Esztergom és Vidéke, 1891

1891 / 95. szám

ESZTERGOM. XIII. ÉVFOLYAM.

95. SZÁM.

CSÜTÖRTÖK, 1891.

[T ! A

•IR 26.

MEG.IELKN1K H ETENKINT KÉTSZER :

VASÁRNAP ÉS CSÜTÖRTÖKÖN.

lil.ÖFIZKTIÍSI AR:

E^ósy, évre Fél évié

6 frt — le r 3 Irt — kr

Negyed évre.....................................................................I ö't 50 kr

Fgy szám ára 7 kr.

Városi és megyei érdekeink közlönye.

S Z E R K e"sZ TŐSÉG:

PFALZ-HÁZ, FÖLDSZINT,

hová a lap «7,elletni részét illető közlemények küldendők.

KI ADÓ-hTv ATAL:

SZÉCHENYI-TÉR 331,

hová a lap hivatalos és inagáiihirdetései, a uyilttérbe szánt közlemények, előfizetési peuzelc és reklamálások intézendők.

HIRDETÉSEK:

HIVATALOS HIRDETÉSEK 1 szótól 100 szóig 75 kr, 1 Ódtól 200-ig 1 frt 50 kr, 200-tól 300-ig 2 frt 95 kr. Belyegdij 30 kr.

MAGÁN HIRDETÉSEK megállapodás szerint legjutányosab- ban közöltéinek.

NYILTTER sora 20 kr.

©

Vasutunk megnyitása.

Esztergom, nov. 25.

Éppen fél század dal vetett minket

vissza a fejlődésben az a szerencsétlenség, begy az osztrák pénzen épült •első vasúti vonalok egyike nem Párkányban, hanem EszlergonvNá lián volt líónylelen állomást építeni.

Eszi ergom talaja egész napjainkig a vasúti forgalomra nézve érintetlen, hasznavehetetlen maradt. Mikor már a legszerényebb mezővároskák és falvak is érezni tudták a vasút áldásait s alkalmazkodni kezdtek élelmesség dolgában a vasút újjáalakító viszonyaihoz, Esztergomban még mindig nem lehetett máskép bejönni, mint kriminális utón, kriminális kocsin és kriminális fuvarbérrel. Nem csoda, ha a kényes fővárosi fiskálisok zúgolódni kezd lek s megpendítették a pnmási székhely áthelyezését Budapestre. Hiszen egyébért úgy sem igen tévedtek Esztergomba.

Egy-két nap múlva megnyílik az esztergomi első vasút. Esztergom történetében egy elkésett fejezet kezdődik. Mert habár az uj vasút inkább fekete gyémántunknak és piros márványunknak kedvez, pályaháza pedig sze- reucsótlenül félreeső, mégis uj időket jelent, mert a vasúti összeköttetés folytatása és befejezése a központtal rövid idő kérdése.

Örömmel üdvözöljük igy is az eseményt. Egy elkésett város elkésett fejlődésének elkésett vívmánya ez.

Iparkodjunk már most a késedelmet

serény iparkodással jóvátenni s akkor méltóak leszünk arra, hogy sineiukeu nemsokára berobogjon hozzánk egy egész uj korszak szelleme.

Összehasonlitások.

Esztergom, nov. 25,

Nagy figyelemmel olvasom t, szerk. ur mindazt, a mi Esztergom szebb jövőjét mozdítja elő-és igy mindig örülök, mikor az egyesítésről olvasok valamit, mert úgy látom, hogy az eszme még mindig cl, habár a kivitelhez szükséges viribus uniLis hiányzik is.

Egész Esztergom lakossága a leg- ujabb népszámlálás szerint tizenötezer kétszázharminczkót lélekből áll. Igen tisztességes alap külön törvényhatóság kiépítésére. Maga a királyi város ki- [lenczezer háromszázötven lakosa kénytelen azonban a legtöbb kulturális terhet viselni.

| Milyen egész más közigazgatásunk lehetne ! Milyen egészen más anyaggal dolgozhatna uj főpolgármesterünk, Helez Antal, ha nem garasokkal fizet- nők tisztviselőinket,. Csak néhány pél- jdát. Gfyőr közigazgatása négyvenezerbe, Székesfehérváré negyvenötbe és Ko- j maromé lietvennyolcz ezerbe kerül. Iskoláién tartásra áldoz Komárom éven- !kint tizenhat ezer forintot. Nem folytatom az összehasonlításokat, csak azt kívánom, hogy legyen Esztergomnak mentői több intelligens és önzetlen képviselője, a ki apró garasos kérdések feszegetóse helyett nemcsak megérti, de tovább is fejleszti városunk nagyobb coneeptiók felé iparkodó programmját.

Béke az állam és egyház közt.

Budapest-, nov 25.

Nagyon jelentősek azok az enuncziá- cziók, melyekkel Vaszary herczegpri-, más a nyilvánosság elé lépett. Igen | őszintén nyilatkozott az állam és az: egyház közti viszonyról s az erre vo-1 natkozó fejlegetései annál élénkebben- kell, bogy érdekeljenek bennünket, mert hisz az ő nézetei mérvadók az útra s módra, bogy egyházi részen mint gondolkodnak a függd egyház- politikai kérdések békés elintézése felől. Nos tehát, a ki az egyik vagy a másik rész iránti elfogultság nélkül mérlegeli az nj egyliázfejedelem szavait, annak lehetetlen azokból mást, mint koncziliáns értelmet kimagyaráznia. Midőn a herczegprimás egyrészt a lelkiismereti ügyekben csalatkozbatlan pápa bű és engedelmes fiának vallja magát, másrészt a királynak tett esküjére hivatkozik, mely arra kötelezi őt, hogy «az állam és egyház közt helyreállítsa és fenntartsa a békét és szívélyes viszonyt» ; midőn továbbá nyíltan bevallja, hogy ezt épp oly szükségesnek tartja az egyház, mint az állam érdekében : akkor ezt a kijelentést lehetetlen másként magyarázni, mint hogy az nj prímást azon óhaj lelkesíti, hogy száműzze a konfliktust, mely jelenleg az államhatalom és a kath. egyház közt létezik Magyarországon.

Emlékeztetett arra, hogy az engedelmességnek és a hűségnek két esküjét kelle letennie : az egyiket a pápának, a másikat a királynak. Azzal a nyíltan kifejezett szándékkal telle ő ezi, hogy megértesse, miszerint ő nem csak lehelségesnek farija, hogy egyenlően megfelelni lehet mind a két eskünek, hanem erre kötelesnek is tekinti magát. Hogy az elkeresztelési ügyben fontos véleménykülönbségek vannak az egyház és állam közt, azt tudja a herczegprimás és ha mégis két esküjére hivatkozik, határozottan kijelentve, hogy az egyháznak s az államnak is érdekében van a békés és szívélyes viszony helyreállítása: nem kell-e feltételeznünk azt, hogy ő már előre megszerezte a bizonyosságot, hogy ez ügynek békés elintézése, egy kis jó akarat mellett mind két részen lehetséges ? Azt az esetet, hogy az állam és az egyház közt megzavartathatik az öszhang, ha feliéi élésén is, kifejezetten tekintetbe vette a herczegprimás beszéde, azon hozzáadással, hogy ily esetben mindent elkövetne az előforduló ellentétek kiegyenlítése végett. íme, ez az eset tényleg fennforog az olke- resztelési konfliktusban. És nem logikai kényszerűséggel következik-e ebből, hogy a magyar katholikus egyház felvilágosodott feje, megemlékezva mind a két esküjéről, most legszentebb s legsürgősebb kötelességének tartja, békét szerezni a két tényező közt, melyek mindegyikének egyforma engedelmességet, egyforma hűséget esküdött.

Valóban, csak azok, kikben a párt- szenvedély elfojtotta az okosság hangját, olvashatnak ki Vaszary beszédéből

lz„kt6r;n és Mottója.

Almanach 1892-re.*)

Meddő kornak szerették gúnyolni ezt a mi mostani időnket azon a révén, hogy az irodalom mezején nem termettek csoportosan kárpáztatúan csillogó tehetségek, melyeknek alkony fényével egy félig- meddig már leáldozott korszak ragyogta be a jelenkor álmosságát. Igazában pedig talán soha sem volt olyan kor, melyben egyszerre pattantak ki a tehetségek s népesitették be a Parnasszust. Mindig bizonyos lassú, fokozatos fejlődés érlelt meg egy-egy irodalmi korszakot, csakhogy a távolság melyből az utókor az előbbi időszakot nézi, megkurtitja, összébb huzza a körvonalakat és úgy tünteti fel, mintha egyszerre, minden átmenet nélkül, állt volna elő az a kép, melyet magunknak a múltról festünk. Minden jelenkornak a sajátsága az, hogy kicsinyít magát, visszakéri a múltat s nem vár semmit a jövőtől, legkevesebbet pedig a közvetlen jövőtől. Csak néhány éve még, hogy minuntalan felhangzott a panasz az iró tehetségek hiánya miatt, s e panaszok alatt fokozatosan serdült föl az egész

*) Almanach az 1892. évre. Szerkeszti Mikszáth Kálmán. Egyetemes Regénytár VII. évfolyam III. éa IV. kötete. Singer és Wolfner kiadása. Ára diszkötésben 1 forint.

hadserege az uj, eredeti Íróknak kiknek száma még ma is szinte szemmellát- hatólag gyarapodik. Ha annakelőtt egykét névnél alig tudott többet felsorolni az ember, mikor arról volt szó, hogy elbeszélő irodalmunk jelenkori képviselőit megnevezze, ma alig győzzük előszámlálni az érdemes veteránok mellett a jelesnél jelesebb fiatal és fiatalabb tehetségeket.

Ennek a meg-megujuló és folyvást na- gyobodó sorozatnak többéves tanúja az Egyetemes Regénytár derék kiadóinak, Singer és XVolfnernek minden esztendőben megjelenő Almanachja, mely megszokott találkozó hely immár a legkiválóbb magyar novellistáknak. Minden év néhány uj nevet csatolt a régi sorozathoz s ma már valóban csodaszámba menne, ha nem látnánk egy-egy újabb tehetséget csatlakozni az előbbi ismerősökhöz, fénj'es czáfolatául az irodalom meddőségéről való pesszimisztikus feflogásnak. A kiadói buz- goságnak ép ugv megvan a maga része ebben az örvendetes eredményben, mint a a nemzeti művelődés egyre intenzivebb terjedésének. A milyen kitűnő eszme volt meginduláskor az Almanach, olyan üdvösnek és szinte nélkülözhetetlennek bizonyult az évek során. Az írók, kik különben szétszórtan különféle lapokban és egyes kötetekben vegyülnek a közönség közé, itt mintegy testületileg lépnek minden eszten- döbben egyszer az olvasók elé, kölcsönösen támogatva egymást értékökkel. Van, aki megvesz egy kötetet Jókaiért és megismerkedik benne Herczegh. Eerenczczel, vagy Mikszathért s kellemes ismeretséget

köt Lipcsey Ádámmal. És ez a mindnyájokra és mindnyájunkra nézve előnyös.

Mert megszoktuk, hogy az Almanach tartalma mindég olyan, hogy minden egyes darabja külön-külön megérdemli a figyelmet. A mostani kötet, melyet a régi szerkesztő Mikszáth Kálmán gondos keze állított össsze tizenhat kisebb-nagyobb elbeszélést és rajzot hoz ugyanannyi írótól. Mikszáth humoros előszava után, mely alapjában véve igen komoly intelemmel fordul az iró világhoz, hogy a jelenkori hazai élet ismertetésének szentelje magát, Jókai Mór kezdi meg a sorozatot «A glóriás hölgy» czimű tréfás elbeszélésével, mely tele van az ő aranyos humorával és pompás leírásával. Azutánj Beniczkyné Bajza Lenke következik egy «Égi sugár» czimíí megkapó kis vázlattal, melyben egy leánysziv története vau elmondva. Tóth Béla «A beszélő kert»-ről ir tréfás bon- homáival és zamatos magyarsággal török mesét. Yadnay Károly distinguált tolla «Az elsülyedt asszony »-ban kellemes folyékonysággal ir meg egy szomorú és és megható történetet Bródy Sándor «Mese a tulipánról» czim alatt bizonyságot tesz arról, hogy a naturalisták, ha még olyan fiatalok is, igen szépeu tudnak mesélni és ábrándozni ha akarják. Békefi Antal «Véröröklés»-e irói izmos tehetségének a szüleménye. Porzó (Ágai Adolf) «A bős» czim alatt gyermekkori reminisz- czencziát ád a forradalom napjaiból. Justh Zsigmond «Veres kakas» czimű rajza megrázó a maga egyszerűségében. Hevesi József néhány lapon nagy közvetlenséggel vázolja egy ősi család utolsó sarjadékának

lelki állapotát a — «Dobszó előtt», mely birtokát idegen kézre juttatja. Herczegh Eerencz, a fiatal nemzedék legkiválóbbja, remek képet test egy festő modelljéről «A szent» czim alatt. Kozma Andor jóízűen ir le egy vadmagyar «szegény atyafi»-t, kit a gazdag rokonok jószívűsége semmikép sem bir meglágyítani. Lipcsey Ádám a nagyvilági élet setétségét festi, biztos vonásokkal, az «Eladó lányok» czimű elbeszélésében. Rákosi Viktor az ő számtalan pszeudo alakjainak egyikében jókedvű dévajkodással Írja meg, hogy «miért nem lett ő dalárdista». Tábory Róbert az az «Arany lelkiismeret» czim alatt érdekes elbeszélést ad egy mult-századi temesvári királybíróról. Bársony István, a remektollu iró «Örökre» czim alatt állít élére egy társadalmi kérdést, melyre még folyvást nincs más megoldás, mint a kard: párbajt ; s klonkuzióju az, hogy a nő, ha elitéli is, gyávasága miatt, azt, kit szeret, azért mégis tovább is szereti. A díszes sorozatot Mikszáth Kálmán rekeszti be «Az elképzelt méz» czimű tréfás rai- zával.

Egészben tehát az uj Almanach méltó utóda a korábbiaknak s beváltotta azt, a mit az előbbiek Ígértek. A közönség pedig fogadja jó szívvel s élvezze e kis irói gárda szellemsségét, jókedvét, szivmelegségét, gazdag tehetsége hamvas gyümölcseit.