Esztergom és Vidéke, 1891

1891 / 80. szám

János dr. emelkedett fel és meleg elismerés hangján szólott az igazgafó fáradozásairól, őt éltette. Majd ismét Walter G-yula dr. szólott, a jelenvolt íőgymnáziumi és reáliskolai igazgatókra emelve poharát. »Amennyire ismerjük — mondotta - a szerény helyzetei, melyet intézetünk az ország magas, előkelő intézetei mellett elfoglal : épp oly őszinte nagyrabecsüléssel és mélyen érzett köszönettel vagyunk eltelve -azon megtisztelő figyelem iránt, melyet mai ünnepélyünk alkalmából a főgym- názium érdemekben gazdag, tudós és a reáliskola igazgató urai idevonatkozó többoldalú kegyes intézkedéseik által intézetünkkel szemben tanusitani mél- tóztattak. Legyenek meggyőződve, hogy nagy buzdítást merítünk e hálás köszönettel vett tényből és mig e nagybecsű jóindulatát a jövőre is kérjük, forróan kívánjuk, hogy.magasztos tevékenységüket a legzavartalanabb egészség és törhetleu munkakedv állandó támogatása mellett az évek leghosszabb során keresztül folytathassák.«

A szívből jött éljenzés után Villányi Szaniszló fögymuáziumi igazgató kezdett szólani. Örömmel jött e körbe — monda — mert tudta, hogy otthon fogja magát érezni. Én is tanító fia vagyok. Rokonságom javarésze azon tövises pályán működik, melyen az itt jelenlevő urak fáradoznak. Majd a szt. öellért legendájában előforduló Walter mester történetét az igazgatóra vonatkoztatva, megjegyzi, hogy valamint bárminő legyen is a vezér, győzelmet csak a hadsereg segélyével remélhet: úgy a tanári kar ereje és támogatása egy intézet virágzásának fő tényezője. Ismervén a kép. tanári kar tehetségeit, szakértelmét és buzgalmát, bizton hiszi munkásságának fényes eredményeit és azért kívánja, hogy azt mindennemű testi-lelki áldás által támogatva, az egyház és haza javára, miuél hosszabb időn keresztül fejthesse ki.

Az ebéd vége felé érkezett a nagy- szombati érs. tanítóképző következő távirati üdvözlete :

»A nagyszombati tanítóképző intézet tanári kara Bartal Rezső min. biztos és Wolfinan József helyettes főogyliáz- megyei főtanfelügyelő ő nagyságaikkal egyetemben a testvérintézet mai zászló- szentelési ünnepélyén lélekben részt vesz és az egy begy ii 11 kartársakat és tanügybarálokat szívből üdvözli. Megbízásból Zelligor Alajos, tanár.«

A távirat igen kollemesen ériutette az előkelő társaságot, mely három óra körül kezdett szétoszlani, befejezvén ekként a szép ünnepet, mely mindenkorra emlékezetes marad az intézet történetében.

Egészséges hajlékot!

I.

Fodor József dr., az országos egészségügy egyik legérdemesebb bajnoka, éppen most irt egy kis czikket a magyar nép számára : »Hogyan tanult

meg István gazda egésséges hajlékot építeni« czim alatt. Az esztergommegyei és városi nép okulására mi is bemutatjuk az egézzséges közleményt: Két

hétig szakadt az eső, mintha csak vízözön készülne. A tapasztalt öregek fejüket rázták • »Baj lesz ebből, nagy baj ! Yiz alá kerülünk, mint 25 esztendővel ezelőtt,, a mikor a nagy üstökös járt az égen.« A fiatalja annál vigabban élte világát. Hiába szólíthatta a, biró a töltésre. Minek fáraszsza a derekát csákányozással, taligázással, máskor is volt eső, máskor is zuhogott a Kigyós-Er, és még se lett baj bo- lőle. Húzd rá czigány !

Megérkezett, a szolgabiró is meg az inzsollóf. Most már a töltésre rendeltek minden munkabírót. A faluban pedig világot gyiij ottak minden lámpába, mert, ne adja az Isten — de nyakukra törhet az éjjel a zöld ár. Az asszonynép j;ijveszőkelt forkasza- kad Iából.

Éjfél felé fólrevorték a harangot is; nem használt — reggelre öles vízben állott Kígyós községe, a faluvégi csordás gunyílótól, a nagy korcsmáig a falu közepén. A széles utczát, az udvarokat, kerteket sárgás habos tó borította. Csak a tanító háza meg az iskola álló t szárazon, a mit a jó uraság építtetett öt év előtt, a mikor a régi iskola teteje a nagy hótól beszakadt. Nem volt azoknak párja a környéken. Mindenki megnézte, örült a látásának : de azért csak úgy építették fel házukat a kigyósiak a nagy tűz után, a mely három esztendő előtt éppen hús vét hétfőre a fél falut elhamvasztotta. az iskoláskorul, miut a hogy annak előtte megszokták.

István gazda háza ott állott a tanítóé mögött. Maga építette, két sógora segítségével a nagy tűz után. Hej ! de sok jó borába került. 0 is olyanra sározta meg ácsolta, a milyen a többi

parasztház volt. Pedig de sokat beszélt a fejébe a tanító, hogy ne lakjon bagoly fészket, de adjon rá valamit s építsen jóravaló hajlékot, a mit Pistike fia., meg annak az unokája is örömben és egészégben meglakhat. Nem hallgatott reá! Bezugott az ő udvarára is a sáros habarék, beszakitotfa a tor- nácz ajtót, behömpölygött a szobába, felkapta a nagy ládát, a miben pénzét és írásait tartogatta, felbillentette a lóczát, megúsztatta a magasra vetett ágyat. ^

István gazda létrát támasztott a padlás ajtóhoz, felhordatta értékesebb égyetmását; ölben felvitte az ő másfél éves fiacskáját is bölcsőstől, hogy szárazon alhassék. Még meg is csókolta hófehér, puha arczácskáját, de vigyázva, hogy föl ne ébreszsze ; azután pedig a feleségével és házancpével együtt a jószág után nézett, hogy baj ne essék az istállóban. Kibocsátotta a szabadba, elterelte a kert dombosabb vége felé, oda kikötötte, takarmánynyal ellátta. Az a sárga áradat pedig locsolta, az alatt az alacsony parasztház vályog falait kívül belül. Az egyik sarkán csak úgy mállóit az a rossz építő anyag a víztől, mintha czukorból volna.

Egyszerre hajolni kezdett a ház erre az oldalra, szörnyűt recsegett, égbe szálló por kavargott fel, a viz nagyot loccsant: István gazda háza összeroskadt, beszakadt.

István gazda többet emelt egy félóra. alatt, mint azelőtt egy hónap alatt, hogy szétfeszegesse a vastag szalmafödelet s a tető alá jusson.

»En gyermekem, gyönge kis életem« nyögte rekedten, aggodalomtól elfojtott lélekzettel, és tépte a zsuppot, feszi tette a léczet, emelte a gerendát. »Ne sírj asszony, nem lesz baja Pistikének ; a házat meg majd fölépítjük . . . fölépítjük szebre, mint a milyen volt,.«

»Uram Istenein, el ne hagyj ! itt vau egy szálfa alatt a bölcső összezúzva ! Pistikém . . .« Szétzúzta gömbölyű kis fejét a gerenda. Fölszállt a lelke a mennyországba.

Az első fecske.

(A Jó Egésség naptára.)

A mi esztergomi vérű kis doktorunk, Faragó Gyula fővárosi orvos hasznos kalendáriumot adott ki Budapesten.

Életre való eszméje volt az országos közegészségi egyesületeknek, mely

derekasan küzd a közegészségügy érde- dokében, hogy egy zamatos magyar nyelven irt népies kalendáriumot adott ki az 1892-ik évre »Jó egésség naptára a magyar nép számára« czim alatt.

Már maga a festett boríték — Cserépy műve — figyelemreméltó.

A szép füzet kalendáriummal kezdődik és aztán következnek kitűnő rajzokkal fűszerezett jókedvű és komoly elbeszélések, versek és czikkek, számra nézve nem kevesebb 27-nél. Nem ugv, mint holmi ponyva-kalendáriumokban, elavult czikkek, hanem mind eredeti és eleven, előkelő Íróink és orvosaink tollából. Hogy csak néhány nevet említsünk : igái (Forgó bácsi), György Aladár, Rákosi Viktor, Tóth Béla, Grerő, Bernát s a doktorok közül Fodor, Csatáry, Dollinger, Csa- podi, Gerlóczy, Hankó, Sassy, Kóssa, Reich, Feleky és a kalendárium szerkesztője Faragó írtak bele.

Gyöngye a nevettető elbeszélésnek a »nagyfejű Boldizsár története,« humoros a »falusi pihenő«, érdekfeszi tők »A meny ország kisbirója«, »Hogyan tanult meg István gazda hajlékot építeni«, »Tary Mátyás«, »Testvérgyil- kos« és még több más.

Kedves versekbe van szedve »A gyermek ápolása« nemkülönben jók :

»A jó egésség fen tartásáról« és »A magyar vér« cziinű versek. Ezután jönnek adomák és végül a »hasznos tudnivalók« rovatában a legkülönbözőbb bajokra vonatkozó jó tanácsok, p. hogyan kell bánni a mérgezett, fuladozó, égett, sebzett, veszett kutyamarta emberekkel, beteg gyermekekkel, hogyan kell jó kutat ásni és még sok mindenféle hasznos tudnivaló az élet és egészség apró és nagy bajaiban, s az egészet egy útmutató fejezi be szegény betegek számára, kik ismeretlenek Budapesten, ba valamely klinikát vagy kórházat akarnak fölkeresni.

A kalendáriumban különben minden benne van, ami a többiekben, p. országos vásárok stb. Valóban csodálni való, hogy ily díszes és a maga nemében egyetlen kalendáriumot — a külföldön sincs ilyen — 30 kr. pofom áron lehet megszerezni, tehát olcsób- ■ bau miut bármely hasonló nagyságú j ponyva-kalendáriumot, sőt az országos i

közegésségi egyesület a következő ked- vezményeket adja azokuak, a kik a t Jó egésség naptárát terjesztik a nép c között: Aki 10 péld. árát, 3 frtot ú

pénzt, hogy legyen miből lakását szépen, tetszetősen és Ízléssel berendezni. Adjon neki 50,000 forintot, vagy ha ezt sokalja, 5000 forintot. Ez is sok ? adjon hát 500 forintot — mert az összeg nagysága nem döntő körülmény. A fődolog az, hogy fia foglalkoztassa eszét, gyakorolja Ízlését; mert az otthon szokásait, a családi életet csupán akkor találja majd kellemesnek, ha otthon mindenben, a mit lát, egy eszmét, egy érzést, egy kellemes emléket lát megtestesítve. (Eljön aztán az idő is, mikor a kötelesség, a mindennapi feladat megteszi ugyanezt a szolgálatot.) Ne lásson otthon egy szép asszonyt a ki unja magát társaságában és ásít, ha csak belép férje, hanem legyen mellette egy mosolygó feleség, a ki szereti vagy legalább is becsüli és gyermekeinek gondos anyja. Ha egy Íróasztalra vagy könyves szekrényre esik tekintete, ne emlékeztesse ez csupán az illető bútordarab árára, hanem találjon benne mindenkor valami szépet és érdekeset; akár azért, mivel összehasonlítja másutt látottakkal, akár pedig mivel saját Ízlésének, érzelmeinek és tetteinek megtestesítését képezi. Ha hosszabb ideig folytatja az ilyen észlelést, lassanként kifejlődik benne az önálló egyéniség, az önálló felfogás és az Ízlés. Most elérkezett az ideje, hogy még több pénzt adjon neki és külön háztartást rendezzen be számára. Legyen felelős valamiért ! Meglátja majd, hogy fia ezen az utón munkás, hasznos, megelégedett emberré lesz, a ki fejlődik és később sokkal többet bir el, mint legmerészebb álmaiban remélte volna tőle . . .«

Ugy-c, nem érti félre szavaimat, kedves

lierczegem s te is, nyájas olvasó, »cum grano salis« veszed azokat ? Nem mondom azt, hogy egy tudatlan, lusta, léha, ficzkóból már azáltal teremtünk hasznos állampolgárt és jó családapát, hogy szobájába befűtte- tünk ; csupán jellemezni akartam ezen egy példa által azt a befolyást, a melyet a lakás gyakorol a lakóra, továbbá azt is, hogy bizonyos feladatok teljesítése közben megjön a hozzájuk való tehetség is. (Mert van valami a közmondásban : »A kinek az Isten hivatalt ad, észt is ad hozzá!«) Persze, hogy a mondottak csak egy szemet képeznek a teendők azon lánczolatában, melyet elvégezni szükséges, hogy messzeható átalakulásokat lehessen létrehozni.

*

Hogy áll már most a lakberendezések fejlődési története nálunk, Magyarlionban ?

Sokfele okokból eredő elmaradásunk e téren is nyilvánul. Valamint a művészet legtöbb ágában, itt sem fejthettünk ki a múltban önálló és alkotó tevékenységet, hanem vagy egyáltalán nem miveltük azokat, vagy a hol — inkább fény űzési és tüntetési vágyból, mint saját fejlődött szellemi impulzusunk hatása alatt — mégis megtettük, többnyire idegen Ízlés befolyása alatt állottunk és idegen termékekre szorultunk. Nem szégyen ezt bevallani, mert a ki ismeri nemzeti történetünket és ismeri a fajunk kiváló tulajdonságai által gyorsan elért nagy eredményeket, viszont a fajunk nagy hibái által okozott nagy veszteségeket, az nem fog csodálkozni, hogy mindeddig nem érhettük el a szellemi kulturális fejlődésnek azon legmagasabb fokát, melynek koronáját és betetőzését képezi a

művészet kultusza, a jó Ízlésnek minden alkotásban és igy a lakberendezésben is nyilvánuló általános elterjedtsége. Még a leg- hiubb chauvinista is, a ki restelne ilyesmit bevallani, vigasztalást lelhet abban a tudatban, hogy megvannak fajunkban mindazon előfeltételek, melyek utján az említett fejlődés elöbb-utóbb. de okvetlenül be fog állni s hogy megjött az idő e fejlődési pro- czesszus megindítására.

A művészetnek bármely ágát, az alkotásnak és díszítésnek bármely nemét vesz- szük is s ha lemennénk egészen a legegyszerűbb tárgyakig, melyet nipünk használ, lehet, hogy az alkotás, az önálló ízlés hiányát fogjuk tapasztalni, de Ízléstelenséget soha sem ; sőt a legtöbb esetben, színekben és alakokban jó Ízlésre fogunk akadni. Még ott is, a hol népünk idegen anyagot dolgoz fel, észrevehető az erős törekvés, azokat fajunk hajlumainak és Ízlésének megfelelően egyenesíteni. A mennyire szomori- tólag hatott reám mindenkor a magyar faj hibáinak felismerése (a mely hibák a múltban olyan gyakran gátolták, néha hátráltatták is anyagi gyarapodását és kulturális haladását; sőt fájdalom, még sok ge- neráczión keresztül hátrányára lesznek, épp olyan örömmel tapasztalom e fajban mindenkor az észjárásnak önállóságát, a gondolkozásnak egyensúlyát s az ösztönszerü jó ízlést: csupa olyan tulajdonságot, melyek egy fajt magasabb kultúrái fok elérésére képesítenek. Valamint a spanyol koldusnak minden szavában és mozdulatában fajának grandezzáját látjuk kifejezve, valamint a velenczei gondolier méltóságteljes és mégis kellemes kézmozdulatában, mely«

lyel fölszólít, hogy hajójába lépjünk, az s olasz faj azon jellemző tulajdonsága jut J. kifejezésre, melyet a le nem fordítható ö »gentilezza« szóval jelezünk, úgy a magyar x fajnak jellemző, legkiválóbb tulajdonsága a e józan gondolkozás. Fajunknak egy további h sajátságát képező tulajdonság a művészi i; érzület és ízlés is. Szereti a zenét és gya- -j torolja is, a maga egyszerűségében — de 9J ízléssel. Sohasem hallottam magyar paraszt- -j tói hamis éneket s nagyon ritkák nála jbJ azon ízléstelen túlzások, melyek az oláhnál lé és szlávnál mindennaposak. A magyar pa- rasztházak építkezése, elrendezése és diszi- -i, tése, a lakosztályok belseje lehet egyszerű in és szegényes, de sohasem czélszerütlen és gé ízléstelen. A hol pedig színekkel van di- -ij szitve, ezek rendszerint szerencsésen van- -a nak megválasztva és Ízlésesen összhangba nrf hozva. Még inkább áll ez népviseleteink- röl, melyekbe bár sok idegen elem lett úh fölvéve, mégis nyilatkozik bennünk hatá- rozott ónálló Ízlés és az individualizálásnak iÍ£ törekvése. Az alkalmazott színek gyakran mg nagyon is élénkek, de soha sem izléstele- -9! uek. A mely népfajban pedig ezen tulaj- -yj donságok megvannak, az képes a művésziisg fejlődésre; és hogy utóbbi nálunk eddiggif nem emelkedett magasabb fokra ez csakis «iiJ annak tulajdonítható, hogy legtöbb esetben na, kényelmesen az idegen anyagot használtuk sín, fel, kerülve a szellemi mukát és azon alap—qj tanulmányok elsajátítását, a melyek szűk—>{s ségesek arra, hogy egy népfaj a művésziig: kultúrát teljesen fölvegye magában, és ön—nő álló, alkotó művészi irányt alapítson.

Az alkotó művészetek terén örevndetes?. és aránylag nagy haladás konstatálható)