Esztergom és Vidéke, 1890

1890-03-13 / 21.szám

KS ZTttRUUM XII ÉVFOLYAM. _____ ÍL : CSÜTÖRTÖK, 1890. MÁRCZIÜS 13. I E S Z T ^ ü l/ fi o m V^^^^^E i sí Városi s megyei érdekeink közlönye. L , MP-(MI':I.,P:MIK Í UJ:TIÍ:MI<INT KRTSZRR • j SZERKESZTŐSÉG : ~H I R D E T E S E K. VASÁRNAP ES CSÜTÖRTÖKÖN, BOTTYÁN-UTCZA VIOLA-HÁZ ^22. SZÁM ALATT, .HIVATALON IIIIHIKTKHKK ÍJH AI\r. AN IÍMMHCJ'KNKK I l'H I 1 I '/.|I'.TII!N I Á \l : »««v» !> Up >iy.«li<.iiii r«H7.«i IIIMIÍÍ lí(i/.|.Mii.>ii V «w Id'il.imt.löu !| 1 H'/.ólól I0U w/.óii* - fit J*j kr.jí; »*Hg*ií»|f»J«l»*i «/.«»'int Jegjii l! Mt^'évt fi írt - kr. i 1/1 A-»nsT7w A-ríi 1 } 100 - 200 ig . I frí 50 krj j tí*jr»»iM»u MriUtetiwIi. •! IÍI^ M , 8 íit - kt. ' KIADÓHIVATAL : aim aoo-ig . »ii«*i.kr.j|j .— J M^-iftéii* I írt HO Ur. !j SZ'feCHEI-lYl-TP/.R.'A'.W. SZÁM, »élj-»K.li.i «0 kr. |j] NVII.TTKIf H»I» »0 kr. jl _ — „ ^U^JJiJ* 1 *.•A'Ji .Z—lul l'— _ II liitv.i. ;i lap Iiivn,f:i.liiK s ;i iimgúii Ilii Woféstti, a iiyiilUirli« »7.ánt kii/.- . I jj lenitiiiyok, clöliy,el,(3si itöírxt'k én luclnmnl.-iHok iiilé/.endök. Esztergom újjászületése. .Esztergom, márcz, 12. Vaunak többféle argumentumok a vi­lágon. Olyanok, a melyek ő felségétől, az észtől származnak, azután olyanok, melyek a szívből fakadnak, de vannak olyanok is,melyek a szájban születnek s igy nincsen semmi közük az érvek logikájá­hoz vagy a szív érzelmei mélységéhez. Ezek a szájas argumentumok uralkod­nak leginkább a világon, mert többség­ben vannak. Ilyen argumentumokat vetnek ki a tömeg közé azok, a kik nem igen vizs­gálják az igazság szinét, hanem csak az ellenkező felfogás valószínűségének látszatát. A zofisíák már a régi görö­göknél olyan díváiban voltak, hogy tan­tél elül vallották : semmi sem olyan valószínű és bebizonyítható, mint min­den okoskodás ellenkezője. Az egész értelmiség egy szívvel, egy lélekkel keresi, munkálja és óhajtja az egyesülést. Es mégis vannak zofisták, a kik azt hirdetik, bogy nem érdemes egyesülni a királyi városiakkal, mert sok adósságuk van, nekünk pedig semmi terítünk sincsen, azután meg nagy a pótadéjuk a mienkhez képest. Erre azt mondja az igazság; ne hidd polgártárs, mert Esztergom városának közel egy millió forint értékű ingatlan vagyona van, inig összes adóssága alig több százötvenezer forintnál, a mit a közel kétszázezer forintnyi regálé jö­vedék paralizál. Azután, ha egyesülünk, lesz jóravaló, szakavatott gazdatisztünk is, a ki a város vagyonát valóban gyü­mölcsöztetni fogja. Megkülönböztetés nélkül való egye­sülést óhajtunk. Czéljaink világosak, mert becsületesek. A testvérvárosok minden szerzett joga a maga épségében továbbra is fönmarad. Igaz, hogy a királyiváros pótadója, 54%, igen tekintélyes; mert a szent­györgymezeieké alig 30%* a szentta­másiakó 28% s a vízivárosiaké 27%> de vájjon lerótták-e ezekkel a mérsé­keltebb pótadókkal minden községi kö­telességöket ? Esztergom városa több pótadót fizet, mert majd minden nevezetesebb kultu­rális kérdésuek magára hagyatott meg­oldója. A testvérvárosokat megváltotta jótevőik jóindulata az egyházi és is­kolai gondok oroszlánrészétől. Ne hallgassanak tehát az argumen­tumok tiszta eredetére és meggyőző erejére valamit tartó polgártársak azokra, a kik nem a szivükből s nem a fe­jőkből beszélnek. Esztergom újjászületése követeli, hogy egyetértsünk s összetartsunk. A városrészek egyesülését követeli a szá­zad, a haladás szelleme s követeli mindnyájunk jóléte. Nézzünk körül s ha virágzás helyett pangást, haladás helyett hanyatlást lá­tunk : akkor kérdezzük meg a saját fejünket és szivünket, hogy nem volna-e igen okos munka, ha egyesüluónk s nem hallgatnánk azokra, a kik sem alkotni, sem újjáteremteni, hanem csak akadékoskodni és rombolni tudnak. Magyar tűzoltó szerek. (Az első magyar tiufecskendögyár.) II. Budapest a szó legszorosabb értel­mében uj nagyváros. Nincs Európában egyetlenegy más nagyváros, mely oly rendkívül gyorsan fejlődött azzá, a mi — a magyar fővároson kivül Széchenyi István gróf látnoki szelleme Budapest gyors fejlődési irányát Újpest felé jó­solta; s ez valóban bekövetkezett: az újpesti országút két oldalán több és fontosabb gyárteleppel bír a főváros, mint bárhol másutt, — gőzmalmaitól eltekintve. Ha olyan külföldi ösmerőst kalauzolok Budapesten, a ki gyáriparunk iránt érdeklődik, a gőzmalmok meg­mutatása után rögtön kikocsizok vele az újpesti országúton, melyre csaknem szakadatlan sorban jelentékeny gyártele­pek dőlnek ki. Ezen gyártelepek között a legkiválóbbak egyike Tarnóczy Gusz­táv országgyülási képviselő tűzfecskendő gyára, melyre méltán illik a derék vi­déki tűzoltók jelzője : »a legelső ma­gyar tűzfecskendő gyár.« A nagy ós a kis Rákos vize között elterülő homokos telepen, közvetlenül az országút mellett, halom emelkedik, a melyre pár évtized előtt hatalmas épületet emellek: a legkiválóbb kisebb sörfőző-gyáral. Miként más iparágakban szintén tapasztaljuk, ezen sörföző-gyár sem birta diadalmasan leküzdeni a nála sokkal nagyobb gyárak ellene is irányult versenyét; s igy beszüntette a munkát. A gyönyörű nagy épülőt használatlanul állott, a mig a nevezett kiváló ország­gyűlési képviselő azt megvásárolta és a legújabb szakberendezések vivmányai­nak teljes alkalmazásával tűzfecskendő­gvárrá átalakíttatta. Miként más ipar­vállalatnál, ugy e nagyszerű lüzfecs­keudőgyár korszerű berendezésénél sem sajnálta a tulajdonos még a legnagyobb pénzkiadásokat sem, ha azok azt ered­ményezték, hogy e kitűnően fölszerelt magyar ipartelep nemcsak Ausztria, ha­nem más külállamok ilynemű gyáraival szintéu diadallal versenyezhessen a leg­jobb tűzfecskendő gyártásának dicső­ségéért. Az ügy buzgó gyártulajdonos ezen áldozatkészsége azután máris szép gyü­mölcsöket termett: az ország miuden vidékéről épp ugy, mint számos kül­földi helyről a megrendelések egymást érik, a mi annál természetesebb, mert a ki a legújabb technikai vívmányok ós a leghasznosabb találmányokra vett szabadalmak eredményét akarja tüzfecs­kedő alakjában beszerezni, annak — legyen az illető srHxhelföldi, akár küL­fülül — uajVjaTrnTban a Tarnüczy Grtisz­táv-féle magyar tüz fecskén dőgyárban kell vásárolnia. Az ipartelep igen nagy ; a felépít­mények a gyármunkások, a kezelő-hiva­talnokok, a mintarajzolók, a felügyelők és a gyárigazgató befogadására szolgál­nak. És maradt még az épülettömbben alkalmas helyiség kocsiszínek, istállók, raktárak, irodák, szép magánlakás — a gyárigazgtóó — s oly vendéglő ré­szére, a hol a telep alkalmazottjai tel­jes kényelemmel erősíthetik magukat üdvös mnnkájokra. Érdekes a gyártelep pompás műhe­iz„Esitqofflösyi!íknárczá]a. — Irta MioiovicU MÍUtyás. — (Vége.) Végül czáfolja a miniszternek a törté­nelemből a placetum védelmére felhozott okoskodásait, felemiitvén Stremayer osztrák kultuszminiszternek ő felségéhez ez év jul. 25-én intézett felterjesztését, amelyben a szabadelvüség nevében is kéri a placetum eltörlését. Nevezett miniszter ugyanis: a placetumot a birodalom alkotmányos ál­laméletének alapelveivel, a polgári, egyéni, vallási, sajtó és levelezési szabadsággal el­lenkező, a vallás szentségét és méltóságát sértő, az egyházat saját önkormányzatától megfosztó, államintézetté lealacsonyító rend­szabálynak, privilégium odiosumnak nyil­vánítja, kárhoztatja, és ennek foganatosí­tását annál határozattabban ellenzi, mint­hogy ily gyámkodási rendszabály beülhe­tett talán a mult századok politiális állam­rendszerébe, de nem engedhető meg ko­runk jogállamaiban, s különösen viszás dolog lenne e rendszabály a kath. egyház iránt, melyhez ő felsége alattvalóinak túl­nyomó része tartozik, mig egyéb hitfele­kezeteknek szabad mozgási s közlekedési joga fentartatnék. — Ezek után joggal kérdezte ő felségétől az ország herczeg­primása, mit vétett a kath. egyház Magyar­országban, hogy a már önkezűleg elteme­tett placetumot ismét feltámasztani engedi? A legmélyebb hódolattal kéri tehát ő fel­ségét az összes magyar püspöki kar nevé­ben, hogy az egyháztól e csapást elfordí­tani, a hath, egyháznak szabadságát apos­toli védelme alá venni, a placetum ügyében adott határozatát felfüggeszteni méltóz­tassék.*) A szabadkőműves és liberális sugalmazás folytán kibocsátott kir. határozat, mint emlitém, érvényre nem jutott. Hazánk fő­papsága sokkal bátrabb lélekkel szállt e határozattal szembe, semhogy az győzedel­meskedni tudott volna ily nagy ellenállási harezok után. Igy Jekelfalnsi Vincze székesfehérvári püspök minden hosszabb megfontolás nélkül mellőzve a királyi határozatot egyenesen kihirdeté az infallibilitás dogmáját egyház­megyéjében. Ezért Pauler kultuszminiszter kérdőre voná öt, hogy a kir. határozat ellenére csakugyan kihirdette-e a dogmát s miként véli e tettét igazolhatni? Jékelfalusy tudtára adta a miniszternek, hogy a dogmát kötelessége szerint csak­ugyan kihirdette megyéjében és hogy a placetumot soha törvényesnek el nem is­merheti, mert egyetlen egy törvény sem szól annak igazolására. Visszásnak legke­vésbé illendőnek tartja a placetumot Ma­gyarország apostoli királyának kezeiben, aki mint apostoli király a szentszéknek született védője és oltalmázója inkább, mint ellencselekvöje. Ki kell továbbá je­lentenie, hogy inkább akkor érdemelné meg a hazai törvények szellemében is a kérdőre vonást, ha mint püspök a vatikáni zsinat határozatainak kihirdetését elhalasz­totta vagy éppen elmellőzte volna. *)KoskoYHnyi,Romanus Pontifei. VIII. 270. s.k. 1. E bátor fellépéseért Jékelfalusy 1871. szept. 11-én Budára a minisztertanács elé idéztetett ad audientum verbum regium, amikor is gr. Andrássy Gyula, mint az apostoli király képviselője, eljárása felett kifejezte ö felsége határozott nem tetszését és megintését. A püspöknek egyszerű vá­lasza ez volt: — Köteles hódolattal veszem apostoli királyomnak legmagasabb elhatározását. Tudom kötelességemet! Talán van még Excellencziádnak valami közleni valója ő Felsége nevében ? S miután a miniszterelnök röviden azt válaszolta: Nincsen, — eltávozott. Erre a mitsem félő püspök felterjeszté apológiáját ö felségének, melyben kifejezi abbeli fájdalmát, hogy most Istennek in­kább engedelmeskedett, mint az emberek­nek ; ily igazságtalan büntetésben kellett részesülnie. Kijelenti, hogy csak lelkiisme­retben kötelességét teljesítette, s kéri az egek Urát, hogy hazánktól és ő felségétől hárítsa el a veszélyt, nehogy az igazi ke­resztény katholikusnak vallási kötelmei által vezérelt lelkiismerete a polgári kötel­mekkel valaha is ellenkezésbe kerüljön, Hasonló összeütközése voit akormanynyal Schopper György rozsnyói püspöknek, aki Pesten Lofikay Antal lapszerkesztő által j kiadott Zsinati határozatokból 200 példányt J 20 krajczárjával megvásárolt s azokat egy­I házmegyéje papjai között szétosztatta. Tre­I fort miniszter többszöri sürgős zaklatására, hogy a tét mentességről szóló dogmát csak­ugyan kihirdette-e. kifejté a tényálladékot és kijelenté, hogy amit tett, azt szoros püspöki kötelessége parancsolta. Mint egye­temi tanár szabadon tanította a pápa té v_ mentességét, ezt tette elődje, s ezt teszi utódja is. És most mint püspöknek kisebb volna-e szabadsága annak tanításában, amit mint peéti egyetemi tanár szabadon elő­adhatott ? A nagynevű Oláh Miklós, Páz­mány, Lósy, Szelepcsényi, Eszterházy s mások szintén a tévmentesség hivei voltak, s vájjon ezért kinek jutna eszébe őket fel­ségsértésről, vagy hazaárulásról vádolni? Püspöki installácziója alkalmával hirdette már e dogmát, hirdeti most s fogja min­denkoron hirdetni, és ezt fogja vele együtt tenni az egyháznak minden hű fia. Trefort miniszter ö Felsége nevében a rozsnyói püspöknek ez eljárása miatt rosz­szalását fejezte ki 1873. máj. 9-én.*) A kötelességöket teljesítő bátorlelkü püs­pökök eljárására valóságos forradalom ütött ki ugy a liberális, szabadkőműves sajtóban, mint a parlamentben. Felröffent a véle­ménygyartó szabadkőművesek és liberálisok hada a kath. püspökök »hallatlan vakmerő­ségén«. Amott pedig a honatyák tanács­termeiben Schwarz Gyula és Simonyi Ernő í képviselők dörögtek epés haragjukban, pnp­j faló jókedvökben. Az interpelláeziók egv­i mást érték, s a szegény miniszter alig I tudta megnyugtani a csendes nemzetet! J Mindezek daczára még az egyház ellen­I ségeinek sorából is nem kevesen u<ry gon­Igolkoztak, hogy a placetumnak manapság J értelme nincsen. Maga Irányi Dániel, a szélsőbal pártvezére, aki a csalhatatlanság dogmáját »a józan észt kigúnyoló, a sza­*) A két püspökuek és miniszternek tevpleeéfii'it lásd Roskováiiyi. Roin. Pontit. VIII. 295- s. k. I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents