Esztergom és Vidéke, 1892

1892-05-19 / 41.szám

^yiWiOM, XIV. ÉVF OLYAM. 41. SZÁM. CSÜTÖRTÖK, 1892. MÁJUS 19. ESZTERGOM es VIDÉKE • . * Városi ás megyei érdekeink közlönye. 0 ulBntTÉe „ • MEGJELENIK 1IETKNKINT KÉTSZER: - HIRDETÉSEK ". VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN. SZERKESZTŐSÉG: m "?154 ^%*^^«íf^«ií^ *7Í* kr J ,0 °* PFALZ-HAZ,; FÖLDSZINT, Wl ^'O-ig 1 frt 50 kr, 200-tól 300-ig 2 irt 9n kr. FIÍŐI'I/ÍI'TlíSl ÁR * hová a lap Ize Itatni részét iljtafíí kösslemé-nyk kiiM«mlf?k. Bélyegdij 30 kr. lOgész évre 6 frt — kr KIADÓ - Hí IVATAL" MAGÁN HIIWETESEK tnejíállapofl ás szerint legjutánymab­Vél évié 3 trt — kr '•"[•' hun közöltetnek. N« VYE .| év.e . . . IfrlBOkr SZIÍGJIENVÍ-TIOÍÍ 8S2, Kgy szám ára 7 kr. ' I0V * * ' r, l ) hivatalos * R "mgaiihirltatései, a nyilti> : r)ie szánt k'izta- NYJLrrER sora 20 kr. ^ _ _ — , -gv niények, (díWi/.etési pénzelj lós reklamálások intézendíik. £ 9 *—— • - '•• -•- —. -. ....... -.^-^••^.•.,.,„„•,• •• 11 • • —~m " "i'n MII-I ÍM r " r~iM~ "ív" 11 ——•———.—1 ———^ A koronázás jubileuma. Esztergom, máj. 18. Alig három hót választ el az orszá­gos örömünneptől, azt. István dicsősé­ges sz. koronája örökösének, népei bol­dogi tására uralkodó királyaink' koroná­zása 11 ak ' ii egy ed sz á z a d 0 s é v f< > n 1111 ój ától. A nemzet minden ünnepi .-likaimat megragad hódolat a és hűsége bemuta­tására. l)e magasztosabb alkalmat még nem értünk a koronázás 'negyedszázados jubileumánál. A inai Magyarország: majd mindenét a legutóbbi negyedszázadnak köszön he'i i. Anyagi erősödésünk, számbeli növe­kedésünk, szellemi .gyarapodásunk, nem­zeti nyelvünk ereje, irodalmunk és 'művészetünk, sajtónk és iskolánk ma­gyarsága és virágzása, forgalmunk, iparunk, kereskedésünk sohase volt, élénkebb, mint a mi század negyed fűik­ben. Összehasonlíthatatlanul fölülmúljuk mindezekben a multat. És mindez a legalkotmányosabb szel­lemű király, Első Ferencz József 6 Felsége korszakának, uralkodásának si­kere és áldása. A mindenható meglátogalta uralko­dónkat sok csapással, nagy fájdalmak­kal; de megáldotta hosszn uralkodás­sal s uépei osztatlan szeretetével. Negyvennégy esztendeig uralkodott eddig Ferencz József ő felsége, mint Ausztria császára s huszonöt év óta, mint Magyarország koronás királya. Negyvennégy esztendeig uralkodni már egyhuznmban is rendkivülisóg. Nemzetünk történetében ritka példa. Szent István három évig volt fejedelem, harmincznyolcz évig király. IV. Béla harminczöt évig uralkodott. Róbert Károly negyvenegyig. Nagy Lijos negyvenig. Zsigmond volt a leghosszabb uralkodása király: ötvenegy évig vi­selte a koronát. Hunyadi Mátyás har­minczkét évig tündökölt. I. Ferdinánd harmincznyolcz évig ült trónusában. I. Lipót nyegyvennyolcz évig állotta ki » legnagyobb viharokat. Mária Te^ rézia negyven esztendőig volt királyunk. Ferencz negyvenhárom évig uralkodott.: És Ferencz József már negyvennégy év óta fejedelmünk. Az Iston kiválasztottja ő igy is., Szent István szülővárosa előljáró hazafi­sággal és példás hűséggel fogja meg-' ülni a koronázásjubileumát. A nyolszáz­kilenczvenkét esztendő előtt Esztergom­ban történt első magyar király-koro­názás emléke vérünkben van s igy * legősibb magyar királyi város hazafi­ságának és lelkesedésének tűzoszlop gyanánt kell ragyognia és példát adni a lobbi városoknak. Baross Gábor szobra. Az a gyász, melyet elhunyt jele­sünk halála miatt magunkra öltünk, édes testvére annak a hálának, mely­lyel emlékének adózunk. Baross Gábor nagy alakját meg kell örökítenünk maradandó órczben : hogy hálánk így nyerjen kifejezést az ő nagy képességeiért és nagy tettteiért és hogy megtudja az utókor, minő szeretettel (viszonozza ez a nép nagy férfiaiuak önzetlen nagyságát. Minden szónál szebben beszél a tett |s Baross éle téli ez méltón, a kiváló áldásos tettek egész hosszú sorozata volt, — csupán a tettre akarják kö­zönségünket fölhívni : szobrot kell állítanunk Baross Gábornak. A «Nemzet» szerkesztősége megnyi­totta a gyűjtést a szoboralapra s ez utoii is fölkéri a tisztelt közönséget, hogy adakozni méltóztassék. Bármily csekély adományt is elfogadunk és lapunkban nynglatványozva a Nemzet íögytíj i éséhez ju t tatu n k. Színházt szemle. (13. Három feleség.) Szombaton Makó fordításában és első felléptével egy franczia bohózat került szinre, melyből tavaly egy kiránduló fővá­rosi színész társaságban Szirmai már el­szavalta a rák-szonátát. Makó Dubócbardban mutatkozott be. Hogy jó direktor, azt kitűnően vezetett társulata bizonyítja. És hogy jó színész is, azt a színpadon személyesen bizonyítja. Jóizü humora mindig diskrét, vidéki túlzás nincsen játékában. A közönség folytonoi figyelemmel és tapsokkal kisérte. Fe nyeri (Dardenbois), Mezey (Boxon), S z i k 1 a y (Carindol), A n­d ö r f f y (André) és László (Raoul) rikító ötletekkel tarkázott szerepeikben jól megállották helyöket. Cserny Berta az angol leányban kitűnő alak volt. H a­vas Aranka a színésznőben tetszett. Tájkerti Berta csak jól fest, kü­lönben pedig színtelenül játszik. Bodro­giné a kapnsnőben tett szert nagyon sok derűre. A színházat elég szépszámú kö­zönség látogatta. (14. Jani és Juczi.) Vasárnapi ozsonnául adták az anyám­asszony katonáját, a mit a karzat jobban szeretett volna inkább mézeskalácsban, mint rossz népszínműben élvezni. (15. Kis madaram.) Gerő népszínműve vasárnap este óriási karzatokat s elég népes földszintet tobor­zott. Csak a páholyok kongtak egy kicsit, a mi még mindig kellemesebb látvány, mint mikor a páholyok ásítanak. Csillag Amál Mariskában mó­dosan énekelt és játszott. Juhász Ja­niban jóízű asztalos legény volt. A többiek jórészt a karzatok óriási derültségére pá­lyáztak. (16. Atyafiak.) Hétfon Csiky utolsó színműve először az esztergomi színpadon. Sajnálattal jelent­jük, hogy nagyon gyér közönség előtt. Cserny Berta Oszlányi Olgában ez alkalommal mutatta be szép tehetsége minden előnyét. Hév és természetesség jellemezte kitöréseit s nyílt színen lelkes tapsokat aratott. Havas Aranka Ellában igen ro­konszenves jelenség volt, ambiczióval is játszott, csak orgánuma nem győzte min­denütt a szenvedélyek festését. László Ákosban a társulat legintel­lengensebb felfogású tagjának bizonyult, a ki minden túlzástól gondosan tartózko­dott. T ö r ö k n é Tardynéban vívott ki áta­lános elismerést előkelő játékának, Andorffy Geréb Lászlóban arról volt nevezetes, hogy csak ugy szórta a rögtönzéseket, már pedig hiába akart Csiky­nél szellemesebb lenni. Taps és elismerés jutalmazta az elég összevágó előadást s kárpótolta némikép a direktort, a ki Lósy Andorban jóizü atya­fit mutatott be. & VAiDÁiyytfr* (Mutatvány egy sajtó alatt levő kötetből.) Bekény János volt az utolsó a hatszá­aados moholyi Bekény-nemzetségböl. öles, tagbaszakadt, összenőtt szemöldökű, félel­mes erejű óriás, mint az elődjei valameny­nyien, A gerendák recsegtek, a talaj süp­pedt, a fü elpusztult, ahol egyszer végig­ment. Vas markában mindig ott szoron­gatta az összefont szijkorbácsot és bősége­sen használta J^tyára, emberre egyaránt. Ha egy falu ^csaholó vérebeitől kisérve, végigszáguldott tizenhat markos fekete mén­lován, az anyák ijedten kergették a házba leányaikat, mint a gyermekeket szokták a harapós kutya elöl. Ha betévedt valahol egy vendéglőbe, a tulajdonos rögtön sür­gönyileg rendelt magának uj bútorokat és italt, hogy többé be se kelljen kukkania hozzá. Azt tartotta a szóbeszéd, hogy ükapját a hagyományos farkas szoptatta, annak a fe­kete, szomjas, gonosz vérét örökölték va­lamennyien. Talán egy sem mult ki kö­zülük természetes halállal. Egymást buzo­gányozták le hajdan, a jobbágyaik verték agyon, vagy egy-egy őrült, bravúros ugra­fcáskor a nyakukat törték. A bekényi vár pókhálós, kongó lovagtermében ugy néztek egymásra az ősök torzonborz, marcona ké­pei, mintha mindjárt hajba kapnának. Ahány gyermek még betévedt oda, vala­menyi sikoltozva, halálra rémülten futott ki belőle. János is ugy élt a bekényi szikla-fészek­ben, mint egy középköri d«spota várúr. Itallal és vérszaggal nem tudott betelni, de irtózott a parfümtől és a parkettől. Soha nem tisztított bagariacsizmáit mind istál­lókban és nyeregben koptatta el. Egy őszi délután megint rókát kergetett erdőkön, völgyeken át. Sohasem törődött azzal, kinek a birtokába téved. Az agyon­szorongatott állat már csak egy hajtásnyira volt tőle, mikor egyszerre valami átható, éles sikoltásra horkolva állott meg tajté­kozó lova. A dühös ember vadul rántotta meg a feszítő zablát, csak azután nézett körül, honnan hangzott a kétségbeesett ki­áltás. Valami húsz öllel felette, egy kiszögellő keskeny sziklapárkányon fehérruhás fiatal leány állott. Ruhája tépett és foltos ; a hegy torokba szorult jeges szél vadul lobog­tatta kibomlott fürtéit s a kalapjáról lelógó kék szalagokat. Mind a két kezével kapasz­kodott egy magányos borókabokorba. A fé­nyes napsugarak aranyos glóriájában, a fel­bomlott hajfürtöktől behullámozva olyan volt ott a felhők tövében, mint valami mennyei jelentés. János morgott valamit és tovább akart menni. A leány rémülve vette észre szán­dékát. A levegőbe kapott egyik kezével és még egyszer esdett segítségért valami vég­telenül fájdalmas, csukló, elhaló hangon. Ez a csodálatos hang megrázkódtatta a durva óriást. Leszállott a lováról, felkúszott a meredek sziklákon, ölbe kapta a reszkető leányt és óvatosan, gondosan lemászott )vele az életveszélyes uton. A caepp, töré­keny test szinte elveszett hatalmas ölében. A pihegő leányka félénken, szorosan oda­tapadt széles, dombom mellére. Ugy érezte, hogy félelmes hőség veri ki tőle veritékes homlokát, Szép gyöngéden letette a puha fű közé. Szoknyája tele volt indával, tüskével, isza­laggal ; gondos kézzel lecsipegette róla a sok gyim-gyomot. Az Összeszakitott haris­nyákból gyenge, fényes fehér bőr kandi­kált elő, Sápadt arcza lassan megszinese­dett és amint meglibbentek lezárt hosszú pillái, két tiszta, bálás őzszem nézett reá. A leány fölemelkedett és támaszkodva dőlt a karjához. < — Verdey Lili vagyok. Eltévedtem sé­taközben az erdőben. Magam sem tudom hogyan kerültem erre az irtózatos helyre. Mikor vissza akartam menni, nem voltam rá képes. Könnyű félczipőm mindég meg­csúszott a síkos úton. Kezem már dermedni kezdett. Elvesztem volna, ha ön meg nem segít. János ki volt forgatva magából. Mon­dani akart valamit, de nem mozgott a nyelve. A leány szólalt meg újra : — Köszönöm, édes uram. köszönöm ! — és mielőtt észrevette volna, forró ajkát kezéhez szorította. A vad ember Összerez­zent, elrántotta durva,vaskos kezét a leány­tól és Őrült ugrással fenn termett lován. Eszeveszett vágtatással futott haza. Ott be­zárkózott a szobájába és három hétig nem mozdult ki belőle. Hiába vihogtak a pom­pás telivérek az istállóban, hiába jelentette ja kerülő, hogy nagyszerű vaddisznófal kára 'akadt az erdőben, hiába üzente a szemfü­les ispán, hogy felséges czigányszépség van készletben, elkergetett mindenkit ma­gától, Az inassá megesküdött hogy sírni látta. A harmadik hét végén kitisztittatta a csizmáit és beállított Verdeyhez. A gróf megveregette az athléta Atlasz-vállaifc. — Jó napot Jani ! Mi az újság ? — és si­etve szalasztotta az inasait borért, snapszért, poharakért. De János a kezével intett. Nagyon ko­mor arczot vágott és leszegezett fejjel mor­mogta ; — Nem kell. Másért jöttem. — Nos ? — A leányodért. Verdey elnevette magát. — Hol jártál, János ? Mit ittál már megint. Bekény büszkén, sértődötten emelte föl gömbölyű fejét. — Három hét óta nem volt szesz a számban. Verdéi egészen meghökkent határozottsá­gától. Habozva mentegetődzött. — Vagy ugy ! komolyan beszélsz ? En nem felelhetek neked. Erről Lilivel kell beszélnem. — Hát beszélj vele ! — Fogok mindenesetre. — Beszélj mindjárt Olyan mogorván és olyan setéten nézett reá János, hogy legokosabbnak tartottá teljesíteni a kívánságát. Bekény kínos iz­gatottsággal fészkelődött a szókén s mire a gróf visszajött, a kezében szorongatott; lapos bronz hamutartó Össze volt görbítve egészen.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents