Esztergom és Vidéke, 1891
1891 / 75. szám
nyáról mondja el igen megszívlelhető •észrevételeit. A rendezőséget tökéletes elismerés illeti, a mennyiben deficzit nélkül zárta he kiállítását. Nem az országnak, nem is a Dunántúlnak, hanem Komárommegyének és Komiírom szabad kir. városának nyílt meg ang. 1-én a szerény igényű, de általában elismerést érdemlő és sikerült, komáromi kiállítás. A kiállítás szintere az 1800 méter térfogatú katonai lovarda, melynek érdekes keretét képezik a csinos pavillonok és a szabadban elhelyezett kiállítási csoportok, végre a szépen parkírozott és virágágyakkal diszitett terület. Itt látjuk együtt a komáromi kiállítást, melyet a városbeliek, a kik sziikebbkörü helyi és szakkiállításokon megismerték izmosodó ipari és gazdasági erejüket, oly czélból rendeztek, hogy termelőképességüket egész teljességében bemutatván, egyrészt konstatálják saját örvendetes haladásukat, másrészt fölismervén a nagyobb hiányokat és hézagokat ezek pótlásáról hazafias buzgalommal’’és kétséggel törekedjenek. Ha nem az abszolút kritika, hanem az ép most fölhozottak szempontjából tekintjük e kiállítást, örvendetesen kell annak szép sikerét konstatálnunk és elismeréssel kell adóznunk azoknak a férfiaknak, kik ez alkalmat helyi ünneppé emelve, haladásra buzdítják azokat, a kik még elmaradottak, elismerést osztanak azoknak, kik erre a kiállításon feltüntetett ipari és gazdasági érdemeiknél fogva méltán igényt tarthatnak. Ennek a kiállításnak a hatása nem extenziv akar lenni, hanem intenzív ; a tárlat tanúságait a helyi és közel vidéki iparosok és gazdák kell, hogy levonják nem idegeneket akar ez tanítani, hanem a benszülötteket s hatni akar — és bizonyára fog is — saját nagykörű intelligens közönségére, hogy becsülje meg a helyi termelés értékét, pártolja, támogassa és fejleszsze azt saját szükségleteinek fedezése alkalmából. Az ilyen helyi kiállítások nevelik a kiállítókat a kerületi és országos kiállítások számára is. Az ilyen helyi kiállítások nevelik az önbizalmát, fokozzák a jövő fejődésbe és haladásba vetett kitett, buzdítják a lankadókat, fölemelik a csüggedőket és eligérkezést képeznek az általános közgazdasági haladásnak a kerületben való hathatós fejlődésére nézve. Abszolút szempontból pedig föltétien elismerést érdemel a kiállítás három kiemelkedő csoportja, a faipari (erdei termények), a kő- és agyagipari és a mezőgazdasági. A nagyobb uradalmak képviselik a kiváló nyers faipart, melyet bútorasztalosainknak jó volna tüzetesebben megismerni, nehogy e becses nyersanyagok külföldi kezekbe kerüljenek s ezek által jelentékenyen fölemelt áron ismét hozzánk küldésének. Ugyaucsak az uradalmak gyűjteményei között gyönyörű mutatványait látjuk a kőiparnak ; a kövezet- és épületkövek minden válfaja köti le figyelmünket s különösen a Ney Ede és társai duna- almási kőbányájából fejtett igén igen szép kövek, melyeket az uj országház építése körül is használnak. Kár, hogy e kő nem jórésze a mostani agyagipar- kiá.l litáson bemutatva nincsenek. Az augusztusi második cziklusban azonban a hiányt még lehetne pótolni, hogy az érdekelt körök figyelme ez utón is föl hivassák e fölkarolásra méltó iparágra. A kézműipar csoportjaiban első sorban az asztalos-ipar érdemel figyelmet. Bindernics és Szloboda szob.iberende- zésoi, Molnár Luka Havasi (valamennyi komáromi) asztalosmunkái, a tatai asztalosok bútorai, sőt egyes kisebb községekbe való aszlalos munkái (a vidékiek közül Kelemen győri templomtára), végre a tulipános bútoripar elismerésreméltó arányban való fejlettséget mutatnak és fejlettebb Ízlés követelményeinek is megfelelnek. Mindazonáltal egy faipari szakiskola e vidéken, lehetőleg a központban, igen nagy szolgálatokat tehetne az iparág fejlődésének és stilszerű haladásának. Az agyagipar terén az ipart Fischer-féle talai (herendi) porczellánokon kívül, melyeknek jó hírnevét e kiállítás is igazolja a parasztfazekasság termékei és főleg a tatai (Hardmuth) és a komáromi (Pillér Anlalné) kályhák versenyképes és Ízléses mutatványai érdemelnek kiváló elismerési. A lakatos- és fémiparban a komáromi születésű Páder gyönyörű műlakatos tárgyai, Lakos (Budapest) és Szabó (Győr( tűzhelyei mellntt a komáromi és tatai bádogos-ipar készítményei, a szegkovácsok munkái említendők föl s a gépgyári «ásnak a Mayer E. (Szombathely) és Kühne (Moson), valamint más helyi és fővárosi képviselői által (az állam- vasút gépgyára is a kiállítók között Megáll néha egy ismerősével, mert szeretné tudni, vájjon mindenki tudja-e már, hogy megbukott, és úgy örül, ha valami egykori alárendeltje még nagyságos urnák szólítja s készséggel felel kérdéseire. Egy teherrel lett könnyebb a lelke. Na lám, nem oly rosszak az emberek. Az elért siker felett nekibátorodva, most megáll, hogy beszélgessen egy kicsit a tanácsos úrral. De a tanácsos urnák sok dolga van, mert tudja, a hivatal — szóval, most nem ér rá, máskor igen szívesen . . . s erőltetett mosolylyal szorítja meg kezeit, vállára ütve negédesen, hogy ne búsuljon, sebaj, majd kiheveri és siet, siet — a ködbe. És igy tovább. Arra aztán megérti, mit jelent az. tönkre jutni. Mert a töb- k;ek is úgy tesznek, mint a tanácsos ur, némelyik gyengédebben, némelyik durvábban, már ahogy nevelve van . . . Hirtelen eszébe jut, miért, vagy hogyan, maga sem tudja, hogy Angliában az árverés kalapácscsal történik. Az eladandó tárgy árát kikiáltják s mihelyt eladatott, a végrehajtó hármat üt az asztalra a kalapácscsal. Milyen furcsa szokás. Éppen úgy mint a temetésnél. Ott is beverik kalapácsosai a szeget a koporsóba tak, tak, tak. Az első ütés gyenge, a második erősebb, a többi aztán mindig erősebb s erősebb, mint a szél, mint a vihar. És képzeletében látja, mint nő, növekedik a kalapács, egyszer akkora lesz, mint egy ház, mint egy torony, mig végre egész a felhőkig ér. Rettenetes. Úgy érzi magát, mintha benne feküdnék a koporsóban, háza, gyára, fekete koporsóvá válik s a nehéz, iszonyú kalapács dübörögve hull alá s üti be a szegeket. Aztán másra gondol, összekulcsolja kezeit s ábrándokba merül. Ausztráliában egy termékeny pusztán egy kisded farm terül el. A nap vakító sugarakat vet, az izzó hőséget csak néha-néha mérsékli a tenger felől jövő szél, :mely szelíden ingatja a láthatárig terjedő aranykalász-özönt. Aztán látja magát egyszerű farmer öltözetben, széles nagy fehér szalmakalapban odadűlve a kapuhoz s megelégedetten szíva a hüs veranda árnyéka alatt pipáját, mig szemeivel a távolban legelésző barmait kiséri. Mily boldog, nyugalmas munkás élet! Mily megelégedettség ! Oh ha egyszer odajuthatna ! El, el “ebből a lármás, kiabáló, taszigáló, őrült világból ! Hát nem jobb-e ott távol minden átkozott emberlakta helytől, távol minden érzék és ész- kábitó tömkelegtől, hol egy rettentő chaos- ban tömörül Össze hit, becsület, pénz ! ? Mily boldogság lenne ott élni, szerető nővel, az édes kis gyermekkel ! Egészen megvigasztalódva tér haza. És otthon ? A. nagy fali tükör visszaveri alakját. Meggörnyedt agg ember, őszülő fürtök, reszkető kezek, öreg . . . öreg. Vége mindennek. Isten veled röpke álom. ölébe veszi a kis gyermeket, szegény, aranyos leánykám, mily rossz életed lesz neked ! Mi lesz belőled ? Szinte haragosan néz rá. Miért is nem fiú?! Nagy erős fiú, ki dolgozni tud. De ilyen csöpp kis lány ! Igaz, hogy gyönyörű, kis ajkai oly mosolygók, szőke haja oly hullámzó, égszin szeme oly szelíd . . . van), bemutatott készítményei is általános figyelem tárgyát képezik. Kár, hogy a hajóépités és a Halászati ipar csak szórványosan van képviselve. Egy helyi speciálitás gyanánt megemlitendők még Hölczl pipaszárgyártmányai ; a Weisz által rendezett bőripari pavilion, a méhészeti pavilion, a fa- és téglaipari csoportok mind arról tanúskodnak, hogy van e vidéken ipari törekvés, mert ennek eredményei a csoportokban is szépen kidomborodnak. A házi ipari csoportokban a helyi házi szorgalom termékei csak szórványosan jelentkeznek, mig a csabai házi szövészet, a kalofaszegi varrottas, a bánáti szőnyegek magasan kiemelkednek. A női kézimunka téren a komáromi nőipariskola készítményei dominálnak. A kiállítás létesítése és szervezése körül kiváló érdemeket szereztek Tuba János városi főjegyző, Hittrich József kiállítási titkár, Polóni Lajos ipartestületi elnök. E főrendezőket természete sen számos tagú bizottságok támogatták. GELLÉRI MÓR. Esztergomi levél. A mi „Senki-sziget“-ünk. Szépítő társaságunk valamennyi egyesületünk közt a legnevezetesebb. Mert jó hírbe akarja hozni városunkat, utat tör ott, a hol addig a bozót virult, fát ültet oda, a hol eddig nem volt árnyék, padot tesz oda, a hol eddig nem lehetett megpihenni, öntöz ott, a hol ezt a ritka látványosságot még ingyen lehet látni és civilizálja a tájat, a szigetet, a ligetet névtelen garasaival és csöndes szorgalmával. Hanem megvan neki az a nagy hibája, hogy nagyon inkognito dolgozik. Értekezletei ismeretlenek, gyülekezetei titkosak, határozatai mély homályban maradnak. Pedig éppen nem szabad- kőművesek. Csak nagyon szerények és ez nagy szerénytelenség. A napokban kint voltam a városligetben. Éppen akkor szállított ki a propeller valami busz vidám családot a szomszéd megyebeli mulató oázba, a Kovács-patakhoz. A városligethez vezető hires töltés egészen ellaposodik a nagy kímélettől. Az utat megint fölveri a fű, mert nem igen tapodja más, mint néhány schopenhaueri hangulattal mélázó sétáló. A névtelen sziget felső részén a város szívtelen fejszéitől remegő ifjú fák alatt valami hat jókedvű fiatal Vidáman kúszik fel atyja ölébe. — Apuskám miért vagy oly szomorú ? Megbántottak a rossz emberek? Adj nekem valamit, valami szépet, tudod a milyent a múltkor hoztál . . . Múltkor? Hol van az már! Nincs semmim édes leányom, nem hozhatok semmit. Szegények vagyunk; Vagy úgy, te nem érted mi az szegénynyé lenni?! No, majd megtudod. Most eredj játszani. De a kicsike megijedve a ueki szokatlan mondásoktól, kerekre nyílt szemekkel tekint atyjára s nem mozdul. Eredj, eredj s mert rosszul esik neki a szófogadatlanság, leoldja a kicsiny karokat nyakáról és eltávolítja magától. A szegény kis teremtés habozva áll meg a szoba közepén, játéka kicsúszik kezéből s elkezd pityeregni. Csak sírj, csak sírj . . . majd fogsz még sírni többet is . . . szokjál hozzá. De tagadhatatlan az apának is fáj e félénk reszkető sirás, melyet pedig oly ritkán hall az aranyos ajkakról; hanem azért ön- kinzó elégedettséggel mormogja: csak sírj, csalt sirj. És mig körülötte, előtte, fölötte köd, köd terül látja, hogy zuhan a szörnyű kalapács és üti be a szegeket. Fáradtan a nagy zuhanástól, a terjedő piszkos, sürü, nedves ködtől kimerülve dől hátra székében tanácstalanul, vigasztalanul és fásultan lógatja alá karjait . . . M. KÁROLY. mesterember játszik kis-komáromot rekedt Blahánékkal és hangtalan Pálmai. Ilkákkal. Valamennyien olyan otthonosan érzik magukat, mintha csakugyanj az övéké volna az elhagyatott liget.. Az ulszéli padokon néhány nyugalomba vonult öreg ur pihen s olyaiu pillantást vet a ligetbe érkezőre,, mintha haragudnék, hogy minek alkalmatlankodik itt még valaki. Hiszeiui ott van a Kovács-patak. Aki ki akan rándulni, az menjen oda és ne zavarja; itt a hivatalos csöndes nyugodalmat.;! Eszembe jut Berzsenyi, a mint s sárga lombok ifjúságot hazudva, intett gotnek felém : »Hervad már ligetünk s díszei hullanak.« A Senki-szigete sem volt elátkozott tabb, mint a mi városligetünk. A mar; dár megbámulja a kitévedt zarándokoo s a haldokló szúnyogok melanchólikun elégiát zümmögnek kétségbeejtő, sooi vány kenyérkeresetük miatt. Ott állanak a liget pavillonjai ür© sen, mindenfelé ásít az élet s uuatk©; zik a környezet. Pedig a magunk szégyene ez a Senkii! szigete. Pompás dunai panorámáját nem zss varja ugyan a vonatok dübörgése, eb annál kevesebb hepehupa van rajtát A szegény városligetnek csak az 2 végzete, a mi a Szépitő-társaságé. NéTe télén. Ismeretlen. Nincs divatban. Ha tudná a kiránduló közönséjé hogy mit ignorál benne, ha ismém a liget üde költészetét, udvarias szs; nyogait, előzékeny muzsüczáit és nevelésű verebeit, ha alkalma void megszeretni puha fűszőnyegót, ifjpj lombjait és fölséges panorámáját, akkjf aligha intézne rohamot naponkint ii szomszéd vármegyébe egy kis frix levegőért. GASTCMR e SAH NŐK.; Az utolsó forradalmi proklamáczi* Az 1848—49-iki szabadságharcz © ; lékeinek kiállítása nemcsak ama nán idők nagy eredményeiről szóló képqi ben, nemcsak a vértanuktól marxi drága ereklyékben gazdag, haueims függetlenségi harezra vonatkozó oknJ nyokban is. A proklamácziók gyüjB ményében állandó élénk érdeklőőí tárgya az utolsó forradalmi kiáltváib mely a kiegyezés előtt négy évvé 1863. nov. 24-óu kelt s a követkei; leg hangzik : Kossuth Lajos Kormányzó R<H deletéböl Az Országos Függetleusógi Bizottmány | y A Nemzethez. Táutorithatlanul él nemzetünk krf lében a hű ragaszkodás az 184994 zászlóhoz. Minden alkut kizáró hatiis zottsággal el van a Nemzet uagy töJ sége tökélve lerázni Hazánkról a g * lölt német uralom jármát. De most nemzeti életünk küljeerl ségei újabb időbeu ez eltökéléssel r U voltak összhangzásban, Hazánk terei szetes szövetségeseinél külföldön NI zelünk határozottsága iránt kétség 33 Kiadott. E kétség volt a legnagyobb akajsíj Kormányzónk útjában Hazáuk felszsei ditásának biztosítására intézett tői vésőinél. Ez akadálynak elhárítását sülé parancsoló szükséggé teszi a világéi] menyek legújabb fordulata, mellei idegen járomban szenvedő népnek aü fi szabadulására kedvező kilátást Életjelt kell adnunk ; miszerintlni- mészetes szövetségeseink meggyűljenek, hogy a közös ellenség ellíJe Magyar karjára biztosan számithaien Gonddal kell lennünk ! hogy az sa méuyek fordulata felett megféleölé
