iberál isnak, ki a protestánsok álláspontját fogadja el, mig azt a kat­holikust, ki ezt nem teszi, ultramon­tánnak, klerikálisnak, reakczionárinsnak mondják. Ha a protestánsok akarnák a revíziót, akkor ez liberális lett volna. Igy azonban ez reakczóh Szóló akullurharczot még áldozatok árán is ke­rüli. A vallásszabadság alatt érti, hogy az államköteles minden vallásijbefogadni és ezek gyakorlatát nem háborgatni, sem egyiket, sem a másikat nem pro­tegálui a másik rovására. Ezt szóló is elfogadja. A zsidó-reczepcziót is óhajtja, mert az méltányos, de előbb a katholikus ügyeket kell rendezni. Azután következzék a zsidóval !á? reezepcziója a vallásszabadság elvének alapján. Elfogadja Irányi Dániel határozati javaslatát és üdözli a vallás­os közoktatásügyi minisztert, hogy birfc annyi erkölcsi bátorsággal, hogy beismerte rendelete tarthatatlan voltát. (Éljenzés.) Tanítók árvaháza. (A kath. tanítók országos árvaháza érdekében. — Komlóssy Ferencz urnák ajánlva.) II. (ff.) Az augusztusban összehívandó árvaházi kongresszuson szervezhetvén a lOO-as bizottság és a tisztikar, az alap­szabályok H a rendszeres munkaprog­ramul végleges megállapítása után nyom­ban, még az ősz elején megiudiiiat­ván a rendszeres akczió e jótékony adományok, íaggyúj lésekre, az áll. jótékony sorsjáték jövedelméből leendő jutattásért folyamodva s esetleg egy külön sorsjáték ^engedélyezését is ki­eszközölve, a kath. tan. árvaház áldá­sos működésének megkezdése már egy év múlva biztosítva van. A mint ezt hiteles forrásból tudjuk, Vaszary hgprimás igen melegen ér­deklődik az árvaház sorsa iránt, ami­kónt székfoglaíása alkalmával kiosztott nagylelkű adományainak e czélra jut­tatott legnagyobb összege, a tízezer fitos adomány is tanúsítja ; nemkülön­ben azon nemes intentióju Ígérete is, mely szerint az árvaház ügyének a izjssterpísüiskftárcsija. Kíváncsi nép szállong a ház elé, Egymásnak titkon súgnak hangokat; Messzebb sóvár szemű hajadonok Epednek a menyegzős ház felé. A. fogatok robognak szerteszét, Röpítik a násznép javát-szinét. Belül a házon nagy a zür-zavar, Alig tudja kiki, hol a feje, Futnak, rohannak egynek sincs helye; Mindegyik mást csinál és mást akar, De hát persze ! ily nagy ünnepnapon Ki ne rohanna ész nélkül vakon ! Az ősz apa tánezol, miként gyerek, Danol s jaj annak, ki elé kerül, Mivel által karolja emberül És csókolja, hogy szinte megremeg ; És esküszik : jó napja volt elég, De nem volt ilyen széles kedve még. A menyasszony bágyadtan lépeget, Pedig ruhája tiszta csillogás. Avagy bágyadtnak • lenni csak szokás ? De nem ! ez orcza hazug nem lehet. Fanyar vonások sárgulnak azon, Milyet nem szül egjéb, mint fájdalom. A vőlegény ugyan hol bujdokol . . ? Csak nem ugrott meg esküvés elül . . ? Nem kell búsulni, ott van ő belül, A kis szobában, melyben csend honol... Nini ! miként motolla jár keze . . . A hozományt számlálja : teljes-e ? HÉLI. 1 >C3#0<—-< A TIZENHARMADIK. (Humoreszk.) Irta: KÖRÖSI LÁSZLÓ. (A Magyar Géniuszból.) (Vége.) Megvallom, őszintén megvallom, hogy kételkedni kezdtem theóriámban. A humor az öngyilkosság villámhárítója. Nagyon sok humorra lett volna szükségem, mikor régi hónapos szobámból kihurczolkodtam, hogy ne is lássam többet a kis démont, a ki boldogtalanná tett. Mikor elkészültem tanulmányaimmal, pályázni kezdtem. Sohasem felejtem el azt az érzést, melylyel kérvényemet benyújtot­tam. Az irodaigfcató becsületes ember volt s alig merte rávezetni pályázatomra, hogy : tizenharmadik. Vissza akartam venni, mert láttam, hogy megint üldözni kezd ez a végzetes szám. De a többi hivatalnok azzal kecsegtetett, hogy pályázati kérvényem valamennyiét agyonüti. Két hét mnlva visszaadták a kérvényt s azt irták a hátára, hogy «a tizenharma­dik pályázó kérelme ez ido szerint nem vé­tetett figyelembe*. Ekkor már sokra vittem. Lottóhivatal­nok lett belőlem s szolgálni kezdtem a mások szerencséjét. Egy áprilisi éjszakán, épen tizenharmadikán számokkal álmod­tam. Április 4, péntek 5 és 13. Ezt a há­rom számot meg akartam rakni. A mint a hivatalba lépek, a főnököm dúlt arczczal jelenti, hogy nagy sikkasztás történt s hogy rögtön jöjjek vele Budára, hol az egyik pénzkezelő tiszt öngyilkosságot követett el. Azzal karon ragad, átrobogunk Budára, jegyzőkönyveket irunk egész nap s mikor éjfél után bevégezzük a vizsgálatot, vég­kép kimerülve vergődöm haza. Másnap reg­gel kint vannak a számaim ! 4, 5 és 13. Kaczagni kezdtem a kaczér numerusokra, Hiszen ezek az én szerencsecsillagaim. És mégis másnak hullanak az ölébe. Még a saját szerencsétlen születési számaimmal sincs szerencsém. Kezdtem nagyon, de na­gyon kételkedni jövömben. Mindig és min­denhonnan elkéstem. Sehol és senkivel semmi szerencsém. Most kezdtem először foglalkozni szerencsétlen kortársaim utolsó gondolatával, hogy meghalni valami cse­kélységért nagy ostobaság, de talán még nagyobb ostobaság életben maradui sem­miért. Végre erélyesen elhatároztam, hogy sze­mébe nézek a sorsnak és megkérdezem tőle : — Imádott istenasszony, miért üldöz engem lépten-nyomon ? Hát tehetek én róla, hogy tizenharmadiknak születtem és hogy április tizenharmadikán, pénteken ? Hát már nem szabad azon a napon egyál­talán születni ? Csak egyetlen egyszer mo­solyogjon reám, kegyetlen asszonyom, hi­szen még soha a tekintetét sem láttam. A szerencse istenasszonya helyett csak hamar megjelent életemben egy asszony, a ki még szerecsétlenebb, mint én, mert elvesztette férjét, gyermekeit, reményeit. Ez a boldogtalan asszony egészen hozzám illik, mostoha sorsomhoz termett. Megis­merkedtem vele és érdekelni kezdett. Gyak­ran találkoztunk s az ismerősök el is je­gyeztek vele. Akkor már irodám volt Budapesten, de a tizennegyedik klieus sohasem jelentkezett. Tizenhárom bukott kereskedő bonyodalmait fejtegettem és meg voltam elégedve jöve­delmemmel. Csak elhagyatottságommal nem. Szerettem volna egy kis családi üd­vösséget. — És a mit óhajtottam, azt so­hase adta meg a sors. A mit nem kerestem, az megjött magától. Elvégre is azt mondta valami bennem, hogy nem lehet mindenki boldog, kell a boldogtalanok fajtájából is néhány mutat­vány, különben szörnyű unalmas volna az élet. Megint április tizenharmadikán, azután pénteken, de délelőtt' tizenegy órakor tör­tént, hogy az én kedves ismerősöm valami nagynénjével irodámba lépett. Minden ember életében vannak elhatá­rozó pillanatok. Mikor sokk d több történ­hetik, mint harmincz esztendő alatt. Ilyen elhatározó pillanatnak vettem én tizenne­gyedik kliensem váratlan megjelenését. Tehát végrevalahára mégis legyőztem a végzetes boszorkány számot s két éves iro­dám iktató könyve még se végződik az ominózus tizenharmadik számmal. A hatal asszony több volt, mint szép. Érdekes volt. Magas előkelő termetű, re-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents